Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Mészáros Ilona: A KÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS KIALAKULÁSA EGY ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁROSBAN

Borsod-Abaúj-Zemplén megye második legnagyobb városában végeztem a kutatásomat. Ózd középiskoláinak történetét mutatom be a változások tükrében. Ezek a változások különösen élesen jelentek meg addig, amíg virágzó iparváros volt. Miután a korábbi iparszerkezet megszűnt, a társadalmi igény új utakra kényszerítette és kényszeríti az oktatás szakembereit is. A városban évtizedek óta négy középiskola működik. Ezek kialakulását és jelentőségét, a változásokat és a jövőképet mutatom be.

Ózd és környéke
 

Az Ózd környéki községek – kevés kivételtől eltekintve –, XIII. századi keletkezésűek. Ózdhoz hasonlóan ekkor említik okleveleink a falvak nevét. A táj legtöbb helynevéből arra lehet következtetni, hogy korán, még azelőtt került magánkézbe, mielőtt a királyi vár és népe helyhez kötött települései kialakulhattak volna.

Ózdon a lakosság egy része a földesúr gondozásában működő vasolvasztó-kemencéknél kereste és találta meg megélhetésének javulását, más része pedig a teljes megélhetését.

A település elnevezése népnévből ered. A XI. század második felében az Al-Duna tájékán és az orosz sztyeppéken élt az a kunokkal rokon nép, akiket uzoknak neveztek. Sok pusztítást vittek végbe, ezért a besenyők és a bolgárok szétverték őket. Az uz nép a vándorló, kalandozó népek sorsára jutott. Szétszóródtak, egy részük hazánk különböző vidékein telepedett le. A történelmi, tárgyi emlékeken túl erről tanúskodnak a Baranyában lévő Ózdfalu, a Nógrád megyében lévő Ózdin, és Erdélyben a Maros és Kis-Küküllő-hegy alatt az Ózd patak völgyében fekvő Magyarózd. A mi vidékünkre is került egy uz népcsoport, s az ő nevükből alakult ki a „d” kicsinyítő képző hozzáadásával az Ózd név.[i]

A magyar államalapítás korai századaiban itt terült el az úgynevezett észak-borsodi vasvidék. Upponyban (amely közeli település), 1961-ben tártak fel egy ősrégi vasolvasztó kemencét.

„Ózd, magyar falu, Borsod vármegyében, hegyek között tágas völgyben, Várkony, Sáta, Omány, Csokva, Arló, Csépány, s Bolyok helységek határaitól körülvéve. Határkiterjedése 2200 hold, melyből majorsági föld 1639 hold. A föld sovány, kétszereset, rozsot, zabot, burgonyát, kukoricát terem. A határ 3 nyomásra levén osztva, egy nyomást fekete ugarul legelőnek használják. Dézsma egy részben kilenced, a másikban heted helyett harmad divatozott, a királyi dézsmát évenként 100 váltó forintért váltotta meg a helység. Lakóház van a községben 51, köztük egy pár cserepes, mit szinte parasztok bírnak, lakos 346 lélek, a katolikus leányegyház kereszt felmagasztalására szentelt templomával Várkonyhoz tartozik. Van a határban egy kőszénbánya, mit a helybeli vasgyár-egyesület bír és műveltet, különben birtokosai a helységnek a Sturmán örökösök, s a Császár család, mint haszonbérlő a gyár-egyesület”.[ii]

A gyáralapítás
 

Ózd szociális és kulturális fejlődését – törvényszerűen – a gyár létrejötte és növekedése szabta meg. Az 1600-as évek elején egy svéd stellár család, a Sturmán költözött erre a vidékre. Itt megtalálta a vasgyártás alapjait, melyeket fejlettebb technikával gyümölcsözővé tehetett. Hogy a Sturmánok – miként elődeik is – itt, az erdőrengetegben építették ki a hámort, nem pedig a vasércbánya közelében, annak oka az volt, hogy a helyben lévő erdők a fatüzelés könnyű lehetőségét kínálták. Olcsóbb és egyszerűbb volt az érc ideszállítása Rudabányáról, mint az érclelőhelyhez szállítani a szükséges famennyiséget. Később a helyben feltárt és kibányászott szénnel ugyanez volt a helyzet.

