Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szabó Imre, Golubeva Irina
Események, tájékoztatók

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2004. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Sárdi Józsefné: A makarenkói hagyomány Ukrajnában. Szerk: V. Pascsenko, M. Grinyova, L. Kramuscsenko, N. Taraszevics, A. Tkacsenko, I. Berg): Vitoki. Almanach Ukrainszkoj Aszociacii Antona Makarenka. Vipuszk 1. Az Ukrán Makarenko Társaság Évkönyve. Poltava, 2003. 216 p.

A Szovjetunió összeomlása, ezzel párhuzamosan – sőt, ezt megelőzően – a „szovjet” jelző értékvesztése, értékfordulata sok vonatkozásban új helyzet elé állította a Makarenko-interpretátorokat. Számos térségben, így nálunk is, a korábbi pedagógiai hérosz körüli csaknem teljes elhallgatás volt jellemző jelenség, vagy ami még rosszabb: egy műveletlen és tájékozatlan démonizálás erősödött fel, immár nem egyszerűen a Dzerzsinszkij-kommuna névadójához fűződő tradíció okán többször „csekistának” bélyegezték nagy nyilvánosság előtt, de a publicisztikában egyenesen a sztálini bolsevizmus „verőlegényeként”, a „híres pofozkodóként” jelenik meg alakja. (Pataki Ferenc jóformán egyedül maradt okos, újraértelmező hűségével.) Aztán létezik „átmentő” értelmezés, mely lehántva a konkrét történelmi kontextust, az „általános emberi” dimenzióba emelve idézné, hivatkozná, ezen a szinten közhellyé szelídítve. Mások pedig a gyermekvédelem, a bentlakásos intézményben zajló nevelőmunka, rehabilitáció, reedukáció karanténjában próbálják őrizni a „nemes vadat”.

Még izgalmasabb ez a kérdés a volt Szovjetunióban, ahol a megkerülés, a felejtés semmiképpen nem járható stratégia. A mérlegretétel, az új utódköztársaságok neveléstörténet-írásának szükségszerű kötelessége az értékelés. Annál is inkább, mert a magát konzekvensen szovjetnek (ráadásul írónak) nevező Makarenko pályája Moszkvában fejeződött be (írói munkássága – oroszul – jóformán itt látszott beteljesedni), miközben a világhírre jutó gyakorlati alkotások színhelye a szovjethatalmat kihirdető Ukrajna. A jeles marburgi (egykori NSZK!) Makarenko-kutató, Götz Hillig ugyan pontos filológiával éppenséggel orosz identitást igazolt, már-már Csehovot idéző lélektani jelenséget mutatva ki: a bugyogós, műveletlen ukrán adniminsztrációt – így a sokat kárhoztatott pedagógiai Olimposzt – kívánta-vágyta felcserélni a fényesnek, modernnek hitt orosz-szovjet fővárossal, Moszkvával. Ebben a fénytörésben „sétálhatott a csapdába” a moszkvai szovjet ideológia, s ezen ideológia alapján megjelenő – mint tudjuk: kegyetlen valóság igazolásához, elfogadásához. (Bár vannak ennél merészebb, egy már-már alternatív Makarenkót felmutatni engedő, engedni látszó információk is.)
 Mindenesetre az új Moszkva is vállalja Makarenkót a nagy nemzeti elődök közt, a Nemzetközi Makarenko Társaság székhelye az orosz főváros, de természetesen bejelenti igényét az új – polgári – Ukrajna is. Különösen Poltava, az egykori nagy események színhelye, s emellett annak a Pedagógiai Főiskolának városa, ahol Makarenko a tanítói mesterséget tanulta még a forradalom előtt.
2003. május 13-tól május 16-ig Poltava városában tartottak ukrán tudományos-módszertani konferenciát „Szociális gyermekvédelem, hagyomány és jelen” címen. A konferenciát A. T. Kukabi, a régió parlamenti képviselője nyitotta meg, mintegy politikai nyomatékot adva a rendezvénynek. Hangsúlyozta, hogy nem véletlenül esett a választás Poltava városára, hisz az ukrán város sok tudóst és polgári aktivistát adott az emberiségnek. A konferencia résztvevői kutatók, pedagógusok, szociális munkások, professzorok, akadémikusok, docensek és diákok voltak az „Egyesítsük erőinket a gyermekek szociális és jogi védelmében” jelige alatt. A konferenciának aktualitást adott, hogy A. Sz. Makarenko születésének 115. évfordulójának tiszteletére rendezték. Az ukrán kollégák summázható álláspontja szerint „munkássága felbecsülhetetlen örökség a nevelésben, amely a mai napig megőrizte értékét és aktualitását”.
