Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szabó Imre, Golubeva Irina
Események, tájékoztatók

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Kriston Vízi József: Tervezet Kiss Áron életműve feltárásához

Kiss Áron neve elsősorban a közösségek szóbeli hagyományait kutató, őrző, feltáró és korszerűen továbbörökítő folklorisztika neves tudósai jóvoltából maradt fenn a halálát követő évtizedekben.

Pedagógiai, iskola-, és igen színes közösségteremtő munkássága–különös módon – csak ezt követően, s többszöri nekirugaszkodással kezdett  feltárulni a honi művelődéstörténet elmúlt évszázadainak folyamában az elmúlt három és fél évtized során.
S ugyanennek a személyiségnek még hányféle alkotói oldala, olvasata van, volna, lehetne!? Pedig egy és ugyanaz a személyiség!

A pedagógus: már pataki diákként nála fiatalabbak óra adója, majd gazdag családok gyermekeinek házi nevelője; igazgató-tanár Nagykőrös református képzőjében;  nyári tanár- és tanító, továbbképzések szervezője, lebonyolítója; tanár: leendő és már gyakorló tanárok, tanítók nevelője a  pedagógia és a magyar nyelv stúdiumaiban; végül igazgatója a Paedagogiumból kivált s átalakított Budai Tanító képzőnek.

A tankönyvszerző: egymaga és tudós-gyakorló tanártársakkal együtt 26 önálló mű szerzője, (divatos szóval) alkotó szerkesztője; német, svájci és francia kollégák munkáinak magyarítója, s ha megfelelt, szellemük gyakorlati adaptálója.

Közel 200 neveléstörténeti, -elméleti és gyakorlati vonatkozású cikk publikálója. Szépíró: mesék, verses történetek alkotója. Szerkesztő: a ma is legendás Néptanítók Lapjának szerkesztője, segédje csaknem két évtizedig.
Az Eötvös-i első és átfogó, szigorúan következetes, alulról felfelé építkező, gyermekérték -centrikus nevelési elveken alapuló intézményrendszer csendes, szorgalmas munkása. Miniszterekkel, államtitkárokkal formálja a célszerű eszmét ; kovásza az új és nagy/szerű elgondolásoknak: a Pedagógiai Könyvtárnak, a Tanszermúzeumnak. Tagja az Országos Köznevelési Tanácsnak. Lelkes szervezője a Magyar Paedagogiai Társaságnak; nevét ott leljük a Magyarországi Néprajzi Társaság alapítói között. A Tanítók Országos  Árvaháza alapjának gyarapítója,  s élete utolsó másfél évtizedében a szétesett családok züllés veszélyébe került gyermekei megmentése érdekében létrehozta a nevelőintézeteket emelő nagypénteki református társaságot. Családi s felekezeti tradíciók révén, apósa, Török Pál püspök  szellemi intenciója nyomán többedmagával kitartó munkával létrehozza az önálló Budai Református Egyházat.

S még sok-sok más mellett, immár 120 évvel ezelőtt, 1883 forró nyarán, az Országos Képviseleti Tanítógyűlésen elmondja híres, „Tegyük a játékot közüggyé!...” kezdetű felszólalását.

A nyomában járó utókornak persze bőven akad dolga-gondja minden napra, még ezen az ezredindító első évek egyikén, ezen a kétezer-negyediken is.  Most, amikor – bízhatunk benne s látható - a jó és színes gyakorlat mindennapi játékain okosan növekedő kisgyermekek egy lassan (néha úgy tűnik, nagyon is lassan) jutnak szinte észrevétlenül átformálódó közoktatásba. Úgy tűnik, jó volna, ha a Kiss Áronok módszere, világ- és valóságlátása – korszerű módon, nyelvezettel persze – átsugározhatna  egy olyan szellemi szöveten, amely bár használatba nem igen került, mégsem fakult vagy penészedett meg. Igaz, szép ezt mondani, elgondolni, mint körbejárni és beletúrni értékeibe, a hasznos válogatás önző céljával; magunknak okulásul, a még meg nem születetteknek összerakni, ismét rendszerezni. Kiss Áron, Kiss Áronék, a Kiss Áronok ezt saját korukban sem gondolták másképp,- s mégis ők maradtak/váltak a tucat-felfogástól idegen: másképp gondolkodókká.

