Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Apáti Anna Zita: Az ír iskolarendszer rövid története

Írországról gyönyörű tájak, emberléptékű városok, barátságos emberek jutnak eszünkbe. Az élettel teli ország, talán az alacsony lélekszám miatt, mely ma kb. 4 millió, derűs hangulatot áraszt. A lakosság fiatal, az emberek korán alapítanak családot, magas a születések száma. A gyermeknevelés, a család központi helyet foglal el az írek életében. Ebben döntő befolyása van a katolikus egyháznak, mely a keresztény értékrend fontos közvetítője. Az ország ma a béke szigete, de nem volt ez mindig így. Az írek évszázadokig éltek angol fennhatóság alatt. A vigaszt, az erőt az állandó újrakezdéshez a katolikus vallás nyújtotta számukra, így lett az ír ember vallásossága mélyebb és több, mint máshol. Egyet jelent a hazaszeretettel, a függetlenséggel. Az ír kultúra reneszánszát éli Európában. Írók, költők, filmrendezők, zenekarok sora közvetíti felénk azt az optimizmust, melyből itt Közép-Európában hiányt szenvedünk. Az íreknek megvan az okuk az örömre. Makacs ragaszkodásuk, hitük a jobb élet reményében megtanította őket nevetni és átlépni saját problémáikon. Lehet, hogy nevelés kérdése az egész? Ahogy egykor ők a magyarokról, most mi vehetünk róluk példát.

A középkori ír iskolák

Az első kelta törzsek, melyektől az ír nép származtatja magát, az V. században érkeztek a szigetre. A kereszténység felvétele, mely szintén erre az időszakra tehető, Szent Patrick nevéhez fűződik. Patrick misszionáriusként érkezett a szigetre, ahol több olyan kolostort alapított, melyek fontos vallási és oktatási központokká váltak.[1] A leghíresebb kolostorok egyike, melyet Szent Enda alapított az Aran-szigeteken ma is látható. Az itt élő szerzetesek az aszkétikus életforma hirdetőjévé váltak, a böjt, a kemény munka, az imádkozás jellemezte mindennapjaikat. Szent Kolumbán Ionai kolostorában a Biblia tanulmányozásával egészítették ki a szigorú rendszabályokat, és az arra érdemesek írni is megtanulhattak. Az írás tanítása főleg a kódexkészítő, -másoló helyeken vált általánossá. A latin nyelvű Biblia mellett tanulmányozták római, görög szerzők műveit. A szerzetesek a kívülről megtanult részleteket felhasználták prédikációik során. Nagyon fontos jellemzője volt a kornak a szájhagyomány útján történő ismeretátadás.

A VII. századtól elterjedtek a világi iskolák, s ezek tanulói élőszóban, ír nyelven sajátították el ismereteiket. A fiatalok egy-egy bölcs köré gyűltek össze, akik járatosak voltak a költészetben, jogban, orvoslásban. A tanítók fejből tudták a törvényeket, nemzetségek családfáit, a királyok névsorát. Műveltségük őrzője az emlékezet volt. Ezekből az iskolákból kerültek ki az ország költői, a filik, akik nagy tiszteletnek örvendtek a nép körében. Ők adták át nemzedékről nemzedékre az ősi ír legendákat, melyek nagy erejű vitézekről, tündérekről szóló tanulságos énekek voltak.[2]

A világi és az egyházi iskolák működése hatott egymásra. A szerzetesi iskolákban működött egy belső iskola a leendő szerzetesek számára és egy külső, ahol tanulhattak olyan fiatalok is, akik később nem léptek be a közösségbe, hanem világi hivatalokat töltöttek be. A tudósok ismereteit pedig gyakran használták fel a szerzetesek vitás kérdésekben vagy gyógyítás során. Az ír és latin kultúra keveredése nyomon követhető a művészetekben is. A mesterek az egyházi épületeken, az ötvösök a dísztárgyakon gyakran használtak kelta motívumokat. A legjellegzetesebb példája az összefonódásnak az ún. kelta kereszt, mely máig Írország egyik jelképe, és a Book of Kells.[3]