Az ukrajnai gazdasági krízis, szociális hanyatlás és a totális morális károsodás vezet a családok széthullásához és a gyermekek hátrányos szociális helyzetbe kerüléséhez – hangzott a szakmai közmegegyezés, s ebben a komor háttérben kerestek megoldásokat a makarenkói életműben (vagyis röviden: a hagyománynak klasszikusan „szociálpedagógiai”, hagyományos szóval „gyermekvédelmi” elemeire helyeztek hangsúlyt.
A konferencia résztvevői ajánlással fordultak az államigazgatáshoz, a nevelési, oktatási és szociális intézmények helyi és központi vezetőihez, a nevelőotthonok és kollégiumok vezetőihez. Javaslataikat pontokba foglalták – tudósít a konferencia anyagát közreadó Almanach.

I. Szenteljenek kiemelkedő figyelmet a gyermekek védelmének, tekintsék kiemelt feladatuknak a hátrányos helyzetű családok figyelemmel kísérését, segítését, a szülő-gyermek kapcsolat segítését pedagógiai eszközökkel, a család és a gyermek megsegítését hátrányai leküzdésében, szükség esetén az állami gondozásba vétel eljárását is beleértve.
II. Biztosítsanak jogi lehetőséget a szociális védelemhez az ENSZ 1989. évi New York-i Gyermekjogi Egyezménye alapján; a nevelőintézmények tájékoztassák a kiskorúakat jogaikról és a jogsérelmek orvoslásáról.
III. Teljesedjék ki a szociális intézményhálózat, amely biztosítja a gyermekek megélhetéshez szükséges minimális létfeltételeket – a makarenkói nevelési elvek figyelembe vételével (ideértve a kommuna-típusú tevékenység- és feltételrendszert: kertészet, közös létfenntartás, kézműves foglalatosságok, állattartás stb).
IV. Olyan habilitációs és rehabilitációs pedagógiai programok alkalmazására kerüljön sor, mint például az A. Sz. Makarenko által kidolgozott pedagógiai szisztéma, amely a kiskorúak szociális rehabilitációján alapszik.
V.  Érvényesüljön a pedagógiai hagyományok őrzése és alkalmazása a gyermekvédelemben. A
ránkhagyott örökség olyan nagy nevekhez fűződik, mint V. H. Korolenko, A. Sz. Makarenko, J. D. Ivanova, V. N. Szoroki-Roszinszki és a többiek.
VI. Valósuljon meg a gyermekotthonok fejlesztése. Az állami gondozásba vétel szabályainak pontosítása, illetve a szociális intézményekben dolgozók életszínvonalának javítása kerüljön napirendre.
VII. A nagy múlttal és pedagógiai hagyományokkal rendelkező gyermekotthonok tapasztalatait közkinccsé kell tenni. Ilyen intézmények: a Poltavai szociális szolgáltató centrum, a megyei „Ljubésztak” gyermekvédelmi centrum, az Illicsivszk-i Általános Iskola, az Odesza megyei Velikoszorocsinszk-i Iskolaszanatórium, a Poltavai Árvaház.
VIII. A problémák megoldását segítendő minden évben kerüljön sorra hasonló országos konferencia.

A konferencia résztvevői – túl azon, hogy a miniszterhez is elküldték a petíciót –, az ukrán polgárokhoz fordulnak: a gyermekek fizikai és pszichikai épségének őrzése és védelme nem csak közös, társadalmi morális feladat, hanem feltétele a stabil szociális és gazdasági fejlődésnek bármely ország számára.
