Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Hornyák Mária: „Ó NŐLLY, ÉPŰLJ REMEK CSEMETE!” TELEKI IMRE GRÓF NEVELTETÉSE AZ 18. SZÁZAD VÉGÉN

Ifjabb gróf Teleki Imre (1782-1848) nem tartozik a régi, kiterjedt család ismert tagjai közé, (először e sorok írójának figyelmét is csak Teleki Blanka apjaként vonta magára), a vele kapcsolatos elbeszélő és levéltári forrásokból azonban egy olyan nem mindennapi személyiség képe tárul elénk, aki feltétlenül méltó arra, hogy őt az utókor ’önnön jogán’ is számon tartsa.

„Ó nőlly, épűlj remek csemete!”[1] Fő forrásanyagunk: a hosszúfalvi Teleki család Kolozsvárott őrzött levéltárának[2] két, időben párhuzamosan futó levélsorozata; az egyik ifjabb Imre, a másik pedig a nevelője kezétől származik. Pedagógiatörténeti lapról lévén szó, ehelyütt a fent említett, közel 220 levél segítségével annak az 1780-as, 1790-es években felcseperedett erdélyi főnemesi ifjúnak a neveltetéséről és tanulmányairól szeretnénk szólni, aki történetesen a „kufsteini mártír” édesapja volt.

* * *

Idősebb Teleki Imre (1732-1805) és Krausz Mária (1765k.-1835) első gyermeke, Imre 1782. június 22-én Erdély peremén, Nagybányától délre eső kis faluban, Hosszúfalván[3] született. A fiúban „öreg atyja” nagy megelégedését lelte, „s ezért örömmel szenvedte maga körül”. Imre „erős fajnak késő sarjadéka” lévén, „gyermekéveiben sokat gyöngélkedett”[4]. Mindez annál inkább aggodalommal töltötte el a szülőket, mivel megsejtették azt, ami utóbb (a két öccse elvesztésével) be is következett, tudniillik, hogy a család általuk képviselt ’vonalának’ továbbvitele az ő sorsán áll vagy bukik.

Az ifjabb Imre világrajöttekor 50 éves grófnak számolnia kellett azzal, hogy nem éri meg a fia felnőtté válását, ezért „éltes és jártas” praeceptort (házitanítót, nevelőt), illetve – szükség esetére – ’apapótlót’ keresett, s jó érzékkel ki is választotta Konnert István személyében. A Nagysinkről[5] származó szász fiatalember, akit Nagyszebenben ismert meg, 1787 tavaszán került a hosszúfalvi kastélyba, 23 évig állt a család szolgálatában.[6] Később ifjabb Teleki Imre magát (nyilván bécsi származású anyja miatt) „fél német”-nek mondta[7], apja tehát minden bizonnyal emiatt választott melléje németajkú nevelőt. Idősebb Imrét Konnert az 1787 és 1797 között hozzá címzett leveleiben a pártfogójának (Gönner’, patrónus) szólítja. A mintegy 70 levél közül az elsőben annak az örömének ad hangot, hogy „a minden értelemben nemes növendéke” mellett lehet.[8] Ekkor a kis Imre még nem volt ötesztendős.

Idősebb Teleki Imrét ügyes-bajos dolgai a családja mellől gyakran elszólítják, a fia pedig, aki láthatólag nagyon ragaszkodik hozzá, alighogy megtanul írni, nagy ákombákom betűkkel máris elkezdi róni a hozzá címzett sorait. Az apjának írt 82 ismert levele közül az első hét, az utolsó tizenhét éves korában keletkezett. A levélírás, főként az első években (mint fogalmazási, helyesírási és szépírási gyakorlat) a tanulmányainak is részét képezte. Ráadásul ily módon az egyes nyelvekben való jártasságáról is számot adhatott. (A 82 levél közül 49 magyar, 28 német, 4 latin és 1 francia nyelvű.)

Első magyar levele egy boldog kisgyermek megnyilatkozása: örül a „praeceptorától” kapott vásárfiának; ez egy „igen szép és rendes pixis” [doboz, a szerk.], amelyből, „ha kinyitják, egy rettenetes kígyó ugrik ki”.[9] Másfél évvel későbbi „írásotskájában” viszont a nyolcéves fiú ezt írja: „Én már a’ Declinatiót, Comparátiót és Pronoment […] megtanulván, a’ Conjugatio mellett törölgetem izzadozó homlokom”.[10] [Azaz: a latinban a névszóragozás, fokozás és névmások után az igeragozásnál tart, a szerk.] Keze alól nemsokára egy szintén magyar nyelvű alkalmi vers is kikerekedik, amellyel a hétéves fiú Imre-nap alkalmából lepte meg édesapját.[11]

Apja sorainak mindig nagyon örült. Erről Konnert, látván, hogy a kisfiú édesapja levelét örömében „hol elolvasta, hol ismét a kebléhez szorította”, beszámol a grófnak. Ugyanitt írja: „Hogy az én kedves diákom kis levelét Méltóságod oly nagy megelégedéssel és oly nagy tetszéssel venné, valóban nagyon jólesne egy tanítónak, aki minden tehetségét és idejét arra használja, hogy növendéke alakítható szívét és érzékeny lelkét formálja. Egy tanítónak, akinek legnagyobb bére, és egyedüli büszkesége abban áll, hogy a tisztességes szülőknek az ő igen reményteljes, egyetlen gyermekükkel kapcsolatos megelégedését és örömét növekedni lássa, annak, mint mondám, nagyon hízelgő lenne, ha nem tudná, hogy ama levélkének a kegyes és szeretetteljes fogadtatásához az atyai szív a mi szolgálatunknál sokkal inkább hozzájárult.”[12]

Konnert István nevelősködése 1790 nyarán három évre megszakad, ő tudniillik „a gróf felsegélésével” Bécsbe, majd Németországba megy tanulni, világot látni, amiért is 11 év szolgálatra kötelezi magát.[13] Szerződéskötésük előtt apja, idősebb Konnert István levélben megkérdi Teleki grófot, hogy (jóllehet fiának kezdettől fogva az a leghőbb vágya, hogy „a kis gróf tanítója” legyen), mi történik, ha külföldön meggondolja magát.[14] Erre azonban nem kerül sor. A fiatalember távolléte idején is végig kapcsolatban marad Telekiékkel. Az idős grófhoz szóló leveleiben főként a tanulmányairól és tapasztalatairól ír, s közben az általa folyósított pénzről is rendre elszámol.

Témánk szempontjából jóval érdekesebb az a félszáz Konnert-levél, amelyek címzettje ifjabb Imre. Ezeken olykor a „Lieber Emmerich!” (Kedves Imre!”), egyébként pedig „Geliebter Reichsgraf” (Szeretett Birodalmi Gróf[15]!”) megszólítás szerepel. Egy francia levél kivételével az összes többi németül íródott. Idősebb Imre külön kérte, hogy levelezzen a fiával, ami Konnertnek, aki nagyon szereti Imrét, nem esik nehezére. Soraiban aztán nemcsak az élményeit osztja meg az „ifiúrral”, akit bensőséges kapcsolatukból eredően olykor le is tegezett, hanem őt, mint vérbeli pedagógus, a távolból is „pallérozza”. A Hosszúfalva elhagyása utáni első levelét Kolozsvárott fogalmazza. Ebben elmeséli, hogy találkozott egy kilencéves fiúval, akitől társalgás közben, mivel éppen esett, megkérdezte, hogy honnan van az eső. „Az égből talán, ahonnan azt Isten és a szent angyalok maguk egy nagy kútból edényekkel leöntögetik?” Levelében a kis grófot is a kérdés megfejtésére buzdítja. „Azt pedig, hogy mit tanul ebből, a saját fejére és szívére hagyom” – teszi hozzá.[16] A válaszlevél, sajnos, nem ismert.    

