Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Derzsi Ottó: KÉT 60 ÉVES ÉVFORDULÓ – S AMI MÖGÖTTE VAN

A két világháború között a cserkészeké volt a legjelentősebb gyermekszervezet. 1945 után működésükben zavar támadt, s ebben nagy szerepe volt annak, hogy az új társadalmi formációval - az új hatalom törekvésének megfelelően - létrejött a baloldali gyermekszervezet, az úttörőmozgalom. A szerző a Cserkészszövetség utolsó éveinek történéseit és a két gyermekszervezet kényszerű egyesülésének krónikáját vázolja fel, majd - mint egykori cserkészvezető -, megbékélésre szólit fel az 1990-es évek elején újjáalakult cserkészmozgalom érdekében.

60 évvel ezelőtt, 1946. június 2-án bontott zászlót a Magyar Úttörők Szövetsége, s alig telik el másfél hónap, július 20-án feloszlatják a Magyar Cserkész Szövetséget.

A két esemény között megvan az ok és az okozat, a hatalomra törekvő kommunista párt húzódik meg a háttérben. Az akkori baloldali közvélemény úgy vélhette (vélte), hogy egy „maradi”, „konzervatív”, „klerikális” szervezet helyébe egy „haladó”, „demokratikus” szövetség kerül. Csakhogy e kérdés bonyolultabb, mert a cserkészet és az úttörők nem azonos „terepen” tevékenykednek. A cserkészet az egész ifjúságra, valamint a felnőttekre is kiterjeszti tevékenységét, míg az úttörő kizárólag a gyermekek, az általános iskolások szervezete.[1]

A politika erre az életkori különbségre fittyet hány. Taktikából az elődszervezetnek még ad két évet, s aztán 1948-ban „egyesíti” az úttörőkkel. Így az utókor kétszer is megemlékezhet az úttörőszervezet alapításáról.

Mind a két, az úttörő- és a cserkészévfordulóról megemlékezik a Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya, s a vitát és ehhez kapcsolódó dokumentumokat kiadványban teszi közzé.[2]

E két szervezetről megjelent kiadványok[3], s a különféle publikációk alapján összeállítható a 60 évvel ezelőtti események története, háttere, azzal a megjegyzéssel, hogy még akad homályos rész, vitatott kérdés, s az ezek feltárásához, az igazság megközelítéséhez a ma még élő tanúk visszaemlékezését is figyelembe kell venni, mert a megmaradt forrásanyagok eléggé hiányosak. Ez az írás – több évtizedes tapasztalatok alapján – állást foglal néhány vitatott kérdésben is. Természetesen, ezek egyéni magyarázatok.

* * *

Baden-Powel (Bi-Pi) 1907-ben egy angliai ifjúsági táborban találja ki a cserkészetet. Elgondolásait Scouting for Boys című könyvében közreadja és e kezdeményezés nemsokára, 1910-ben már Magyarországon is gyökeret ver. A valláserkölcsi alapon álló pedagógiai jellegű, iskolán kívüli független ifjúsági tevékenységet a katolikus és a református egyház egyaránt felkarolja – a polgári irányzat is már a kezdetben hozzájuk csatlakozik –, egymással versenyezve, majd a Magyar Cserkész Szövetségbe tömörülve: csoportok, eszmék, vélemények ütközése során születik meg a magyar cserkészet, amely Bi-Pi szellemiségét nemzeti sajátosságokkal ötvözi.

A mozgalom az első két évtizedben mennyiségi és minőségi fejlődést mutat, melyet csak az I. világháború s az azt követő forradalmak lassítják. Létrehozza intézményeit[4], szakági tevékenységét, szervezeti hálózatát, és az idősebb, 18 éven felüli cserkészek társulásait. Fiatal Magyarság címmel a magyarság sorskérdéseivel foglalkozó csoportot, lapot támogat s országos mozgalommá terjeszti ki a regösséget.

Sikert sikerre halmoz a nemzetközi és nemzeti táborokban, amelyek betetőzése 1933-ban a gödöllői jamboree 30 ezer hazai és külföldi cserkész részvételével. A lányok Parádon a világon elsőként megalakítják saját szervezetüket s 1939 augusztusában, a II. világháború előestéjén ugyancsak Gödöllőn megrendezik a Pax Tinget, amelyen négyezer külföldi lány vesz részt.

