Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Kriston Vízi József: Forgácsok - Kiss Áron életművének feldolgozása közben



Amikor 2004 júniusában, a Budai-Hegyvidéken (Bp. XII. kerület) immár tizedik alkalommal gyűltünk össze, hogy a Kiss Áron dr. (1845-1908) pedagógus nevét viselő utca elején lévő Gálbory-villa falán civil közösségi összefogással elhelyezett emléktáblát megkoszorúzzuk, a záróbeszélgetést követő ajánlásainkban megpróbáltuk felvázolni a mostani s az elkövetkező esztendők hagyatékápoló feladatait. (Az írásban is rögzített tézisek a célközönség által leginkább forgatott lapokban, fórumokon, mint pl. a Köznevelés, az Óvodai Nevelés, az Óvodai Élet, valamint a Pedagógusképzés, a Neveléstörténet vagy a Városunk című folyóiratokban, valamint a Kútbanézők legutóbbi évkönyvében teljes terjedelemben helyet kaptak.) E jegyzet írója a még 2003 tavaszán megkezdetett könyvtári-levéltári kutatásait bővítette ki (lásd: Emlékezés Kiss Áronra. In: Néprajzi Hírek 2003. – 3-4. sz. 40-41. p.), amely nyomán elkészült és megjelent az 1893-ban Kiss Áron és társai által megalapított Nagypénteki Református Társaság szervezésében létrehozott, s 1900-ban megnyitott „Erzsébet Gyermek Otthon” ismertetése (vö. KVJ: A munka és a szeretet háza. Nyíregyháza, 2005. ). A Budaörshöz tartozó Kamaraerdő északkeleti domboldalán állott s működött oktatási intézmény és gazdasági együttes(!), ma is jó állapotban lévő társasházat és egy udvarrészt őriz. Ez év első felében többször is kísérletet tettünk arra, hogy felvetésünkre (t.i. egy emléktábla elhelyezése és egy megemlékezés lebonyolítása) állásfoglalást kapjunk az ottani önkormányzat vezetésétől, ám ezirányú lépéseink még nem jártak sikerrel. Továbbra is tervezzük, hogy az intézmény megnyitásának 105. évfordulója alkalmából, a következő iskolai tanév elején, pl. Erzsébet-napon, a Magyar Pedagógiai Társaság égisze alatt megvalósuljon az újabb és méltó jelhagyás.

Örömünkre szolgált, hogy a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene Tanszékének kezdeményezésére ez év márciusában egy, a Kiss Áron nevét viselő kamaraterem/próbahelyiség avatására került sor. (Csak emlékeztetőül: 1988 októberében szintén e főiskolai tanszék, valamint a Kodály Társaság SzSzB megyei tagozatának közös szervezésében zajlott egy kétnapos rendezvény, amelynek előadásai mellett ekkor került sor a porcsalmai általános iskola előcsarnokában Kiss Áron emléktáblájának avatására. Lásd: Vesszőparipáink I. Kiss Áron emlékezete. Budapest-Kecskemét, 1990.)

Még 2004 nyár végén s az ősz folyamán több megbeszélést folytattunk a szatmári szülőfalu polgármesterével, Csehi Kálmánné asszonnyal, valamint Kormos Csaba lelkésszel és Csupor Béla iskolaigazgatóval Kiss Áron püspök születésének 190., valamint első házasságából való kisebbik fia, dr. Kiss Áron pedagógus és közösségszervező születésének 160. évfordulója alkalmából tervezett megemlékezések felvázolásáról. Már akkor megfogalmazódott: a helyi képviselőtestület ezirányban kezdeményező szereplői pártolják, hogy a település legújabb keletű ünnepcsokra, az ún. Zöld Alma Napok programja úgy koncentrálódjon, hogy a két Kiss Áron életművének mai üzeneteit próbálja a mindennapok nyelvére lefordítani. Mindehhez akkor már az a szándék is társult, hogy egy Fő utcai lakóház megörökölésével és felújításával egy későbbi helytörténeti gyűjtemény/kiállítóhely kialakítását is napirendre tűzzék. E sorok írója – meghívottként – több ízben részt vett a helyi önkormányzat hivatalos megbeszélésein, megjegyzéseivel igyekezett az ott felvetődő kérdésekben segíteni, a program előkészítésben részt venni. Június közepén már teljes egészében látszottak a rendezvény megvalósításának konkrét feltételei (helyszínek, fogadókapacitás, rendezvényterv, közreműködők-együttműködők), ezért három szálon futottak – az egymással folyamatosan koordinált – szervezői munkálatok.