 Októberben, immár Bécsből Konnert azt javasolja növendékének, hogy amennyiben a telet Nagybányán töltik, kérje meg a szüleit, hogy zongoratanítót és festőt járassanak hozzá.[17] A fiú válaszai nagyon meghatják. „Ezek mind oly jó, oly szeretetteljes tónusúak, mint amilyen az Ön ártatlan, nemes szíve. Naponta formálja a szívét, s én, ha akarja, ameddig élek, hűséges vezetője és barátja leszek” – ígéri.[18] Levelezésük során Imrét sok mindenre figyelmezteti: apja névnapjának megünneplésére, a napi jócselekedetek fontosságára stb. Kéri, hogy a deák nyelv gyakorlása céljából olykor írjon neki latinul, s hogy vegye elő az egyik kedvenc könyvét, s abból rendszeresen olvasson fel az édesanyjának. Amikor pedig arról értesül, hogy Imre új tanítót kapott, így biztatja: „Ugye, az új tanárhoz új szorgalom, és új szeretet és új szófogadás is társul?” Tanítótársát pedig általa arra kéri, hogy írja meg neki a tanítással kapcsolatos elképzeléseit.[19] Más alkalommal megjegyzi: „Többé nincs rá okom, hogy egy ilyen jó fiút, mint az én Imrém, szorgalomra intsek, Ön ezt magától megteszi. De: a tollat tartsa jobban, hogy az írása ismét olyan jó legyen, mint korábban!”[20] Amikor megtudja, hogy Imre szívesen foglalkozik öccsével, rákérdez: „Kedves kis tanítóm, mi van a hivatalával és a kis tanítványával, Elekkel?”[21]

Időközben a fiatalember elhagyta Bécset, és Prága, Drezda és Lipcse után 1791. május 23-án megérkezett a poroszországi Göttingenbe. Az 1734-ben alapított és kiváló professzori gárdát felvonultató ottani egyetem, a ’Georgia Augusta’ az egyik leglátogatottabb német tanintézménynek számított, amelyhez több szeminárium (teológiai, filozófiai, filológiai, archeológiai stb.), orvosi és természettudományi intézet, botanikus kert, csillagvizsgáló, továbbá számos jeles gyűjtemény (régiség-, kép-, érem- stb.) és gazdag könyvtár tartozott. Göttingen (’Göttinga’) hazánkból is kezdettől fogva számos diákot vonzott. (Bolyai Farkas, a Teleki, a Prónay, a Podmaniczky és más főúri családok sarjai – íme néhány név az 1800 körüli esztendőkből.[22])        

Konnert István első göttingeni levelének dátuma 1791. május 25. A tanulandó tárgyakat („tudományokat”) idősebb Teleki Imre írta elő neki, ottani tanárai pedig igen elégedettek voltak a tanrenddel, amelyet magának összeállított. Először angoltanulásra is gondolt, erről azonban patrónusa akaratához igazodva lemondott. Először sajnálattal kellett megállapítania, hogy a társai nála jóval többet tudnak, lemaradását azonban nagy szorgalommal igyekezett behozni. Vágya volt, hogy filozófiát és természetjogot hallgasson.[23] Az erdélyi diák, „Stephan[us] Connert” neve 1791. június 3-án került be az egyetem anyakönyvébe; ebben főtárgyaként a matematika szerepel.[24]

A két Teleki Imrének nagy elfoglaltságai közepette is szorgalmasan írogat. Ragaszkodó tanítványának, aki türelmetlenül várja őt haza, megígéri, hogy visszatérte után megszakítás nélkül vele marad. Kiváltképp, ha Imre „ismét olyan szófogadó, kedves, szorgalmas kis ember” lesz, mint azelőtt.[25] Egyik alkalommal arra biztatja a kis grófot, hogy vegyen elő egy térképet, s annak segítségével kísérje végig az ő német földön tett utazásait. Másfél évtizeddel később a Vay házaspár[26] a fiaik mellé nevelőül kiszemelt Váradi Szabó Jánost[27] Svájcba, Heinrich Pestalozzihoz[28] irányítja, Konnert viszont Göttingenből a Gotha melletti Schnepfenthalba siet, hogy a nagy hírnévnek örvendő Salzmann[29] fiúnevelő intézetét és módszereit tanulmányozza.

Salzmann szerint a nevelés célja: az ember minden oldalú kiképzése, amibe a fizikai képességek kibontakoztatása is beletartozik. (Ennek jegyében a fizikai munkát még az előkelőbb származású tanulóktól is elvárja.) A természetet közvetlenül, szemlélet útján igyekezett a növendékekkel megismertetni. A büntetést, pláne a testi fenyítést, mellőzte. Azt hirdette, hogy a nevelés legfőbb tényezője: a nevelő személyisége. „A nevelő önmagában keresse növendékei minden hibájának gyökerét” – hangoztatta. Ily módon pedagógiája, túllépve a filantróp nevelők tanain, Pestalozzi irányába mutatott.

Schnepfenthali élményeiről Konnert néhány sorban ifjabb Imre grófnak is beszámolt: „Salzmann, az ifjak és a gyermekek eme nagy barátja saját nevelőintézetet állított fel egy szabad terepen, a Türingiai-erdőben. Mintegy 40 gyermek áll az ő felügyelete alatt, között hercegek, grófok és bárók vannak. Meglátogattam őt, nagyon barátságosan fogadott, és átadta azokat a módszereket, amelyek szerint a növendékeit képezi. Számos olyan dologra megtanított, amelyekkel én az Ön tanítását megkönnyíthetem, és hasznosabbá tehetem. Egy egész napot nála voltam” – írja.[30] Nem tudjuk, hogy az ottani tapasztalatait utóbb Imre nevelése terén mennyiben kamatoztatta. Egy biztos: a reggeli lovaglás, a friss levegőn tett séta és a tornagyakorlatok részét képezték növendéke napirendjének. Konnert a tornatanítás atyjaként tisztelt Guths Muthsnak[31], Salzmann munkatársának az elképzeléseit bizonyosan követésre méltónak ítélte. Erről tanúskodik a 13 éves Imre gróf 1795 karácsonyán apjához írt levele, amelyben a fenti szerző „gimnasztikáját” kéri, mondván, hogy a könyv számára „sok jót tartalmaz”.[32]

Konnert István 1793 nyarán tapasztalatokkal és könyvekkel megrakodva tért haza, s folytatta szolgálatát ifjabb Imre mellett. 1795 nyarától a grófné a két fiával együtt jobbára Pesten tartózkodott, ahol az ötéves Elek súlyos baját (a csípőjén kialakult „csontbéli sebét”) próbálták gyógyíttatni. Konnert István lett a fő támaszuk, aki ezentúl a tanítványa előmenetele mellett a fiúk és a grófné egészségi állapotáról és ügyes-bajos dolgaikról is rendre beszámolt az idős grófnak. A 13 éves Imre a zongorázás mellett Pesten hegedülni tanult. Mestere a híres muzsikus, Lavotta János lett[33],  aki „a legszebb magyarokat húzatta el vele”.[34] Emellett sokat sétált, lovagolt és játszott, az orvosdoktorok tanácsára ugyanis a gyenge fizikuma miatt a tanulmányait pár hónap szünet után folytathatta. A latin nyelv és irodalom (mindenekelőtt Ovidius költészete), a geometria, a földrajz és az egyetemes történelem „első áttekintése” szerepeltek tanrendjében. Vallási nevelésére két, ez időből fennmaradt levél utal. Imre maga írja, hogy 1795 karácsonyán, az úrvacsora utáni napon azzal a gondolattal ébredt, hogy miként legyen jobb ember. „Az ember jobbá lesz, ha a kötelességét teljesíti” – fogalmazza meg apjának.[35] Konnert pedig leírja, hogy az egyik vasárnap elvitte őt a templomba, ahol igen jó prédikációt hallottak: a lelkész a zsinagógában tanító 12 éves Jézusról szólva ugyanis a gyermekek szüleikkel és tanítóikkal szembeni kötelességeit taglalta.[36]