*        *        *

A IX. században a sziget keleti területein megjelentek a vikingek, egyre nyugatabbra szorítva a kelta királyságokat. A csaknem száz évig tartó szakadatlan háborúzás a kultúra hanyatlását idézte elő. A kolostorok nagy részét kirabolták, lakóik elmenekültek. A szerzetesek egy része a kontinensen keresett menedéket. Az oktatási központok megszűntek, elszigetelődtek. Az emberek mindennapi életét a létért folytatott küzdelem töltötte ki. Az íreknek vikingeket végül két csatában: 976-ban, majd 981-ben sikerült megverniük. A legyőzöttek egyik része elmenekült, másik része Írországban telepedett le. 999-ben Brian Boru, Munster tartomány királya egyesítette Írországot és megkezdődött az újjáépítés.[4] A győzelem után a király még tizenhat évig uralkodott. Casheli udvara a kultúra központja lett. Támogatta az egyházi iskolákat, segítette a városfejlődést. Utódai folytatták munkáját, a béke kétszáz éve az ír kultúra aranykora volt. Míg a kontinensen a népvándorlás az írásbeliség hanyatlását vonta maga után, Írországban több kézirat és kódex maradt meg, melyek legendákat őriznek, de készültek ír nyelvkönyvek is a kolostori iskolák számára.

Az ír egyház felvette a kapcsolatot Rómával, vezetője az armaghi püspök lett. Az országot harminchat egyházmegyére osztották fel, amelyek központjaiban újra indult az oktatás. A reformok következtében csökkent a szerzetesség szerepe, az aszkétikus életmódot Isten cselekvő szolgálata váltotta fel.

A kontinensről érkező szellemi változások következményeként a leendő papok olvasni, írni, énekelni tanultak. A változást az is jelezte, hogy világiakat nem vettek fel iskoláikba. Az elhivatott növendékekből papok lettek, akik részt vettek a lakosság oktatásában. A fiatalok elsősorban olvasni és zsoltárokat énekelni tanultak meg. Az ír egyház a középkor végéig megőrizte vezető szerepét az oktatásban.

Világi „iskolák” a fejedelmi udvarokban jöttek létre. Működésük elsősorban az előkelők gyermekeinek nevelésére irányult, és a középkori lovagi erényeket oktatták. A tanuló jártas lett a harcművészetekben és az olvasásban annyira, amennyire érdekei megkívánták. A hősi énekeket általában hallás után tanulták meg, és írástudókat fogadtak, ha ügyeik intézése ezt szükségessé tette.

Építkezések folytak szerte az országban. A viking támadások nyomán elpusztult fából készült kolostorokat, várakat kőépületek váltották fel. Nevezetes központjai lettek a kornak: Trim, Cashel, Clonmacnoise, Kilkea. Az udvarházak mellett apró falvak létesültek, melyek lakói szoros kapcsolatban álltak szomszédaikkal. Együtt dolgoztak a földeken és az építkezéseken, kereskedtek, és szellemi útravalóval is ellátták egymást.[5]

A békés kétszáz év kedvezett Írország fejlődésének. A kultúra exportcikk lett: Nagy Károly többek között ír tudósokat is hívott udvarába, hogy részt vegyenek a szellemi élet irányításába. A palota iskolája minta lett a kolostori iskolák számára. A szentgalleni könyvtár több értékes darabját ír szerzetesek készítették vagy menekítették oda.[6]

A hódítók hatása a nevelésre

A XII. századtól angol-normann hódító hadjáratok vették kezdetüket, melynek eredményeként az 1175-ös windsori egyezmény kimondta Írország egyesítését a brit koronával. Írország több mint 700 évig volt angol fennhatóság alatt. Az idő és a hódítók szigora megtette hatását. Mielőtt megindulhatott volna az asszimiláció, az 1366-os kilkenny rendeletben a britek kikötötték, hogy „Az angolok nem tarthatnak fenn kapcsolatot írekkel, nem léphetnek velük rokonságba, nem hordhatnak ír öltözéket. Az ír nyelv használata tilos az ír családoknál is.”[7]

