Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2005. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 1920 és 1945 között

A 20. század elején a tanulás, a műveltség az egyre iparosodó-polgárosodó hazánk társadalmi értékrendjévé vált. E társadalmi igény sürgetően hatott a trianoni békediktátum után szétzilált magyar iskolarendszer és iskolahálózat átalakítására. Ennek megvalósítását a háborús károk és hazánk területének megcsonkítását ért veszteség mellett (a hazánktól elcsatolt területen maradt a népiskolák kétharmada, a középiskoláknak több mint fele), nehezítette a magyar gazdaság összeomlása, az áru és nyersanyaghiány, továbbá a nagyfokú pénzromlás. Mindezek miatt hazánknak új környezetben, korlátozott gazdasági lehetőségek között kellett újjászerveznie és megteremteni a magyar közoktatást.

Az oktatáspolitikai problémák felismerésének és orvoslásának első lépéseit Vass József kultuszminiszter tette meg. Az általa beterjesztett és 1921. július 28-án közzétett 1921. évi 30. törvény kimondta, hogy „…minden gyermek 6. életévének betöltését követő kilenc tanéven át nyilvános oktatásban részesítendő”. Ezzel kötelezővé vált (ahogyan az 1868. évi 38. tc. elrendelte), 6-12 év között a mindennapos iskolába, 12-15 év között az ismétlő népiskolába, illetőleg más (tanonciskola, polgári, középiskola stb.) nyilvános iskolába járás.

    A hazai közoktatás – a  kor igényeinek megfelelő – korszerű kiépítésének koncepciója azonban a kulturális szférát a nemzetstratégia kiemelt ágazataként kezelő Klebelsberg Kunó és utóda, Hóman Bálint kultuszminisztersége idejére esik.[1] Irányításukkal az 1920-as és 1930-as években kerül sor a magyar iskolarendszer szervezeti és tartalmi átalakítására és a tanügyigazgatás újjászervezésére.

    Klebelsberg Kunó a hazai népiskolai hálózat meggyorsított kiépítésével és az iskolán kívüli népművelés megszervezésével kívánta a tömegek műveltségi színvonalát emelni. Kezdeményezésére a „mezőgazdasági népesség érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről és fenntartásáról” szóló 1926. évi 7. tc. nyomán nagyarányú népiskola-fejlesztési program indult meg.

    Ugyancsak a népoktatás korszerűsítését szolgálta – a kormányzó javaslatára[2] – az Országos Közoktatási Tanács által kidolgozott és Klebelsberg által 1929-ben beterjesztett nyolcosztályos népiskola felállításával kapcsolatos törvényjavaslat, amelynek végleges bevezetését a 30-as évek végére tervezték.

    A népoktatás korszerűsítése az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról szóló 1940. évi 20. tc. kodifikálásával zárult. Hóman a törvény beterjesztésekor a miniszteri indoklásában többek között ezt mondta: „A világnézetek mai küszködő korszakában a nép széles rétegei csak akkor gyakorolhatják megfelelő módon állampolgári jogaikat, ha: sikerül kialakítanunk a meggyőződéses nemzeti életszemléletet, sikerül megszilárdítanunk a keresztény erkölcsiséget, sikerül kifejlesztenünk a szociális érzést…Céltudatos nemzetnevelésre…a legszélesebb néprétegek minél alaposabb kiművelésére s a társadalom minden rétegében fellelhető magyar tehetségek állandó és folyamatos kiválasztására van szükség.”

    „Meggyőződésem szerint – vallja Hóman –, nemzetünk egész jövendője azon fordul meg, milyen mértékben sikerül népünk erkölcsi és szellemi színvonalát emelni, ősi erejét kipallérozni és fokozni, ezért természetesen a nyolcosztályos népiskolát is maradéktalanul a nemzetnevelés szolgálatába kívánom állítani.”

    A törvény rendelkezése értelmében a tankötelezettség hatéves korban kezdődött és kilenc évig tartott. Az iskola nyolc tanéven keresztül mindennapi, a kilencedik évben pedig havonkénti egy alkalommal gyakorlati ismereteket nyújtott. E törvény és az 1937. évi 12. tc. együttes alkalmazása a népiskola eddigi továbbtanulást korlátozó ún. „zsákutca” jellegét kívánta oldani. Eredményes különbözeti vizsgát követően a népiskola V. osztályát végzett tanulók a polgári iskola második osztályában, a népiskola VI. osztályát végzettek pedig a polgári iskola harmadik osztályában folytathatták tanulmányaikat.

I. AZ ALAPFOKÚ ISKOLAHÁLÓZAT 1920 ÉS 1945 KÖZÖTT

    Fejér megye és Székesfehérvár területe a trianoni rendelkezések következtében nem változott. A város lakóinak száma 1920-ban 39926, 1930-ban 41582, 1941-ben pedig 48861 fő volt. Székesfehérváron az 1920-as éveket követően is lassú az ipari fejlődés. Az egyes foglalkozási ágak városrészenkénti elosztása is sajátságos. 1930 és 1944 között a külvárosban 39 %-os, a belvárosban 1,4 %-os az őstermelői réteg. A belvárosban a közszolgálati és szabad foglalkozásúak népessége 21 %, a kereskedelemé és a hiteléleté 18 %. A gyárak és üzemek dolgozóinak nagy része a Palotavárosban (44,6%) és a Vizivárosban (35,6 %), a pályaudvarhoz közeli Tóvárosban (12,5 %) és az Almási-telepen (12,6 %) élt. E területi elosztás elsődleges meghatározója az iskoláztatás és így az iskolai végzettség városi jellemzőinek.

    1920-ban Székesfehérváron 10 községi, 1 római katolikus, 1 református és 1 izraelita hitfelekezetű elemi iskola működött. Szirbek József [3], a községi népiskolák felügyelő igazgatója 1921 júniusában írt jelentésében a következőket közli: „Az 1920/21-es tanévben 79 osztályban folyt a tanítás és csak 53 tanterem állt rendelkezésre. Ezek közül is 11 tanterem bérelt helyiségben volt. A Belvárosi Községi Fiúiskola a Városi Ipariskolában, a Belvárosi Községi Leányiskola a Városi Leánygimnáziumban, a Szőlőhegyi (Máriavölgyi) Községi Népiskola a Karl-villában volt elhelyezve. A rendelkezésre álló termek miatt az oktatás délelőtti és délutáni váltással történt. A Leánygimnázium pedig csak a délutáni órákban tudott helyet biztosítani a Belvárosi Elemi Leányiskolának. A külterületi iskolakötelesek száma folyamatosan nőtt, meghaladta az 550 főt.” Beszámolóját a következő gondolatokkal zárta: „A kialakult helyzetér nem okolom a város hatóságát. A közbejött világháború, s utána a szerencsétlen Károlyi-forradalom és az átkos emlékű bolsevizmus a szép terveket elseperte. Így Székesfehérvár tanügyének továbbra is a legfontosabb kérdése a tanteremfejlesztés marad.” [4]

    Szirbek József felügyelő igazgató – Székesfehérvár alapfokú oktatásának III. fejlesztési terveként – a községi iskolaszéknek a következőket javasolta:

1. A meglévő iskolaépületek átalakításokkal és új tantermek építésével a már meglévő tantermek, szertárak és tanítói lakások számának bővítését.

2. Az I. világháborút megelőzően elfogadott terv szerint a város külterületein új, legalább négytantermes és 1 vagy 2 tanítólakásos iskolák építését.

3. Az iskolahálózat fejlesztésével egyidőben „a tanköteles tanulók arányos elosztása miatt” az iskolai körzethatárok módosítását.

    Az iskolaszék Szirbek József felügyelő -igazgató vezetésével „vizsgáló bizottságot” jelölt ki a községi iskolák tárgyi feltételeinek pontos felmérésére és 1938-ig, a nemzetalapító Szent Istváni halálának kilencszázadik évfordulójáig tartó fejlesztési terv összeállítására.

    A 20. század elejétől ellátási és letelepedési (mivel a városnak kicsi a belterülete) szempontból egyre nagyobb szerepet töltöttek be a város külterületei. Így részben a meglévő iskolák zsúfoltságának megszüntetése, részben a külterületi iskolahálózat hiánya miatt az iskolaszék által összeállított javaslat prioritást adott a külterületi iskolák fejlesztésének.

A bizottság 1922 júliusában kelt jelentésében javasolta, hogy:

· Az Ezredéves Községi Népiskola emeletén egymás mellett lévő „három túlságosan nagy, 12 méter hosszú tanteremből négy tantermet alakítsanak ki”. E megoldást kezdeményezték a Selyem Utcai Községi Népiskola bővítésénél is.

· 4 tantermes és legalább egy tanítólakásos iskola építését Székesfehérvár külterületén lévő Maroshegyen, Szárazréten és az Öreghegyen.

· „Létesüljön a Budai út mentén – javasolja a bizottság –, a Pápai-féle szőlő táján egy 6 tantermes, 1 tornatermes, 2 óvodaifoglalkoztató termes és 2 tanítói lakással rendelkező iskolaépület. Az itt felépítendő új iskola megszüntetné a Budai úttól (a köznyelv szerint a Sorompótól Budapest irányában, a Ráchegyet is magába foglaló terület) kelet felé eső tanulók nagy távolságból történő iskolába járását. Az óvoda pedig sok ártatlan gyermek életét mentené meg, akiket a szegény szülők a kenyérkereset idején legtöbbször elaggott, magatehetetlen öregek vagy nagyobb testvér felügyeletére hagyva a lakásba zárnak. Az iskolához építendő tornaterem biztosítaná a leventék oktatását, az 1921. évi törvény 53. tc. által megfogalmazott testnevelést, az iskolai ünnepélyek és esetleg isteni tiszteletek megtartását. E feladatok megjelölése pedig lehetővé teszi az Országos Testnevelési Tanács és egyéb iskolaépítési támogatások pályázati elnyerését.” [5]

    Továbbá javasolták, hogy 1938-ban „Székesfehérvár jubileumi évében” készüljön el a város 24 tantermes Központi Népiskolája, ami „lehetőséget nyújt a nagyszámú ifjúságnak a kor igényeinek megfelelő oktatásához és az oktatás céljaira már alkalmatlan iskolák megszüntetéséhez”.

    A községi iskolaszék által elfogadott fejlesztési elképzelések szellemében a város közgyűlése rendszeresen adott be pályázatot az 1926. évi törvényre épülő Országos Népiskolai Építési Alaphoz. A pályázatok elnyeréseként állami segély felhasználásával épült meg a Máriavölgyi Községi Elemi Népiskola (1924), a Maroshegyi Községi Elemi Népiskola (1928), a Szárazréti Községi Elemi Népiskola (1928), a Fiskális Úti Községi Elemi Népiskola (közismert neve Szőlőhegyi Községi Népiskola) (1931), a Községi Elemi Cigány Népiskola (1934) és a Szent István Központi Községi Népiskola (1938).[6] Ugyanekkor Székesfehérvárott önálló népiskolát tartott fenn a római katolikus egyház, a református és az izraelita hitfelekezet. [7]

    Székesfehérvár 1938-ban országos ünnepségek színhelye volt. Májusban számos országos, megyei és városi rendezvényre került sor. Országgyűlést tartottak a városházán, vitézeket avattak a koronázó bazilika romjai mellett, külföldi delegációk látogattak a városba. Tudományos konferenciákat, kulturális és sportrendezvényeket tartottak. Az ünnep fényét emelte az aranyvonattal érkező Pacelli bíboros és Serédi Jusztinián hercegprímás fogadása.

    A székesfehérvári ünnepségek hazai vonatkozásokban az utolsó békés évet hozták. Alig hangzott el ezernyi gyermek és felnőtt énekeként Beethoven IX. szimfóniájából az örömóda, a világhatalmi konstelláció következményeként ráborul az ünneplő városra is a háború félelme.

    De a város a jövőt tervezve élt tovább és épített. A háborús viszonyok ellenére 1943 szeptemberében a vasútállomás előtti téren új iskola, a Fiú és Leány Állami Polgári Iskola kezdte meg a működését. Ugyancsak az 1943/44-es tanévben kezdte meg működését a város első állami 8 osztályos népiskolája a Deák Ferenc Utcai Községi Népiskola 4 tantermében. Végleges elhelyezését a Palotavárosban épülő Horthy Miklós nevét viselő iskolában tervezték. Az iskola a háborús helyzet miatt nem épült fel.