Ifjabb Teleki Imre mint magántanuló tanulmányi előmeneteléről időről időre nyilvános iskolákban adott számot. Erre 1796 elején Nagybányán került sor. Ekkoriban egyik rokonuk, Teleki Károly[37] azt írta idősebb Imrének, hogy jó lenne, ha Pesten a fia Konnerttel, „a Hofmesterivel” együtt bejárna „az Universitásra praelatiókra” [előadásokra, a szerk.]. „Tudom én, hogy jó reménységű ifjú; de ugyanezért talám [!] nem árt néki nagyobb mezőt adni, szép Talentumának gyakorlására.”[38] Emma, Blanka húga később tényként ír arról, hogy apjuk 14 éves korában „a pesti egyetemben híres tanárokat hallgatott”.[39] A professzorok közül ifjabb Imre a leveleiben elsősorban Stáhlyt[40] emlegeti. 1796 júliusában alig győzi előszámlálni apjának a híreit: „a németben és a latinban” „ein ganzer Versenmacher” [’igazi verscsináló’, a szerk.] lett[41], és az arra az évre előírt tanulmányait (poézis, algebra, geometria, történelem) a geometriát kivéve befejezte[42]. Közben magyarul tanul „szónokolni”, mondván, hogy ha majd egyszer „valami közönséges helyen” beszélnie kell, a mondandóját „ékesen” adhassa elő.[43] Pesti leveleinek sora szeptember 25-én megszakad, fivérének állapota ugyanis rohamosan romlik, ezért a család a hazautazás mellett dönt. (A kis Elek még az év decemberében elhunyt.)  

A következő, 1797. év első hónapjaiban a 15 éves Imrét Kolozsvárott találjuk. Február első hetében levizsgázott kémiából és filozófiából, sőt, egy gyermekbálon is részt vett.[44] Nevelője szerint a visszahúzódó fiú kezdetben szomorú volt, utána azonban felvidult, s „a kis gavallérok” tánctanuló csoportjának tagjaként a magyar táncot kifejezetten élvezte. Ugyanebben a levelében Konnert megemlíti a magyar tanárt, bizonyos Kiss urat is, akivel kölcsönösen elégedettek egymással. Az atyai óhajnak megfelelően a latin és a teológia szerepel még az úrfi tanrendjében.[45] Ugyanakkor Imre a következőket írja: „Szorgalmasan járok az itteni kollégiumba, ahol mindent latin nyelven tanítanak […] A teológiát Méhesi[46] professzorral is tanulom. A magyar tanárom mindig velem jön, és itthon ismét átveszi velem a tanultakat. Azon fáradozok, hogy a vallás által jó szívű és helyesen gondolkodó emberré képezzem magam.” Megemlíti még, hogy őt a már említett rokonuk, Teleki Károly latinból és francia nyelvből sebtében ’levizsgáztatta’.[47] A nagybácsi utóbb idősebb Imrének azt írta: „Nagy örömmel tapasztaltam Imre ötsémnek a tudományokban való gyarapodását. A többi között Ovidiust ahányszor kinyitottam in instanti exponálta. Ez csalhatatlan jele, hogy az ötsémnek kész fundamentuma vagyon a Deák nyelvben.” Véleménye szerint a fiú „csak a’ híjával vagyon”, hogy „a világi társalkodásra is szoktattassék”, hat év múlva pedig, „akármibe kerüljön, idegen országra kell kiküldeni”, s úgy „bizonyosan mind tudós, mind világra termett jó hazafi válik belőle”.[48]

1797-ben Kolozsvárott napvilágot látott egy szerény kis füzet, amelyről a hosszú címből sok minden kiderül: „Gyönyörködtető historiátskák és egynehány levelek, amelyeket ifjabb széki gróf Teleki Imre fordított franciából németre, s a maga költségén kibocsátva kínál ajándékul az Erdélyi ref[ormátus] Collégiumokban a’ Német nyelvet tanúlni Kívánóknak”. Megjelentetését (ösztönzésül és/vagy jutalmul) minden bizonnyal az apa támogatta.

Ifjabb és idősebb Teleki Imre levelezésében 1797 februárja után közel egy esztendőnyi hézag tátong, ami talán abból ered, hogy egymás közelében voltak. Fennmaradt Konnert három Nagyszebenben kelt levele, s ezekből kitűnik, hogy az idős gróffal nézeteltérései támadtak. Az általa kikötött feltételek egyike az volt, hogy neveltje ne Debrecenben, hanem Kolozsvárott folytathassa tanulmányait.[49] Az ügy folytatása nem ismert, tény azonban, hogy helyette egyelőre Kiss, a magyar tanár maradt az úrfi mellett.

Ifjabb Teleki Imre 1798 februárjában arra kérte apját, hogy Kiss úr is vele mehessen Enyedre[50], amiből kiderül, hogy időközben idősebb Teleki Imre az ottani tanintézet mellett döntött. A gróf betegeskedése ebben az évben kezdődött, (agyvérzést kapott, lebénult, később meg is vakult), úgyhogy fia előmenetelét már csak a betegágyból követhette nyomon. Így történt, hogy a 16 éves Imrét egyik rokonuk, Teleki Mihály[51] kísérte el Nagyenyedre[52], ahol az apja által „kigondolt bölcs tanulási plánum” szerint két évet kellett eltöltenie a nevelője felügyelete mellett.[53] Konnert István ugyanis visszakerült az ifjabb gróf mellé, miután Teleki gróf anyagiakban is kifejezésére juttatta, hogy őt „nem szerencsétlenné, hanem szerencséssé” akarja tenni.[54]

A nagyenyedi kollégiumot 1622-ben Bethlen Gábor eredetileg Gyulafehérvárott alapította és látta el „sok jószággal”. Az 1662-ben Enyedre költöztetett intézmény fokról fokra jelentős hírnévre tett szert. Tanárai mind „nagy tudományú, külföldön képzett, nagy tekintélyű egyéniségek” voltak. Újfalvy Sándor, aki 1799 őszén került a patinás intézménybe, visszaemlékezéseiben a nála tíz évvel idősebb ifjabb Teleki Imrét nem említi, a kollégiumról és a diákéletről azonban érzékletes képet fest. Az alábbiakban tehát elsősorban őt idézzük.[55] 

Az ottani tanoda „kilenc al-, és hat felső tanulóosztályra volt osztva”; az alsóbb osztálybeli növendékeket tanulóknak, a felsőbbeket deákoknak nevezték. Ez utóbbiak sötét színű egyenruhát viseltek, amelynek a legfőbb tartozékai voltak „a magos tetejű kalap” és a fekete talár (tóga), „báránybőrrel prémezve, széles övvel keresztülkötve”. Hajuk olykor a hátuk közepéig ért (lenyírása tilos volt), amelyet faggyúgyertyával bekenve kellett jól leszorítaniuk. Újfalvi negyven év távlatából erős kritikával illeti az intézmény avult tanítási rendszerét és nevelési elveit, mondván, hogy ott a mindennapi életben kevésbé használható tantárgyak („erkölcs-, mértan, ész- és gondolkodástan, hittudomány, a régi nemzetek történelme, államismerete s földirata”) „szorgalommal”, ellenben a természettudományok, statisztika, számvetés, kereskedés stb. „csak mellékesen taníttattak”, úgyhogy a diákok a tanodából „az igazi élettudomány” ismerete nélkül kerültek ki. Ráadásul a tanítás csak és kizárólag latin nyelven folyt; „aki latint beszélni s írni tudott, az volt a derekabb”.[56]

A kollégium „hasznos oldalai” közé tartozott, hogy ott „tisztán alkotmányos köztársasági lévén, törvény s nem egyes ember szeszélye uralkodott”, s diákjai között „születés- és vagyonossági kasztok helyett nagyobb ész, ügyesség”, vagyis „lelki és testi előnyök gyakorlának felsőbbséget”. Mindezt csakúgy, mint Újfalvi emlékiratának következő passzusait is, Teleki Blanka apja szintén megtapasztalhatta. Enyeden „úrfi vagy szolga cím nem létezett”, és „az atyai háznál elkényeztetett úrfinak hajszállal sem volt több szabad, mint a szegény tanulónak”. Életüket szigorú törvények szabályozták; színházban, táncvigalomban megjelenniük büntetés terhe mellett tilos volt. A verés („bőrölés”), mint „a nevelés nélkülözhetetlen eszköze”, állandóan napirenden volt.