Egy beszámoló szerint 1942-ben a 889 fiúcsapat 326 helyiségben működik, s tagjainak száma 53500.

A szakirodalom a cserkészet első 35 évét többnyire két szakaszra osztja. Az első évtizedei viszonylag problémamentesek, de „1938-1942 között kényszerűen jobbra tolódott, 1942-1944 között pedig katonai vezetés alá került”.[5]

Köztudott, hogy minden szervezet, közösség, mozgalom a saját korában él, és annak hatása alól, ha csak nincs illegalitásban, nem tudja magát teljesen kivonni, annak törvényei rá is vonatkoznak. A kényszer hatására engedményeket is kell tennie, ennek mértéke vezetőinek taktikai érzékétől függ.

Most utólag sokan úgy látjuk, a főcserkészeknek, Teleki Pálnak és Kisbarnaki Farkas Ferencnek a háború vérzivataros éveiben sikerült megóvniuk a cserkészetet. Nem áll be a háború szolgálatába és nem lesz a náci-fasiszta rendszer kiszolgálója.

Természetesen, az akkori valóság sokkal árnyaltabb és az utókor szubjektív okokból sem mindig objektív. Például az akkori szabálymódosításokat utólag félremagyarázzák. Azt, hogy a búrkalapot bocskai sapkára cserélik, a „farkaskölyköt” apródnak keresztelik. Ebben a jobboldal, sőt a szélsőjobboldal térnyerését vélik, holott ezek csak egy-egy hosszabb folyamat epizódjai, mely során a cserkészet elnyeri magyar arculatát.

Lényeges, tartalmi változás is történik e problémás szakaszban. Kristó Nagy István szerint a regösmozgalomban a mennyiségi fordulat 1936-ban következik be. Akkor jelenik meg az öregcserkészek monográfiája, az „Elsüllyedt falu a Dunántúlon, Kemse község élete”, amelyhez Teleki Pál ír előszót, aki bár később ellehetetlenítette a táj- és néprajzkutatást, de ugyanezt a cserkészet körében erőteljesen támogatja. Egy kisebb csoport útja a népi táborba, onnan a Márciusi Front irányába vezet, a többség azonban a politikamentességet választja, a nemzeti tudatosodás útját, s e mozgalom is hozzájárult ahhoz, hogy a cserkészet a külső nyomás ellenére nem fasizálódott. Nem véletlen, hogy a regösség beépül az 1942-es próba- és szakági rendszerbe is.

Ismert, hogy a cserkészcsapatok a legfelső irányítóiktól eltérően a napi politikától távoltartják magukat, a cserkésztörvények szellemében élnek. A háborús években mégis utat tör hozzájuk egy „harmadik utas” politizálás, amely a regösség szellemiségét tágítja, mélyíti. A lényege: egyik oldalról a nácik, a másik oldalról a bolsevikok fenyegetik a magyarságot, s a példakép Zrínyi, a politikus-költő.

A katonai irányításra a legfőbb érv az, hogy a szövetség mozgalommá alakul, s ezért bevezetik az egyszemélyes, utasításos rendszert. A háborús helyzet idézi elő a hasonló, vagy azonos struktúrát. Bonyolítja a képet az, hogy Báldy Alajos országos leventeparancsnok sietteti ezt a döntést, mert csak ilyen körülmények között hajlandó tárgyalni a magyar főcserkésszel.[6] Ugyanakkor e változás a cserkészcsapatok életét nem befolyásolta. A 3. számú parancs[7] az új próbarendszert tartalmazza. Megtudjuk, hogy több tervezet alapján dolgozták ki, majd rajtisztképző és tisztjelöltképző táborban megvitatják. Ezután került az Ábrám-hegyi országos értekezlet elé. De csak tervezetnek tekintik és elvárják a csapatparancsnokoktól, hogy egy év múlva – 1943 szeptember 1-ig – a rendszer tapasztalatairól jelentést tegyenek, s csak ezután véglegesítik.