A Sturmán család egyik ága Ózdon, a másik ága Nagyrőcén telepedett le. Ózdon és Nagyrőcén működő hámoraikban 1720-ban már a család gyártotta a legtöbb vasat Magyarországon. A vasgyártás hasznosnak bizonyult, a család gazdagodott. Hamarosan birtokosa lett az ózdi és a csernelyi földeknek, erdőterületeknek, később pedig vezetője annak a pénzcsoportnak, amely a busás hasznot hajtó vasgyártás lehetőségeinek – az akkor legkorszerűbb módon történő – kiaknázására összeállt.

Az ózdi gyár létrejötte a reformkorszak harcaihoz kapcsolódott. A gazdasági élet rohamos fejlődése következtében az 1840-es években nyilvánvalóvá vált, hogy az évszázados feudalista társadalmi rendszer Magyarországon nem maradhat fenn tovább és rövidesen át kell, hogy adja a helyét a haladóbb, feudális előjogoktól, kötöttségektől mentes új társadalmi rendszernek. A reformnemzedék célkitűzéseiben főszerepet játszott a jobbágyfelszabadítás, valamint a korszerű nagyipar kifejlődését leginkább akadályozó céhes és földesúri kiváltságok eltörlése.

Az ország északi megyéiben a társadalmi viszonyok feszültségét súlyosbította az, hogy a mezőgazdaság már kevesebb családot tudott eltartani a hegyvidéki sovány földek terméséből. Ilyen körülmények között itt csak az erdőgazdaság, a bányászat és a vaskohászat adhatott munkaalkalmat. A felvidék vasművelői a kialakult helyzetben azt kezdeményezték, hogy egyesült erővel hozzanak létre egy új gyárat, amely képes lesz majd az ország vasigényeit is kielégíteni. A Sturmán család vezető szerepet játszott a Gömöri Vasművelő Egyesület létrehozásában, melynek egyik vasgyártó telepe az ózdi volt.

A gyáralapítás gondolata 1843. szeptember 6-án Hosszúréten, az Andrássy-kastélyban megtartott tanácskozáson vetődött fel. Az cél az volt, hogy újabb fejlesztéseket hajtsanak végre Ózdon, és a vasútépítések számára olcsó és nagytömegű vasat szállíthassanak.

Jelentős szerepe volt a Rimai Coalítio tisztfőnökének, Rombauer Tivadarnak. Az ő tanácsára választották a létesítendő gyár telephelyéül Ózdot, ahol hosszú időre biztosítottnak látszott az energiaszükséglet is. A tervek alapján 1846-ban megkezdték a gyár építését, és már a következő év végén megindulhatott a kavaró- és a forrasztóüzemben a termelés. Ebben az időben mintegy 200 dolgozója volt a gyárnak, jelentős részben külföldi szakmunkások. A helybeliek és a közvetlen környék lakói főleg segédmunkásként dolgoztak, kivéve az építkezéseknél alkalmazott munkásokat, mint a szentsimoni, hangonyi és a domaházi kőműveseket.[iii]

Ózd iskolái az 1856 és 1945 közötti években
 

 A település első iskolái
 

A gyár fellendülése 1856-ban Volny József nevéhez fűződik. A termelés fokozása, forrasztó- és kavarókemencék építése vált szükségessé.

A gyáralapítás legelső éveiben a külön iskola felállítása még nem volt olyan sürgős, mert a munkások nagy része külföldi volt, akik csak addig tartózkodtak a gyárban, amíg a magyar munkásokat betanították. Ebben az időben a város mai területén 4 elemi iskola volt. A tanulók létszámát pontosan nem ismerjük, de a közoktatás elmaradottságára utal, hogy a lakosság túlnyomó többsége még a nevét sem tudta leírni.