Közben, az előre tervezett programsorozat önálló részeként június 28-án rendeztük meg az újabb Kiss Áron-emlékülést a Virányosi Közösségi Házban, ezúttal is a művelődési intézmény, a hegyvidéki önkormányzat és a lakosság kiemelt figyelmétől kísérve. A szervezők és a résztvevők egyaránt sikerként könyvelték el, hogy – hosszú évek után – ismét igen rangos képviseletet nyújtott a Kiss Áron vezette korabeli oktatási intézmény, a Budai Képző, az ELTE BTK Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar mai utódja dr. Hortobágyi István főigazgató személyében. A reáliák művelésében leginkább otthonosan mozgó oktatási szakember előadásában fölvázolta Kiss Áron életútjának legfőbb pedagógiai állomásait, s az ismert tények s események mellett fontosnak tartotta – ismét és újólag – pontosítani a legendás Paedagogium, illetve a Budai Polgári s Állami Tanítóképezde néven ismert intézmények jogállását, sajátos vonásait és különbözőségüket. Tette ezt éppen annak érdekében, hogy – a téma kortárs kutatóinak jó szándéka ellenére is igencsak összekuszált s így sok helyen tévesen rögzült! – Kiss Áron működésének szakaszait is végre tisztá(bba)n láthassuk. Az ország különböző részeiből összegyűlt csaknem félszász oktatási és játékpedagógiai szakember előtt áttekintést, valamint sajátos hangsúlyt és részletező kifejtést adott példásan tömör összegzésével Villányi Judit, az Oktatáskutató Intézet munkatársa, az Óvodai Élet c. szaklap főszerkesztője, aki egyszemélyben a Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztályát is legfelső szinten képviselte. Érzékeltük: a magyar óvodai nevelési programok áttekintése során kiemelt játékorientáció több, főként nem a napi nevelési folyamatban tevékenykedő számára nyújtott jóleső meglepetést („Nocsak, az óvodában tényleg szabad a játék? , egyenrangú a hagyományőrzés és a természet közeli szemléletre való nevelés stb.?!”); az úgynevezett játék/szer nélküli óvodai-óvodás játék vizsgálat tanulságainak sommázata viszont a gyakorló óvodapedagógusok és a lázas játékfejlesztők körében váltott ki - szerintünk egy további alkalommal részletesebb bemutatást és kibontást feltétlenül igénylő - vitára hajló hangulatot. A rendezvénysorozatot annak idején kezdeményező Szentiványi Tibor által 2001-ben alapított PRO LUDO-díjat ez évben Jánoska Antal budapesti játékkártya gyűjtő-kutató-szakíró, a Talon és az IPCS nevű nemzetközi szervezetek tagja nyerte el. A közeli Kiss Áron- emléktábla megkoszorúzása után egy további hangulatos eseményre került még sor: Sándor Ildikó PhD, a Hagyományok Háza néprajzos munkatársa mutatta be az idősebb pályatárs, Kriston Vízi József „Homo Ludens Hungaricus” című játék témájú tanulmány-gyűjteményét (PONT Kiadó, Budapest, 2005. 120 p.). Az ismertetett könyv szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a téma iránt elkötelezett és elfogult szakmai társadalom a kiadók megszállott ügyszeretetét se feledjük el a fontos alkalmakkor és fórumokon hangsúlyozni,- a Kiss Áron-i „Magyar gyermekjáték-gyűjtemény” négy egymást követő, de különböző szempontú kiadásai is ezt példázzák. Ezen túl jó odafigyelni arra is, hogy az utánunk jövő pedagógus-szakíró-kutató és fejlesztő fiatalemberek tudására, ismereteik és tájékozottságuk bővítésére nekünk is jobban és őszinte segítőkészséggel kell figyelni! Meg kell becsülnünk azokat a – sajnálatosan megcsappant létszámú - intézményi kezdeményezéseket, műhelyszerveződéseket, amelyek még fellelhetők és folyamatos működést biztosítanak az elmélyült játék-képzésnek Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében.