A honvédő-honvédelmi nevelés az új próbarendszerben valóban kiemelt téma, a történelmi múlt felidézésével párhuzamosan az erőnlét fejlesztését tűzi ki célul. A test edzése különben is kezdettől fogva a cserkészet fő feladata, a rendszeres túrázás, táborozás s a szakági tevékenységek ezt a célt szolgálják. A háborús években a fiatal nemzedék felkészítése az esetleges megpróbáltatások átvészelésére nemzeti ügy, függetlenül attól, hogy a háború melyik oldalán áll az ország.

A cserkészet egyértelműen a zsidókérdésben marasztalható el. Az is igaz, hogy nem „kezdeményező”, nem tör az „élre”, sőt „félgőzzel” hajtja végre a zsidótörvényeket, ahogy Gergely Ferenc monográfiája részletesen foglalkozik e tragédiával. Azonban mégis vét a 4. cserkésztörvény ellen, mely szerint „A cserkész minden cserkészt testvérnek tekint”.

A cserkészek, cserkészszövetségek vészkorszak alatti segítőkészségéről kevés az információnk. A háború befejeződése után részletes jelentést kívánnak összeállítani, azonban feloszlatásuk ebben megakadályozza őket. Csak feltételezni tudjuk, hogy a cserkészszellemben élő fiatalok, vezetők ahol – s ahogy tudtak –, segítettek.

Már 1945. február 4-én megalakul az Országos Ideiglenes Intéző Bizottságuk, s e hónap közepén működési engedélyt kapnak a Szövetséges Ellenőrzési Bizottságtól, mely szovjet befolyású, vezetésű, és az illetékes Budapesti Nemzeti Bizottságtól.

Résztvesznek a romeltakarításban, a vöröskeresztes tevékenységekben, a nyári mezőgazdasági munkákban. Csakhamar 500 csapatban 50 ezer cserkészt tartanak nyilván. (Ez a háború előttihez hasonló létszám!)

Az első hónapokban a protestáns, népi irányzatú Jánosi Sándor és a polgári-zsidó cserkészeket képviselő Färber József – a kommunista cserkészek és ifjúkommunisták közreműködésével – kerülnek a vezető tisztségekbe, de 1945 novemberében – a Kisgazdapárt győzelme után – a cserkészközgyűlésen, ahol hivatalosan ismét megalakul a Cserkészszövetség, leváltják őket, s a továbbiakban egy katolikus többségű, akkori szóhasználattal „jobboldali, klerikális” vezérkar irányítja a cserkészetet.

A vezetésből kikerült irányzatok képviselői „ellencsoportokat” szerveznek, amelyhez ismert közéleti személyiséget is találnak Karácsony Sándor személyében. Ettől még nem roppan össze a cserkészet, legfeljebb frakciókban él tovább, noha az ellenzék összetétele gyanúsan változik és elfogultan kritikus.

A megsemmisítő csapást a hatalomra törő pártdiktatúrától kapja. A kommunista párt 1945 májusában egyértelműen állást foglalt az ifjúsági egység megteremtéséről és idő kérdése – a belső és külső politikai helyzet függvénye –, hogy akaratát mikor hajtja végre. Többnyire „szalámitaktikával” halad – mint a politika más területén – célja elérésére.

A békekötést követő napon a párt lapja, a Szabad Nép éles támadást indít a cserkészet ellen: „…Németországban és Olaszországban a cserkészetet betiltotta a fasiszta politika. Nálunk azonban ilyesmire nem volt szükség, mert a Cserkészszövetség – egyes vezetőinek túlbuzgalmából – önként gleichschaltódott a fasiszta kormányzathoz. Először irredentásodott, majd a fasiszta militarizmus kiszolgálójaként ’leventéskedett’…”[8]

A támadás a novemberi közgyűlés után felerősödik. A helyi cserkészcsapatok munkáját nehezítik, akadályozzák. Vezetőik egy részét – mert cserkészek –, állásukból elbocsájtják. Aztán rágalmazni kezd a vidéki sajtó, állítólagos cserkészösszeesküvésekről írnak, s a cáfolatokat nem közlik. De még ezt is túlszárnyalja Péter Gábor, a politikai osztály vezetője, aki azt nyilatkozza, hogy a Teréz körúti „fasiszta gyilkosság elkövetője valószínűen egy cserkész vagy KALOT szervezet tagja volt”.[9]

Ilyen „előkészület” után kerül sor az 1946. július 20-i eseményre. Rajk László belügyminiszter – a Szövetséges Ellenőrző Bizottság nyomására – rendeletileg feloszlatja a Cserkészszövetséget.

