Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Gyetvai Judit: Hornyák Mária: Brunszvik Teréz és a Felvidék első óvodái (Besztercebánya, Pozsony, Nagyszombat). Martonvásár. 2005. 88.



Nemrégiben kaptam kézhez egy könyvet. A címe: Brunszvik Teréz és a Felvidék első óvodái. Meglepett, mivel mint felvidéki (szlovákiai magyar) óvónő, most találkoztam vele először, holott a könyvet 2005-ben adták ki. Az előszóban olvasható, hogy a könyv szerzője, Hornyák Mária és munkatársai szeretnék, ha a kiadvány minél több felvidéki óvodába eljutna. Úgy gondolom, ezt még sokan így kívánnák.
Lehet, hogy mint könyvajánlóban most arról kellene írnom, mi az, ami megtalálható eme hasznos kis füzetben. (Aki a kezébe veszi, ezt úgyis megtudja.). Én inkább arról szeretnék írni, hogy miért tartanám fontosnak, hogy nemcsak a felvidéki óvónők, hanem sok óvodapedagógus, pedagógus elolvassa.
Miért is olvassuk el tehát ezt a kiadványt?
• Ott kezdeném, hogyan is kellene írni Brunszvik Teréz nevét? Lehet, hogy egy magyarországi óvónő számára ez sosem volt kérdés, de Szlovákiában ahány tanulmány, ahány egyetem, ahány ember… mind-mind másképp írja a „Brunszvik” nevet. Mindenki a saját országa fontos emberének tartja, így a nevét is a saját nyelve, szíve szerint használja. Tehát a szlovákiai magyar óvónő a Brunszvik Teréz nevet szereti, a szlovák óvónő a „Brunsviková, Brunsvyk, Brunswick...” megoldást használja. Őszintén szólva, sokat vitatkoztunk már ezen, s meglepett a könyv lábjegyzete és az azt követő néhány oldal. (A megoldás benne van tehát a füzetben.)
Az első „miért” tehát (miért lenne jó, ha sokan olvasnák el): hogy kiderüljön, melyik névhasználat a helyes. A megoldás egyszerű, meglepő, s talán már nem kell annyit vitatkozni, hogyan írjuk helyesen.
• Úgy gondolom, hogy sokan tisztelik Brunszvik Teréz személyét, és sokan tudják is, mennyit tett azért, hogy az apró gyermekekről gondoskodjon, de talán vagyunk néhányan, akik nem tudjuk, hogyan tette mindezt. Az óvónőképzőkben sokat tanultunk róla, mégis, leegyszerűsítve talán „úri huncutságnak” is gondolhatnánk az óvodák alapítását. Úttörőnek lenni azonban egy új intézmény alapításánál nem volt egyszerű az 1800-as években sem. Brunszvik Teréz, mint jelenleg sok óvónő, elhivatott volt, s nagyon sok embert kellett meggyőznie, hogy amit alapítani szeretne, az helyes és szükséges. Még szerencse, hogy Brunszvik Teréz „Mesterien forgatta a tollat, s arra is jól ráérzett, hogy kit mivel, milyen érvekkel környékezhet meg”. Talán az „óvónői rugalmasságot” tőle örökölték az óvodapedagógusok. Ha Brunszvik Teréz levelezését elolvassuk, megtudhatjuk, hogy milyen volt az óvodák megalapításának az útja, s esetleg másképp látjuk majd az intézményünket, munkahelyünket, vagyis az óvodáinkat.
• Azért is érdemes lapozgatni ezt a könyvet, hogy tudjuk, az engedélyek, kérvények ideje nemcsak a jelenre vonatkozik, ezek bizony régen sem voltak könnyen elintézhetők.
• Lehet, hogy ez a bekezdés elsősorban rólam szól, de én bizony ebből a könyvből tudtam meg, hogy nem egészen úgy van az, ahogyan tanultuk, hogy Kern Máté (Matthias Kern) volt az első magyarországi „óvó bácsi”.
• „Kezdetben káosz volt, minden összevissza ment, egymást keresztezte.   Püfölés, lökdösődés, ordítás, sírás, visítás, fütyülés, trombitálás és micsoda zűrzavar uralkodott. Még ebből is kitűntek a féktelenebb mozgások, kihallatszottak az indulatosabb hangok, mint ahogyan a vihar egészéből kivillan a villámlás és visszhangzik a mennydörgés. Lassanként elült a zűrzavar vihara, elcsendesedtek a vad szenvedélyek, a látvány derűsebbé vált, és egy kisdedóvó intézet szép képét látjuk, amelyben a gyermeksereg az engedelmesség erényét tanulja, ami nélkül minden más hiábavaló.”Milyen jó elolvasni Rehlingen Antal naplójának részleteit, amely, ha 1832 novemberében íródott is, olyan „mainak” tűnik.
• Nem lehetséges, hogy egy óvodákról szóló könyvajánlatkor ne idézzünk egy gyermekről szóló részt, újra Rehlingen Antal naplójegyzetéből. „A kis Grétzy Lajos a rossz nevelés sajátos példája. Szomszédjait és játszótársait ütésekkel, lökdösődéssel bántalmazza. A hibái ellen való erélyes fellépést panaszos üvöltéssel és félelmetes grimaszkodással próbálta kivédeni. Amikor helytelen viselkedése miatt szemrehányást tettem neki, megfenyegettem veréssel is, inkább csak azért, hogy lássam vajon a korrekciónak ezt a módját nem próbálták-e ki már rajta. Erre ő kajánul megjegyezte, hogy ez itt nem történhet meg. A kisfiú két éves. (1832. dec.5.)”
Miért olvassuk még el a Brunszvik Teréz első felvidéki óvodáinak alapításáról, s a bennük zajló nevelésről szóló tanulmányt? Azért, mert aki nem tudja, honnan jött, nemigen tudja, merre tart. Illik tudnunk, mit tettek kiváló emberek azért, amit mi természetesnek
tartunk, s jó példák nélkül nem biztos, hogy egy pedagógus jó minta lehet.
Szükségünk van a tudásra, s arra is, hogy ilyen gondolatokat olvassunk: „Az iskolának templomnak kell lennie. Egy akarattól vezérelve szabadon élnek itt, amit nem ismernek, de létszükségletükké vált.”
Bízom abban, hogy az érdeklődök megtalálják ezt a könyvet, s lehetőségük lesz egyszer a szlovák óvónőknek szlovák nyelven elolvasni.




Készítette