Újfalvival ellentétben ilyen fenyítésben az eminens Teleki Imrének aligha volt része, azt azonban ő is gyorsan megtapasztalta, hogy nincs kivétel, s hogy neki, aki eddig a tanulásában nagy szabadságot élvezett, a többi diákhoz hasonlóan alá kell vetnie magát a rendszabályoknak. „Ugyan gonosz emberek laknak itt Enyeden! Bizony soha se hittem volna. Elég [alig, a szerk.] mentem fel háromszor négyszer Leczkére, már keményen megexaminaltak abból, a’mit tanítottak. Minden nap meg kérdezik a’ tanítványtól, a’mit a’ mult órán tanítottak” – panaszolja apjának. Kapott ugyan dicséretet is, de véleménye szerint az inkább „az új rekrutához” szólt, mind az ő tulajdon érdemének.[57] Elkeseredése, szerencsére, gyorsan elszállt, s nemsokára úgy ítéli meg, hogy Benke Mihály[58] professzor „igen derék ember”, és a többiek is, akik – mint apjának üzenik –, igyekeznek belőle „jó embert formálni”. Benkén kívül név szerint főként a rektor Herepei Ádámot[59] emlegeti.[60]

Konnert, miután a tanítványával együtt tagja lett az enyedi „Magyar-Erdélyi Főcollégiumnak”, elhatározta, hogy az idősebb grófot, akinek addig németül írt, immár „magyar levelek által fogja tisztelni”.  Elújságolja, hogy máris hallotta a professzorok néhány előadását. „Derék ’s tanult emberek, szeretetre ’s nagyra betsülésre méltó személyek azok” – írja. Közli, hogy felfogadott egy inast, aki „köntösüket és csizmájukat szépen tisztítja”. Ugyanitt említi a gróf által patronált „gyermekeket”, akiknek könyvet, papírt vett, s már egy praeceptort is szerződtetett melléjük.[61] Velük kezdettől fogva sokat bajlódik, „mivel ruhájukat és csizmájukat gyorsan szétszaggatják, tanulni viszont nem akarnak,” ő azonban megígéri: gondja lesz arra, hogy kellő előmenetelt tanúsítsanak.[62]

Az Enyeden történteket idősebb Teleki Imre a fia levelei révén is nyomon követheti. Imre szerint lakásuk és „kosztjuk” közel vannak a kollégiumhoz. A tantárgyak közül elsőként a teológiát és a deák irodalmat vette fel.[63] Konnert örömmel újságolja, hogy az „úrfi” dolgai jól mennek, „csak a muzsika sántít”, ezért beszerzett neki egy kisebb fortepianót. Tanuló pajtásul pedig magukhoz vett egy szebeni szász fiút, aki ugyan rosszul hegedül, de annál szebben rajzol, és kiválóan beszél franciául.[64] Imre sokat tanul és „repetál”, a professzorok ugyanis „úgy kicsinálják óráit”, hogy június végén a próbatételre készen álljon.[65] Először azokból a tudományokból kell vizsgáznia, amelyeket ott „közönségesen tanítanak”, utána pedig azokból a tárgyakból, amelyeket tanítójával még otthon tanultak, e „privát cenzúra” nélkül ugyanis őt a kollégium professzorai „be nem vehetik”.[66] Nagyon szeretné, hogy a próbatételein apja, vagy (ha az ő utazását a betegség lehetetlenné tenné), legalább anyja jelen legyen. Végül ez utóbbi vágya teljesült.  

Az első vizsgáira június 21-én került. A diákok között ő lett a legelső. A teológia, a latin és a „patria historia” (hazai történelem) vizsgák latinul zajlottak. „Az úrfimra sok szem nézett, ’s minden embernek reménysége felett viselte magát, melyre nézve is hiszem, hogy eö rövid idő múlva egy kis attentiot serkent magára az Országban!” – írja Konnert, aki szerint addig nem nyugszanak, amíg Isten segítségével „mind tudományokban, mind pedig a jó erkölcsökben első nem lész”. Csak azt sajnálja, hogy a grófnéval ellentétben „principálisa”, a gróf úr nem lehetett jelen, és így „szerelmetes fia” sikerén velük együtt nem örvendhetett.  Megemlíti még, hogy a templom előtt újabb vizsga lesz azok számára, akiket jutalomra és promotióra terjesztettek fel, s hogy az úrfi is ezek közé tartozik.[67] Tanítványa júliusban minden vizsgáján sikeresen túljutott. „Bizony nagy gyönyörűségtől fosztatott meg Nagyságod, hogy jelen nem lehetett próbálására a fijának. Mert én a’ Professzorokat egy kis megszolitásban kértem, hogy magok próbálják az Úrfit, mert tzélom az, hogy ők esmérjék az Urfinak tehetségeit, és aztán tanulásának folytatását ki rendeljék” – írja a praeceptor, akinek ez az utolsó ismert levele Enyedről.[68]

Abban, hogy Konnert nem tért vissza a kollégiumba, Telekiné Krausz Máriának is bizonyosan része volt, aki – amint arra Konnert egy helyütt utal –, a fia nevelőjére féltékeny volt.[69] 1798 őszén aztán az Enyedhez nem messze lévő kackói[70] birtokukon folyó szüret ellenőrzése ürügyén hónapokig a grófné maradt Imre mellett, aki továbbra is szorgalmasan tanult. „Én Exameneimmel bajoskodom, hármat által éltem, ’s azt tartom a’ mint a Professzorok is bizonyítani fogják ezen Iskolai Cursusban nem hevertem… Még egy Examenem van hátra, aztat is ki állom ennek a’ hétnek a végén” – ígéri apjának.[71]

Az egyetlen fia neveltetését szívügyének tekintő, ám a betegsége miatt egyre tehetetlenebbé váló idősebb Teleki Imre és az iránta őszintén tiszteletet és szeretetet tanúsító fiú kapcsolatának megható dokumentuma ifjabb Imre két héttel későbbi levele, amelyből először is apját idézi: „A’ Virtusnak illő pontja az, hogy magát az ember meg esmérje, tudjon [önmagán] uralkodni, és a’ maga indulatit megzabolázni. Nem a’ nyakasság, nem az álnok gondolat tészi az embert emberré, hanem a’ Virtus, a’ mellyhez semmi csalfaság nem fér.” Ez a „regula” ifjabb Imrének nagyon tetszik. Levelét így folytatta: „Szomorúsággal értettem N[agysá]god’ vélekedését, hogy én a’ Virtushoz nem tudok, ’s nem is volt kitől tanuljam azt”. Ez nem igaz – vigasztalja nagybeteg apját, akinek nagyon hálás azért, hogy kicsi kora óta az ő „szemei, ’s inspectiója alatt” nevelkedhetett.[72]

Ifjabb Imre 1799 nyarán a vakációját Teleki Mihály társaságában utazgatással töltötte. Marosvásárhelyen meglátogatták a tudós Aranka Györgyöt,[73] akinél a régi okiratok olvasásával is megpróbálkozhatott.[74] Utána tovább utaztak Brassóba. A közeli Zernyest[75] határában bácsikája megmutatta Imrének azt a helyet, ahol ősük, „a nagy Teleki Mihály” 1690-ben elesett, és a várat is, amelyben ellenfele, Thököly tartózkodott.[76] Ezt követően a Székelyföld beutazására is sort kerítettek, majd pedig Imre visszatért a kollégiumba.