Két napra rá egy rendkívüli – az összcserkészet vonatkozásában törvénytelen – közgyűlésen, amelyen a kilenc cserkészkerületből csak egy vett – vehetett – részt, megalakítják a Magyar Cserkészfiúk Szövetségét, de a franciaországi jamboree után 1948 áprilisában ki is léptetik a „nemzetközi imperializmus és nagytőke ügynökévé lett” nemzetközi cserkészirodából s a cserkészkonferencia tagjai sorából.[10] Ezt az aktust Karácsony Sándor és Jánosi Sándor már nem éli meg, mert korábban, különböző időpontokban távoznak e bábszervezetből.

A cserkészet egységét gyengítő csoportosulások indítékára ma már feltételezhetünk némi magyarázatot. A vészkorszakot túlélő magyar-zsidó cserkészek érzékeny reakciója elvitathatatlan, még akkor is ha ma sokak számára szélsőségesnek tűnik.

A protestánsok tevékenységének többféle indítéka lehetett. Mint a népi baloldal képviselői – egyre nagyobb társadalmi háttérrel – hisznek, bíznak az új rend megszületésében. A két egyház közti évtizedes vetélkedés is motiváció lehet.[11] Kristó Nagy István arról informált, hogy református személyiségek egy szűk köre 1945 nyarán részt vett Bereczky Albert államtitkár bizalmas tájékoztatóján, amelyen értesültek a szovjet befolyási övezet végleges meghúzásáról. Ennek tudatában kompromisszumok árán is vállalkozni kell arra, hogy a cserkészet értékei minél tovább fennmaradjanak, a csapatok mennél tovább éljenek.

A cserkészet „utószervezetében” ezenfelül nagy érdemük, hogy a hárshegyi vezetőképzés még két évig zavartalanul működik, s az előző éveket is fegyelembe véve a regösvezetők százait képezik ki, akik majdan az úttörőknél, s a kulturális élet más területén a népi-nemzeti szemlélet terjesztői lesznek, vállalva a „narodnyik”, majd a „nacionalista” vádakat.

A mai napig tisztázatlan, hogy az antidemokratikusan létrehozott Cserkészfiúk Szövetségét miért igazolja a Nemzetközi Cserkész Iroda. A jamboree előtt Bernadotte svéd főcserkész személyesen tájékozódott Budapesten, végül is Wilson ezredes, az iroda vezetője dönt. Állítólag a volt szövetségről terjesztett rágalmak is hozzájárultak elhatározásához.

1948 májusában az első országos úttörőkonferencián jelentik be, hogy az úttörők „egyesülnek” a cserkészekkel.

Az „egyesülés” hírére külföldön megalakul a Magyar Cserkészszövetség, amely biztosítja a folyamatosságot a rendszerváltozásig, amikor ismét zászlót bont a hazai cserkészet.

* * *

1945-ben az MKP először „pionírmozgalmat”, „kismagyarok” gyermekmozgalmat akar alapítani, majd a szociáldemokrata Gyermekbarát Egyesületben közösen egy úttörő gyermekcsoportot hoznak létre, amely 1946. június 2-án egy szocialista ifjúsági felvonuláson zászlót bont, de most már kommunista irányítással. 1948 májusában az Úttörővezetők I. Országos Konferenciáján feladatul tűzik ki az ideológiai nevelést, s ősszel Ortutay Gyula kultuszminiszter intézkedik arról, hogy az általános iskola egyetlen gyermekszervezete – és a volt öntevékeny közösségek vagyonának örököse – az úttörőmozgalom legyen.[12]

Az úttörőszövetség (mozgalom) tehát szocialista környezetben születik s irányított politikai szervezet. A kommunista ideológia s a pártpolitika az ifjúsági apparátusokon (MINSZ, DISZ, KISZ, DEMISZ) keresztül valósul meg. Az úttörőapparátus tagjait az érvénybenlévő káderfejlesztési elgondolások szerint javasolják és választják meg a színleg demokratikus testületeikben. A legfőbb vezetők jelölésekor (elnök, titkár, főtitkár, ügyvezető elnök) a szakmai jártasság nem játszik szerepet.