A rendeletnek köszönhetően csaknem kihaltak az ír nyelvet beszélők. A helyzetet súlyosbította, hogy az elnéptelenedett északi, keleti területekre angol telepesek érkeztek. Az angol kolóniák új rendszert honosítottak meg a közigazgatásban, átalakították a társadalom szerkezetét, kulturális szokásait. A változások a XVI. századtól váltak leginkább érezhetővé, amikor a reformáció hatására a telepesek áttértek az új vallásra. A Tudorok idején önállósult angol egyház az ír katolikusokra is rákényszerítette akaratát. VIII. Henrik nekilátott a szerzetesrendek feloszlatásának. Az írek ismét Rómához fordultak támogatásért. A bezárt kolostorok szerzeteseit a kontinensre küldték tanulni, akik közül kevesen tértek vissza. Ez a folyamat egyben a nemzeti oktatás visszaesését is eredményezte.[8]

A keleti part fejlődő városai, Dublin, Wateford élénk kereskedelmi központokká váltak, meghonosodott a céhes ipar, ahol a fiatalok egy-egy szakma fogásait tanulhatták meg a mestertől. Általános szokás volt, hogy egy-egy tekintélyes szakember mellé adták tanulni gyermekeiket a szülők. Az inas- és legény-évek után a vándorútról visszatérve mestervizsgát tettek a tanulók. A legmegbecsültebb szakmák közé a kovács, a pék, az ács tartoztak.

A lányok nemigen kerültek be az iskolarendszerbe, otthon nevelkedtek. A cél istenfélő, jó háziasszony nevelése volt. Gazdagok és szegények hasonló sorsokat teljesítettek be a középkor folyamán. Hamar férjhez adták őket, feladatuk a gyermekszülés és a háztartás vezetése volt. A férjek gyakran voltak távol háború vagy a munka miatt, az otthoni teendők, a család ellátása élelemmel, ruházattal kitöltötte a nők napjait. Kevesen tanultak meg olvasni. Magasabb ismeretekhez a gazdagabbak lányok juthattak szüleik engedélyével, illetve ha apácának vonultak be. A lányok, asszonyok szerepének megítélése egészen a XX. századig nem változott.

A városokban 1537-től működtek felekezeti alapfokú iskolák, ahová a protestáns fiatalok jártak. A katolikusok eleinte nem járatták oda gyermekeiket, később nem is járathatták. Az olvasás, írás, éneklés és latin mellett a tehetségesebb és módosabb tanulók betekintést nyerhettek a számtan, földrajz, csillagászat világába. A tanulók tudásuk alapján kerültek egy csoportba. A nagyobb diákok gyakran segítették az oktató munkáját. Általában 6-10 éves korban jártak iskolába a fiúk. A szegényebb szülők gyermekei ezután otthon, a földeken vagy a műhelyben segítettek. A tehetősebbek és tehetségesebbek magántanárnál vagy egyetemen bővíthették ismereteiket.

A felsőfokú képzésre egészen 1592-ig, a Trinity College megalapításáig, kellett várni.[9] A fiatalok addig Cambridge-be és Oxfordba mentek tanulni. A katolikusok, ha tehették Párizsba, Rómába küldték gyermekeiket.

Az ország középső és nyugati területének földbirtokosai ragaszkodni kezdtek az ír hagyományokhoz. Váraik kulturális központokká váltak. Támogatták a költőket, az ír nyelvű könyvek megjelentetését, ír ruhákban jártak. A környék lakóinak iskolákat szerveztek, ahol hősi korról, királyaikról és szentekről szóló történeteken tanultak meg olvasni a fiatalok. Egy-egy földbirtokos érdeklődése speciális intézményeket is létre hozott pl. Dlavorensben jogi, Castledermotban orvosi, csillagászati iskola működött. Sajnos, ezek elszigetelt központok maradtak, és csak hosszabb- rövidebb ideig működtek az állandó háborúk miatt.

A viking, normann, majd az angol hódításnak az lett az eredménye, hogy a beszélt nyelv folyamatosan változott, az ír csaknem kiszorult saját országából. A kulturális élet minden területén átvette a helyét az angol, így az oktatásban is. 

A hanyatlás századai

A XVII-XVIII. századokat a protestáns előretörés és ezzel párhuzamosan a katolikus emancipációs mozgalmak jellemezték. Az írek nem voltak hajlandóak áttérni, így a hatalom fenntartása érdekében protestánsokat telepítettek be az angolok. A jövevények gazdasági és adókedvezményeket kaptak, ami az ír termékek versenyképességét csökkentette, a lakosság eladósodását eredményezte.