A gyorsan fejlődő vasgyár mellett 1856-ban a társulat létrehozott egy osztatlan, egy tanerős elemi iskolát. A tantermet az egyik lakótelepi lakásból alakították ki. Erről az alábbi bejegyzés tanúskodik: „Kezdetben a gyári munkásoknak nem volt iskolájok, s gyermekeik az ózdi katholikus iskolába jártak. A rimamurányvölgyi egyesület pedig a gyártelepen rendezett be egy iskolatermet, ahol a gyermekeket a r. k. tanító oktatta, 1865-ben még evangélikus vallású tanítói állást is szerveztek.” [iv]

 A gyors ipari termelést követően 1881-82-ben már két vállalati elemi iskola működött. [v]

A munkát keresők a gyári lakóterületeken, az ún. Kolóniákon nem kaptak lakást. Vasvár volt az a terület, ahol viszonylag könnyebben meg tudták szerezni azt a kis telket vagy lakásrészt, ahol megtelepedhettek. A lakók számának növekedésével együtt járt a gyermekek számának növekedése is. A gyártelepi iskolába pedig csak a gyári lakásokban lakókat iskolázták be. Ezért 1905-ben a korábban már működő izraelita felekezeti iskolát bővítették több tantermes iskolává, amelyben a folyamatos működés mellett 1913-től működhetett a nagyobb iskola.

Középiskolák Ózdon
 

A tanonciskola megszervezésétől napjainkig – avagy a Gábor Áron Ipari Szakképző Iskola története

A társulat életében fontos szerepet töltött be a tanonciskola, amely a mai szakképzés úttörőjének is nevezhető, és a középiskolához vezető útnak az eleje is. Az ózdi vasgyár vezetősége 1889. szeptember 1-jével szervezte meg a tanonciskolát. Feladata az volt, hogy a helyi és környékbeli lakosság köréből kinevelje a szakmunkásokat.

Az 1889-90. évi Értesítőben olvashatjuk: „A társulat munkáslétszáma jól kiiskolázott fiatal munkásnemzedékkel pótoltassék oly módon, hogy képzettebb munkásoknak a külföldről való behozatalát szükségtelenné tegyük.” Az iskola célja: „A család, a társadalom és a haza köréből vett lényegében gyakorlati példák által a tanulókban a vallás és erkölcsi érzelmek nemesítése, a hazaszeretet fejlesztése. Az értelmes olvasás alapján a tanulók ipari foglalkozására való tekintettel a fogalmazás, a könyvvitel, földrajz, történelem, magyar, alkotmánytan, nemzetgazdaságtan, természet és vegytani tárgyak köréből merített és legnélkülözhetetlenebb ismeretek elsajátítása. – Munkakörükben előforduló számítás és mérésbeli szükségesebb gyakorlatok megszerzése. A rajzolásnak olyan irányú képzése, mely az ipari foglalkozás körül gyakorlati haszonnal értékesíthető legyen.”[vi]

A tanonciskola sok-sok érdekes adatot hagyott ránk. Ezek közül még néhány:

·  A tanoncok felvételi korhatára 12 év volt. Ezt az első világháború utáni években a 14. életévre emelték. 1928-tól a gyártelepi elemi iskolában is megindult a nyolcosztályos képzés. A tanoncok felvételéről a gyárigazgató döntött a művezetők javaslata alapján.

·  Az 1930-as évektől növekedett a választható szakmák száma. (Bádogos, tekercselő, nyomdász, csőszerelő, ács, szíjártó, cipész, szakács.) A szakmákat a szükséglet határozta meg.

·  Az iskola megalakulásától a tanulóknak két tankönyvük volt. Egy általános olvasókönyv és egy ipari jellegű könyv. 1948-ig viszont bővült, pl.: Csapody-Gerlóczy: Egészségtan, Vaday József: Közismereti Káté.