II. A KÖZSÉGI, ÁLLAMI ÉS FELEKEZETI NÉPISKOLÁK (1920-1945)

II. 1. KÖZSÉGI ELEMI NÉPISKOLÁK[8]

Belvárosi Községi Leány Népiskola [9]

    A város legrégebbi elemi iskolája 1920-ig a Szt. Imre utca 40 szám alatt, majd a Leány Gimnázium Jókai utcai épületében működött. Mint I-IV. osztályos elemi iskolának fő feladata polgári iskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. 1936-ban a Belvárosi Községi Fiú Népiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven közös igazgatás alá vonták és a Városi Ipariskolában helyezték el.

    Az 1920/21-es tanévben 242, az 1925/26-os tanévben 138, az 1930/31-es tanévben 164, az 1935/36-os tanévben 177 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I. évfolyamon párhuzamos osztályok működtek. Az 1683-ban Német Oskola néven alapított (a város legrégebbi elemi iskolája) intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1936-ig iskolaigazgatói: Schmidt Antal (1872-1882), Eördögh Mihály (1883-1886), Csesznek János (1887-1908), Geiszt József (1908-1936).

Gőbel János Téri Szent István Községi Elemi Leány Népiskola[10]

    1923-tól a Gőbel János Székesfehérvár felügyelő -igazgatójának nevét viselő Palotavárosi I. Kerületi Községi Elemi Leány Népiskolának az 1920/21-es tanévben 227, az 1925/26-os tanévben 181, az 1930/31-es tanévben 215 beiratkozott leány tanulója volt.

    Az iskola működését a város 1932-ben megszüntette. A tanácsi előterjesztésben a következő határozati szöveg áll: „A szigeteletlen, vályogból készült épület felújítása iskolai célra nem gazdaságos.” E döntéssel a Magyar Oskola néven 1703-ban alapított elemi iskola (a város második legrégebbi ismert városi iskolája) végleg megszűnt. Az iskola épületét a Palotavárosban élő iparosok és kereskedők támogatásával újjáépítették és az itt élő lakosság kulturális igényeit biztosítva Palotavárosi Művelődési Otthon néven működött.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1932-ig iskolaigazgatói: Langer János (1864-1896), Nyéki (Nyak) Jenő (1896-1903), Lambert Vilmos (1908-1914), Auerbach Gábor (1914-1932).

Öreg Utcai Községi Elemi Leány Népiskola[11]

    1905-től az I-III. osztályos leányiskolának az 1920/21-es tanévben 186, az 1925/26-os tanévben 102, az 1930/31-es tanévben 180 tanulója volt. A város 1935-ben megszüntette az iskola működését. Az iskola épületét eladták. Az iskola körzetéhez tartozó tanulókat az Ezredéves és az Olaj Utcai Községi Népiskolához (1938-ig) osztották be.  Az 1766-ban alapított városi iskola végleg megszűnt.[12]

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1935-ig iskolaigazgatói: Tóth József (1864-1887), Láng István (1887-1888), Sólyom Lajos (1888-1893), vitéz Óvári Dániel (1893-1907), Szeib István (1907-1921), Lambert Vilmos (1921-1935).

Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola [13]

    A Belvárosi Községi Elemi népiskolához hasonlóan az iskola elsődleges feladata a polgári iskolai, az ipari és mezőgazdasági szakiskolai és középiskolai tanulmányokra való felkészítés volt. Az intézmény 1920-ig az Iskola utca 43. szám alatt, majd 1938-ig a Városi Ipariskolában (1936-tól 1938-ig a Belvárosi Leányiskolával összevonva Belvárosi Községi Népiskola néven) működött. A oktatás a fiú és leány osztályokkal hetenként váltva délelőtt és délután folyt. Az 1920/21-es tanévben 310, az 1925/26-os tanévben 204, az 1930/31-es tanévben 201, az 1935/36-os tanévben 230 tanulója volt az iskolának. 1920 és 1925 között az I és II. évfolyamokon párhuzamos osztályokat szerveztek. Az 1777-től működő oktatási intézmény – a Szent István Községi Központi Népiskola átadását követően – 1938-ban végleg megszűnt.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Gőbel János György[14] (1870-1896), Rainiss Mátyás (1896-1903), Wágner Antal (1903-1921), Tóth László (1921-1938).

Tóvárosi Községi Vegyes Népiskola [15]

    Az 1834-ben alapított városi iskola 1916-tól 6 tanteremmel rendelkezett. A tanulók számának folyamatosan csökkenése miatt működését 1938-ban megszüntették. Az iskola épületét eladták.[16]Az iskola körzetéhez tartozó tanulókat a Maroshegyi és a Palotavárosi Községi Népiskolákhoz osztották be.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Steib Gáspár (1853-1877), Csesznek János (1877-1886), Angeli József (1887-1888), Sziklai P. Gyula (1888-1893), Sólyom Lajos (1893-1919), Kniess Ferenc (1921-1938).

Vízivárosi Községi Vegyes Elemi Népiskola [17]

    Az iskola körzetéhez tartozó tanulók alacsony létszáma miatt az 1916/17-es tanévtől I-V. évfolyamos intézményként működött. Az ötödikes leányok és fiúk részére külön osztályt alakítottak ki. Az 1934/35-ös tanévtől a tanulólétszám további csökkenése miatt csak I-IV. osztályos tanulókat iskoláztak be. Az 1838-ban alapított Vízivárosi Községi Elemi Népiskolát fennállásának századik évében, 1938-ban megszüntették. Az iskola körzetéhez tartozó tanköteles tanulókat az Szent István Községi Központi Népiskolához osztották be.[18]

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól iskolaigazgatói: Bardon József (1870-1895), Rainiss Ferenc (ideiglenes vezető 1895-96), Gyurtsik Márton (1897-1900), Weiszinfed János (1900-1926), Csipkés Gyula (1926-1931), Bardon Gyula (1931-1938).

Olaj Utcai Községi Elemi Népiskola [19]

    Az 1905/06-os tanévtől I-V. osztályos iskolaként működő intézménynek az 1920/21-es tanévben 332, az 1925/26-os tanévben 172, az 1930/31-es tanévben 317, és az 1935/36-os tanévben 220 tanulója volt. A város 1938-ban – alapításának 100. évében – megszüntette az iskola működését és a körzetéhez tartozó tanulókat az 1938-ban átadott Szent István Községi Központi Népiskolához osztották be. Az iskola épületét a Városi Levente Egylet kapta meg.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1938-ig iskolaigazgatói: Müller János (1869-1877), Angeli József (1877-1886), Eördögh Mihály (1886-1903), Szeib István (1903-1908), Kiss Imre (1908-1920), Csipkés Gyula (1921-1926), Bajnok János (1926-1934), vitéz Bendy Gyula (1934-1938).

Zámoly Utcai Községi Fiú Elemi Népiskola [20]

    Az 1908/09-es tanévtől az iskolában csak fiúk oktatása folyt, és a tanulócsoportokat évfolyamonként alakították ki. 1932-ben a város az iskolaépület eladta. A tanácsi előterjesztésben a következőket olvashatjuk: „Az iskolaépület felújítása nem gazdaságos.” Az 1847 óta működött iskola végleg megszűnt.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól 1932-ig iskolaigazgatói: Plenczner Jakab (1868-1882), Óvári Varga Dániel (1882-1893), Pausch Rafael (1893-1919), Katerinka István (1921-1929), Vinkovich Lajos (1931-1932).

Selyem Utcai Községi Körzeti Fiú Népiskola [21]

    Az 1887-ben alapított városi elemi iskolát 1905-től fiúiskolává nyilvánították, majd 1828-ban az intézet felvette a Selyem Utcai Községi Fiú Népiskola nevet. Az iskolának az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 250, az 1930/31-es tanévben 268, az 1935/36-os tanévben 269, az 1940/41-es tanévben 283, az 1944/45-ös tanévben 219 tanulója volt. Az 1938/39-es tanévtől – a Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően – I-IV. évfolyamos körzeti fiú népiskolaként működött. Tagiskolája a Szárazréti Községi Elemi Népiskola volt.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól iskolaigazgatói: Vida Dezső (1888-1922), Rónai László (1922-1935), Majláthy Lipót (1935-1938), vitéz Bendy Gyula (1938-1945), Radnay Vilmos mb. ig. (1940-1943), Bartal Károly (1945-1948).           

Ezredéves Községi Elemi Népiskola

    A millennium évében alapított községi népiskolában IV., V. és VI. osztályos tanulók oktatása folyt. A Szent István Községi Központi Elemi Népiskola átadását követően az iskolát hat, majd az 1940/41-es tanévtől 8 osztályos elemi népiskolává nyilvánították. Az 1920/21-es tanévben 297, az 1925/26-os tanévben 238, az   1930/31-es tanévben 229, az 1935/36-os tanévben 258, az 1940/41-es tanévben 315, az 1944/45-ös tanévben 334 tanulója volt az iskolának.

    1944. május 6-tól az iskola emeletén lévő tantermeket a Magyar Királyi 2201. számú munkásszázad részére lefoglalták. A földszinten lévő négy tanteremben délelőtti és délutáni váltással folyt a I-VI. osztályos tanulók oktatása.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól iskolaigazgatói: Szirbek József (1899-1919), Angeli Nándor (1921-1928), Szabó István (1928-1932), Vinkovich Lajos (1932-1945), Várhegyi István (1946-1948).

Deák Ferenc Utcai Községi Elemi Fiú és Leány Népiskola

    Az 1910-ben alapított községi népiskola az 1939/40-es tanévig hatosztályos fiú és leány népiskolaként működött. Az 1941/42-es tanévben kezdték meg a nyolcosztályos népiskola hetedik, majd nyolcadik osztályának kialakítását. Az 1920/21-es tanévben 456, az 1925/26-os tanévben 482, az 1930/31-es tanévben 528, az 1935/36-os tanévben 502, az 1940/41-es tanévben 539, az 1944/45-ös tanévben 419 tanulója volt az iskolának.

    1944. március 21-től az iskolát a város átadta a Freiwillige Kavallerie Devision No. SS német katonaságnak. Az iskola épülete az 1944. szeptember 19-ei légitámadás során elpusztult. A város egyik legkorszerűbb népiskolája végleg bezárta kapuit. Az iskola tanulócsoportjait ideiglenesen az ipariskolában helyezték el. Az iskolaépület helyreállítására a háború után sem került sor.

    Az iskola vezető tanítói, 1926-tól iskolaigazgatói: Medgyesy József (1910-1934), Herder István (1934-1940), Tóth László (1940-1945)

Máriavölgyi Községi Elemi Vegyes Népiskola

    Az 1920-ban létesített kéttanítós iskola része volt a „külvárosi elemi iskolák fejlesztését” biztosító városi programnak. Az oktatás céljait szolgáló lakóházat (Karl-villa) először bérelte, majd 1924-ben megvásárolta a város. Ugyanekkor állami segély igénybevételével két új tantermet és egy tanítói lakást alakítottak ki. Az 1920/1921-es tanévben az I. osztályba 53, a II. osztályba 56 tanuló iratkozott be. Az 1925/1926-os tanévben az akkor már négy évfolyamos iskolában 82 gyermek tanult.

    1928-ban bővítették az iskola udvarát, és „mezőgazdasági gyakorló kertet” hoztak létre. A korabeli felügyelői igazgatói jelentés elismeréssel szól az iskola mintakertjéről. 1931-től, az akkor átadott új Szőlőhegyi (Fiskális u.) Községi Elemi Népiskolával közös igazgatás alá vonták. Államsegély felhasználásával 1936-ban az iskolaépületet felújították. A falakat szigetelték, a padozatot és a nyílászáró szerkezeteket kicserélték.

    Az 1930/31-es tanévtől az I. és II. évfolyamos tanulókat önálló, a III. és IV-es tanulókat összevont osztályba osztották be. Az 1930/1931-es tanévben 145, az 1935/1936-os tanévben 148, az 1940/1941-es tanévben 123 tanulója volt az iskolának. 

    Az iskola épületét 1943. október 1-től a 103. Légvédelmi Tüzérosztály részére lefoglalták. A tanulókat a Fiskális Úti Községi Iskolában helyezték el. Az 1944/45-ös tanévben indított I-IV. osztályba 94 tanuló iratkozott be. 1944 őszén aknabelövés érte az Öreghegy mindkét iskoláját. Teljesen kiégtek, használhatatlanná váltak.

     Az iskola vezető tanítói, 1926-tól iskolaigazgatói: vitéz Bendy Gyula (1920-1934), majd a Fiskális Úti Községi Elemi Vegyes Népiskola tagiskolájaként működött.

Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola

    A mezőgazdaság érdekeit szolgáló népiskolák létesítéséről szóló 1926. évi 7. tc. törvény előírta, hogy ,,…iskolát kell létesíteni mindenütt, ahol legfeljebb négy kilométer sugarú területen (körzetben) szétszórtan, vagy tömörülve az utolsó három év átlagát számítva 21 család vagy 30 mindennapi tanköteles lakik”.

     Az alsó fokú iskolai hálózat fejlesztése érdekében Országos Népiskolai Építési Alapot létesítenek. Ezt kívánta a város is igénybe venni, amikor 1926 márciusában hozott határozatában úgy döntött, hogy a Farkasvermi dűlőben (Csikvári úton) 1200 négyszögöles telket vásárolt a Maroshegyi Községi Elemi Vegyes Népiskola építésére.[22]

    Az új 2 tantermes és egy tanítólakásos iskola – állami kölcsön igénybevételével –1928 szeptemberében kezdte meg működését. 1936-ban az iskola épületét állami segély igénybevételével két tanteremmel bővítették.[23] Ez lehetővé tette az I-IV. osztályos tanulók önálló tanulócsoportokba való beosztását. Az 1930/31-es tanévben 182, az 1935/36-os tanévben 174, az 1940/41-es tanévben 291, az 1944/45-ös tanévben 337 tanulója volt az iskolának.

    Az iskola igazgatói: Fűzy Árpád (1928-1935), Bartal Károly (1935-1945).

Szárazréti Községi Népiskola

    A város 1927-ben a régi Homokgödri-dűlőben 2000 négyszögöl telket vásárolt Székesfehérvár külterületén létesítendő elemi iskola építésére.[24] Az állami segély felhasználásával létesített 2 tantermes, 1 nevelői szobás és 1 tanítólakásos iskola a működését az 1928/29-es tanévben kezdte meg. 1938-ban újbóli állami segély felhasználásával az intézményt felújították, két új tanteremmel bővítették, gyakorlókertet és sportudvart hoztak létre.[25] Az iskola az 1938/39-es tanévtől 1945-ig a Selyem Utcai Községi Elemi Népiskola tagiskolájaként működött. Az 1930/31-es tanévben 100, az 1935/36-os tanévben 105, az 1940/41-es tanévben 154, az 1944/45-ös tanévben 85 tanulója volt az iskolának.

    Az iskola igazgatói: Barbély Imre (1927-1937).

Fiskális U. (Szőlőhegyi) Községi Elemi Népiskola

    A város közgyűlése 1929-ben hozott határozatot a Budai út és a Fiskális dűlő sarkán állami segély igénybevételével építendő 4 tantermes, 1 tanítólakásos községi népiskoláról.[26] Az épület átadására 1931-ben került sor. Az új intézmény igazgatásilag 1934-ig a Máriavölgyi Községi Elemi Népiskolához tartozott, majd Szőlőhegyi Körzeti Községi Elemi Népiskola néven szerepelt. Az iskolának az 1931/32-es tanévben 219, az 1935/36-os tanévben 247, az 1940/41-es tanévben 235, az 1944/41-es tanévben 236 tanulója volt. Az iskola épületét 1944-ben bombatalálat érte. Működése végleg megszűnt.
    Az iskola igazgatói: Németh Pál (1934-1936), Bajnok János (1936-1943), Potyondy Eszter megbízott igazgató (1942-1944).

Községi Elemi Cigány Népiskola 

    1945 előtt a cigánycsaládok Székesfehérváron főleg két tömbben éltek. Az Ősz utcában és környékén elfogadható viszonyok között a népzenész családok, a Börgöndi út melletti Tanyasoron pedig „összetákolt putrikban a főleg koldulásból élő cigánycsaládok”. E két területen kívül, a városban jó körülmények között éltek még népzenész és kereskedő cigánycsaládok. Ezen kívül gyakran fordultak meg Székesfehérváron vándoriparos (szegkovács, vályogvető, köszörűs, teknővájó) és lókereskedő, valamint koldulásból élő le nem települt cigányok.

    A város törvényhatósági testülete 1930. szeptemberében úgy döntött, hogy a „cigánytelepet véglegesen a bőrgyár melletti városi kaszáló fennsíkján helyezi el, és a tanköteles cigánygyereknek oktatására külön iskolát hoz létre”. Ennek helyéül ideiglenesen – amíg önálló épületet nem tud biztosítani –, a Sóstói vendéglő nagytermét jelölték ki.

    Még ezen a közgyűlésen javasolták az iskola felállításával kapcsolatos költségek megvizsgálását és utasították a községi iskolaszéket a tanköteles cigány gyermekek összeírására és a Községi Elemi Cigány Népiskola megszervezésére.[27]

    Mátrai Rudolf[28] iskolaszéki elnök 1930. november 7-én kelt levelében Fejér vármegye tanfelügyelőjével a következőket közölte: ,,A cigányiskola részére az összes felszerelés megvan a régi Szőlőhegyi iskolában beszüntetett egy osztály folytán, s a tanköteles gyermekek részére a tankönyvek is rendelkezésre állnak.”[29]

     Az 1930/31-es tanévben az I. évfolyam beindítására került sor. Zavaros István[30] felügyelő -igazgató a tanfelügyelőség felé jóváhagyásra felterjesztett órarend záradékként a következőket írta: „Célunk az I. osztály tananyagának elvégzése. A tanulók szellemi képességét, életviszonyait behatóan nem ismerjük. A jelen tanév kísérlet. A végleges órarendet a tapasztalatokra építve kívánjuk véglegesíteni.”[31]

    A Tóvárosi Községi Népiskola Tagiskolájaként működő „önálló cigányosztályában” 1930. november 18-án 14 tanulóval kezdődött meg a tanítás és 1931. április 22-ig tartott. Az iskola tanítója, Vadas József [32] az első tanév tapasztalatait többek között az alábbiakban foglalta össze:

    ,,Nehéz munkám sikerét a cigányok lelki életének ismeretére alapoztam. A cigány kétféle környezet hatása alatt áll, szociális és fizikai. Életkörülményeivel szoros kapcsolatban álló táplálkozása és tisztálkodása nagymértékben befolyásolja nevelésüket. Legfőbb vágyuk a természeti népek nomád módján élni. Éppen ezért a tőlük idegen kultúrált életben és az oktatásban az évszázados tradíciók megbontását látják, s ezért a kezdetben idegenkedtek mindentől, ami az iskolában történt.”

     Az egyes tantárgyak oktatása során elért eredményeket a következők szerint értékelte: ,,Számképeik, számismereteik az oktatás kezdetén minimálisak voltak. Még a 12 éves tanulók közül is csak 3-4 volt képes biztos feleletet adni. Csiga lépésekben sikerült elérnem, hogy  10-ig megbízhatóan számoltak. A beszéd és értelem gyakorlat tanítása során a legnagyobb nehézség az volt, hogy rosszul vagy néhányan magyarul alig tudtak beszélni. Anyanyelvük speciális, szókincsük minimális volt. Munkámat eredményesnek tartom e tárgyból is. A rend, fegyelem, család, tisztaság, táplálkozás, munka stb. fogalmakat sikerült tisztázni és azokról segítségemmel összefüggően tudtak beszélni. Az olvasás tanítása várakozáson felül sikerült. A tanév végére a tanulók többsége jól olvasott, bár kiejtésük továbbra is jellegzetes „cigányos” maradt. Írás tanítása már nem volt ilyen eredményes. Kusza sorok, rosszul formált betű jellemezte iskolai és otthoni munkájukat is. Legkedvencebb tantárgyuk az ének volt. Szívesen és szépen énekeltek. A tornát gyűlölték mer az ,fáradtságot” okozott, de játékos kombinációkkal elfogadták. Meggyőződésem, hogy bár nehezen idomítható és formálható anyaggal állunk szembe, de oktathatók és nevelhetők. Megfelelő anyagi támogatás, gondos, körültekintő nevelő-oktató munkával hasznos polgárrá tehetjük őket.” [33]

    A következő, 1931/32-es tanévben a cigány osztályt a Tóvárosi Községi Elemi Népiskola egyik termében helyezték el. Külön mellékhelyiséget jelöltek ki részükre. A beiratkozott 12 tanuló oktatása a délutáni órákban folyt. „A gondos elkülönítés ellenére a polgári szülők tiltakozása elindult” – olvasható az iskolaszék elnökének a város polgármesteréhez írt levelében. Egyben javasolta külön iskola felállítását. Indokként hozta fel a cigányok oktatása terén végzett eddigi eredményeket, valamint azt a tényt, hogy a tankötelesek összeírása értelmében az 1932/32-es tanévben 5 fő 12 éves, 1 fő 11 éves, 5 fő 10 éves, 4 fő 8 éves és 3 fő 6 éves cigánygyermek oktatását kell megoldani.

    A polgári szülők beadvánnyal fordultak a Fejér megyei Királyi Tanfelügyelőséghez „kérve a cigánytanulók elkülönítését”. Nevelős Lajos[34] királyi tanfelügyelő a város polgármesterének írt levelében közölte: ,,…amennyiben a város külön iskolát állít fel, vagy az eddigieknél még jobban elkülönített tantermet biztosít a minisztérium, egy állami tanítói álláshelyet létesít a cigány tankötelesek oktatására”. [35] Az iskolának az 1933/34-es tanévben 25, az 1935/36-os tanévben 31, az 1940/41-es tanévben 35, az 1944/45-ös tanévben 34 beiratkozott tanulója volt.

    1934. november 6-án adták át a Tanyasor 1. szám alatt – a cementgyár által biztosított és felújított épületben – a mellékhelyiségekkel is ellátott 1 tantermes iskolát.    Az iskola 1943-tól 1945-ig Tanyasori Elemi Népiskola néven működött.

    Az iskola tanítói voltak: Vadas József (1930-1933), Berkes Bründl Edit (1933-1936), Kremnitzky István (1939-1940), Sumbszky Lajos (1941-1942), Vági Róbert (1943-1944), Kremnitzky István (1944-1945).

Szent István Központi Községi Elemi Népiskola 

    A 30-as évek elején a város törvényhatósága az Öreg utcai, az Olaj utcai és az a Vízivárosi elemi iskolák épületét tanítás céljaira alkalmatlannak minősítette és megszűntette. Helyettük, államsegély igénybevételével, a Széna téren kívántak modern népiskolát építeni. Az iskola létesítésével kapcsolatban a közgyűlés határozatában a következők olvashatók: „Helyesléssel veszi tudomásul a közgyűlés, hogy a város polgármestere az említett iskolák megszüntetése mellett – a városi iskolafejlesztési programnak megfelelően – tervbe vette a Széna téren egy új és modern, a tanügy és a testnevelési szempontoknak, valamint a higiéniai követelményeknek mindenben megfelelő központi fekvésű elemi iskola létesítését, amely az 1938. évre elkészülve, Szent Istvánról nyerne elnevezést, és ennek megépítését elősegítendő, felterjesztéssel fordult a közoktatásügyi miniszter úrhoz építési államsegély elnyerése iránt.” 
    A közgyűlés felterjesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter 120 ezer pengő építési államsegélyt biztosított, amelyet három éven át 40 ezer forintos részletekben utalt át. A kultuszminiszter 1938-ban újabb 26 ezer pengő hitelt nyújtott az építkezés befejezéséhez. Az államsegélyen túl felmerült költségeket, továbbá a felszereléssel és működtetésével kapcsolatos kiadásokat a város vállalta.

    Az iskola tervezett elnevezése is megoldódott, mivel a Gőbel János György téren működő Szent István Elemi Népiskola 1932-ben megszűnt.

    A Szent István Központi Elemi Népiskola épületének tervezésére és kivitelezésére 1936-ban tartottak versenytárgyalást. Az épület tervezésére és egyben a művezetői feladatokra Thomas Antal építészmérnök 5500 pengő díjazással kapott megbízást. Az elfogadott terv leírása szerint „A központi iskola épülete a parkosított Széna téren az utca tengelyében az egész teret uralja, és ez városképileg is esztétikus látványt nyújt.”

    Az új intézmény részére a telket 1936 elején adták át. Az építkezés még ebben az évben megkezdődött, melynek költségei az elfogadott tervtől eltérően 366 653 pengőt tettek ki.