Az angol polgári forradalom, majd a Stuart-restauráció zavaros évei sem kedveztek a kultúrának. Az íreket többször lázadással vádolták, hol jogosan, hol oktalanul, és ezen a címen büntetőtörvényeket vezettek be ellenük. A katolikusok másodosztályú állampolgárokká váltak. Megtiltották számukra többek között a hivatali tisztségek betöltését a jog, a közigazgatás és az oktatás területén. Gazdaságilag megfosztották őket legfontosabb bevételi forrásaiktól és tilos volt vallásuk gyakorlása. Mivel nem lehettek tisztviselők, nem volt szükség tanult ír polgárokra, nem volt lehetőségük iskolák működtetésére. A nemzeti oktatás szinte teljesen megszűnt.[10]

Az ír társadalom vezető rétege kényszerűségből áttért, erre azért is szükség volt, mert az írországi parlament tagjai is csak protestánsok lehettek. Nem sokkal később bevezették, hogy a londoni parlament is törvényeket hozhatott az írek számára. A hátrányos intézkedések sora nőtt. Ezek csaknem tönkretették az ország gazdaságát. Az ír földbérlők sokasága ment tönkre. Az elszegényedett emberek tömegesen a városokba vándoroltak, ahol a nagy részük nyomorgott, elterjedtté vált az olcsó gyermekmunka. Aki a családban egészséges volt és mozgott, annak dolgoznia kellett, hogy eltartsa a többieket.[11] A tanulás a gazdagok és a betegek kiváltsága lett.

1800-ban életbe lépett az uniós törvény. Ennek értelmében megszűnt a dublini képviselőház és az írek a londoni parlament alsóházába küldhették képviselőiket. Itt viszont kisebbségben voltak, így az országot érintő kérdésekről továbbra is az angolok döntöttek.

A nevelésügy helyzete a XIX.  században

Az előrelépésre 1829-ig kellett várni, amikor a Daniel O’Connell[12] vezette mozgalom elérte, hogy eltörölték a megkülönböztető törvények nagy részét. Ennek köszönhető, hogy egyházi vagy közösségi kezdeményezésre egyre több katolikus iskola alakulhatott. Oktatási intézmények általában megyéspüspöki székhelyen vagy nagyobb városokban jöttek létre, és az alapfokú képzésre irányultak. Az iskolák elterjedését gátolták az anyagi, társadalmi lehetőségek.[13]

Ebben a helyzetben érte Írországot történelmének legnagyobb természeti katasztrófája, amely a Nagy éhínség néven vált ismertté. 1846-49 között tönkrement a burgonyatermés, mely alapvető élelmiszernek számított. Az éhínség, a járványok és a kilátástalan helyzet elől a kivándorlást választók miatt az ír lakosság létszáma a felére, 4,4 millióra csökkent.[14]

A XIX. század végére az anyaországi írek az emigránsoktól támogatva követelni kezdték, hogy belügyeikről, így a nevelésügyről is, önállóan dönthessenek. A Home Rule szellemében  William Butler Yeats[15] vezetésével megalakult a Kelta Liga, mely a nemzeti kultúra felelevenítését tűzte ki célul. Tevékenységéhez fűződik, hogy az iskolai foglalkozások után önképzőkörök keretében ír nyelvtanfolyamra vagy tánccsoportba járhattak az érdeklődők. Programjaik mindenki számára nyitottak voltak, sokan felnőtt fejjel itt tanultak meg olvasni, itt ismerték meg az ír történelmet a balladákon keresztül. A Liga népszerűségét mutatja, hogy szerte az országban mintegy 600 helyi szervezetük működött. 1903-ra elérték, hogy az alapfokú nemzeti iskolákban bevezették az ír nyelv tanítását.

Nemzeti iskolák az ország minden területén működtek, ahol a Kelta Liga megjelent. Alapfokú intézmények voltak, melyeket a szülők, a kivándorolt írek, a helyi előkelőségek adománya tartott fenn. Nemzeti és vallási ismereteket tanítottak angol nyelven. Az ír nyelv annyira feledésbe merült, hogy külön tantárgyként tanítják ma is az iskolákban. A hétköznapi emberek ma is angolul beszélnek. Írországnak két hivatalos nyelve van, az ír és az angol.