Visszatérve a – mint láthattuk, 1988-tól datálható, majd 1995-ben először kiterebélyesedett – porcsalmai kezdeményezésekre, elsőként szólnunk kell a Kiss Áron lelkész, majd tiszántúli püspök szellemi hagyatékát, hosszú és mozgalmas életének állomásait feltérképező munkálatokról. Ennek sorába tartozik az az erőfeszítés, amit a dédunokai családok egyik jeles személyisége, Dr. O’sváth Görgy közgazdász, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet végez és végeztet,- bevonva ebbe jeles kutatókat is. Gazdag archívumából, valamint a Debreceni Református Gyűjtemény s a helyi relikviák közül válogatott ritka kincseket, rangos tárgyakat Kormos Csaba lelkész. A porcsalmai gyülekezeti teremben megrendezett kiállítás – sajnos csak – egy hétig állt a nagyközönség számára nyitva. Szintén a  jeles és elkötelezetten hagyományápoló mecénás jóvoltából emlékkő került a helyi templomkertben lévő, Sebestyén Sándor szobrászművész alkotta egyházfői szobor lábaihoz; mintegy emelve annak „ároni” tekintélyét…  (Érződött, hogy a helyi gyülekezet tagjai mellett e Szamos-menti, a történelmi Szatmár vonzáskörzetébe ma is tartozó település lakói és az elszármazottak egyként büszkék településük másutt eddig talán jobban számon tartott szülötteire.) Csak remélni tudjuk, hogy a legközelebb 2008-ban tervezett emlékünnepség alkalmából (a két Kiss Áron halálának centenáriumára) végre megjelenhet egy alapos és sokszínű összegző monográfia a 19. századi magyar történelem egyik érdekes életsorsú tanújáról.