Utolsó levele, amelyet Enyedről ismerünk, 1799. december 4-ről való, ő azonban még fél évet ott töltött, hogy az apjának tett ígéretéhez híven tanulmányait „szakadás nélkül” elvégezze.[77] A két kollégiumi esztendő alatt több olyan próbatétele volt, amely napokig tartott. Az egyik ilyen nyilvános vizsgájáról hallomásból a lánya, Emma is tudott. Elbeszélése szerint „az egész országból gyűlének össze a’ legtudósabb emberek a hallgatására”, s apja teljesítménye mindegyikük várakozását felülmúlta.[78] Talán éppen ezen volt jelen a költő, Szentjóbi Szabó László[79], aki utóbb „a kis grófot” versben üdvözölte.[80]

A 18 éves Teleki Imre Marosvásárhelyen, „a kir[ályi] tábla mellett való törvény-oskolában”, a már említett rokona, Teleki Mihály közelében tanul. Konnert újból vele van, ezekből az évekből azonban levelet sem tőle, sem Imrétől nem ismerünk. 1800 májusából fennmaradtak Telekiné Krausz Mária Kendilónán kelt és a hosszúfalvi tiszttartóhoz címzett sorai, akit arra kért, hogy a férje katonaruháját, pisztolyait, továbbá egy csákót és tarsolyt küldjön el a fia részére, mivel a főispán fogadási ünnepségére őt is „kiválasztották lóháton menni”.[81] 

A külföldi tanulmányút, mint a főrangú ifjak neveltetésének betetőzője („koronája”), a Telekiek körében régen divatban volt. Ifjabb Imre „külső országokon való” utazására az apja halála (1802) utáni évben a világot látott Konnert társaságában került sor. Útjuk Göttingenbe vezetett, ahol a két erdélyi jövevény 1803. október 19-én lett az egyetem hallgatója. Konnert neve mellé bejegyezték, hogy ő ott először 1791-ben nyert felvételt, s hogy most (nyilván a neveltjével együtt) a filozófia szakot választotta.[82] Ifjabb Imre göttingeni tanulmányairól más egyebet nem tudunk. Külföldi tartózkodása során egyébként Párizsban is megfordult.

Konnert István, a praeceptor, mentor, „Hofmeister”, „plenipotentiarius” (teljhatalmú megbízott), azaz: a szó eredeti értelmében pedagógus (’paidagogos’ - ’gyermekvezető’) hasonló szerepet töltött be Teleki Blanka apjának életében, mint például a korán elhunyt Pataki Mózes ifjabb báró Wesselényi Miklós, vagy Döbrentei Gábor gróf Gyulay Lajos mellett. Nehéz feladatot vett magára, amikor a kis gróf nevelését elvállalta, mivel szinte mindenben az apa akarata érvényesült, aki ifjabb Imre nevelését és tanulmányait részletesen „kifundálta”. (Sajnos, a gróf írásos tervei és utasításai közül, amelyre a nevelő leveleiben többször történik utalás, egyet sem ismerünk.) Annyi bizonyos: idősebb Teleki Imre legfeljebb a rokonai véleményét vette tekintetbe, Konnert Istvánt viszont, annak ellenére, hogy külföldi egyetemekre járatta, a végrehajtó szerepére kárhoztatta. 

A nevelő leveleiből kitűnik, idősebb Imrével időről időre heves összetűzései voltak. Pénzügyi vitáiknál, amelyek során a gróf a nevelő „szászi természetére” is célozgat[83], érdekesebbek számunkra azok a pedagógiai jellegű esetek, amelyekből némi ízelítőt adunk.

A viták egyik részének előidézője Telekiné volt, aki féltékenyen nézte, hogy a kis Imre mennyire ragaszkodik a nevelőjéhez. Egyszer azt mondta a fiának, hogy Konnert „egy parasztember”, akinek ne higgyen, mivel el akarja őt rontani. Konnert, aki mindezt hallotta, leírja az esetet a grófnak, majd hozzáteszi: „Azt, hogy az ilyen tanításoknak nála, s nem nálam lesznek következményei, Méltóságod elgondolhatja. Bizonyos, hogy ennek folyománya volt az a szokatlan pimaszság, amelyet nem sokkal utána velem szemben tanúsított, s amiért meg kellett őt büntetnem, pedig az nem egyezik a nevelési alapelveimmel és szívem érzésével.” Felpanaszolja még, hogy Telekiné erőszakkal elvett tőle egy könyvet, hogy a tűzbe vesse, holott abban „a kormány” nem talált semmi veszedelmest. A fiatalember önérzetesen tiltakozik az olyan kijelentések miatt is, mint pl.: „Magának oktatnia kell a fiamat, és oda kell adnia neki a használatra a könyveit, a hangszereit […], mivel minden az enyém.”[84]

Az őt ért vádakat a nevelő a német leveleiben is magyarul idézgeti: „Hogy az én fiam malitiosuskodni [gúnyolódni, a szerk.] tud, azt Konnertnak köszönöm” – ismétli meg idősebb Imre kijelentését, aki a következőket is mondta: „… álljon a kötelessége mellé, de úgy, hogy a’ fiamat meg ne rontsa, rossz és vallástalan princípiumait belé ne öntse, Imrén bosszút ne űzzön”.[85] Az ügy folytatásáról csak annyit, hogy a mélyen megsértett Konnert, aki egy időre elhagyta Telekiéket, tíz hónappal később, amikor Imre Nagyenyedre készült, visszatért kedves tanítványa mellé.

Néhány hónappal később az idős gróf részéről az vád éri, miszerint „az úrfit” a tanulással túlságosan megterheli. „Én inkápp [sic!] arra vigyázok, hogy egy erős ’s egészséges, mintsem hogy egy élhetetlen ’s tudós fiút adjam vissza N[agysá]godnak. Egy Úrfinak sints annyi recreatziója Lovaglással, sétálással és muzsikálással, mint az enyimnek. De hogy mégis eleget is tanulhatunk, onnat vagyon”, hogy „az Urfimnak igen áldott eszet adott az Isten, a’ dolgot megérti ’s meg is tartja”; másrészt „az Úrfinak” a professzorok között van elég jóakarója, akik az ő munkáját ellenőrzik. „Ha én okoson nem bánnék véle, mindjárt tennének róla, annyival is inkább, hogy én önként engedelmességemet nékiek ígértem” – magyarázkodik Konnert.[86]

A nevelő és a tanítvány egymás iránti szeretetét és ragaszkodását a fenti viták láthatóan nem befolyásolták. Ifjabb Teleki Imre és Konnert István kapcsolata fokról fokra barátsággá alakult, s azt követően sem szakadt meg, hogy a gróf családot alapított. Néhai idősebb Teleki Imre a nevelőnek tisztes nyugdíjat (évi 600 forintot) biztosított. Ezt a fia 1807-ben egy birtokérdekeltsége átengedésével toldotta meg. Adománylevelében írja: Nagysinki Konnert István 23 éven át „jó nevelőmnek és hív barátomnak” bizonyult, aki „kisded koromtól fogva nem tsak édes nevelőm, hanem valóban második Atyám volt… Az utaim a házi nevelésből való kilépésemmel, elsőben a N. Enyedi kollégyomba forró ifjúságomat… vezérlette a jó erköltsökre…” Marosvásárhelyen, majd pedig „a külső országokon való utazásomban is vigyázó, takarékos, okos mentorom volt”.[87]

Felmerül a kérdés: Milyen felnőtt lett Konnert István számos talentummal megáldott növendékéből, akinek ő fényes jövőt jósolt? A választ a kortárs véleményeken túl a gróf munkásságára és levelezésére alapozva igyekszünk felvázolni. 