·  Az oktatás már a kezdetekben is a helyi viszonyokra kidolgozott társulati tanterv szerint történt. Az országos átlagot messze megelőzve magas fokú volt a szakrajz és a technológia oktatása.

·  1947-től egyre szervezettebb és önállóbb lett az iskola. Létrejött a szakszervezeti és tanoncmozgalom (SZIT), amely segítséget nyújtott, ill. összefogta a tanulókat (kiállítások, ünnepségek szervezése). A gyárvezetőség pedig elrendelte a nagyobb létszámú szakmák tanoncainak az összevonását. Egy idősebb, jó szakmunkás irányításával 1949. május 2-án megindult a tanoncok gyakorlati oktatása a 242 m2 területű műhelyben, ahol 44 db satupadot és 5 db Slézinger típusú esztergapadot szereltek fel. A 44 lakatostanoncot két, a 21 esztergályost 1 mester oktatta, amely még nem tanmenet szerint történt.

·  Az állami szakmunkásképzés 1950-56 között több változáson esett át az elnevezésben és a működésben is. A rohamos fejlődést az 1961. évi III. sz. törvény segítette. Az intézményben 2 éves esti vagy levelező képzés keretén belül érettségi bizonyítványt szerezhettek, ezzel egyidőben megindult a szakközépiskolai képzés ruhaipari és gépész szakmában. A szakközépiskola rövid szüneteltetésekor emelt szintű (B tagozatú) képzést indítottak. 1964-től már kereskedelmi osztályokba is vettek fel tanulókat.

·  1976-tól a tantárgyi változásoké lett a főszerep. Az iskola megyei irányítású lett egészen napjainkig. Épült, szépült és több ezer szakmunkást és érettségizett fiatalt nevelt, oktatott és képzett a magyar és a nemzetközi munkaerőpiacra. Az iskola tudatában van annak, hogy a pályakezdő fiatalok elhelyezkedési esélyeit jelentősen növeli, ha az oktatás a munkaerőpiacon feltehetően keresett szakmákra szerveződik. Ezért is szükséges a nevelő-oktató munka társadalmi reformja mellett a megfelelő szakmai struktúra kialakítása.

·  A megyei fenntartó 2005. szeptember 1-jével a város hatáskörébe adta az iskola működtetési jogát.

József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola[vii]

Az 1922-ben megjelent Révay Nagy Lexikon csak a hatosztályos elemi iskolákról tesz említést. A továbbtanulni kívánó ózdi fiatalok más városban kényszerültek középiskolai tanulmányaikat folytatni. Viszont az 1945-46-os években Ózdon rekedtek a középiskolások, s felmerült az igény arra, hogy itt helyben készítsék fel őket a tanév végi magánvizsgákra. Rubovszky Ferenc katolikus plébános kezdeményezésére Bellér Béla magyar-történelem szakos tanár végezte a szervezőmunkát, s 1945 március elején már lelkes tanári gárdával meg is kezdték a rendszeres órai tanítást. A szülőkben és a felkészítést irányítókban felmerült a helyi, állandó jellegű középiskola létrehozásának igénye, melyet a háború utáni rossz szociális helyzet is erősített. A plébános és a tanár a szülőkkel együtt a Nemzeti Bizottsághoz fordultak elsősorban egy gimnázium, de egy kereskedelmi iskola megszervezése érdekében is. A Nemzeti Bizottság 1945. június 18-án terjesztette fel kérelmét a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz az Ózd területén létesítendő gimnázium ügyében. Júniusban megérkezett az elvi belegyezés azzal, hogy az anyagi feltételeket a községnek kell biztosítania. Előírták, hogy az épületnek 8 tanteremmel, tornateremmel, 120 férőhelyes internátussal, fűtéssel és világítással kell rendelkeznie. A minisztérium az 1945. október 19-én kelt gimnáziumi előkészítő tanfolyam létesítését engedélyező okiratban magára vállalta a tanárokról, az igazgatóról való gondoskodást és a fizetésük biztosítását. Igazgatónak dr. Peja Győzőt, az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium tanárát nevezték ki. A tanítás november elején szükségtantermekben indult meg közel másfélszáz tanulóval.