1878-ban megalakult a Középfokú Oktatási Iroda azzal a céllal, hogy ír alapítású középiskolák is működjenek. Addig ugyanis középszinten csak brit iskolákban tanulhattak a diákok, melyek célja a birodalomhoz hű állampolgárok nevelése volt. A tananyag foglalkozott a brit birodalommal, Angliával, de saját országukról szinte semmit sem tanítottak az íreknek.

Az oktatás legfőbb irányelveit Arthur Griffith[16] a következőkben foglalta össze: az ír nemzeti hagyományok ápolása, az ír nyelv és irodalom tanítása, a fiatalok nemzeti szellemű nevelése, szociális segélyhálózatok kiépítése.

A griffithi elveket valósította meg kísérleti iskolájában Patrick Pearse[17]. A Szt. Endáról elnevezett intézmény a fővárosban, Dublinban működött és a tanítványokon keresztül a szülőket is megszólította. A hazafias szellemű nevelés jegyében az iskola foglalkozott az ír nyelv, az ír hagyományok oktatásával, régi, feledésbe merült kézműves mesterségek felelevenítésével.

Az angolok is érezték a változás szükségességét, és az 1908-as év jelentős dátuma lett az ír oktatás történetének. Az állami alapfokú iskolákban tanított birodalmi ismeretek kibővíthetőek lettek Írországra vonatkozó földrajzi, történelmi adatokkal. A felsőfokú oktatásban a Nemzeti Egyetem megalakítása hozott változást. A királyi engedéllyel működő dublini, corki, galwayi karokon az ír kultúra addig feltárt ismereteit oktatták a birodalmi ismeretek mellett.

Önálló alapokon az oktatás

Írország 1922-től szabad állam státuszt nyert a brit birodalmon belül. Ez azt jelentette, hogy önállóan intézhette belügyeit, a gazdaság, a kultúra területén, így az oktatásügy formálisan is ír kézbe került. Az intézményes nevelés helyzete a függetlenség ellenére nehéz volt. A függetlenségi harcokban az ország anyagilag teljesen kimerült. A költségvetés szűkös anyagi keretet biztosított az oktatás számára. A lehetőség és a lelkesedés azonban sok mindent pótolt. Az első lépések közé tartozott az alapfokú állami iskolarendszer kiépítése és természetesen az ír nyelv és kultúra tantárgyként való bevezetése. A nevelés alapjait részletesen az ország függetlenségét 1937-ben deklaráló alkotmányban fektették le.

Az 1937-ben meghirdetett alaptörvény néhány módosítással a mai napig érvényes.[18] Ez az oktatást nemzeti alapokra helyezte. Az állam legfontosabb feladatává tette, hogy a szülők biztosítani tudják gyermekeik számára a megfelelő vallási, erkölcsi, szellemi nevelést. Az első helyen a vallási nevelés áll, nem véletlenül. Az alaptörvény bevezetőjében magát az országot is Istennek ajánlotta. A római katolikus vallás tisztelete azonban nem csak a mély hitet, hanem az összetartozást is jelképezi, amely erőt adott az ország népének az ellenállásra az idegen elnyomás alatt.

A lelkiismereti szabadság biztosítása lehetővé tette a szabad vallásgyakorlatot. Az oktatásban lehetővé vált, hogy felekezeti hovatartozásuknak megfelelő iskolába járhassanak a gyerekek. Az állam nem jelölheti ki az iskolát, egyformán támogatja a magán és állami iskolákat, nem szól bele azt ott folyó hitoktatásba. Nem kötelezheti a szülőt arra, hogy az általa kijelölt iskolába írassa be gyermekét, vagy olyan helyre küldje tanulni, amelynek szellemisége nem egyeztethető össze a lelkiismeretével. Ez az alapvető jog azért volt különösen jelentős, mert az évszázadokon át tartó brit fennhatóság alatt erre a szülőknek nem volt lehetőségük.[19] Az alkotmányt többször is módosították, de a nevelésről szóló fejezetek nem változtak. Az alaptörvény két nyelven íródott, minthogy Írországnak két hivatalos nyelve van. Speciális helyzet, hogy itt nem a nagy létszámú kisebbség miatt vált hivatalos nyelvvé az angol, hanem a beszélt nyelv miatt.