Az úttörőapparátus létszáma a legkisebb, miközben ez a legnagyobb szervezet. Millió körüli tagsága van. Feladatuk, hogy az úttörőcsapatokat (3000 körüli) marxista ideológiával és a napi politikával átszőtt feladatokkal lássák el, amelyeket tanévi programokon, módszertani kiadványokon, az úttörősajtón keresztül és a csapatvezetői értekezleteken próbálják érvényre juttatni.

Fő módszerük az évenként, két- vagy többévenként meghirdetésre kerülő akciók, mozgalmak. A teljesség igénye nélkül, az egymást követő programok: Jó tanulással előre hazánkért!, A dolgozó népért, a hazáért – Rákosival előre!, Légy munkára, harcra kész!, A forradalom nyomolvasói, Hősök Könyve, Úttörő-expedíció a jövőbe, A vörös zászló hőseinek útján, Szabad hazában – Lenin útján, Őrizzük a lángot, Tettekkel nyakkendőnk becsületéért, Riadó -77, Riadó 19-65-74, Riadó 57-30-87.

A közvélemény előtt általában az úttörők politikai arca jelenik meg, protokollrendezvényeiről, az úttörőszemlékről, köszöntőikről a média rendszeresen hírt ad, s az utókor is többnyire ezekre emlékszik.

Egyidejűleg egy másfajta – pedagógiai jellegű – tevékenység is lejátszódik a háttérben, amely értékeket, teremt, maradandó élményben részesíti a gyermekek egy részét.

Ez a gyermekkorosztályhoz igazodó mozgalmi pedagógia a kezdettől jelen van az úttörőapparátus szándékától függetlenül, időnként az ő tudtukkal, néha-néha a kezdeményezésükre, amikor a politika szorítása enyhül körülöttük. Ennek van észszerű magyarázata. Az úttörővezetők nagy többsége az apparátusban is pedagógus.

A pedagógiai irányzat világosan, egyértelműen az iskolákban, a csapatoknál érvényesül, amelyhez egyéb okok is hozzájárulnak. Egy 1975-ös felmérés szerint[13] 3942 csapatvezető közül csak 1616 az MSZMP tagja, tehát a vezetők többsége pártonkívüli, s közülük 1090-en már tíz évnél több ideje látják el ezt a tisztséget. Feltételezhető, hogy egy részük a cserkészettől  került az úttörőmozgalomba. Utólag „behódolt” cserkészeknek nevezik őket, akik „idővel belátják”, hogy a szocialista erkölcs és a valláserkölcsi alap nem fér meg egymás mellett. Az ilyen vélemény és feltételezés szemben áll a valósággal. A volt cserkészek a múltbeli tapasztalataikat igyekszenek megvalósítani – többnyire ugyanolyan színvonalon, mert önállóak, s legtöbbször még az iskolaigazgató felügyeletét is lerázzák magukról – ideológiai tudatuktól függetlenül.

Ugyanígy cselekszenek a nem cserkész vezetők is. A legfőbb korlát, hogy kevesen vannak. A nagyobb iskolákban jó, ha két-három önkéntes akad e hivatásra, s ők is legfeljebb 8-10-15%-nyi iskolás gyermekkel tudnak csak eredményesen foglalkozni. A táborozók, túrázók, száma körülbelül megegyezik ezzel az aktív körrel.[14]

Az úttörőszervezet – ahogy a cserkészet is –, évtizedek során nyeri el sajátos arculatát. Jegyeinek egyik forrása az 1848-as forradalom (kisdobos, 12 pont, Előre-köszöntés), a másik forrása a cserkészet (próbarendszer, egyenruházati és alaki szabályzat stb.). Ez utóbbi forrást nem másolja, hanem átalakítja a maga számára. Egyedül a vörös nyakkendő (s az ünnepekkor a fehér ing, blúz) viselését veszi át a pioníroktól. A legsikeresebb: a táborozó úttörő látványképe. (Kevesek előtt ismert az, hogy az úttörőinduló zeneszerzője Kodály Zoltán.)