Az önálló iskola tervét a Magyar Tervezőiroda készítette. Az épület 11 hónap alatt készült el, melyet 1950. szeptember 17-én avattak fel. Kezdetben a létszám még nem volt annyi, hogy minden terem megtelt volna, egyes helyiségeket ideiglenesen a kohóipari technikum is használhatott. Itt kapott helyet a dolgozók gimnáziuma is.

1946. október 7-én megkezdhette működését az Ady Endre Népi Kollégium. A gimnázium és a kollégium kölcsönösen jó kapcsolatát a tanulók és a pedagógusok biztosították.

Az ötvenes évek első felében itt kezdte meg működését a Gépipari Technikum, a jelenlegi dunaújvárosi főiskola jogelődje, a Bányaipari Technikum levelező és esti tagozata és a Közgazdasági Technikum kereskedelmi tagozata.

Az ózdi gimnázium életében is nyomot hagytak a politikai és társadalmi változások, amelyek hatásai a szervezeti felépítésben is megfigyelhetők. A gimnáziumban indult el az ipari szakközépiskolai képzés, amely 1967-ben vált ki és vette fel a Bródy Imre nevet. 1968-tól mint általános és egészségügyi képzéssel foglalkozó intézmény, szerepet játszott a Sajó-völgyi két gimnázium (Putnok és Kazincbarcika) elindításában is. 1992-től a hatévfolyamos képzés is elkezdődött. A hagyományos gimnáziumi képzés mellett 1998 szeptemberétől humán szakcsoportos szakközépiskolai, valamint érettségire épülő általános ápoló- és asszisztensképzés is indult.

Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola[viii]

A városban élők számára ma már fogalommá vált a „SZIKSZI”, azaz, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, amelynek története szintén messzi múltra tekinthet vissza.

Amikor a három községet, Ózdot, Bolykot és Sajóvárkonyt egyesítették, csak ekkor válhatott nagyközséggé Ózd. Természetesen megnövekedett az igény az iskolákat illetően is. Az iskolatípust tekintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy az akkor még prosperáló gyárnak nemcsak munkásokra, hanem középkáderekre is meglehetősen nagy szüksége volt. A jelentkező nagy igényre, valamint az iskola létrehozásán munkálkodók lelkesedésére egyaránt utalhat az, hogy az iskola megszületésének dátumaként megnevezhető 1945. szeptember 17, amikor az ózdi Római Katolikus Kereskedelmi Középiskola alakuló értekezletén dr. Rubovszky Ferenc plébános, érseki tanácsos, az egyházközség elnöke bejelentette egy Ózdon létesítendő kereskedelmi középiskola első évfolyamának megnyitását, bár az engedélynek még nem is voltak birtokában. Csak később érkezett meg a Kereskedelmi és Szövetkezetügyi Miniszter rendelete, amely 49.829/I./3./1945. szám alatt engedélyezte a kereskedelmi középiskola előkészítő tanfolyamként való működését.

Az oktatás szeptemberben négy elsős osztállyal a római katolikus egyházközség által emelt 10 tantermes iskolaépületben – ideiglenes elhelyezéssel – indult meg nem kis nehézségek közepette. Gondot okozott az, hogy a tanári karból 3 szaktanár hiányzott, az iskolának nem volt felszerelése, írógép- és tankönyvhiánnyal küszködött. Mindezek azonban senkinek nem szegték kedvét, amit az is mutat, hogy október 2-án létrehozták az Önképzőkört, a december 15-i szülői értekezleten pedig megalakult a Szülők Szövetsége.

 Az iskola fenntartója a Római Katolikus Egyházközség lett. A fenntartási költségek nagy részét az egyházközség és a szülők viselték, állami fizetésben csak az iskola igazgatója részesült. A különféle adományok azonban nemcsak az iskola fenntartási költségeihez járultak hozzá, hanem a már az első évben bevezetett jutalmazások is az adományokból történtek.