A konferencián elsőként az oktató-nevelő folyamatban nehezen kezelhető tanítványokról esett szó. Vladémér Páscsenko és Márina Hrinyová jegyzik az évkönyv első tanulmányát. A helyi főiskola rektora, professzora és a természettudományok metodikus professzora a pedagógus munkájának sajátosságait, szerepvállalásait elemezték az intellektuális, motivációs, morális és emocionális nehézségek tükrében. Az intellektuális nehézségek körében számon tartott jelenségek: bizonytalanság és szétszórtság a tanmenetekben, nem megfelelő hozzáállás a diákhoz, osztályhoz (a tanár nem törődik a gyerekek szempontjaival, s nem akarja figyelembe venni őket), hiányosságok tapasztalhatók az új anyag feldolgozásában, így érthetetlenné és érdektelenné válik az óra, kevés a sikerélmény, a nehezen kezelhető gyermekek részére nincs kellő motiváció, több a büntetés. Ebből adódhat az óráról való távozás, az otthonról való szökés. Helytelen értékelés, osztályzás esetén csökken a tanulási kedv, konfliktushelyzetek alakulhatnak ki. A morális nehézségek körébe tartozónak vélik a saját tanári személyiségük megformálásának hiányát, a tekintély, illetve a „sármosság” elérésére irányuló célokat, a fiatal lélekre ható határozott, de toleráns, taktikus-, jellem, egyben mintaképes személyiség kívánatos a pedagógusoknál –hangsúlyozták. Az emocionális nehézségek körébe sorolták azokat a jelenségeket, amikor a pedagógus nem veszi figyelembe a diák lelkiállapotát, s nem tudja a nehezen kezelhető gyermeket sikerélményhez juttatni, nem veszi figyelembe az érdeklődését és értékeit, türelmetlen, figyelmen kívül hagyja jogait, ütköznek a tanári és gyermeki nézetek, az érdeklődési körök, gondolatok és célok. Két jeles szerzőre hivatkoztak, L. J. Kasubára és V. A. Lukjáncsukra. Ők kidolgoztak egy szabályrendszert – mondhatni etikai kódexet – tanárok részére, amely segít „rendet tartani” tanár és tanítványai közösségében: a tanár legyen kedves, de hajthatatlan, viselkedése, beszédmódja legyen határozott és őszinte, humora legyen természetes, az órák előtt mindig készítsen vázlatot, minden diákot egyéniségként tiszteljen, figyelembe véve lelkiállapotukat egyformán hallgassa meg gondolataikat, biztassa a diákokat, legyen irántuk bizalma, a nemtetszés kinyilvánításakor mindig beszéljen általánosságban, soha ne legyen személyhez szóló, a problémákat közösen oldja meg, a gyereknek mindig legyen beleszólása. Ne váltson ki viselkedésével makacsságot, döntsön egyedül, ne dőljön be a provokációnak, ne kényeztessen egyes gyerekeket, és ne taszítsa azt, aki problémákkal küzd, kerülje az olyan helyzetet, amely kettéosztja az osztályt (minden verseny, jegy és jó pont után csoportokra bomlik a közösség), ne büntessen, hanem próbáljon olyan megoldást találni, amely segít megoldani a gyermek problémáját, ösztönözzük a tanulókat segítségnyújtásra, megértésre, tanuljuk meg végighallgatni őket.
A következő referátumok egy-egy intézmény sikereiről, új irányú tájékozódásairól (pl. svéd hatásokról) számolnak be. Ezek zömében a szociálpedagógia eszközrendszerét igénylő, alkalmazó bentlakásos, gyermekvédelmi intézmények. A kirovgrádi docens, pedagógiai és pszichológiai tanszékvezető, Nadja Kalinicsenko kísérelte meg az általános iskola viszonyaira értelmezni a nagy előd tanításait. Hangsúlyaiban a munkára nevelés, a pedagógiai céllal szervezett termelőmunka jelent meg, illetve egy fontos tendencia: a Gorkij-telep hősét az ukrán pedagógiai hagyományban elhelyezni. A Makarenko utáni időszak (kis túlzással, mondhatni a Hruscsov-i korszak) reprezentatív alakja jelenik meg, a nálunk is egykor jól ismert V. Szuhomlinszkij. A helyi pedagógia tanszék docense, Ljudmilla Kramuscsenko még szélesebb hagyományrendszert aktivált, ebben helyezve el Makarenkót. V. G. Korolenko – a főiskola névadója -, F. D. Ivanov neve jelenik meg. Róluk kevesebbet tud a magyar szakolvasó. A konferencia ünnepelt hőse munkásságában a „szociális gyermeknevelésnek és védelemnek szentelt életet” hangsúlyozta, melynek középpontjában az „emberekbe vetett hit, szeretet és bizalom”, mint pedagógiai „eszközrendszer” állt. (Íme egy kísérlet az életmű generalizálására – az etikai tartást szakmai erényként értékelni.)¬ Ebben a megközelítésben még a helyesen megtalált szó – mondhatnánk, mai nyelven – a kommunikáció is felértékelődik, noha „a szavakkal való nevelés” kárhoztatása szinte az egyik alapvető toposz volt a makarenkói életmű idézésében.