Ifjabb Teleki Imre éles eszét, kimagasló műveltségét, jó szándékát, nagyvonalúságát minden ismerője aláhúzta. Döbrentei Gábor[88], miután „sok kedves órát” töltött az antik szerzők eme nagy barátjával, úgy nyilatkozott róla Kazinczy Ferencnek, hogy „nemes szívű, ’s tiszta lelkű ember”.[89] Az egyik unokaöcs szerint a gróf „rendkívül eszes, okos és tudós ember volt, nagy zenész elméletileg és gyakorlatilag, jó és becsületes, jótékony és irgalmas”.[90] A németen és magyaron kívül még több nyelvet (latin, francia, román) elsajátított. Mint jeles műértőt és műgyűjtőt is számon tartották, aki különösen könyvekre áldozott sokat, s értékes könyvtára egy részét utóbb iskoláknak ajándékozta. A fentieket Brunszvik Teréz is elismerte, jóllehet neki a sógorával komoly nézeteltérései voltak. Főként azért neheztelt rá, hogy húgának az életét egy Isten háta mögötti faluban kellett leélnie. Imre – mint Teréz írja –, „Szeszélyes és elviselhetetlen otthon. Senkinek sem szabad írószobája küszöbét takarítás végett átlépnie. Ablakot kinyitni nem szabad. Mindenben csak az ő akarata érvényesülhet.”[91] Túloz ugyan, amikor kijelenti, hogy „a világ makacsabb zsarnokot még nem látott”, azt viszont, hogy sógora tele van „a legtarkabarkább furcsaságokkal”[92], mások is egybehangzóan állítják. A koltói unokaöcs szerint olyan különc volt, „milyet regényben is ritkán találunk”. Az idősödő Teleki Imre maga meséli, hogy őt a kedvenc gyermeke, Emma a „homme hétéroclite” [furcsa ember, a szerk.] rubrikában helyezte el”.[93]

Az ismerősök Blanka apjának másik jellemzőjét is kiemelik, ez pedig „a legcsípősebb szatíra, mit Erdélyben akkor csúfondároskodásnak neveztek, s mint maga mondá: én az anyámon és feleségemen kívül senkit sem kímélek s legkevésbé magamat, nincsen is okom rá, mert tudom, hogy rajtam többet nevetnek, mint én a mások ostobaságain, én egyedül vagyok, és ők légió, pedig én elrejtőzöm, de ők piacra viszik szamárságukat”.[94]

Idősebb Imre, mint említettük, a nevelőt okolta azért, hogy a fia „maliciózusoskodni tud”.[95] Konnert ez irányú szerepét megítélni nem tudjuk. Ifjabb Teleki Imre különcségeinek eredetére viszont némi fényt vetnek Újfalvi Sándor sorai. Szerinte „az atyai háznál elkényeztetett” iskolatársainál „a házi neveltetés fonákságai mindvégig ismerhetők valának. Követelők, elhittek, embert nem ismerők és bizalmatlanokká váltak”. Neki Wesselényi „többször panaszlá, hogy szülői tőle az iskolai társas nevelést megtagadván, születési elhittség, különcség, előítélet s ferdeségek nagy tömegével lépett az élet terére, melyeknek leküzdésire sok időt s erőt kellett elpazarolni[a]”.[96] Blanka apja ugyan 16 évesen Enyedre került, a „zsenge kori” hatások nyomait azonban az ottani nevelés „kisimítani” már nála sem tudta.

Maliciózusságát az önbizalomhiány, a kudarctól való félelem (nem tanult meg veszíteni) és az önvédelmi reflexek motiválták. Amikor egy-egy peres ügyét Bécsben kedvezőtlenül ítélték meg, ennek okát református voltával magyarázta. „Hiába, kálvinista embernek veszni kell”[97] – írta barátjának, a szintén református Wesselényi Miklósnak.[98] A kinézetével („hitvány physiognómiájával”) is elégedetlen volt. A köszvény, amely fiatal kora óta kínozta, egész testén nyomot hagyott. Amikor egy nőrokona megajándékozta őt az arcmásával, a 66 éves gróf a saját képe elküldésétől ódzkodott, mondván: „Az csak árnyékát adná annak, akit ábrázolni kíván”, mivel „a szenvedések eltompítják és letörlik azt a sajátos jelleget, amely minden olyan egyént jellemez, aki nem csupán állati tömegként él”.[99]

Márpedig Konnert neveltje nagyon is igyekezett emberként élni! Intézte uradalmai ügyeit, vitte a Telekiek birtokpereit, s néha közszereplést is vállalt (pl. az 1817. évi országos éhínség idején 130 fő ellátását irányította), a hivataloktól azonban távol maradt. Lánya, Emma szerint „éltének legszebb évei” azért folytak le falun, mivel leginkább ott adatott meg számára „lelke legszebb tulajdonát, az igazságszeretetet gyakorolni. Védangyala volt az egész vidéknek, messziről folyamodtak hozzá az elnyomottak, a szenvedők, még a betegek is, és senkit sem hagyott vigasztalanul eltávozni magától.”[100] Mondván, hogy „a köz- és falusi oskolákból kél ki a nemzeti pallérozódás”[101], Hosszúfalván fenntartott egy ökumenikus „centrális iskolát”, amely a környék gyermekei számára is nyitva állt. Emellett más iskolák részére is adakozott.

Imre gróf „tudós munkálatait” sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Sokoldalúságát a jórészt kéziratban maradt dolgozatai és forrásgyűjteményei szemléltetik. A múlt iránti érdeklődésére családtörténeti munkája[102] és két latin nyelvű összeállítása utal.[103] Számos verset írt. Közben éveken át bizonyos „Törvénytáron” dolgozott. („Eljutottam az O-ig, van már 14 kötet” – újságolja Wesselényinek.[104]) Az erdélyi lótenyésztésről írt dolgozatát francia veje, De Gerando az Erdélyt ismertető könyve toldalékaként (igaz, névtelenül, de) kiadta.[105] Munkálkodását ismerve Wesselényi jelölni akarta őt akadémiai tagságra, ami a grófnak igen jólesett, a megtiszteltetést mégis elhárította magától. Ezt pedig azzal indokolta, hogy mivel „Erdély Magyarországtól hátrébb kullog”, nem akar ő lenni „a tudósokat a tudatlanokkal összekötő láncszemecske.”[106]

A gróf leginkább testhezálló műfaja az „anti-utópia” volt. Ő ugyanis egy eszményi, de megvalósíthatatlan társadalom (utópia) csalóka képének felvillantása helyett szűkebb pátriája, az Erdély peremén fekvő Kővár vidéke messze nem ideális, hanem nagyon is valós viszonyaira akarta ráirányítani a figyelmet. Ennek a korábbi katonai határőrvidéknek a társadalma az 1800-as évekre teljes zsákutcába került. Teleki Imre mélyen átérezte a sok teher által „porba görbesztett”, s ezért általa „por”-nak nevezett kővári nép gondját-baját, segíteni akarása során azonban rendre falba ütközött. Ezért az írásba menekült, s így született meg főműve, a Kővár-Utópia.[107] A szintén kővári birtokos Wesselényihez írt levele szerint „az utálatos megye hóhérló tisztjeiről” szóló értekezését felküldte Bécsbe egy „nagyúrnak”, hogy „lássa, miként nyúzzák a parasztot”. Elkérte tőle egy pesti könyvárus is, s ő ingyen odaadta, kiadására azonban sem Lipcsében, sem Berlinben, sem Hamburgban nem vállalkoztak.[108] Így a mű, amelyet mint forrást azóta többen[109] felhasználtak, a maga korában visszhang nélkül maradt.

Teleki Imre, aki gondos nevelésben részesült, ezt a maga gyermekeinek is igyekezett biztosítani. A házitanítók, nevelőnők, zene- és képzőművészeti oktatók stb. kiválasztására nagy hangsúlyt fektetett. Fia, Miksa 1832-ben kezdte meg külföldi utazásait. Ugyanezt később a lányainak, Blankának és Emmának is lehetővé tette.

„Jó szüleimnek irántami határtalan szeretetéből olly nevelésben valék szerencsés részesülni, melly oda vala irányozva, hogy szívem és észtehetségem kiképzésében semmi fogyatkozás ne legyen” – áll Teleki Blanka 1846 decemberében József nádornak szánt kérvényében. Eszerint ő nem kis részben épp a neveltetésére hivatkozva vélte magát alkalmasnak arra, hogy nőnevelő intézetet alapítson.[110]

Tervét apja nagy felháborodással fogadta, később azonban, látva, hogy a 40 éves Blanka végre magára talált, véleménye megváltozott. „A hazafias szellemet mélyítsd el növendékeid keblében, mivel a női nem által jön el a nemzet, sőt az emberiség újjászületése.”[111] – buzdította lányát Konnert István hajdani növendéke.

  

Jegyzetek

--------------------------------------------------------------------------------

1 Szentjóbi Szabó László: Ifjabb Sz.R.B. Gróf Teleki Imrének midőn Exament tartott. A vers egészét ld. a 80. sz. jegyzetben!