A következő években létrejöttek az ifjúsági egyesületek. Először a Mária Kongregáció alakult meg, majd a Vöröskereszt Egylet, a Gyorsírókör és annak ellenére, hogy a sportmunkát a tornaterem és a felszerelés hiánya nehezítette, a Sportkör (labdarúgó, úszó, atlétikai, télisport, játék és kosárlabda szakosztályok) is megkezdte működését.

1947. szeptember 1-jétől Római Katolikus Kereskedelmi Középiskola lett. Ez a név csak az első volt azok közül, melyeket az elmúlt 60 év alatt az iskola viselt. A gazdasági és politikai változások szelei neveket hoztak és vittek:

·  Az államosítások után neve Állami Kereskedelmi Középiskola lett.

·  1949-ben a Közgazdasági Gimnázium nevet kapta azzal a céllal, hogy megszüntessék a szakadékot a gimnáziumok és egyéb szakiskolák között.

·  1951-ben Közgazdasági Középiskola lett.

·  1951-52-ben változtattak a képzés tartalmán is, inkább a szakemberek képzésére került a hangsúly: Ózdi Állami Közgazdasági Középiskola.

·  1952-ben ismét átszervezés történt, immár a szakosodást vették figyelembe. Az iskola Közgazdasági Technikum lett ipari tagozattal.

·  Az 1961. évi III. törvény hatására az iskola jellege újra megváltozott: Közgazdasági Szakközépiskola lett, s az 1991-ben történt névfelvételtől eltekintve ezt a nevet viseli a mai napig.

A „KERI”, ahogyan 1987-ig becézték, mint szakmát adó és érettségi képzési forma már a hatvanas években is népszerű volt. Ekkor sokéves várakozás után új épületet kapott az iskola. A képzés gazdasági-szolgáltatási szakterületen folyik és érettségit ad, de kiegészül az érettségi utáni szakképzéssel menedzserasszisztens, mérlegképes könyvelő és számviteli ügyintéző szakterületeken.

A Bródy Imre Szakközépiskola fejlődése
 

A közel negyven éve működő iskola a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Közgyűlés fenntartásában végzi nevelő-oktató munkáját.

Ez a szakközépiskola a demográfiai hullám következményeként jött létre.

Az 1961-62-es tanévtől indult a gimnáziumban két osztállyal az úgynevezett 4 + 2 szakmunkásképzési célú szakközépiskolai oktatás. Mivel évenként 2 párhuzamos osztály indítása vált szükségessé, a négy év alatt 8 osztályos iskolává nőtte ki magát. Ezért merült fel az iskola önállósítása.

Az önálló Ipari Szakközépiskola átadása és megalakulása 1967. szeptember 1-jével történt meg. Az új intézmény 8 szakközépiskolai osztállyal, villanyszerelő és szabályozástechnikai műszerész szakmákkal indult. Két évvel később megszűnt az Ózdi II. sz Gimnázium, amelynek 4 osztályát az Ipari Szakközépiskola vette át, így az Ipari Szakközépiskola és Gimnázium nevet vette fel. A kezdeti 279 tanuló- és 12 nevelőlétszám 437 tanulóra és 20 nevelőre emelkedett. Ekkor már 14 osztályt kellett indítani. Ebből 10 szakközépiskolai volt.

Az 1969-70-es tanévtől kezdődően az intézmény új tantervű osztályokat indított. A szakmunkásképzésről áttért a középfokú képzésre villamos gép- és készülékgyártó, valamint a finommechanikai és műszeripari szakokon. A gimnáziumi osztályokat csak a kifutásig működtette.

1972-től ismét ipari szakközépiskolaként működött. Megkezdődött az új tanműhely építése s ez lehetővé tette a műszaki szakmai ismeretek iskolai keretek között történő elsajátíttatását. Ekkor az iskola 12 osztállyal és 373 tanulóval, 29 fős tantestülettel működött.