Az ünnepi esztendő ez idáig eltelt részének másik vonulatát az ifjabb Kiss Áron pedagógiai elveit gyakorlatban átültető és a mai körülmények között – a jövőnek is szólva – korszerűen megújító törekvések jelentik. Művelőik a játékkultúra hazai állapotának fejlesztői közül kerülnek ki; néhány éve pedig célirányosan, a Magyar Játék Társaság Alkotói Tagozatának keretei között. Élvezve ez alkalommal a KÁ MJT országos és észak-alföldi, regionális vezetőinek bizalmát, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Múzeumi Szervezet pártoló figyelmét és támogatását, e sorok jegyzőjének koordinálásával, nem egészen egy hónap alatt sikerült megszervezni a felnőtt játékalkotó tábort. Budapesti és nyíregyházi gyakorlott szakmai kurzus-vezetők, élükön Som Istvánné Gréti segítségével csaknem húsz fő, jobbára női alkotó, kézműves, mester munkálódott egy héten át, július 10-15. között Porcsalmán. Az alkotó munka színtere egyfelől a – teljes ellátást nyújtó – Gondozási Központ, valamint fő bázisként a az immár Kiss Áron-plakettel is elismert Varga Lászlóné vezette helyi Óvoda komplex egysége volt. A házigazda óvópedagógusok kiállítása mellett a szakmai tábor törzsgárdája, valamint a hét második felében már a félszáz résztvevőt is jócskán meghaladó felnőtt és gyermekközösség/ek kezemunkája mint élő bemutató reprezentálta a - szervezők által sem remélt – mindennapi sikert! Az emberi szempontból is kellemesen és észrevétlenül, minden súrlódástól mentesen csiszolódott, így együtt s ilyen összetételben egymással még együtt hosszabb időt el nem töltött tábori közösség maga is őszintén nyújtotta tudását-ismereteit, és fogadta az ahhoz valamilyen szempontból újat nyújtó további tapasztalatokat. Ezek sorába tartoztak az esti kiselőadások és az azokat követő beszélgetések, amelyek során Csehiné polgármester asszony, valamint Dr. Cservenyák László (Szatmári Múzeum), Dr. Szabó Sarolta (Jósa András Múzeum) s Dr. Bodnár Zsuzsanna néprajzkutatók voltak „vendégeink”. Egy hangulatos estét pedig épp a Kiss Áronok emlékének stílszerű megidézésével, a helyi lelkész házaspár társaságában tölthettünk együtt,- miközben a gyülekezeti épület másik helyiségében szünidejüket internetezéssel és vidám beszélgetéssel töltötték a helyi fiatalok. /Bizony, ez volna-lehetne az ’igazi e-Magyarország’ !…./ A délutáni alkalmi s ismétlődő óvodai szomszédolások mellett végre csatlakozott hozzánk a négytagú s minden tagja révén alkotó/!/ Konyári-család (Nyíracsád), Szabóné Ica (Szolnok, Contact), Opréné Ica (Tiszavasvári), majd a Szávai-házaspár (Budapest, PONT Kiadó), a Vadászék-féle fantasztikus Játékforrás-busz, Pektor Gabi gyógytestnevelő s a játék társaság vezető nagyasszonya, Dr. Györgyi Erzsébet (ettől fogva immár ő is a Kiss Áron-plakett birtokosa) néprajzkutató. /Az előzőeken kívül a település fejlesztése érdekében kifejtett munkájukért elismerésben részesült még Habaricsné Boros Irén tanárnő és Csehiné Vasas Ildikó polgármester./

Külön kell szóljak Demjén Imre tervezőművész jelenlétéről, aki egész héten tanácsaival, megjegyzéseivel, estére szellemi s kritikai muníciójával felkészülten segítette s ha kellett, okosan hangolta át néhány kérdéssel kapcsolatos egyéni vagy kollektív tévképzeteinket. A felnőtt világot is figyelembe vevő, de mégiscsak a gyermeki fejlődés alapvető és meghatározó jelenségeként értelmezett /genetikusan meghatározott, kódolt/ játék biológiai szerepét hangsúlyozó elmélete, valamint a helyben található értékőrzés összekapcsolásának lehetősége a Kiss Áron-i szellemiséget jól kifejező törekvésekkel, nos mindez – persze, nem könnyen emészthető formában, de – valóban az úgynevezett és sokszor megidézett „Éltető játék” program alapvetését adta és adja részéről.

A tábor szakmai zárásaként szakmai fórumot tartottunk 15-én, pénteken délután, amikor is Dinnyés József által e vidék és a magyar irodalmi műveltség szellemi forrásvidéke pezsgett fel – sokszor vele együtt énekelve, közös – dalok-versek együttesében. Dr. Puskásné Oláh Júlia nívó-díjas népművész, egyesületi szervező erősítő jelenléte és hozzászólása, Dr. Dám László megyei múzeumigazgató és Vida János – nem csupán protokolláris – részvétele az összejövetelen jócskán növelte a jelenlévők összetartozását és egészséges önbizalmát. A regionális média figyelme – miként az egész hét történéseit, így – ezt a fórumot is kellően nyomon követte. – Sztraka Annamária, társasági titkárunk több más mellett a napi események dokumentálását is szokásos lelkesedéssel végezte, míg az archiválásban és a kommunikációs kapcsolatok működtetésében Csupor Béla iskolaigazgató (civilben rajz-informatika szakos tanár) volt éjjel-nappal segítségünkre. Fehérné Ildikó – ki maga is többgyermekes, gyakorló anyuka – elhelyezésünk és a munkához-kedvhez adatott magas fokú komfortérzetünk biztosítója, valamint Kanyó Imre és Nagy Sándor személye volt az a biztos háttér, amely az ilyenkor adódó „lehetetlen kérések” egyikét sem hagyta teljesítetlenül. (Jól tudjuk, az ő hiányukkal, illetve az ilyen típusú kulcsemberek nélkül a lehető legjobb terv és szándék is csak akadozó és görcsös kivitelezés maradhat!)