Írország 1973-ban lépett be az Európai Unióba,[20] melynek gazdasági, társadalmi hatása a kilencvenes évektől vált érezhetővé. A támogatásokat a humán erőforrások fejlesztésére fordították. A foglalkoztatottság, az oktatás és a szakképzés fejlesztésével, a hátrányos helyzetűek felemelésével elérték a munkanélküliség és a kivándorlás csökkentését, az éves gazdasági növekedés 2-4 %-os szinten tartását.

Az oktatás és képzés irányításáért az oktatási miniszter a felelős, a gyakorlatban azonban az 1992-ben felállított Oktatási Intézet dolgozza ki a feladatokat az alapfokú és a középiskolák számára. Többek között meghatározza az általános tantervi és vizsgaszabályzatot, a működési feltételeket, az iskolai szervezetek összetételét, gyakorolja az ellenőrzési jogokat.

Az oktatás és képzés központi szerepet tölt be az ír politikai életben. Két irányzat bontakozott ki, az egyik nagyobb autonómiát kíván adni az intézmények kezébe, a másik a központi vezetés jelentőségét hangsúlyozza. Együttműködés jött létre a közös cél érdekében a két irányzat hívei között, a fő cél az, hogy kétnyelvűvé tegyék az országot, valamint az, hogy egyenlő esélyt kapjon mindenki a képzésben való részvételre szociális, anyagi, mentális helyzetétől függetlenül.

A huszadik század elején nagyon kevés középiskola működött, ezek nagy része brit vezetés alatt állt, vagy magániskola volt, melyek nem voltak nyitottak mindenki számára. A legnagyobb fenntartók, az egyházak pedig vonakodtak attól, hogy az állammal együttműködve végezzék munkájukat. A nyolcvanas évek hozták meg az áttörést, amikor kísérlet történt a tananyag és a vizsgarendszer összehangolására, illetve egyre több állami iskola nyílt.

Fontos feladatnak tekintik az írek a képzés európai rendszerekkel történő összehangolását. Az átjárhatóság kedvéért, a képzések színesebbé tételéért a tapasztalatok bővítése miatt az uniós irányelvekhez igyekeznek alkalmazkodni a képzési rendszer alakításában.

Az ír iskolarendszer ma

01

A tankötelezettség Írországban 9 teljes iskolaévet foglal magába, amely 6 éves kortól 15 éves korig tart. (Esetenként 16 éves korig meghosszabbítható.) A tankötelezettség ideje alatt az oktatás a nemzeti iskolákban ingyenes. Az alapfokú képzés 4-12 éves kor között zajlik. Bár a tankötelezettség 6 éves kortól kezdődik, lehetőség van arra, hogy 4 éves kortól a kicsik ún. előkészítő foglalkozáson vegyenek részt. Ezek az osztályok fél- vagy egésznapos rendszerben működnek, és céljuk a tanulás tanítása. Fontos szerepet töltenek be a vallási órák heti három alkalommal, felekezetüknek megfelelően.[22] Lehetőség van mozgó iskolák igénybevételére, ahol szükség van erre. Az iskolák többségében vegyes csoportok tanulnak, de jelentős számban működnek külön fiú és lányiskolák.
Az állami támogatású, ún. nemzeti iskolai oktatásban vesz részt a gyermekek 98%-a. A magániskolákat az állam nem támogatja, az ott tanulóknak tandíjat kell fizetniük.

Az ír középfokú képzés – mint fentebb kifejtettük –, alig százéves múltra tekint vissza. 1930-tól indult igazán fejlődésnek a Szakképzési Bizottság megalakulásával, mely életrehívta az első szakképző központokat. A képzés, mely a hatvanas évektől emelkedett középiskolai szintre, folyamatos változáson megy át.

Az ír középiskolákat négy csoportba lehet sorolni:

1. gimnázium (secondary)
2. szakközépiskola (vocational)
3. általános középiskola (comprehensive)
4. közösségi iskola (community)

A rendszer 3+1+2 éves. Az első három évben a diákok minden iskolatípusban általános képzéssel gyarapíthatják elméleti és gyakorlati ismereteiket. A negyedik évben részt vesznek egy interdiszciplináris programban, melynek keretében eldönthetik, hogy befejezik tanulmányaikat, vagy továbbtanulnak a  kiválasztott középfokú intézményben. Ha az utóbbit választják, a tanulók még két évig vesznek részt a képzésben, megszerezve azt a bizonyítványt, mely belépő a felsőfokú oktatásba.