Az 1978-79-es tanévtől kezdődően ismét új tantervű képzésre tértek át, mégpedig a szakmunkás képzési célú szakközépiskolai osztályok indításával. Az 1981-82-es tanévtől az intézményen belül csak szakmunkás képzési célú osztályok működtek. Akkor 5 féle szakmában képeztek. A sokrétű képzés helyett az intézmény azonos szakirányú képzést kívánt kialakítani. Ezek a villamosszakmák voltak. Az iskolában folyamatos volt az esti és a levelező képzés szakmaterületen és a dolgozók gimnáziumában is.

1990-91-től technikusképzés is folyt a mindenkori szakképzésre vonatkozó előírásoknak megfelelően. 1998-ban az Ifjúsági Szakképzés Korszerűsítésére kiírt pályázat megnyerésével bekapcsolódtak a világbanki képzésbe az elektrotechnika-elektronika és az informatika szakmacsoportokban.

*   *   *

Minden korszakban színvonalas nevelés és oktatás folyt a városban, amely mindig a gyár és a térség igényeit kívánta kielégíteni. De hogyan is van ma? A város megítélését befolyásolja, hogy a népesség összetétele az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott. A műszaki értelmiség és az eladható szakképzéssel rendelkezők nagy számban hagyták el a térséget. A fiatalok kényszerűségből ingázók, illetve külföldön próbálnak dolgozni.

A város középiskoláinak struktúrája is változáson ment át. A megyei fenntartótól a város veszi át a jogkört.

A város és térsége a hosszan tartó, elmélyült gazdasági válságból lassan, de kilábal. A város általános iskolái és középiskolái évek óta minden pályázati és egyéb lehetőséget megragadnak, hogy működési feltételeiket javítsák, a jelentkező hátrányokat csökkentsék és megszüntessék. Az intézmények többségében megyei és országos szinten is elismert nevelő-oktató munka folyik. Az ózdi középiskolák tantestülete pedagógiai és szakmai elkötelezettséggel, a megújulás hitével végezte és végzi ma is a munkáját.

Irodalom

A Keri 50 éve. Polip Nyomda Kft. Ózd, 1997.

Az Ózdi József Attila Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Évkönyve 1995-2000. Kazincbarcika, 2001.

Benedek András (2003): Változó szakképzés. OKKER, Bp.

Dobosy László (1988): Az Ózdi Szakmunkásképző Intézet története. Ózd.

Fejezetek Ózd történetéből. Ózd, 1975.

Mészáros István (1997): Magyar iskola: 996-1996. Eötvös Kiadó, Bp.

Ötvenéves az Ózdi Gimnázium 1945-1995. Polip Nyomda Kft. Ózd. 1995.

Pálmai Zoltán (1970): Népművelés Ózdon. Ózd.

Szabolcs Éva és Mann Miklós (2002): Magyar neveléstörténeti tanulmányok I. Eötvös Kiadó, Bp.

Szűcs Pál (1994): A magyar szakképzés ezer éve I. Műszaki Könyvkiadó, Bp.

HIVATKOZÁSOK


--------------------------------------------------------------------------------

[i] Kiss L.: I. m. 489.

[ii] Fényes Elek (1851): Magyarország geográfiai szótára, Budapest, 175.

[iii] Nagy Károly (1999): Ózd város és környéke. Ózd.

[iv] Római katolikus plébániai Hivatal, Sajóvárkony (Ózd III) Historica Domus 1830. OLZ 964.

[v] OLZ 366. 80. cs. 2315. sz.

[vi] Az ózdi gyártelepi iskola évkönyve, 1957. 17.

[vii] Ötvenéves az Ózdi Gimnázium 1945-1995. Polip Nyomda Kft. Ózd. 1995.

[viii] A Keri 50 éve. Emlékkönyv. Polip Nyomda Kft. Ózd, 1997.





Készítette