Harmadik vonulat pedig a Zöld Alma Napok egyik záró, a nagyközönség és a tágabb vidék, kistérség felé való nyitás újabb eseménye, az úgynevezett Falunap volt, amely valóban megmozgatta a településen lakókat és az ide (haza) érkezetteket egyaránt. Úgy vélem, szándékunk abban is megnyilvánult, hogy az e napra is együtt maradt játékalkotók bemutatói, a tudásukat teljes egészében közszemlére táró Játékforrás, Contact-babák vagy a nyíregyházi Burattino Bt. igen jó benyomást tettek az ilyen kínálattal gyakorta itt sem találkozó családok körében. /A PONT Kiadó játékos, gyermek- és család központú, valamint a környezeti nevelést előtérbe helyező könyveiből aznapra már alig maradt, mert a nagyvonalú szerkesztők ajándékcsomagokkal lepték meg a szakmai fórum résztvevőit, valamint komplett sorozatot ajándékoztak az Óvoda és az Általános Iskola számára!/

Bevallom, a tábort jellemző és követő lelkes eufória még most is tart, az abból való töltekezést eddig többen is megfogalmazták,- mind házigazdák, mind pedig résztvevők vagy csak röpke látogatók.

A bevezetőből is kitűnt, további feladatok is bőven adódnak,- önként vállalt s nem kívülről diktált kötelmek szerint. Ilyen lenne pl. egy óvodákban s az általános iskola alapozó szakaszában használható játékkönyv összeállítása az eredeti Kiss Áron-i gyűjtemény alapján; egy bővített életrajz és egy a korábbinál (KVJ szerk., OPKM. Bp., 2002) gazdagabb terjedelmű breviárium elkészítése mind a két /!/ Kiss Áronról; a játék és a játszás oktatási-képzési folyamatában már tapasztalatot szerzett katedrák (BTFK, Hajdúböszörmény, Sopron, Eger, Kecskemét, Szarvas) és intézmények munkatársainak eszmecseréje; a korábban már felvetett Magyarországi Játék Út tervezetének alaposabb kidolgozása; ajánlások és modellek kidolgozása a játék és kézműves típusú foglalkoztatás témakörében; hagyományturizmus és játék stb.

Ám ezekkel párhuzamosan már előttünk állnak a következő játék szakmai találkozók, illetve az azokra való egyéni és közös felkészülés állomásai: Mesterségek Ünnepe (augusztus 19-21.), regionális játékalkotói találkozó (szeptember 17., Nyíregyháza), alkotói bemutatkozó a Millenáris Játék Hétvégéjén (Budapest, szeptember 30. – október 1.), részvétel a porcsalmai Általános Iskola Kiss Áron-napok rendezvényén (október), emléktábla avatás (Budaörs-kamaraerdő, november).

Szívből remélem, mostani „forgácsaink” az év végéhez közeledve csak szaporodnak, s azokhoz lángot csiholva bizalommal nyújthatunk – nem csak menedéket, hanem – az örömről jeleket minden körülöttünk lévőnek!

Nyíregyháza-Budapest-Dombóvár, 2005. július 30.





Készítette