Dr. Kiss Áronnak, a pedagógusnak 1995-ben emléktáblát avattunk, s megkezdődött baráti-szakmai emléküléseink sora.  Atyjának, a szintén Áron néven ismert lelkésznek, a legendás tiszántúli református püspöknek és kisebbik fiának a szülőfalu,  Porcsalma  - többek között - nemes anyagú szobrokkal állított nagyszerű emléket. Szellemüket a gyülekezet és a szatmári település iskolája állandóan, nem csupán ünneplőbe bújva őrzi.

Jónéhányan vagyunk (itt is), akik úgy véljük, ismét ideje van a példá(k)ból való építkezésnek, de nem magunk megörökítése végett. A játék s a játszás szép, mert sokértelmű tartományainak szorgalmas és következetes átadása a kisiskolák mindennapjaiba. Az ezt közvetítő, közvetíteni tudó és akaró pedagógusok értő képzése; ismeretük tárházának gazdagítása egymás szomszédolása révén.
A játék és a játszás, az azt birtokló (nem kisajátító) ember, a felkészült és sokoldalúan képzett felnőtt gyógyító szerepének minél szélesebb körű és a gyermek helyzetéhez differenciáltan igazodó erősítése.  Közhasznú „játékpatikák”, nem (csak és feltétlenül) luxus-fizetős, hétvégi „terápiás” kurzusok működtetése. A nemrég meghirdetett „Helyet a gyermekeknek!” szlogen alatt legyen tere-helye minden nemű és állapotú gyermeknek; legyen helye a nyilvánosság terein a - raktárakban évek óta csak gyűlő és rozsdásodó – kerekes székecskéknek, mászó- és fogódzó karoknak. Amelyek biztonságot adnak, akárcsak a jól és felelősen megalkotott játékszerek.

Igen, ezekben az években is tegyük a játékot közüggyé, ezzel persze nem lefokozva a valóság komollyá nagyított szakaszait. Úgy vélhetjük, mindez csak emelheti közérzésünk és lelki kondíciónk sokszor gyatra és kishitű állapotát. Most főleg, egy újabb világkép-váltás észrevétlen küszöbén.
Lehet, ezt nálunk jobban látják a mai óvó- és tanító/tanárjelöltek; a test és a lélek sajátos egységének leendő tanulmányozói és építői. Adjunk hát nekik is helyet, esélyt, lehetőséget, hogy általuk legyen közüggyé a Kiss Áron s nagyszerű kortársai (Gönczy Pál, Gyertyánffy István, vagy testvérbátyja, Kiss Kálmán, György Aladár) egymásba fonódó szellemisége, az összeműködés példái.

Kapjanak ösztön- és pályadíjat, önálló feladatot nem csak egy félévre, hosszabb időre itthon és a nagyvilágban egyaránt. (Sárospatak, Debrecen, Nagykőrös és a Budai Képző, azaz az ELTE Óvó – és Tanítóképző Főiskolai kara összehangolva adhatna ki az oktatás módszertana finomításának szempontjából lényeges kutatási témákat a szaktárca támogatásával.) Az Akadémia és/vagy területi-tematikus bizottságai kebelében folytathatóak és szélesebb körben népszerűsíthetőek lehetnének azok a jeles magyar  élettani kutatások, amelyek a játék és a játékos ember mibenlétét fürkészik kitartóan. Milyen fontos volna ezek publikálása, hogy jobban megérthessük az átlagostól bármilyen irányban eltérő gyermeki és felnőtt játékviselkedés alakulásának jellegzetességeit, netán törvényszerűségeit, és így tovább.

Szakmai „civilkedésünk” fórumai már adottak, ilyen ez a mostani is. Időt, alkalmat szeretnénk teremteni ahhoz is, hogy az ebben hajlandóságot érzők és vállalók összegyűljenek, s kevés, de mindez érdekében célszerűen vállalható programot fogalmaznának meg a nyár végén. Olyat, amely a 160 és 190 évvel ezelőtt született két Kiss Áron emlékévét újabb, s a továbbhaladáshoz  inkább támasztékul használatos mérföldkőnek tekinti és tudja.

Ehhez kérjük barátaink tanácsát, ötleteit s javaslatait.





Készítette