[2] Román Állami Levéltár, Kolozsvár, A Teleki család hosszúfalusi levéltára [A továbbiakban RÁLKTcsHL] Levelezés

[3] Hosszúfalva, Hosszúfalu, Kővárhosszúfalu, románul: Satulung

[4] De Gerando Ágostné Teleki Emma: A kis Imre = Antonina és Attila könyve. [Írta: Anyjok] 1.köt. Párizs, 1851. [A továbbiakban: De Gerandóné i. m. 1851.] 55.

[5] Nagysink, Grossschenk, románul: Cincu

[6] Konnert István levele id.Teleki Imrének [a továbbiakban: Konnert – id. Telekinek], 1787. ápr.24. = RÁLKTcsHL Levelezés

[7] Ifjabb Teleki Imre levele ifjabb báró Wesselényi Miklóshoz [a továbbiakban: Ifj. Teleki Imre – Wesselényinek] Hosszúfalva, 1847. ápr.15. Magyar Országos Levéltár [a továbbiakban: MOL], Mikrofilmtár X 8769 

[8] Konnert – id. Telekinek, Hosszúfalva, 1787. ápr. 24. = RÁLKTcsHL Levelezés

[9] Ifj. Teleki Imre levele apjának, id. Teleki Imrének [a továbbiakban: Ifj. Teleki Imre – apjának] H.n. 1789. márc.18. = RÁLKTcsHL Levelezés 

[10] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagybánya, 1790. dec.19. = RÁLKTcsHL Levelezés

[11] Ifj. Teleki Imre – apjának, [?] 1790. nov. 5. = RÁLKTcsHL Levelezés

[12] Konnert – id. Telekinek, [?] 1790 = RÁLKTcsHL Levelezés

[13] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. jún. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[14] Idősebb Konnert István – id.Teleki Imrének, Nagysink, 1790. máj. 18. = RÁLKTcsHL Levelezés

[15] Utalás a Telekiek ’római szent birodalmi grófságára’. Főuraink közül ilyen rangra (a 17. sz. végén) csak ők tettek szert.

[16] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Kolozsvár, 1790. aug. 30. = RÁLKTcsHL Levelezés

[17] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Kolozsvár, 1790. okt. 28. = RÁLKTcsHL Levelezés

[18] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Bécs, 1790. dec. 23. = RÁLKTcsHL Levelezés

[19] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Göttingen, 1791. nov. 12. = RÁLKTcsHL Levelezés

[20] Konnert – ifj.Teleki Imrének, Bécs, 1791. jan. 10. = RÁLKTcsHL Levelezés

[21] Konnert – ifj.Teleki Imrének, Göttingen, 1792. febr. 19. = RÁLKTcsHL Levelezés

[22] Borzsák István:  A Göttingában nevelődött magyar diákok névsora (1734-1831) = Uő: Budai Ézsaiás és klasszika filológiánk kezdetei. Bp. 1955. 189-204.

[23] Konnert – id. Telekinek, Göttingen, 1791. máj. 25. = RÁLKTcsHL Levelezés

[24] Borzsák i. m. 1955. 

[25] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Göttingen, 1792. márc. 18. = RÁLKTcsHL Levelezés

[26] Id. báró Vay Miklós és felesége, Adelsheim Johanna (1776-1863), Brunszvik Teréz pestalozziánus barátnője, aki sokat tett a jeles svájci nevelő magyarországi népszerűsítésért

[27] Váradi Szabó János (1783-1864) – nevelő, Pestalozzi tanainak egyik első hazai népszerűsítője. Vayék támogatásával három évet Heidelbergben, majd 10 hónapot (1810-ben) Yverdonban töltött.

[28] Pestalozzi, Heinrich (1746-1827) – svájci pedagógus; mint a „nevelő szeretet apostola” az egyetemes pedagógiatörténet egyik legkimagaslóbb személyisége, a világsikert aratott Lénárd és Gertrúd c. könyv és számos más pedagógiai könyv és tanulmány szerzője.   

[29] Salzmann, Christof Gotthilf (1744-1811) – kora egyik legjelesebb nevelője, a német filantrópizmus jeles képviselője, közkedvelt pedagógiai szakíró. 1784-ben alapított híres fiúnevelő intézete 1786 és 1849 között csak hazánkból 366 látogatót fogadott. (Brunszvik Teréz a húga, Jozefin társaságában 1808 őszén, vagyis 15 évvel Konnert után járt ott.) 

[30] Konnert – ifj. Teleki Imrének, Schnepfenthal, 1793. ápr. 7. = RÁLKTcsHL Levelezés

[31] Guths Muths, Johann Christof Friedrich (1759-1839): jeles német pedagógus. Főműve: Spiele zur Übung und Erholung des Körpers und des Geistes (1793).

[32] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pest, 1795. dec. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[33] Lavotta János (1764-1820) – zeneszerző, a verbunkos zene úttörője, Bihari és Csermák mellett a neves „virtuóz-triász” tagja. Nevét Teleki Imre 1795-1796. évi levelei többször említik.

[34] De Gerandóné i. m. 1851. 57. (Lavottát Teleki Imre is több levelében említi.)

[35] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pest, 1795. dec. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[36] Konnert – id. Teleki Imrének, Pest, 1796. jan. 13. = RÁLKTcsHL Levelezés

[37] Teleki Károly gróf (?) – A ’nagy’ T. Mihály legkisebb fiának, Sándornak I. Miklós nevű fiától született. Katolikus, titkos tanácsos, kincstárnok

[38] Teleki Károly levele id. Teleki Imréhez, Dés, 1796. márc.17. = RÁLKTcsHL Levelezés

[39] De Gerandóné  i. m.1851. 57.

[40] Stáhly György (1755-1802) – pesti egyetemi tanár, Stáhly Ignác orvosdoktor apja

[41] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pest, 1796.júl. 3. = RÁLKTcsHL Levelezés 

[42] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pest, 1896. júl. 28. = RÁLKTcsHL Levelezés

[43] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pest, 1796. aug. 11. = RÁLKTcsHL Levelezés

[44] Ifj. Teleki Imre – apjának, Kolozsvár, 1797. febr. 9.  = RÁLKTcsHL Levelezés

[45] Konnert – id. Telekinek, Kolozsvár, 1797. febr. 10. = RÁLKTcsHL Levelezés

[46] ? Talán Méhes György (1773-1809) bölcseleti doktor, a kolozsvári ev. ref. főiskola tanára

[47] Ifj. Teleki Imre – apjának, Kolozsvár, 1797. febr. 23. = RÁLKTcsHL Levelezés

[48] Teleki Károly levele id. Teleki Imréhez, Dés. 1797. márc. 4. = RÁLKTcsHL Levelezés

[49] Konnert – id. Telekinek, Nagyszeben, 1797. máj. 1. = RÁLKTcsHL Levelezés

[50] Ifj. Teleki Imre – apjának, [?], 1798. febr. 6. = RÁLKTcsHL Levelezés

[51] Teleki Mihály gróf (?-1816) – cs.kir. kamarás, titkos tanácsos, erdélyi kir. táblai ülnök, majd marosszéki főkirálybíró. Újfalvi szerint, aki két évig volt mellette patvarista, a gróf gőgös, indulatos természetét az ital még kiállhatatlanabbá tette. (I. m. 1990. 176-178.)

[52] Nagyenyed (németül: Strassburg am Mieresch), románul: Aiud         

[53] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. ápr. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[54] Konnert – id. Telekinek, [Dátum nélkül] = RÁLKTcsHL Levelezés

[55] Újfalvi Sándor: A nagyenyedi kollégiumról = Uő: Emlékiratok. (Bevez., jegyz.: Benkő Samu. Szöveggondozás: Benkő Samu, Ugrin Aranka.) Bp. 1990. (A továbbiakban: Újfalvi i.m.) 113-138.

[56] Újfalvy i.m. 114.

[57] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1798. ápr. 28. = RÁLKTcsHL Levelezés

[58] Benke Mihály (1757k.-1817) – 1791-től az enyedi tanintézet bölcselet tanára. (Előtte Teleki Mihály fiának, Lajosnak volt a nevelője.)