A felsőfokú oktatás három nagy részre oszlik: egyetemek, tanárképzők, műszaki és egyéb főiskolák. Ezek nagy része állami támogatású, de egyre több magániskola alakul ezen a szinten is. Az ország legnagyobb intézménye az Ír Nemzeti Egyetem, melynek a fővároson kívül Corkban és Galwayben is vannak intézményei.

A felsőfokú oktatás népszerűsége a hetvenes években kezdődött, amikor az újonnan alapított középiskolákból egyre többen jelentkeztek a hazai főiskolákra. Addig, akiknek lehetőségük volt, külföldre mentek tanulni, főleg Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba. A fiatalság kivándorlását csökkentette, hogy új karok alakultak, új szakok indultak, például művészeti, kereskedelmi, műszaki.

A főiskolákra a bejutáshoz középfokú végbizonyítványra van szükség, valamint jelentkezési lapot kell benyújtani a Központi Felvételi Irodához, amely a helyek ismeretében, valamint a jelentkező által megjelölt intézmények sorrendjében dönt a felvételről. Vannak olyan intézmények, melyek sajátos felvételi követelményeket vezettek be, így külön felvételi vizsgát kell tenni. A felsőfokú oktatás tandíjköteles.

 

Felhasznált irodalom:

Arnold, Bruce (1995): Irish Art. Singapure

Brown, Terence (1990): Ireland a Social and Cultural History 1922-1985. London.

Egedy Gergely (1998): Nagy- Britannia története. Budapest.

Forgács András (2003): Az Európai Unió és az oktatás. Budapest.

Halász Gábor (2000): Az oktatás jövője. Budapest.

Keogh Dermot (1994): Twentieth-century Ireland. Dublin.

Macduff, Olivier (1985): Irish Culture and Nationalism. London.

McRedmond, Louis (1998): Modern Irish Lives. Dublin.

Magyar Péter (2000): Az Európai Unió története. Budapest.

Pukánszky Béla – Németh András (1998): Neveléstörténet. Budapest. 

Strukturen der Allgemeinen und beruflichen bildung, Europaische kommision, Brussels 2000.

Sullivan, Karen (1997): The Celts. London.

Vajó Péter (1989): A kötelező oktatás az EGK országaiban. Budapest.

 

Képek jegyzéke:

I. Krisztus a trónon. Részlet a Kells-kódexből. Forrás: K. Sullivan: The Celts. London, 1997.

II. A dublini Trinity College főbejárata. Forrás: B. Arnold: Irish Art. Singapure. 1995.

III. Mulready: A Késő. Forrás: B. Arnold: Irish Art. Singapure. 1995.

IV. O’Sullivan: Patrick Pearse portréja. Forrás: Moody- Martin: The Course of Irish History. Dublin, 1995.

V. Arthur Griffith fotója. Forrás: The Two Leaders. Dublin, 1996.

 

JEGYZETEK:

1Szent Patrick a Római Birodalom területén, Britannia provinciában született. Ír portyázók hurcolták a zöld szigetre, ahonnan hat évnyi fogság után sikerült megszöknie. Hazatérve Isten szolgálatának szentelte életét és misszionáriusként ment Írországba. Tevékenységségének nagy szerepe volt abban, hogy az írek áttértek a keresztény vallásra. Névnapját, március 17-ét, az írek szerte a világon megünneplik ma is. Írország védőszentjeként tisztelik. 

2 Dömötör Tekla (1995): Germán, kelta regék. 10.p.

3 A Book of Kells (Kells Kódex) az ionai kolostorban készült. Ma Dublinban, a Trinity College Régi Könyvtárában látható. Az evangéliumokat tartalmazó, miniatúrákkal díszített könyv a keresztény szimbólumok és a kelta díszítőelemek keveredésének egyik legszebb példája. (Lásd az 1. sz képen)

4 Kéki Béla (2002): Az írás története. 83-84.p.

5 A forgalmas utakhoz közel álló birtok területén gyakran alakultak ki kisebb városok. Az iskolákat általában a föld tulajdonosa, az egyház, a nemesség vagy a király támogatta. A tanítás helyét a templomban, a magtárban vagy a szabadban jelölték ki.