    Székesfehérvár 1938-ban országos ünnepségek színhelye volt. Az intézmény ünnepélyes átadása is a jubileumi ünnepségsorozat kiemelt programjaként szerepelt. 1938. május 22-én a kormányzó felesége a tanügyi kiállítás megnyitásával együtt adta át az iskola épületét. A székesfehérvári tankerület tanárai és tanulói által elkészített illusztrációk és bemutató eszközök elfoglalták az iskola tantermeit és folyosóit.

    Az országos viszonylatban is elsők között lévő 23 tantermes, tornatermes (beépített színpaddal), tantestületi és könyvtárszobás korszerű oktatási intézmény szeptember első napjaiban kezdte meg munkáját. Az igazgatói teendők ellátására Majláth Lipót tanító kapott megbízást. Az igazgatóhelyettesi teendőket Szabó Szeréna látta el. 

    Az említett iskolák megszüntetése miatt az új intézmény beiskolázási körzetéhez tartozott a Víziváros, a Felsővárosban lévő Kertalja utca és a Berényi utca által határolt terület, továbbá eddig az Ipariskolában működő Belvárosi Községi Népiskola tanulói.

    Az iskolába az 1938/1939-es tanévre 1172 tanköteles iratkozott be. Az I-től VI. osztályokban évfolyamonként 3 tanulócsoportot szerveztek, az V. osztálytól külön fiú- és leánytanulókból. A kialakított 22 tanulócsoportra osztályonként átlagban 53 tanuló jutott. Székesfehérváron elsőként itt szervezték meg a 8 osztályos elemi népiskolai oktatást.

    Az iskola tanulóinak száma a következő években tovább növekedett. Az 1939/1940-es tanévben 1430, az 1940/1941-es tanévben 1330, az 1941/1942-es tanévben 1053 tanulója volt az iskolának.

    Az 1942/43-as tanévtől az iskola vezetését és tantestületét megosztva külön leány és külön fiú nyolcosztályos népiskolát hoztak létre. E döntést a korabeli dokumentumok szerint „a nemzetnevelési feladatok eredményes végrehajtása” indokolta. Az iskola tantermeit közösen használták. A Szent István Községi Leány Népiskola vezetését Szabó Szeréna tanítónő, a Szent István Községi Fiú Népiskola vezetését Herder István tanító látta el. Az országos átlagnál jobban felszerelt iskolában a háborús helyzet ellenére korszerű oktatás folyt. A beiratkozott tanulók számát figyelembe véve 48 tanuló jutott egy tanteremre, illetve egy tanítóra. Hetedikes és nyolcadikos fiú osztályt nem alakítottak ki.

    A német megszállást követően, 1943. július 10-től a polgármesteri hivatal utasítására az iskolát lefoglalták a 416. sz. Honvéd Kórház részére. Az iskola berendezéseit az épület padlásán helyezték el.

    Az 1944/45-ös tanévtől az iskola Kolb Emília vezetésével újból közös igazgatás alá került. A tantestület férfi tagjainak egy része katonai szolgálatot teljesített. A körzetéhez tartozó tanulókat a volt Olaj u. iskola épületében (1938-tól leventeotthon) és az Ipariskolában helyezték el. Kolb Emília, az iskola igazgatója 1944. november 4-én kelt, a Fejér Megyei kir. tanfelügyelőjéhez írt levelében azt olvashatjuk, hogy „Az iskola részére kiutalt Olaj u. iskolában még mindig katonaság van. Az oktatás szünetel, a tanerőket közigazgatási munkára osztották be”. A harcok során az iskola épülete is több ízben kapott gyújtóbomba-találatot. A padlásra elhelyezett bútorzat nagy része elégett, az épület nyugati szárnya és a tornaterem romokban hevert. Az iskola épülte alkalmatlanná vált az oktatásra.

II. 2. A MEZŐGAZDASÁGI NÉPISKOLA[36]

    Az 1906-ban létesített Székesfehérvári Mezőgazdasági Népiskola az 1927/28-as tanévben kapott végleges otthont a Kertalja utcában, amelyet a fehérváriak Pörös-dűlőnek is nevezték. Ismert az is, hogy a gazdasági népiskola épületét a Székesfehérvári Építőipari Kereskedelmi RT. a város által megszabott időre (1926. október 1-jére) nem fejezte be. A tanács a késedelem miatt az 53 ezer 600 pengő építési költségből 1000 pengő kötbért levont. Ugyancsak kötbért fizetett a városnak a Bútorkészítő Iparosok Árucsarnok Szövetkezete, mivel az ajtók, ablakok, kapuk szállítását június 26 helyett december 15-ig fejezte be.

     Az iskolát a modern oktatási követelménynek megfelelően szerelték fel: munkatermeket, szertárakat, színpadot, könyvtárt és gazdasági épületeket kapott. Az utóbbiakhoz tartozott: kocsiszín, istálló, góré, méhes és sertéstelep. Az iskolának 22 és fél katasztrális hold gyakorlóterülete volt. A 1930-as években a tangazdasága 30 hold szántóföldet is bérelt. Az intézet önálló gazdálkodást folytatott. A megtermelt mezőgazdasági és ipari (vesszőkosarak, seprűk, fonott kerti bútorok stb.) terméket értékesítették.

    Az iskoláztatási kötelezettség teljesítésének biztosításáról szóló 1921. évi 30. tc. és annak végrehajtása tárgyában kiadott 130700/1922. sz. rendelet 47. §-a érelmében az önálló gazdasági népiskolában a tanulók a nyári félévben (szeptember-október, továbbá április-június hónapokban) hetenként 4 órában gazdasági tárgyakat, a téli félévben pedig (november-március hónapokban) heti 4 órában gazdasági, 4 órában közismereti tárgyakat és 1 órában hit- és erkölcstant tanultak.

    A helyi Szent István Községi Központi Elemi Népiskola nyolcosztályos népiskolává fejlesztését követően az ismétlőiskolai képzés és így az intézmény is megszűnt. Az 1942/43-as tanévtől mint állami iskola a VKM felügyelete mellett a polgári iskolát és az elemi népiskola iskola 8 osztályát végzett tanulók részére kétéves, az érettségivel rendelkező tanulók részére egyéves gazdasági és háztartási tanfolyamot indítottak.

   Az intézet igazgatói: Tuboy Jenő (1929-1942), Barát Ilona (1942-1945).

II. 3. MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI NÉPISKOLA[37]

    Székesfehérvár első állami alsó fokú oktatási intézete 1943. szeptember 1-jén nyílt meg. A korabeli dokumentumokból idézve: „hivatása, mint a községi népiskoláé: hazának vallásos erkölcsös állampolgárokat nevelni”. A 8 osztályos elemi iskola céljára a Palotavárosban Horthy Miklós nevét viselő új épületet kívántak emelni, amit a háború megakadályozott. Az iskola tanulóit ideiglenesen a Deák Ferenc Utcai Községi Elemi Népiskolában, majd az 1944/45-ös tanévtől az Ipariskolában helyezték el. Az 1943/44-es tanévben 345, az 1944/45-ös tanévben 284 tanulója volt az iskolának. A tanítást az alsó és felső tagozat délelőtti, illetve délutáni váltásával biztosították.

   Az iskola igazgatója: Kummer (Zámory) Imre polgári iskolai tanár (1943-1948), igazgatóhelyettes: Simai Ernő középiskolai tanár (1944-1945).

II. 4. FELEKEZETI NÉPISKOLÁK [38]

Református Elemi Népiskola

    Az 1910-es éveket követően a tanköteles tanulók számának növekedése szükségessé tette a már tervezett, de az I. világháború miatt meghiúsult emeletráépítéssel nyert iskolabővítést. A korabeli dokumentumokban az olvasható, hogy „1925. június havában kezdett nagyszabású építkezés – a bár időközben az anyagok ára s a munkabérek szinte megdöbbentően emelkedtek –, ez év őszén készen volt, s a 65 ½ milliós költség kifizetve”.

    Az épület földszintjén 4 tantermet, az emeleten kultúrtermet (állandó színpaddal), díszes tanácstermet, a hitoktató lelkésznek lakást, a káplánnak pedig alkalmas szobát alakítottak ki. A kultúrteremben a Nő- és leányegylet, a Legényegylet estélyeket és dalköri előadásokat szervezett. Az intézmény programjait nemcsak a gyülekezet tagjai, hanem a város lakossága is szívesen látogatta.

   Az iskola épületének átalakítását követően az oktatás tárgyi feltételei meghaladták az országos szintet. Megvalósították a kor igényeinek megfelelő korszerű oktatást.

    Az intézmény az 1925/26-os tanévtől 6 osztályos iskolaként működött. Az első, második évfolyamos tanulók önálló tanulócsoportot alkottak. Az iskola tanulóinak száma folyamatosan növekedett. 1926-ban 118, 1929-ben 224, 1934-ben 223, 1938-ban 239, 1940-ben 217 tanulója volt az iskolának. Az igazgatói feladatokat 1928-1945 között Nemes Sándor tanító látta el.

    Az iskola tantermeit a katonaság 1940. szeptember 1-jén lefoglalta. A tanítás 1941. február 1-ig a Deák Ferenc Utcai Községi Népiskolában és az Ipariskolában folyt.  Az iskola épülete 1944 őszén súlyos háborús károkat szenvedett, az oktatásra alkalmatlanná vált.

Ferenc József Nőnevelő Intézet Elemi Iskolája

    Az 1864-ben alapított Nőnevelő Intézet I-IV. osztályos elemi iskolájába az 1920/21-es tanévben 372 tanuló iratkozott be. Mind a négy évfolyamon párhuzamos osztályokat indítottak. A tanulók száma az 1920-as évek közepéig csökkent, majd 300-320 fő között változott.

    A polgári iskola új épületének átadásakor, az 1927/28-as tanévében 750 tanuló kezdte meg tanulmányait az Intézet (Elemi Leányiskola, Polgári Leányiskola, Nőipariskola) iskoláiban. Az elemi iskola I-IV. osztályába 311 tanuló iratkozott be. Externátusi ellátásban 95, internátusi ellátásban 6 elemi iskolai tanuló részesült.

    Az 1930/31-es tanévtől – az Intézet új iskolatípusa, a Tanítónőképző indítását követően – külön gyakorló iskolai osztályokat indítottak.

    1938 szeptemberétől a Nőnevelő Intézet 73 éven át működött szervezeti formáját megváltoztatták, az iskolák élére önálló pedagógiai vezetőt neveztek ki. Az elemi iskola igazgatói teendőit 1945-ig Oroszi M. Adolfin irgalmas nővér, okleveles elemi iskolai tanítónő látta el. Továbbra is megmaradt az intézeten belüli nevelési-oktatási, tantestületi (nevelők közös alkalmazása, ifjúsági egyesületek együttműködése, közös ünnepségek és egyéb iskolai rendezvények stb.) és gazdasági együttműködés.

    Az 1940/41-es tanévben 307, az 1942/43-as tanévben 301 osztályozott tanuló fejezte be a tanévet. A háborús helyzet miatt az 1943/44-es tanév csak két hónappal később kezdődött meg. A számtalan nehézség ellenére 306 tanuló kapott a tanév végén osztályzatot.  Az 1944/45-ös tanévre 216 elemi iskolai tanuló iratkozott be. A tanulmányaikat befejezők száma nem ismert. A királyi tanfelügyelőség tanév végi jelentésében az áll, hogy: „A tanulók száma a tanév kezdésekor beíratottaknak csupán 2/5 részét tette ki.”

Goldziher Ignác Izraelita Elemi Népiskola 

    Az 1842-ben alapított, majd 1892-től korszerű iskolaépületben működő izraelita népiskola 1925. május 10-én ünnepélyes keretek között vette fel egykori tanítványa, a majdani pesti izraelita hitközség titkára, híres tudós és egyetemi tanár Goldziher Ignác nevét. Ugyanakkor adták át az iskola tornatermét.

    A századfordulót követően – a város népességének növekedésével arányosan – változott az itt élő zsidó lakosság száma. (1900-ban 2788 fő, 1920-ban 2867 fő, 1930-ban 2450 fő) Gazdasági erejükkel mindig hozzájárultak a város fejlődéséhez, részesei voltak a helyi közoktatás és közművelődés formálásának.

    Az iskolában tanított tantárgyakat és azok heti óraszámát – a négy évfolyamos belvárosi fiú és leány népiskolák tapasztalatait figyelembe véve –, az 1905-ben a népiskolák számára előírt központi tanterv életbelépéséig az iskola tantestülete állította össze. 