De mégis, a „gyermekvédelmi narratíva” az erőteljesebb. A családok nevelési hiányosságaira a nevelőintézménynek kell válaszolnia, mégpedig a makarenkói kolónia, kommuna szellemében – vélte a szerző. Mondhatnánk: egy etatista nevelésfelfogást felidézve, alkalmazva a mai ukrán viszonyokra. „A statisztika szerint Ukrajnában jelenleg 39 intézet működik árva gyerekek részére, 58 pedig fogyatékos gyermekek számára. A számok megdöbbentőek – folytatja –, ha figyelembe vesszük, hogy sem háború, sem természeti katasztrófa, sem járvány nem sújtotta a felnőtt lakosságot. Felmerül a kérdés: miért lett ennyi gyerek árva? A válasz egyértelmű, a felnőtt korosztály lelkiállapota vezetett ahhoz, hogy az emberek elkezdtek inni, drogozni, züllött életmódot folytattak, a prostitúció és a bűnözés virágzott.”
A „Szociális gyermekvédelem: hagyományok és a jelen” címen megtartott konferencián több mint 100 résztvevő szólalt fel. Szavaik a felidézett tendenciát tükrözik. A válságtársadalom problémái jobbára a gyerekvilág kárára érvényesülnek, ez a helyzet felértékeli az intézményes nevelés, a nevelőintézmények szerepét – foglalhatnánk össze a tanulságot. Ebben az analógiában látták a makarenkói örökség legfőbb elemét. Így keres eszmei-ideológiai támasztékot a 20-as évek legszebb szovjet hagyományában az ukrajnai szociálpedagógus szakma.
Ehhez nemzetközi támaszt is szerzett. A konferencián ezúttal itáliai kutatók reprezentálták a világ – egyébként jelentős és hírneves makarenkológiáját. Nicola Siciliani de Cumis kifejti, hogy A. Sz. Makarenko munkásságát feldolgozva, módszereit alkalmazva tevékenykedik a nehezen kezelhető, hátrányos helyzetű gyermekek nevelésében és védelmében. Emilio Mettini egyenesen a német és az orosz – két külföldi – Makarenko-kutatói iskola különbségeit elemezte. A nálunk is jól ismert marburgi német G. Hillig és a novgorodi A. A. Frolov munkássága áll középpontban, a 2002-ben lezajlott Makarenko-konferencia anyagaiban. (Ezen magyar delegáció is képviseltette magát, Laurenszky Ernő a NÉKOSz és a makarenkói életmű összehasonlítását végezte el.)
Hilliget Makarenko és a sztálinizmus, Makarenko és a hatalom érdekli mostanában. Az ifjú tanító világnézeti-politikai tájékozódását vette górcső alá. Igazolja Makarenko távolságtartását a trockizmustól: Buharin s Sztálin befolyását mutatja ki már a 20-as évek elejétől. Mindezzel együtt – véli az olasz kolléga –, a Makarenko-kutatások németországi irányzatában meggyőző folyamat életmű politikai sztereotípiáktól való megfosztása az, s ebből az elemzésből gyakorta megmutatkozik a gyakorlati életmű és az írások kétarcúsága. Hillig olykor „politikai maszkírozást” is talál. Ezen az úton kívánja felmutatni a makarenkói életmű univerzális értékét, melyben egy percig nem kételkedik. A „szociális-politikai nézetrendszertől pedagógiájához kell megtérni” – hangzik a Hilligi-olvasat.
Az olasz szerző poentírozásában az orosz olvasatban pedig éppenséggel pedagógiájából kell eljutni szociális-politikai következtetéseinek megértéséhez, mindvégig a mindig korszerű klasszikusnak kijáró tisztelettel. A biztonságban, veszélyek nélkül végzett emberi tevékenység – nos, ez a makarenkói örökség az „orosz vonal” szerint. Mondhatjuk a 60-as évek végének Gáspárjával: „a pedagógiailag reprodukált, társadalmilag releváns tevékenységek rendszere”.
Az Almanach – természete szerint – nagy teret szentel a diákok írásainak. Tekinthetjük ezt a részt „tudományos diákköri” kötetnek. A jeles professzorokkal és vendégekkel egy kiadványba fűzött szárnypróbálgatások megtisztelő környezetet biztosítanak a diákoknak.