A párt és az állam számos intézménnyel (úttörővasút, csillebérci és balatoni nagytáborok, sporttelep, úttörőházak stb.) segíti, amelyek ma is jelentős értéket képviselnek.

A Rákosi-rendszerben a „szovjet minta” átvételekor s „virágzásának” korában is teremt szellemi értéket. A Révai-féle „kulturális forradalom” keretében úttörő népművészeti csoportok, együttesek százai jönnek létre, s sikeresen szerepelnek a helyi, járási, városi, megyei, országos szemléken.

Az úttörőkrónikások szerint is az 1946-47-es hőskort az 1957-58-as követi. Ez utóbbinak a társadalmi háttere igen feszült. 1957 februárjában megújhodik a mozgalom[15], ekkor nyeri el végleges arculatát; előtérbe kerül pedagógiai jellege, programja a gyerekek életkori sajátosságához igazodik. A jelszó: Ki a szabadba!

Alig telik el néhány hónap, s a politika visszakozót fúj. „…A cserkészet ideológiai hatásának eredménye, hogy több helyen, minden tartalomtól megfosztott, üres romantizálás folyik, csak csomóznak, sátrat vernek, vagy vízitúrát szerveznek, miközben ennek a célja, a kommunista nevelés elmarad. Ez a jelenség a mozgalmunk munkáját fenyegető legfőbb veszély…”[16]

Ámde a játékosság, a romantika szellemét nem lehet már visszaszorítani határozatokkal, átszervezésekkel, politikai mozgalmakkal, akciókkal. A megújult úttörőélet az iskolákban – legalábbis nagy részében – tovább él és helyi hagyományokkal gazdagítja, tökéletesíti eszköztárát. Az úttörőapparátus is felfigyel erre az ellentmondásra, s noha a politikai irányzatot szorgalmazza, s különböző eszközökkel terjeszti, „mellékesen”, utolsó „pontként” támogatja a táborozást, a turisztikát is.

Sátrakat juttat el az igénylőknek, a táborhelyekről, kulcsosházakról két-három évenként – a legfontosabb információkkal – javított, bővített útmutatókat ad ki, a kezdő táborvezetőket segítő új táborozási formákat (összevont csapattábor, váltótábor) vezet be, az erdőgazdaságokkal közösen 100 férőhelyes – állandó, közös létesítményekkel ellátott – táborhelyeket alakít ki, s nemzetközi viszonylatban is egyedülálló hálózatot, a vándortábor útvonalakat indítja el 1972-ben.[17] Ugyancsak a 70-es évektől – politikai célzattal, a KISZ-szel közösen – állandó jelegű járási, megyei táborok nyílnak.

Az iskolán belüli úttörőéletben a protokoll jellegű rendezvényektől élesen elváltak a hétköznapi, folyamatos vagy alkalmi tevékenységek, amelyek kiegészítik a turisztikai, táborozási és más programokat.[18] Eredményes a szakági munka, s részt vesznek a politikai akciókban.

2006. június 3-án Csillebércen emlékeztek meg az Úttörőszövetség 60. évfordulójáról. A szabadtéri nagyszínpadon egy felirat, egy mazsorettcsoport lobogói közt felvillanó úttörőzászló és a felolvasott rövid köszöntők emlékeztetnek a múltra. A több száz résztvevő egy szokványos „gyermeknapi bulin” vett részt. Egy röplapon ez volt olvasható: „…szervezeti egységeink saját szabályaik szerint döntenek nevükről, jelképeikről, tevékenységükről, tagdíjukról, valamint követelmény- és jogrendszerükről…”.

Most már érthető, hogy a „szülinapra” ideérkezett (autóbuszokkal vidékről ideszállított) „szervezeti egységeknek” miért nincs úttörő tudata. Mert – tudathasadásos állapotban vannak.