    A gyermekek vallásossá nevelése érdekében a hittan, bibliatörténet, héber olvasás, héber nyelvtan és imafordítás szerepelt az első helyen. A magyar nyelvtan és olvasás, írás, számtan, földrajz tantárgyak mellett kötelező volt a német nyelv tanulása is. A 20. század elejétől az iskolában folyó nevelő-oktató munka tartalmát az 1905-ös, majd az 1932-es népiskolai tanterv és utasítás határozta meg.

    1929-ben, az iskola második fennállásának 40. évfordulója tiszteletére végleges döntés született az iskolával közösen működő alapítványi óvoda létesítéséről.  A Rosenzweig László Izraelita alapítványi óvoda óvónője a gyermekintézmény működéséről 1939-ben a következőket írta: „Az óvodát már az első években is nagy szeretettel karolták fel a szülők, s ez a szeretet évről évre fokozódott, mert belátták, hogy vallásos és hazafias nevelés szempontjaiból az apró növendékeknek igen jó szolgálatot tesz.” 1930-ban 51, 1935-ben 60, 1939-ben 46 gyermek nevelése folyt az óvodában.

    Az iskolában folyó nevelés céljait a hit és vallás, a zsidóság iránti szeretet elmélyítése, a hagyományokhoz való tartozás kialakítása jellemezte. Weisz Lajos tanító az iskola fennállásának 50. évfordulójára írt visszaemlékezésében a következőket írta: „Sok körülmény játszott közre mely gátat vetett ennek a célnak az eléréséhez. Elsősorban az elmúlt asszimilációs korszak szelleme és társadalma, a zsidó egyéneknek és családoknak a rosszul értelmezett asszimilációjában való helytelenül túlzott részvétele, mely mintegy szabadságkeresés és úttörés volt ugyan a gettó zárt szelleméből, de amely egyeseknél, sajnos, csak abból  állott,  hogy   elvetettek  mindent,  ami  zsidó,  akik  soknak  találtak mindent, ami zsidónevelést jelent, akik nem győztek panaszkodni azon, hogy milyen volt a hittan, biblia, a zsidó történelem, a sok ceremónia, a templomba járás és ahol lehetett akadályozói voltak az iskola minden hasonló törekvésének…az iskola nevelt, tanított, a lélekhez szólt, küzdött, harcolt sokszor hiába. Ereje megtorpant a szülői ház vallási közömbösségén.” A hitközség egyik vezetőjének szavait idézve megállapítja: „Nem is az ifjúság a hibás, hanem mi öregek, akik hagytuk, hogy ilyenné váljék ez az ifjúság, sőt ehhez segédkezünk is.”

    A harmincas évektől a hittan oktatása során az elvont fogalmak megtanítása helyett az érzelmi hatásokra való törekvés került előtérbe. „Célunk, hogy Istent közelebb hozzuk a gyermekekhez”…-írja Weisz Lajos előbb idézett tanulmányában, majd megállapítja: „Hasonlóképpen a zsidó történelem tanításában nem a zsidóság sorozatos balsorsát tárjuk a gyermek elé, hanem azt a hősi és bátor küzdelmet emeljük ki, amellyel Izrael gyermekei megküzdöttek siralmas helyzetük nehézségeivel a szent ideálokért folytatott harcban. Tehát történelmi öntudatot adunk és zsidó ideálokat állítunk a gyermekek elé.”

    A modern hitoktatás teljesen új feladatkörét képezte a héber beszélgetési nyelv felébresztése, bevezetése az iskolába. Az első osztályban  közhasználatban előforduló szavakat tanultak. A második osztályban rendszeres oktatás folyt a Sáárhalosán c. amerikai kiadású héber nyelvkönyv felhasználásával.

    Az iskola munkájában jelentős szerepet töltött be az életre nevelés. Ennek megvalósítása érdekében a művészeti életre nevelést azonos rangú feladatnak tekintették az erkölcsi és az értelmi neveléssel. Fontos szerepet kapott a polgári életre nevelés is. A tantervi célkitűzésekhez kapcsolódva hangsúlyozták, hogy a rajz nem elszigetelt egy tantárgy, hanem minden más tantárggyal azonosan összekapcsolódó tanítóeszköz, s nemcsak a földrajz, hanem a számolás és mérés, a fogalmazás, a hittani tárgyak tanítását nem lehet elképzelni rajzolás és egy legalább alapszíntű művészeti ismeretek (szépművészet, iparművészet stb.) nélkül.  Megfogalmazták azt is, hogy „bizonyos rajzismerettel, és kiművelt kézügyességgel rendelkező gyermek számára több lehetőség adódik a polgári pályák megválasztásakor”.

    A fiú kézimunkát, a slöjdöt is az életre nevelés fontos eszközének tekintették. Telegdi Klára, az iskola tanítója Művészeti nevelés 50 éve iskolánkban című tanulmányában többek között megállapította: „Tapasztalati tény, hogy azok a gyermekek, akik kézimunkával rendszeresen foglalkoznak, kedvet kapnak az állandó munkához és az ipari pályához…Komoly pedagógusok jósolják: A jövő iskolája a munka iskola lesz, amelyben a kézimunka fogja a tanítás és tanulás elvét, módszeres anyagát uralni, ez fog vezető szerepet játszani.” A női kézimunka tanításnak is említést érdemlő hagyományai alakultak ki a zsidó iskolában. A rendre, tisztaságra, a szépre, a munkára és a takarékosságra nevelés mellett a munkadarab anyagának megismertetésével az értelmi nevelés megvalósítására is törekedtek. A tantárgy tanítása alkalmat nyújtott arra is, hogy felhívják a gyermekek figyelmét a takarékosságra. „Már az első fonalszál használatánál tudnia kell a gyermeknek, hogy elrontani, gyűrni, piszkolni, használatlanul eldobni semmit sem szabad, mert ezzel magát, szüleit, sőt az egész közösséget is megkárosítja” – írja Telegdi Klára a már idézett tanulmányában.

    Az iskolában folyó ének tanítása szintén fontos eszköze volt az erkölcsi és művészeti nevelésnek. Kiemelték az ének szerepét a vallásossá nevelésben, a hazafias nevelésben és a társas, közösségi érzelmek fejlesztésében. „Igen nagy fegyelmező ereje van az éneklésnek” – írja Telegdi Klára… „az egyesek éneke beleolvad a tömeges énekbe, s ebben példát lát a gyermek arra, hogy akaratát a felsőbb cél érdekében alá kell rendelnie mások, illetve a közösség érdekeinek”. A héber nyelv oktatása és az imafordítás azonban mindvégig tantárgyként szerepelt. A iskola személyi és tárgyi feltételei meghaladták a város elemi iskoláinak színvonalát. A négy évfolyamos iskolának legfontosabb feladata a középiskolai, polgári iskolai és ipariskolai előkészítés.

    Serényi Antal  [39]vezető kir. tanfelügyelő 1936-ban tett iskolalátogatása alkalmával az ott folyó munkáról többek közt a következőket írta a jegyzőkönyvbe: ,,Ezt az iskolát olyannak ismertem meg, amely gondosan nevel a hazának erkölcsös hazafias polgárokat, s a tanerők, maguk mintaszerű életükkel, tanítói és nevelői hívatásukkal szépen sáfárkodnak a gondjaikra bízott ifjúsággal.” Az izraelita vallásfelekezet az 1895:XLII. tc. hatálybalépésétől kezdve (Mindenki szabadon követhet minden vallást; a politikai jogok gyakorlása nem függ a vallási hovatartozástól.) a keresztény egyházakhoz hasonlóan élvezte a kiváltságos vallásfelekezetek jogát és mindazokat a kivételes erkölcsi és vagyoni előnyöket, amelyek az állammal fennálló szorosabb közjogi kapcsolatból fakadnak.

    1938. május 29-én hirdették ki az 1938:XV. törvénycikket a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatékonyabb biztosításáról (Az ún. I. Zsidótörvény). 1939. május 5-én lépett életbe az 1939:IV. tc. „a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról”. (Az ún. II. Zsidótörvény.)

    Az 1939/40-es tanévtől a szülők kérésére megszervezték az V. osztályt. Az 1940/41-es tanévben az V. és VI. osztályokban biztosították a szakszerű oktatás tárgyi és személyi feltételeit. Az V. és VI. osztályban a magyar nyelvet Telegdi Klára, a mennyiségtant Köves Sándor, a földrajzot, történelmet, polgári jogok és kötelességek tantárgyakat Weisz Lajos, a természetrajzot és gazdasági ismereteket Bátori József tanította. Az iskola programjában szerepelt a nyolcosztályos elemi iskola létrehozása.

    A zsidó lakósság életvitele, létbiztonsága egyre rosszabbá vált. 1941. augusztus 8-án kihirdetik az 1941:XV. törvénycikket a házassági jog módosításáról és a házassággal kapcsolatos fajvédelmi rendelkezésekről. Az ún. III. Zsidótörvény bevezeti a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot. Megtiltja a nem zsidók és zsidók közti házasságot, fajgyalázásnak minősíti és büntetendőnek nyilvánítja a nem zsidók és zsidók közti nemi kapcsolatot; zsidónak minősül az, akinek legalább két nagyszülője izraelita vallásban született, vagy aki izraelita felekezet tagja.

    A háború megakadályozta a tervek végrehajtását. A város polgármesterének 1941. december 10-én kelt 21349/1941. sz. határozata utasította az izraelita iskolaszéket, hogy az iskola egész területét december 22-vel adja át a 3. Honvéd Gyalogezred parancsnokságnak. Egyúttal kiutalt az iskola részére két tantermet a Deák Ferenc Utcai Községi Elemi Népiskola emeletén, ahol az oktatást délelőtt és délután tartották.

    Az iskola ideiglenes átköltöztetésével újból felvetődött a vasárnapi tanítás szüneteltetése. A szülők kérésére (a királyi tanfelügyelőség egyetértésével) az iskolaszék úgy döntött, hogy a zsidó iskolában a tanítás 1942. januárjától csak a munkanapokon folyjon. A jegyzőkönyvben a következő indoklás található: ,,A zsidó tanulóknak vasárnapi iskolába járása a mai időkben, amikor a zsidókérdés állandóan felszínen van, az utca szempontjából nem kívánatos.”

    Az iskolaszék tagjait és elnökét – egyben az iskola utolsó iskolaszékét – 1942. január 15-én választották újjá. Az alakuló gyűlésen az újból elnöknek választott dr. Krausz Zsigmond (jegyzőkönyv szerint) többek között a következőket mondta: ,,…A jelen körülmények között évekre szóló programot adni nem lehet, de nem is szükséges, mert a program az, ami eddig is volt…A jövő nemzedéke itt kapja meg az alapot az élet küzdelmeiben leendő helytállni tudáshoz, itt ismeri és szereti meg az istent és hazát. A mi feladatunk csak az lehet, ami eddig is volt: iskolánk magas és korszerű színvonalának fenntartása és védelmezése, hogy a haza- és az emberszeretet, és vallásosság magasztos eszméit minél eredményesebben beolthassuk gyermekeink lelkébe. Eddig sikerült minden. Arra kell törekedni, hogy ez a színvonal a jövőben se csorbuljon… Él a lelkekben a rendületlen hit, hogy a világnak a mai háborúsága nem fog sokáig tartani, elsimulnak a viharok, s meg fog békélni a világ, és meg fogja érteni egymást a jó szándékú emberiség.”

    A székesfehérvári izraelita iskola működése – a zsidóság életéhez hasonlóan – egyre rosszabb körülmények közé került. Külsőségek nélkül emlékeztek meg 1942-ben az iskola fennállásának 100. évfordulójáról. Bátori József igazgató az iskola jubileumi évkönyvében írt vezércikkében a következőkben értékeli az iskola eddigi munkásságát: „Az újabb évszázad küszöbén a székesfehérvári izraelita vallásközösség felemelt fővel vethet pillantást azon küzdelmeire és munkásságára, amiket a művelt vallásosság fejlesztése, s annak terjesztése érdekében fennállásának évszázada során kifejtett. Fiait kezdettől fogva, iskolában és a családban a nemes tradíciók megszeretésére igyekezte nevelni s ezzel megmutatta a helyes utat a boldogulás felé. Az események és erények, melyek a székesfehérvári zsidóságot főként jellemezhetik: a szerénységgel, egyszerűséggel párosult művelt vallásosság, továbbá a szorgalom, becsületes polgári munkásélet és a szegények és elesettek iránti nagy áldozatkészség.”

   Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról szóló 1942. évi 8. tc. kimondta: „Az izraelita vallásról szóló 1895: XLII. törvény hatályát veszíti. Az izraelita vallásfelekezet törvényesen elismert vallásfelekezetnek nyilváníttatik. (1. §). Az izraelita vallásfelekezetet, továbbá az izraelita vallásfelekezet, annak szerve vagy tagjai által fenntartott iskolát vagy intézetet az állami vagy községi háztartás terhére támogatásban vagy segélyben és ilyen célra e törvény hatálybalépése előtt már előirányzott kiadásokat teljesíteni nem lehet. (2. §.)”

    Az idézett törvény értelmében a VKM 207000/1942. VI/5. sz. rendelettel 1942. július 31-től megszüntette az izraelita népiskolának járó államsegélyeket.  Még ez év szeptember 6-án kihirdetett a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól szóló 1942. évi XV. tc. tovább sújtotta az izraelita személyeket. A törvény értelmében zsidónak minősülő személy nem szerezhet ingatlant; a már birtokban lévő ingatlanokat kötelesek átengedni bizonyos térítésért.

    A kialakult politikai viszonyok miatt a zsidó lakosság félelemben élt, egy része eltávozott a városból. 1943. szeptember elején már csak 41 tanuló vett részt az ünnepélyes tanévnyitón.

    A 20415/1943. számú polgármesteri véghatározat az iskola lefoglalásáról a következőket tartalmazza: „Fejérvármegye és Székesfehérvár szabad királyi város kir. tanfelügyelője folyó évi október hó 5-én kelt 114-3/1943. sz. átiratával megkeresett, hogy a zsidó iskola négy osztályát a Selyem Utcai Községi Népiskolába helyezzem át, illetve az ott lévő négy tantermet a délutáni órákban engedjem át az újonnan felállított nyolc osztályos állami iskola részére. A királyi tanfelügyelő úr átirataiban magam is osztom és a zsidó iskola Selyem utcai népiskolába való elhelyezést helyesnek tartom, mert így a zsidó iskola mind a négy osztályában a tanítást egy időben tarthatja  és a községi elemi népiskolától teljesen elkülönülve marad.”

    Az 1944. március 29-én közzétett 1200-as, 1210-es, 1220-as, 1230-as és 1240/1944. számú kormányrendeletek újabb zsidóellenes intézkedéseket hoztak. Megtiltja, hogy a zsidók háztartásában nem zsidót alkalmazzanak; megszüntetik a zsidók sajtó, színművészeti, filmművészeti kamarai tagságát; megtiltja, hogy zsidók állami hivatalt töltsenek be; elrendeli, hogy a zsidók megkülönböztető sárga csillagot viseljenek.

    A székesfehérvári izraelita iskola tanulói a kor igényeinek megfelelő iskolába többet nem térhettek vissza. A templom és az iskola elpusztult.

III.  A TANÜGYIGAZGATÁS 1935-ÖS REFORMJA

     Az 1930-as években az iskolafelügyeleti feladat már tizenegy szerv között oszlott meg, ami Hóman szavaival élve „…akadályozta a közoktatási intézmények egységes irányítását, és gátolta azt a nemzetnevelő, népnevelő szándékot, amelyet az állami vezetés célul tűzött”.

    Többéves előkészítés, széleskörű szakmai vita után 1935. május 2-án nyújtotta be Hóman Bálint kultuszminiszter a közoktatásügyi igazgatásról szóló 1935. évi 6. számú törvényjavaslatát.[40] Miniszteri expozéjában kifejtette: „Közoktatásügyi igazgatásunk mai szervezetében képtelen korunk fokozottabb követelményeinek megfelelni; gyökeres átalakításra szorul…Célom valamennyi iskolának egységes nevelőszempontok szerint, elvszerűen irányított organikus iskolahálózatba való egybekapcsolása. E célkitűzésből kiindulva törvényjavaslatommal kettős feladatot kívánok megoldani, a közoktatásügy egyszerűsítését s a köznevelés irányításában és felügyeletében az egyöntetűség és szakszerűség biztosítását.”

    A törvény a korábbi öt tankerület helyett nyolcat létesített (Budapest, Budapest-vidék, Miskolc, Debrecen, Szeged, Székesfehérvár, Pécs, Szombathely), s a királyi főigazgató illetékessége alá vonta – a gimnáziumok mellett – az összes középszintű iskolát. Rendelkezett e törvény a népiskolai felügyeletről, a népiskolai kerületekről is (ez utóbbiak megegyeztek a vármegyék területével).

    A törvény növelte a tankerületi kir. főigazgató hatáskörét. A középiskolákon, középfokú szakiskolákon kívül irányítása alá tartoztak az önálló gazdasági népiskolák, a mindennapi iskolák (kisegítő iskolák, illetőleg kis létszámú osztályok), s ezekkel az iskolákkal kapcsolatos vagy azok céljait szolgáló tanulóotthonok (internátusok), nevelőintézetek, árvaházak, előkészítő és ismétlő tanfolyamok.

    A tanügyigazgatás átszervezését követően továbbra is megmaradt a székesfehérvári tankerület. A Deák Ferenc utcai korszerűtlen épületben működő intézményt a Szent Imre Utcai Községi Belvárosi Leányiskola épületében kialakított irodahelyiségben helyezték el. A Magyar Királyi Tanfelügyelőség a Ferenc József tér 9. sz. alatt működött.

    A törvény értelmében megváltozott a községi elemi népiskolák elsőfokú felügyelete. Megszüntette az 1777-es rendelkezés (I. Ratio) értelmében működő „elemi iskolák felügyelő-igazgató”-ja címet. Ezzel megnövekedett az iskolaigazgatók és az igazgató-tanítók irányító és ellenőrző jogköre. Ennek megerősítését célozta Fejérvármegye és Székesfehérvár kir. tanfelügyelőjének alábbiakban idézett utasítása:

    „Ama nagy szervezeti átalakulás folyamán, amely a felügyelő-igazgatói állás megszüntetése kapcsán bekövetkezett, a következőkről értesítem a népiskolák igazgató-tanítóit. Az igazgató-tanítónak a községi iskolaszéki utasítás jogszabályaiban biztosított szervezeti felügyeleti és igazgatási jogkörre úgy a jogok, mint a kötelességek tekintetében teljesen csorbítatlanul visszaállt, mert a város törvényhatósági bizottsága által 1927. évben alkotott szabályrendeletben foglalt korlátozó rendelkezések, a felügyelő igazgatói állás megszüntetése és a felügyelő igazgató felmentése folyamán hatályukat veszítették.

     Az 1936/37. tanévtől kezdve az igazgató-tanító a községi népiskoláknak az iskolaszék hatáskörébe nem tartozó összes ügyeiben a királyi tanfelügyelővel közvetlenül érintkezik. (Iskolaszéki utasítás 142. §. 1. bekezdése.) A királyi tanfelügyelőtől érkezett rendelkezéseket, közigazgatási bizottsági rendeleteket, iskolaszéki határozatokat, megkereséseket a tanítótestület minden tagjával eredetiben közöl, és azokat a tanítókkal láttamoztatja, kivonatos közlés tilos! (Iskolaszéki utasítás 132. §. 1. szerint.) A tanítók minden kérelmüket csak a szolgálati út betartásával, tehát az igazgató-tanítók útján terjeszthetik be. (9460/1928. számú VKM rendelet szerint.) Az igazgató a szülőkkel közvetlenül érintkezik és őrködik afelett, hogy a tanítói tekintélyt meg ne sértsék, s ha netán ilyen sértés mégis előfordulna, a sértés megtorlása iránt az egész ügyről kimerítő és alapos jelentést tesz a kir. tanfelügyelőhöz (Iskolaszékszék. Utasítás 132. §. 1. pont.), az intézkedésben tekintet nélkül a szülők társadalmi helyzetére legyenek tapintatosak és általában olyan magatartást tanúsítsanak, amilyen a felekkel való bánásmód tekintetében a miniszteri rendeletek a hivatalokban működő tisztviselőknek előírnak.

   Az igazgató-tanító az iskolaszéknek hivatalból tagja és saját iskolájára nézve előadója (Iskolaszék. Utasítás 2. §. 2. bekezdés), megilleti a tanácskozási jog, azonban csak az esetben van az iskolaszékben szavazati joga, ha egyúttal a tantestület által is megválasztott tagja az iskolaszéknek. (6899/1903 sz. VKM rendelet a. pont 1. bekezdés.)

    Helyettesítés iránt az igazgató-tanító nem intézkedhetik, mert a helyettes kiküldése az iskolaszék hatáskörébe tartozik (6899/1904. sz. VKM. rend. a. pont), egy napra az igazgató-tanító évenként egyszer a tanítónak külön indokolt esetben szabadságot adhat. (Iskolaszék. Utasítás 132. §. 1. pont 9. bekezdés első mondata.)

    Az igazgató-tanító a tantestületi ülések elnöke. A tantestületi ülések jegyzőkönyvét közvetlenül terjeszti a királyi tanfelügyelőhöz. (Iskolaszék. Utasítás 130. §)

    A tantestületi ülések kétfélék: az iskolák külön ülései, amelyek havonként tartandók, s az egész tantestület tanácskozmánya, amely két hónaponként tartandó. Az együttes tanácskozás elnöki teendőit a szolgálati évekre legidősebb igazgató-tanító látja el, a helyettesei a többi igazgató-tanítók, fokozatosan következve szolgálati éveiknek sorrendjében; ha a szolgálati évekre az ig. tan. egyeznek, a rangelső az akinek hosszabb igazgatói működése van.

    A havi körzeti üléseken csak a következő ügyek tárgyalhatók: az elvégzett tananyag, a növendékek erkölcsi és szellemi haladása, a tanulók fegyelmi ügyei és a saját iskolát külön érdeklő ügyek. Minden egyéb ügy, amelyet az iskolaszéki utasítás vagy miniszteri rendeletek a tantestületek elé utalnak, az egyes tanácskozás elé tartozik, ide tartoznak a havi üléseken felvetett közérdekű kérdések és javaslatok is. Mind a külön iskolai, mind az együttes tanácskozmányra a testület minden tagja megjelenni köteles; a tanácskozásról való elmaradás (ha tanfelügyelői engedélyt külön felmutatni a tanerő nem tud), csak orvosi bizonyítvánnyal igazolható. (Szabályrendelet 6. §.)

     Az együttes tanácskozás jegyzője az állandó helyettes, akadályoztatás esetén a szolgálati éveire legfiatalabb tantestületi tag. Az igazgató-tanító a tankötelezettség végrehajtása, az iskolai rendtartásban, az iskolai munka ellenőrzésére és igazgatásra vonatkozó s itt nem részletezett kötelességei tekintetében az ide vonatkozó jogszabályok szerint jár el.”

    Az 1941. évi 12. törvény a közoktatásügyi igazgatás egyszerűsítéséről intézkedett, a tankerületi főigazgató hatáskörébe utalt számos, korábban a vallás- és közoktatásügyi miniszternek fenntartott teendőt.

IV. AZ 1944/45-ÖS TANÉV BEFEJEZÉSE

    1944. március 19-én a német csapatok megszállták a várost, majd ez év őszétől háborús helyzet volt Székesfehérváron. Az iskolaépületek többségét hadi célra foglalták le. A város életét a légiriadók szinte teljesen megbénították. Az október 13-i angolszász légitámadás során három alkalommal bombázták a várost.  A támadás középpontjában a vasútállomás és környéke állt. A korabeli szemtanúk szerint: „Egyetlen lángtenger volt a vasúti városrész, a Széchenyi utca, a Búrtelep és a vasútállomás.”

    A harcok megszűnésével a város újra életre kelt, de még közel volt a háború emléke. Még hóval fedett katonai sírok voltak láthatók szerte a városban. 1945. január 18-án újból frontvárossá vált Székesfehérvár. Német páncélosok és más gépesített csapatok nagyerejű támadást indítottak a város ellen, és azt visszafoglalták.

    1945. március 19-től a megyeszékhely ismét az első harcvonalba került. Március 21-én Székesfehérvár egyötöd részét a szovjet csapatok már elfoglalták. Március 22-én 0 óra 10 perckor a 6. német hadsereg hadműveleti első tisztje jelentette a hadseregcsoport hadműveleti osztályának, hogy Székesfehérvár a szovjet csapatok kezében van.

