Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szabó Imre, Golubeva Irina
Események, tájékoztatók

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Széchy Éva: "...nem középiskolás fokon" tanítani

Nem tudok róla nem szubjektíven írni. Több mint négy évtizede ismerem, szinte testvérként, csaknem mindig egymás közelében dolgoztunk a pedagógiai hivatás gyakorlatában, tudományos kutatásban, oktatásszervezésben kollegaként, szolidáris eszmetársként. Kísér- tetiesen hasonló az életútunk: "alulról" jöttünk, az Alföld keleti vidékéről. Ő a kurucok földjéről, Hajdúságból, én a Viharsarokból. Sok nehézséggel jártuk meg a népi értelmiséggé válás útját, nem csoda - én legalábbis, úgy érzem -, barátnak is mondhatjuk egymást.

„Marci”, a nagybetűvel írott Tanár Úr, a széles látókörű egyetemes és hazai neveléstörténész nekünk és tanítványainak mindig a plebejus „néptanító” marad. Nem csak kutatásaiban izgatta az „Új Korszak”, a reformok, újítások ügye, (volt, akitől ezt tanulhatta), de nemzetközi méretekben is az összehasonlító pedagógiában. Nagy földijétől megfogadta: „ide kell hozni a nagyvilágot, mindent, ami szép, jó, nemes, s amit érdemes.” S ami a professzoroknál külön nagy érdem - mert a nevelés művészet is! - : mindezt egyszerű, érthető, elgondolkodtató, élvezetes, szép magyar nyelven. És emberséggel, tanítványaival kalandozva a még nem ismertség kimeríthetetlen birodalmaiban.

Ő sohasem áldivatos „posztmodern”, ennél több – korszerű. Azt keresi realistán, amit hic et nunc, itt és most meg kellene és meg is lehetne valósítani, s ami napirendre tűzhető ténylegesen a mi viszonyainknak megfelelően középtávon a messzibb  perspektívákba  mutatóan. S nem csak az elitképzésben, hanem mint az igazán nagyok – a szélesen vett, s napjainkban egyre jobban kitáguló oktatásügy egészében.

Mondhatni, mint tudós nincs, aki olyan mélyen ismerné a XX. század második fele magyar iskolai és pedagógiai fejlődés komplexitását a maga összetettségeiben,  megbecsülendő értékeivel, ellentmon- dásaival, súlyos buktatóival egyetemben. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy együtt dolgozhattam vele nagyon kritikus időkben, például a Magyar Pedagógiai Társaság talpra állításakor, melynek huzamos ideig főtitkára volt. Úgyszintén tapasztalhattuk beérő hozzáértését a különböző akadémiai bizottságokban.

Pedagógusnemzedékek egész sorát tanította az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mondhatni az egyik legnépszerübb, legszeretettebb, legemberközeleibb professzorként tartják számon. Igazi oktatói-nevelői tehetségét és újító képességét valójában az elmúlt évtizedben ismerhettem meg mélyebben két olyan nehéz munkaterületen, mint az ELTE pedagógiai doktori (PhD)-iskolája, és a Budapesti Műszaki Egyetemen az iskolai vezetőképzés intézményének kiépítése. Horváth Márton egyik oszlopa annak a kitűnő interdiszciplináris kollektívának, amelyben a pedagógia iránt affinitást érző kiváló akadémikusok, innovációs gyakorló pedagógusok együttese kovácsolódott össze. Órái, speciálkollégiumai, a tudósjelöltek vezetése, produktumaik kicsiholása élményszámba mennek, kezei közül a neveléstörténetnek, a pedagógiai komparatisztikának számos hazai és külföldi kutató reménysége nevelődött ki. Pedagógiájának nagy erőssége a nevelésnek egy szélesebb művelődés- és társadalomtörténetbe való beágyazottsága.

A már nagy gyakorlatot szerzett, tapasztalt iskolavezetők továbbképzésében és kinevelésükben is oroszlánrésze van. Ez a képzési forma olyan, ami abszolút nem tűri a skolasztikusságot  a szó pejoratív értelmében. A pedagógusok színe-java az ország minden részéből, az óvodától a felnőtt továbbképzésig percről-percre sűrítetten hozza magával nevelésügyünk minden gondját, az ötletes, születő új megoldásokat, az egyre bonyolultabbá váló pedagógiai szituációkat. Keresztmetszetben barométerként tekinthető át az ország ifjúsága, a családok állapota, a régiónkénti nagy különbségek, más és más módon felvetődő problémák sokasága. Ez igazi alkotó, gondolkodtató és kreativitást kikényszerítő oktatási forma, nem is beszélve arról, hogy az idő egy új diszciplína megteremtését is kipréseli belőlünk.

Kevés olyan pedagógussal találkoztam, akit szinte az egész ország nevelői testközelből ismernek. Bárhová megy az országba, ott élnek, hatnak tanítványai, szinte nem találtam olyan helyet, ahol kollegáink ne a legnagyobb szeretettel beszélnének róla. Azt hiszem, pedagógus számára ennél nincs nagyobb elismerés: tudásával, nevelői hatásával kiszakíthatatlanul beágyazódni országunk pedagógiai haladása gondolkodásába és gyakorlatába.





Készítette