6 Szerb Antal(1989): A világirodalom története. 176-179.p.

7 Michael Barg (19529: Cromwell és kora. 121.p.

8Az angol hódítással, majd a reformációval kezdődően a felekezeti hovatartozás sok mindent elárult képviselőjéről. A protestáns: hódító, gazdag és általában angol volt; a katolikus: leigázott, szegény és ír. A kiváltságaitól fokozatosan megfosztott ír vezető rétegből sokan áttértek az új vallásra az érvényesülés reményében.

9 A dublini Trinity College a mai napig működő, a legnagyobb tekintélyű egyetem Írországban. Központi épületének arculata megőrizte késő középkori homlokzatát. Lásd a 2. sz. képen

10 William Mulready (1786-1863): A Késő c. képe jól illusztrálja az oktatás helyzetét, a festő életútja pedig a kitörés lehetőségét. Módos polgár gyermekeként született Ennisben. A család áttért, így lehetősége nyílt a gyermekeknek a tanulásra. Mulready angol iskolákban sajátította el tudását, így vált belőle kiváló művész. Lásd 3. sz. képet

11. Erre az elkeserítő helyzetre mutat rá Jonathan Swift (1667-1713): Szerény javaslat című groteszkje, mely az éhenhalás elkerülésére azt ajánlotta, hogy egyék meg a kisgyermekeket.

12 Daniel O’Connell (1775-1847) kisbirtokos, ügyvéd. Megalakítja a Katolikus Szövetséget, melynek célja a teljes emancipáció és a függetlenség elérése.

13 A különféle jótékonysági szervezetek iskolákat hoztak létre a szegény réteg gyermekei számára. Elterjedésük nem volt általános, de működésük lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy a gyári munkások, valamint a földművesek gyermekeinek egy része megtanuljon olvasni, írni, számolni. A fiataloknak nem kellett tandíjat fizetni és gyakran a tanítók sem kaptak fizetést. A tanárok általában nem voltak szakképzettek, az alapítvány tagjai is gyakran vállaltak oktatást. Az „iskola” lehetett a plébánián, vagy háznál is folyhatott a tanítás, ha volt elegendő hely. Később ebből a mozgalomból fejlődtek ki a nemzeti iskolák.

14 Verzár István (1987): Írország 35.p. (A kivándorlók nagy része Észak-Amerikában telepedett le.)

15 William Butler Yeats (1869-1939) költő, az Ír Nemzeti Színház megalapítója. Verseiben, drámáiban az ír hőskor elevenedik meg, nem pusztán ismeretterjesztő jelleggel. Misztikus történetei, melyekben a boldogságot keresi, az ír ember lelkét szólították meg. Műveiben reményt, szebb jövőt jósolt.

16 Arthur Griffith (1872-1922) újságíró, politikus. 1905-ben jelenik meg a Sinn Fein /Mi magunk/ című munkája, melyben Széchenyi István munkásságát, a Deák Ferenc vezette passzív ellenállási mozgalmat állította példaként országa elé. Az ír függetlenségi csoport mérsékelt irányzatának vezetője, 1922-ben az Ír Szabad Állam első elnöke volt. Lásd 4. sz. képet.

17 Patrick Pearse (1879-1916) költő, pedagógus. Testvérével alapította meg a St. Enda iskolát. Az ír függetlenség elkötelezett híve. Az 1916-os Húsvéti Felkelésben való részvételéért az angolok kivégezték. Lásd az 5. .sz. képet

18 Az 1937-es alkotmány Eamonn de Valera nevéhez fűződik, aki 1932-től töltötte be a miniszterelnöki posztot. Az ír függetlenség radikális híve volt. Egyoldalúan jelentette be az ország függetlenségét, vámot vezetett be az angol árukra. Az angolokat akkor lekötötte az európai politika, majd a második világháború. Az írek elszakadását így csak tíz évvel később ismerték el.

19 Brian Farell (1998): De Valera’s constitution and ours. Dublin.

20 Akkori nevén Európai Gazdasági Közösség.

21 Structure and system of education and training in European Unionm European Committee, 2000.

22 A hátrányos helyzetű gyerekek számára az Egészségügyi Minisztérium tart fenn néhány napközit különböző programok keretében. Az ír „travellers” (utazók) kifejezést azokra a családokra alkalmazzák, akik lakókocsiban élnek és azzal járják az országot, életmódjuk miatt a romákhoz lehetne hasonlítani őket.





Készítette