    Az 1940-es évekre kialakult hazai oktatási szervezetet a háborús események szétzilálták. A tantermek 30%-a elpusztult, 30%-a súlyosan megrongálódott, sértetlen alig maradt. A magyar oktatásügy háborús kárait 470 millió aranypengőre becsülték.[41] A háború nagy károkat okozott Székesfehérvár iskolahálózatában is. A harcok során használhatatlanná vált a Szent István Központi Községi Népiskola 23 tanterme, porig égett a Deák Ferenc Utcai Községi Népiskola 10, az Aranybulla U. Községi Népiskola 4, az Ezredéves Községi Népiskola 5, a Máriavölgyi Községi Népiskola 2, a Goldziher Ignác Izraelita Népiskola 4 tanterme. Súlyosan megsérült a Selyem Utcai Községi Népiskola 2, a Maroshegyi Községi Népiskola 1, a Református Népiskola 3 tanterme. Összesen tehát 10 oktatási intézmény 56 tanteremmel kiesett a népoktatásból.[42]

    A tanítás megindításának nemcsak tárgyi, hanem személyi feltételei is hiányoztak. Számos tanító, tanár „ismeretlen helyen tartózkodik”; „katona”, „elmenekült”, „menekülés közben meghalt” stb. olvasható a minisztériumhoz befutott jelentésekben.

     Az 1944/45-ös tanév tárgyában kiadott 56002/1945. VKM sz. miniszteri rendelet kimondta: „Az 1944/45. iskolai év (a Rendtartás ide vonatkozó rendeletétől eltérően), július 14-ig tart…A rövid iskolai év alatt nem szabad törekedni a tanterv által előírt tananyag teljes elvégzésére… A rendelkezésre álló időhöz mérten, tervszerűen, erélyesen meg kell rövidíteni a tanítás anyagát. Csak a továbblépés szempontjából elengedhetetlenül fontos és a gyakorlati életben nélkülözhetetlen ismereteket kell minden körülmények között átadni a tanulóifjúságnak. A részletkérdések, a kevésbé fontos mozzanatok tárgyalására csak az anyag elengedhetetlenül szükséges elemeinek alapos megtárgyalása után kerülhet sor.” [43]

    A miniszteri utasítás 5. §-a kimondta: „Az 1944-45-ös iskolai év nevelési feladata minden iskola számára a világnézeti állásfoglalás demokratikus szellemben. Ennek módjáról, eszközeiről a tankönyvek felülvizsgálatáról, helyesbítéséről, s új tankönyvek kibocsátásáról külön intézkedem.”[44]

    A háború 1944/45-ben Székesfehérváron is csak csonka tanítási évet tett lehetővé. A pedagógusok hivatásszeretetét mutatja, hogy egyik nevelő nyílt levelet intézett a Fehérvári Hírek c. lapban a tanfelügyelőséghez: „Minden perc drága, ne várjunk utasításra, kezdjük meg a munkát.” A székesfehérvári tanfelügyelő 1945. július 31-i jelentésében a következőket írta: „A szülők egy része az ajtó, ablak nélküli tantermek és a kósza hírek miatt vonakodtak gyermekeiket az iskolába küldeni. A tanulólétszám csak lassan emelkedett. A felső tagozat tanulói közül csak kevés jár rendszeresen. A nagy többség tönkrement szülei segítségére volt, otthon dolgozott. A nevelők ennek ellenére hősi küzdelmet folytattak egész éven át a tanításért, az iskoláért.”[45]

    Székesfehérvár elemi iskoláiban az 1944/45-ös tanév végén 950 tanulóval 28 nevelő foglalkozott 24 tanteremben. A város középiskoláiban az érettségi vizsgát, bár kis létszámú részvétellel, de megtartották. Három gimnáziumában 32, a tanítóképzőben 16 fiatal fejezte be tanulmányait.

    Gáspárfalvy Pál, a királyi tanfelügyelőség megbízott vezetője az 1944/45-ös tanév befejezését követően a város polgármesterének a követezőket írta:[46] „A megrövidített tanévet július 14-ével ünnepélyesen befejeztük.  A tanulók száma a tanév kezdetekor beírtaknak csupán 2/5 részét tette ki. Ennek egyik oka a tanulók szüleinek nálunk alaptalannak bizonyult félelme. Ezért néhány jobb módú szülő inkább maga tanította gyermekét. A feltűnően csekély létszám másik oka az ajtók, ablakok nélküli tantermek voltak. A szülők azt vallották, hogy gyermekeik a huzatos termekben megbetegszenek. A rengeteg piszkos, alig használható WC pedig nemcsak esztétikai, de egészségügyi szempontból is tűrhetetlen.

    Tisztelettel kérem a Polgármester Urat, hogy az eddig használt tantermeket rendbe hozatni, kisebb javítások, tatarozások révén pedig további tantermet használható állapotban hozni szíveskedjen. Ezáltal biztosítható, hogy a jövő tanévben már teljes számban jelentkező tanulók tanterem hiánya miatt nem maradnak beiskolázatlanul.”

*  *  *

    A korabeli leírások szerint az 1930-as években Székesfehérvárt dinamikus fejlődés jellemezte. „A régi és új Fehérvár közti szembeötlő különbséget talán a legjobban a szellemi műveltség szolgálatában álló középületek állapota árulja el. Az iskola, a kulturális intézmények legszebb vonása. Tágas, egészséges, nagyvonalú, modern iskolaépületek: ez a megújult Fehérvár egyik ragyogó vonása” - olvasható a Székesfehérvár ünnepi éve 1938. c. helyi kiadványban. [47]

    A rendelkezésre álló adatok szerint Székesfehérvár a költségvetése 20,8 %-át fordította nevelésügyi és kulturális kiadásokra, s ezzel a 18,7 %-ot felmutató Budapestet is megelőzve messze a magyar városok élén állt. A város 1932 és 1938 között két és félmillió pengőt áldozott az oktatatás céljaira. Ebben az időszakban épült a Szent István Központi Elemi Népiskola, a Székesfehérvári Ciszterci Gimnázium épülete, az Árpádházi Boldog Margit Leánygimnázium, a Gróf Klebelsberg Kunó Állami Polgári Fiú Iskola, a Szent István Középfokú Mezőgazdasági Középiskola.

 

JEGYZETEK ÉS IRODALOM

[1] A vizsgált időszak kultuszminiszterei: Vass József (1920. december 16-tól 1922. június 16-ig), Klebelsberg Kunó (1922. június 16-tól 1931. augusztus 24-ig), Ernst Sándor (1931. augusztus 24-től 1931. december 19-ig), Karafiáth Jenő (1931. december 19-től 1932. október 1-jéig), Hóman Bálint (1932. október 1-től 1938. május 4-ig), Teleki Pál (1938. május 14-től 1939. február 16-ig),  Hóman Bálint (újból 1939. február 16-tól 1942. július 3-ig),  Szinyei Merse Jenő (1942. július 3-tól 1944. március 22-ig), Antal István (1944. március 22-től 1944. augusztus 29-ig), Rakovszky István (1944. augusztus 29-től 1944. október 16-ig), Rajnis Ferenc (a nyilas rezsim idején, 1944. október 16-tól 1945. március 7-ig).

[2] Részlet a Horthy Miklós kormányzónak Klebelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi miniszterhez 1928. július 28-án kelt „legfelsőbb kéziratából”: „Most, hogy az utóbbi évek erőfeszítése folytán nálunk Magyarországon sikerült a hatosztályos népiskolát élő valóssággá emelni, utasítom Önt, hogy a nemzet települési, népesedési, és közigazgatási helyzetének gondos mérlegelésével készítsen törvényjavaslatot a nyolcosztályú népiskolának tízévi átmeneti idő alatt leendő fokozatos megvalósításáról, és ezt terjessze alkotmányos tárgyalás végett az országgyűlés elé.”

[3] Szirbek József tanító, felügyelő-igazgató Pécsett született 1866-ban. A tanítói oklevél megszerzését követően pedagógusi működését Zircen kezdte. Székesfehérváron 1888-ban választották meg a Tóvárosi Községi Népiskola osztálytanítójának. 1895-től 1899-ig a Belvárosi Községi Fiú Népiskola, 1899-től 1919-ig az Ezredéves Községi Népiskola vezető tanítója. 1901-ben vette át Gőbel János Györgytől a városi felügyelő-igazgatói teendőket. Az ő nevéhez fűződik a Say Rudolf községi iskolaszéki elnök vezetésével 1870-ben elkészített „Tervezet a városi népoktatási intézmények továbbfejlesztésére az 1868: XXXVIII. tc. alapján” c. program tovább fejlesztése. Igazgatása alatt tovább fejlődött a városi tantestület pedagógiai (oktatásszervezési és didaktikai kérdések) tevékenysége. Aktívan vett részt a város társadalmi életében. A községi iskolaszék választott tagja volt 1902 és 1936 között. 1926-ban vonult nyugállományba. Az 1927. május 10-én tartott ünnepélyes búcsúztatása alkalmával Mátrai Rudolf iskolaszéki elnök Szirbek József felügyelő-igazgató több évtizedes munkásságát értékelve köszöntőjét a következőkkel zárta: „Szeretettel emlékezek vissza életemnek minden pillanatára, arra az időre, amelyet a város iskolaügyében e kiváló emberrel eltöltöttem.”

[4] A Székesfehérvári Községi Népiskolák felügyelő-igazgatójának iratai 1890-1936. VI. 584.(Lásd: Székesfehérvár Városi Levéltár. Későbbiekben SzVL.)

[5] Városi Iskolaszék iratai az iskolák abc rendjében 1922. SzVL.

[6] Fejér vármegye népiskoláinak fenntartók szerinti megoszlása a következő szerint alakult. (Székesfehérvár város nélkül): Az 1936-ban működő 257 népiskola közül: állami 39, községi 10, római katolikus 142, református 52, evangélikus 8, görög keleti 2, izraelita 8 fenntartású. Az 1940-ben működő 261 népiskola közül: állami 43, községi 1, római katolikus 143, református 51, evangélikus 7, görög keleti 1, izraelita 1 vállalati és uradalmi 1, egyéb 1, érdekeltségű 2. (A m. kir. kormány 1941. évi működéséről és az ország közállapotáról szóló jelentés és statisztikai évkönyv. Bp. 1943. 139. p.)

[7] Részletesen lásd: az iskolák tárgyalásakor.

[8] Felhasznált dokumentumok és irdalom: Székesfehérvári Községi Népiskolák felügyelő-igazgatójának iratai 1890-1936. A-Z-ig. (SzVL), Községi Iskolaszék Iratai A-Z-ig. (SzVL), Székesfehérvár Szabad Királyi Város Elemi és Gazdasági Iskoláinak Értesítője. A-Z-ig. SzVL., Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet. Szfv. 2000. 75-83. p. Surányi István: Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Adattár., Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet. Szfv. 2001. 13-23. p., Surányi István: Népoktatás közel két évszázadon át. Ma És Holnap, 1988. Dunaújváros. 

[9] Az iskola nevei: Német Oskola (1693), Belvárosi Leánytanoda (1832), Szent Erzsébet Főelemi Leány Mintatanoda (1832), Belvárosi Községi Elemi Leány Népiskola (1870), Belvárosi Községi Elemi Népiskola (1936-1938).

[10] Az iskola nevei: Magyar Oskola (1703), Szent István Városi Vegyes Tanoda (1840), Palotaváros I. Kerületi Községi Elemi Népiskola (1905), Gőbel János Téri Szent István Községi Elemi Leány Népiskola (1913-1932).

[11] Az iskola Nevei: Öreg Utcai Oskola (1766), Szent Sebestyén Városi Elemi Vegyes Tanoda (1832), Öreg Utcai Községi Elemi Népiskola (1869), Öreg Utcai Községi Elemi Leány Népiskola (1869-1935).

[12] Tanácsi iratok. 1935. SzVL.

[13] Az iskola nevei: Norma (Nemzeti) Elemi Városi Mintatanoda (1777), Szent József Belvárosi Főelemi Fitanoda (1848), Belvárosi Községi Elemi Fiú Népiskola (1869), Belvárosi Községi Elemi Népiskola (1936-1938).