A Magyar Pedagógiai Társaság Mozgalompedagógiai Szakosztálya megteszi az első lépést. Tény, hogy az „egyesülést” tárgyaló konferenciáján csak néhányan vannak a cserkészek részéről (nem az ő hibájuk), de a párbeszéd megkezdődött, s folytatódott a sajtóban. Legutóbb a közvélemény is értesülhetett[19] a cserkészetet ért anyagi károkról. Bár az elmúlt időszakban kaptak némi támogatást, de a teljes leltárt az államnak kellene elkészítenie.

A megbékéléshez ez az első lépés. De ennél lényegbevágóbb az erkölcsi jóvátétel.     

JEGYZETEK

--------------------------------------------------------------------------------

[1] A 8. osztályt már a KISZ-be történő felkészítési tanévnek tekintették.

[2] A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége és az Úttörőmozgalom „egyesülése” 1948-ban. Magyar Pedagógiai Társaság, Bp., 2006.

[3] Gergely Ferenc (1989): A magyar cserkészet története 1910-1948. Göncöl Kiadó, Bp.; Mészáros István (1986): A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége. Neveléstörténeti füzetek 4. Bp.; Bodnár Gábor (1989): A magyarországi cserkészet története. Püski Kiadó; Záhonyi Ede szerk. (1981): Fejezetek a magyar úttörőmozgalom történetéből. Ságvári Endre Könyvszerkesztőség, Bp.; Nádházi Lajos (1999): A magyar úttörőmozgalom történeti kronológiája 1945-1998. Magyar Úttörők Szövetsége, Bp.

[4] Magyar Cserkész, Vezetők Lapja, Hárshegyi Cserkészpark, Cserkészszékház, Cserkészbolt Szövetkezet, cserkészkerületek székházai, vízi telepek, vitorlázó-repülőterek, cserkészcsapat-otthonok stb.

[5] Mészáros István (1986): A Magyar Cserkészfiúk Szövetsége. Neveléstörténeti füzetek 4. Bp.

[6] Kisbarnaki Farkas Ferenc (1967): Rövid visszapillantás az emigrációban immár 20 éve működő cserkészetünk első és otthon feloszlatott cserkészet utolsó éveire.

[7] Kisbarnaki Farkas Ferenc 3. számú napiparancsa, 1942 október

[8] Szabad Nép, 1945. május 10.

[9] Szabadság, 1946. július 19.

[10] Cserkészfiúk, 1948. 8-9.

[11] A katolikus és a református cserkészcsapatok a már a 30-as években megalakítják saját csoportosulásaikat. 1945 előtt – a taglétszámhoz viszonyítva – a katolikus befolyás a vezetésben erőteljesebben érvényesül. 1988-ban – hasonló indokok alapján – két irányból indul meg a szervezkedés.

[12] A VKM 101.840 – 1948 IV. 2. számú rendelete, 1948. szeptember 23. Ortutay Gyula sk.

[13] Adatok és tények a Magyar Úttörők Szövetségének helyzetéről és tevékenységéről. Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, 1975.

[14] Az 1976. évi statisztika adatai szerint 776 önálló csapattáborban 42 486-an, a váltótáborokban 63 810-en, a vándortáborokban (237 csapatból) 7988-an és a vizitáborokban (43 csapatból) 805-en vettek részt. Összesen 115 089 úttörő táborozott.

[15] Előre az úttörőcsapatok megújhodásáért. Magyar Úttörők Szövetsége, 1957.

[16] Úttörőink kommunista neveléséért. Útmutató az 1957-58-as tanévre, 1957.

[17] Június közepétől augusztus elejéig egy-egy meghatározott útvonalon gyalog, hátizsákkal kétnaponként indultak a 30-35 fős csoportok, s általában két-két éjszakát töltöttek az egyes szálláshelyeken. Az útvonalak 14-12-10 naposak. 1984-ben már 30 vándortábor-útvonal fogadja a 750 csoportot 22 000 fős létszámmal.

[18] Nyári-téli úttörő olimpiák (1965-től 87-ig), két-három évenként kulturális szemlék, úttörő természetjárók, hagyományőrzők, bélyeggyűjtők, szakácsok stb. találkozói, Vár a természet közösségi turisztikai játék (1978-tól), ezermesterek szemléi stb.

[19] A cserkészet szemszögéből. (Bokody József cserkész-történeti kutató levele. Népszabadság. 2006. aug. 9.)





Készítette