A. Sz. Makarenko is a poltavai alma mater hallgatója volt. Ennek a ténynek szentelt néhány írást a szerkesztő. Anton Makarenko a városban töltvén gyermekkorát, 1914-től 1917-ig tanult az intézményben és kitüntetéssel végezte a képzőt. Poltavában büszkék arra, hogy egykori diákjuk nemzetközileg is elismert személy, hogy a Franciaországban kiadott „15 pedagógus, aki befolyásolta a XX. század pedagógiáját” címmel kiadott tanulmánykötetben többek között Rousseau és Pestalozzi mellett az előkelő hetedik helyet foglalja el. (A kötetet a hazai szakirodalomban Kovács Sándor mutatta be – a Szerk.). A főiskola névadója és diákja humanizmusát, töretlen pedagógiai optimizmusát, minden egyes embernek tulajdonított értékbe vetett hitüket vetik egybe az emlékezők.
1991 szeptemberében tizenhárom európai ország, Ázsia és Amerika szakmai képviselői hozták létre a Nemzetközi Makarenko Társaságot. F. Pasko docens megemlékezett arról, hogy a marburgi intézet már 1945-ben publikált Makarenko-kéziratokat. A P. Freser alapította intézetet ma Hillig vezeti. A nürnbergi Hans Hleckel szintén Makarenko nyomdokait követte, iskolájának névadója az egykori poltavai diák. (Ide bevándorlók gyerekei járnak.) Ismert Makarenko-központ található Csehországban is az, Olomouc-i egyetemen, amelyet Libor Pjecha alapított. Ők a közösség, a kollektíva esztétikai vonzerejét hangsúlyozzák. A magyarországi Makarenko-kört a debreceni Petrikás Árpád alapította – nyugtázzák ukrán kollégáink. A magyar szerző interpretációiból a követelmények rendszerének fontosságát emeli ki az elemző. Szó esik a varsói A. Levin és M. Bibljuk munkásságáról. Előbbi Freinettel és J. Korczakkal vetette egybe Makarenkót. Az angolszász világ makarenkóistáit is felidézi a kötet. John Johnson univerzális fontosságúnak tartja Makarenko oktatását. N. Chans az önéletrajz adatai alapján változatlanul marxistának minősíti Makarenko munkásságát. Két amerikai, T. Franklin és F. Charinger a családi nevelésről szóló Makarenko nyomdokait követik. (Az amerikai tradicióból az 1926-ban Szovjetunióba látogató L. Wilson emelkedik ki.) Az angol Krasky Montessorival, a summerhilli Neillel, a Flanagan-i Fiúk városával, az ausztriai gyermekfalvakkal, az izraeli kibucok nevelési mórszereivel veti egybe – mint rokon kezdeményezésekkel – az ukrán-orosz-szovjet pedagógus munkásságát.
Az ifjú Antonról megtudjuk – új elemekkel gazdagítva biográfiai ismereteinket, deheroizáló kíváncsiságunkat –, hogy 1914-ben lépett a poltavai Tanítóképző diákjai körébe. Összesen 26-an tanultak itt ekkor. Hideg, fűtetlen albérleti szobában lakott a legjobb barátjával, aki szintén szegény munkáscsaládból származott. Súlyos anyagi helyzetük enyhítésére korrepetálást vállalt gazdag családoknál. Szabadidejében szeretett rajzolni. Ennek gyümölcse az „Ismeretlen hölgy”, amely Kremencsug város Pedagógiai Múzeumában látható. Megpróbálkozott az írással is. Egy művét elküldte Gorkijnak, de az írónak nem tetszett, így nem került kiadásra. 1920-ban Makarenko társa, E. F. Hriharavics lemondott a felajánlott állásról, a kolónia alapításáról és beprotezsálta Anton Szergejevicset. Ez a lépés változtatta meg Anton életét.
A módszerek érdekesek és értékesek. Felmerül a kérdés – így az összefoglaló –, mit tud ebből felhasználni a mai nevelésügy. Kritika éri kemény fegyelméért, katonai szigoráért, de mentségére szól, hogy volt bűnözőkkel kezdett dolgozni – véli az ukrán szakma. Kemény fegyelem, munka, egymás segítése, ez adta alapját egy igazi kollektívának. Ezzel együtt Makarenko meg volt győződve arról, hogy minden emberben rejlik szépség és érték. Az emberi szépség, vágy, mozgás, munka és morál – ezek az emberkép központi – máig követhető értékei Makarenko pedagógiájában.
Így látja – a nemzetközi méltatásokra támaszkodva – a mai ukrán pedagógia.
A kötetet eddig ismeretlen fotódokumentumok gazdagítják.





Készítette