[59] Herepey Ádám (1756-1814) – ev. ref. lelkész és tanár. 1790-től Enyeden történelmet, poétikát és klasszikus irodalmat tanított. 

[60] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1798. máj. 5. és máj. 14. = RÁLKTcsHL Levelezés

[61] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. ápr. 26.   = RÁLKTcsHL Levelezés

[62] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. ápr. 26. és máj. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[63] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1798. ápr. 21. = RÁLKTcsHL Levelezés

[64] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. máj. 24. = RÁLKTcsHL Levelezés

[65] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1798. ápr. 21. = RÁLKTcsHL Levelezés

[66] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1798. máj. 15. és jún.26.= RÁLKTcsHL Levelezés

[67] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. jún. 22. = RÁLKTcsHL Levelezés

[68] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. júl. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[69] Konnert – id. Telekinek, [Dátum nélkül] = RÁLKTcsHL Levelezés

[70] Kackó (ma: Cîţcău, Románia). Ujfalvy Sándor szülei is ott laktak.

[71] Nagyenyed, 1799. jún. 23. = RÁLKTcsHL Levelezés

[72] Ifj. Teleki Imre – apjának, Pagocsa, 1799. júl. 2. = RÁLKTcsHL Levelezés

[73] Aranka György (1737-1817) – az erdélyi királyi tábla ülnöke, irodalmár, az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság és a Régi kéziratok társaságának alapítója. Gazdag könyv- és kézirattára volt, amelyet 1811-ben ifj. Teleki Imre akart megvásárolni.

[74] Ifj. Teleki Imre – apjának, Marosvásárhely, 1799. júl. 27. = RÁLKTcsHL Levelezés

[75] Zernyest, Zernest (románul: Zărnesţi, R.) – helység a fogarasi járásban, Törcsvár közelében

[76] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1799. szept. 3. = RÁLKTcsHL Levelezés

[77] Ifj. Teleki Imre – apjának, Nagyenyed, 1799. febr. 25. = RÁLKTcsHL Levelezés

[78] De Gerandóné i. m. 1851. 58.

[79] Szentjóbi Szabó László (1767-1795) – költő, Batsányi János barátja; mint a jakobinus szervezkedés tagját 1794-ben halálra, majd kufsteini várfogságra ítélték, ahol nemsokára meghalt. Szentjóbi Nagyváradon, majd Nagybányán tanári állást vállalt, s ekkor kerülhetett kapcsolatba Telekiékkel.   

[80] Szentjóbi Szabó László: Ifjabb Sz.R.B. Gróf Teleki Imrének midőn exáment tartott

Kis gróf! Szüleid örömére,

A mint próbádat adtad,

Gyenge életed erejére

Magad fellyűl haladtad

Neked, a víg játékok között,

A múlatság ölébe,

Borostyánkoszorút kötözött

Apolló, jó kedvébe.

Rád mosolygottak vidám szemmel

A pindusi istenek,

Jó ésszel s egyéb kegyelemmel

Felékesíttettenek.

Kedves gyermek ennyi időre!

Jó szülék jó magzattya!

Virágod magát jövendőre

Melly kedvesen mutatja!

Ó nőlly, épülj, remek csemete!

Nőlly e nemes törzsfökre!

Kiket az ég veled szerete,

Boldog szülék örökre!

[Összes művei. (S. a. r., bevez., jegyz.: Debreczeni Attila). Bp. 1995. 86.]

[81] Telekiné Krausz Mária levele Jakab Gábornak, 1800. máj. 14. = RÁLKTcsHL Levelezés

[82] Borzsák István i. m. [1803. okt.19.: Stefan von Konnert philos., Emericus S.R.I. Comes Teleki de Szék Transilvanus]

[83] Szavait Konnert 1791. ápr. 28-án id. Telekihez Bécsből küldött levelében idézi = RÁLKTcsHL Levelezés

[84] Konnert – id. Telekinek, Nagybánya, 1795. ápr. 25. = RÁLKTcsHL Levelezés

[85] Konnert – id. Telekinek, Nagyszeben, 1797. jún. 3. = RÁLKTcsHL Levelezés

[86] Konnert – id. Telekinek, Nagyenyed, 1798. jún. 26. = RÁLKTcsHL Levelezés

[87] Teleki Imre 1807. ápr. 19-én, Hosszúfalván kelt adománylevele Konnert Istvánnak a tövisi birtoka átengedéséről = RÁLKTcsHL Birtokügyi iratok [Tövis talán az Alsó-Fehér vármegyei helységgel (románul: Teius) azonos.]

[88] Döbrentei Gábor (1786-1851) – az Akadémia rendes tagja és titoknoka, pedagógus, író, költő, nyelvész, irodalomszervező

[89] Döbrentei levele Kazinczy Ferencnek, Kolozsvár, 1815. febr. 21. = Kazinczy Ferenc levelezése. 12. köt. Bp. 1902. 407.p.

[90] Teleki Sándor: Nagybátyám újévi ajándéka = – – emlékezései. (S. a. r.: Görög Lívia) Bp. 1958. 45-46.

[91] EML 53-54.

[92] EML 52-53.

[93] Teleki Imre levele Nádasdyné Forray Júliának, Hosszúfalva, 1847. máj. 12. = MOL P 507 Nádasdy család levéltára 78.cs. CXXV. 824.sz. levél

[94] Teleki Sándor i.m. 1958. 46.

[95] Idézi: Konnert levele id. Telekinek, Nagyszeben, 1797. jún. 3. = RÁLKTcsHL Levelezés

[96] Újfalvi i. m. 129.

[97] Ifj. Teleki Imre – Wesselényinek, Hosszúfalva, 1825. jan. 14. = MOL Mikrofilmtár X 8769. 

[98] Ifj. Wesselényi Miklós báró (1796-1850) – politikus, a magyar és erdélyi reformellenzék egyik vezetője, az „árvízi hajós”   

[99] Ld. a 93.sz. jegyzetet!

[100] De Gerandóné i. m. 1851. 59.

[101] Ifj. Teleki Imre – Wesselényinek, Hosszúfalva, 1832. febr. 12. = MOL Mikrofilmtár X 8769.

[102] Teleki Imre: A Gróf Széki Teleki család’ származásáról [Kézirat] Toldalék a szerző Kővár-Utópia c. műve 1847-ből való kéziratához, 147-170.= Román Akadémia Történeti Levéltára, Kolozsvári történeti levéltára Ms 548.

[103] Címük magyarul: Erdélyországi acták 17-18. sz[ázad], valamint: Curiositások. Erdélyországot illető irományok. (Ezek a korábban az OSZK Kézirattárában (a Fol. Lat. 66. és Fol. Lat.76. jelzet alatt) őrzött kéziratok a MOL állományába kerültek.)

[104] Ld. a 102. sz. jegyzetet!

[105] Note sur les chevaux de Transylvanie = Auguste De Gerando: Transylvanie et ses habitants. Paris, 1845. Vol.2. Appendix (366-400.)

[106] Ld. a 102. sz. jegyzetet!

[107] Az 1845-ből való kézirat teljes címe: Kővár-Utópia. A’ Kővár Vidéki pura fiscalitás’ és Lakossairól (Ld.: Román Tudományos Akadémia Történeti Levéltára, Kolozsvár. Jelzete: Ms 548.)

[108] Ifj. Teleki Imre – Wesselényinek, 1847. ápr. 15. = MOL Mikrofilmtár X 8769.

[109] Ld.: De Gerando Attila: Kővár Vidéke 1874-ben. Bp. 1875;  Szentgyörgyi Mária: Kővár vidékének társadalma. Bp. 1972.  

[110] Közli Hornyák Mária: Brunszvik Teréz „szellemi gyermeke”: Teleki Blanka (1806-1862). Martonvásár, 2001. 27.

[111] 1847. febr. 2-án idézi: Brunszvik Teréz = Kiadatlan naplója J 28/132. (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár B 0910/55/1-9.)





Készítette