[14] Gőbel János György tanító, felügyelő-igazgató 1835. augusztus 6-án Isztiméren született. Székesfehérváron kitűnő eredménnyel végezte gimnáziumi tanulmányait, majd 1854-ben a győri tanítóképzőben jeles oklevelet szerzett. 1871-ig szülőfalujában tanított. 1871. december 21-én Székesfehérvár törvényhatósági bizottsága – mellőzve a helyben működő tanítókat –, őt választotta meg a Belvárosi Községi Fiú Népiskola főtanítójává. Eredményes pedagógiai és közéleti munkáját elismerve 1881. szeptember 17-én megválasztották az államilag segélyezett Székesfehérvári Községi Polgári Leányiskola és a Városi Községi Népiskolák, majd 1883-ban a Községi Ipari Tanonciskola felügyelő-igazgatójává is. Pedagógiai irányító és ellenőrző munkája mellett tevékenyen részt vett a közéletben is. 1881-ben beválasztották a városi iskolaszékbe és a megyei iskolatanácsba. 1874-ben ő alapította meg a Fejér Megyei Tanítótestületet, amelynek elnöke, 1888-tól pedig örökös tiszteletbeli elnöke lett. Irodalmi téren is kiváló eredményeket ért el. Felolvasásainak, pedagógiai értekezéseinek száma, amelyek a különböző tanügyi lapokban jelentek meg, meghaladja a 200-at. Főbb művei: A nevelésről a népiskolában (1879), Az iskolai- és népkönyvtárakról, (1879), Az iskolai takarékpénztárakról (1880), Az állatvédelemről (1880). Hosszas betegség után 1903-ban halt meg Székesfehérváron. Utóda, (1901-től) Szirbek József felügyelő-igazgató az 1903. november 29-én rendezett gyászünnepségen munkásságát méltatva többek között a következőket mondta: „Az ő élete egy nemes példa; fényével bevilágítja az ösvényt, amelyen haladnunk kell, ha hivatásunkat méltóan akarjuk betölteni. Mint ember mindenkinek csak a javát kereste, s boldogulását, előmenetelét mozdította elő. Áldozatkészségével, bíztató, buzdító, vigasztaló szavával nem egy könnyet szárított fel, s nem egy embertársát mentette meg a nyomortól, az elzülléstől.”

[15] Az iskola nevei: Tóvárosi Elemi Tanoda (1834), Szent Őrangyalok Városi Elemi Vegyes Tanoda (1854), Tóvárosi Községi Elemi Népiskola (1869-1938).

[16] Tanácsi iratok. 1938. SzVL.

[17] Az iskola nevei: Vízivárosi Elemi Tanoda (1838), Szent Rókus Elemi Vegyes Tanoda (1866), Vízivárosi Községi Elemi Népiskola (1868).

[18] Tanácsi iratok. 1938. SzVL.

[19] Az iskola nevei: Olaj Utcai Tanoda (1938), Szent Ferenc Városi Elemi Vegyes Tanoda (1855), Olaj Utcai Községi Elemi Népiskola (1869-1938).

[20] Az iskola nevei: Zámoly Utcai Elemi Tanoda (1838), Szent Imre Városi Elemi Vegyes Tanoda (1847), Zámoly Utcai Községi Elemi Népiskola (1869), Zámoly Utcai Községi Elemi Fiú Népiskola (1908-1932).

[21] Palotavárosi II. Kerületi Elemi Népiskola (1888), Palotavárosi II. Kerületi Elemi Fiú Népiskola (1905), Selyem Utcai Községi Elemi Népiskola (1928).

[22] Kgy. 1/25 3/717/1926 és Kgy. III. 29 5/14.483/1925. SzVL.

[23] Tanácsi iratok, 1936. SzVL.

[24]  Kgy. II. 25. 73-1938/1929. SzVL.

[25]  Kgy. IV. 21. 173-1438/1928. SzVL.

[26] VKM 36206. VII. 1928. számú leirata. SzVL.

[27]  Kgy. 199-1704/1930. sz. határozata. SzVL.

[28] Mátrai Rudolf ciszter rendi áldozópap, okleveles középiskolai tanár, királyi tankerületi főigazgató, író, szónok. Zsirán (Sopron m.) született 1870. szeptember 18-án. A középiskolát Sopronban és Székesfehérváron végezte, majd felsőbb iskolai tanulmányait a budapesti ciszterci teológiai intézetben és a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol tanári vizsgát tett. Tanár volt Egerben, Budapesten és Székesfehérváron, ahol mennyiségtant és filozófiai propedeutikát tanított. 1915-ben lett a Ciszterci Rend Székesfehérvári Szent István Gimnáziumának igazgatója. 13 évi működése során nagyon sok elismerést szerzett az intézetnek. A közéletben vállalt tevékeny részvétele nemcsak Fehérváron, hanem országszerte is ismertté tette nevét.  A város, mint igazgatót „felsőházi taggá” választotta. E magas tisztségben a közoktatási tárca előadójaként több elismerést keltő beszédet mondott. 1924-től címzetes tankerületi főigazgató, majd 1928-ban a székesfehérvári tankerület főigazgatója. Új beosztásakor összeférhetetlenség miatt felsőházi tagságáról le kellett mondania. Kimagasló szaktudását, nagy pedagógiai gyakorlatát, szervezőkészségét a szakminisztérium is elismerte. A Gróf Klebelsberg Kunó, majd Hóman Bálint miniszterek által irányított szaktárca bevonta az új középiskolai reform kidolgozásába is. De nemcsak a tanügy és a közélet, hanem a társadalom valamennyi rétege érezte és méltányolta szeretetét, tudásának kincseit. 1935. január 18-án halt meg Székesfehérváron. A halála alkalmával kiadott nekrológ szövegét idézve: „Benne volt a város minden lakójának szívében. Pártfogóra, vigasztalóra talált benne a szegény és az elesett s mindenki, aki hozzá fordult…Bölcs ember volt, jó ember volt, nagy ember volt.”

[29] Városi iskolaszék iratai az iskolák abc rendjében. 1930. SzVL.

[30] Zavaros István felügyelő-igazgató Székesfehérvárott született 1881-ben, a tanítóképzőt Baján végezte, 1902-ben nyert oklevelet. Pedagógusi működését a martonvásári Fejér Megyei Árvaházban kezdte. A Vízivárosi Községi Népiskolában 1903-tól 1914-ig tanított. 1927-től 1936-ig a községi iskolák felügyelő-igazgatója. A közigazgatási igazgatásról szóló 1935. évi VI. tc. értelmében a felügyelő-igazgatói beosztást megszüntették. Zavaros Istvánt beosztásából felmentették, az elemi iskolák gondnokává és az iskolaszék titkárává választották. Aktívan részt vett a város közéletében. 1924 és 1937 között a Községi Iskolaszék hivatalból delegált tagja. Tagja volt a Fejér Megyei Törvényhatósági Bizottságnak, a Fejér Megyei Tanítók Központi Bizottságának, a Belvárosi Katolikus Körnek, a Városi Dalárdának és még számos egyesületnek. Irodalmi téren is munkálkodott. Megjelent regényei: Az utolsó csók, Kalandos utakon, A szerenád, Gondatlan órák. A helyi lapokban is rendszeresen publikált. Többször elnyerte a Fejér megyei tanítók számára kiírt irodalmi pályadíjat.

[31] A székesfehérvári községi elemi népiskolák felügyelő-igazgatójának iratai 1890-1936.

[32] Vadas W. József tanító, szociológiai kutató Veszprémben született 1904-ben. A tanítóképzőt Budapesten végezte 1923-ban. 1926-ig Nadapon és Felsőgallán tanított. 1926-ban nevezték ki a Székesfehérvári Máriavölgyi Községi Népiskola osztálytanítójává. 1930-ban megszervezte a Községi Cigány Népiskolát, ahol 1932-ig tanított. Tapasztalatait összefoglalva egyik tanulmányában a következőket írta: „Meggyőződésem, hogy bár nehezen idomítható és formálható anyaggal állunk szembe, de oktathatók és nevelhetők. Megfelelő anyagi támogatás, gondos, körültekintő nevelő-oktató munkával hasznos polgárrá tehetjük őket.” Rendszeresen megjelentek pedagógiai tanulmányai. Főként a cigányok életét, kultúráját és nevelésük lehetőségét tanulmányozta.

[33] Városi iskolaszék iratai az iskolák abc rendjében. 1930. SzVL.

[34] Nevelős Lajos királyi tanfelügyelő, pedagógiai író Károlyfalván született 1869-ben. A középiskolát Kassán, felsőbb tanulmányait Sárospatakon és Budapesten végezte. Értékes pedagógiai munkásságát mint felvidéki tanító kezdte, majd segéd-tanfelügyelőként Kassán dolgozott. Itteni tevékenységével nagy szolgálatot tett a magyar közoktatásügynek. A cseh megszállás miatt menekülnie kellett, s a minisztériumtól Miskolcon kapott segéd- tanfelügyelő beosztást. 1824-ben nevezték ki Székesfehérvárra vezető tanfelügyelőnek. A legnehezebb 8 esztendő esik működésének ezen időszakára, de ő akadályt nem ismerve a legnagyobb lelkesedéssel dolgozott Fejér megye közoktatásának ügyéért. Munkásságának köszönhető, hogy Fejér megyében a tankötelezettség eredményesebbé vált, számos új elemi iskola és tanterem létesült, modern és kényelmes pedagóguslakások épültek. A VII. fizetési osztályba történt tanítói előléptetések ügyében tett fáradozásai fényes bizonyítékai a tanítók munkája elismerésének. Az ő munkájának eredménye az iskolán kívüli népoktatás nagyarányú fejlődése és az iparoktatás kiterjesztése vidéken. Az ő eszméje alapján állították fel a helyi cigánygyermekek részére a külön iskolát, amely szép eredményeket ért el. Pedagógiai tanulmányai rendszeresen megjelentek a pedagógiai szaklapokban. Abaúj vármegyében több éven át ő szerkesztette a Közoktatásügy című szaklapot. A Kazinczy Irodalmi Társaság rendes tagja volt, és helyettes elnöke a helyi Fiatalkorúak Felügyelő Bizottságnak. Számos kulturális bizottság és társadalmi mozgalom munkájába aktívan vett részt. A jól megérdemelt nyugdíjat csak két és fél évig élvezhette, egészségi állapota rohamosan megromlott.  1934. január 8-án halt meg Székesfehérváron.

[35] 860-40/1931. VIII. ü. sz. Karafiáth Jenő 1932. jan. 19 én kelt levele. SzVL.

[36] Felhasznált irodalom és dokumentumok: Székesfehérvári Önálló Gazdasági Népiskola iratai. SzVL. Kgy. 1928-45. sz., 1935-65. sz. SzVL. VKM. 48740/1932 VII. a. sz. rendelet; VKM 6345/1935. sz. rendelet.

[37] Felhasznált irodalom és dokumentumok: 19774/1940. sz. polgármesteri levél. SzVL. Közigazgatási Bizottság 923/440. sz. határozata. SzVL., 3344/440. sz. Kir. Tanfelügyelőségi levél (Lásd: Fejér Megyei Levéltár. Későbbiekben FML.)

[38] Felhasznált dokumentumok és irdalom: A Szatmári Irgalmas Nővérek Ferenc József Nőnevelő Intézet Évkönyvei. Községi Iskolaszék iratai A-Z-ig. (FML), A Székesfehérvári Goldziher Ignác Izraelita Népiskola Évkönyvei A-Z-ig. (FML), Surányi István (2000): Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet. Szfv. 83-92. p., Surányi István (2001): Az alapfokú oktatás Székesfehérváron 2000-ig. Adattár., Fejér Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet. Szfv. 35-37. p.

[39] Serényi Antal jogi doktor, királyi tanfelügyelő Iglón született 1886-ban. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti egyetemen államtudományi doktorátust szerzett 1911-ben. Pályáját a kaposvári tanfelügyelőségen kezdte, ahol 1912-től 1935-ig működött. 1935-ben nevezték ki Székesfehérvár és Fejér megye népoktatási kerületének vezető tanfelügyelőjévé. Aktívan vett részt a város közéletében. A Zenekedvelők Egyesületének elnöke, a városi népművelő bizottságnak pedig ügyvezető elnöke volt. Több zenetörténeti, zenepedagógiai, tanügyi és jogi műve jelent meg. Tanügyi-jogi értekezéseit számos szaklapban publikálták. Önálló munkái: A tanügyi jog (1928), A tanügyi jogforrások gyűjteménye (1941).

[40] Hóman Bálint törvénybevezetője: Országgyűlés képviselőházának naplója. 1935. I. 65. p.

[41] Elek Dezső (1946): A mai Magyarország. Budapest. Központi Nyomda. 136. p.

[42] Fejér vármegye és Székesfehérvár thj. város főispánjának iratai 1945. 996. sz. FML.

[43] Az általános iskola megszervezéséről szóló 6650/1945. ME számú rendelet Bp., 1945. aug. 16.

[44] Debreceni Hivatalos Közlöny 1945. április 1. A-Z-ig.

[45] A tanfelügyelő iratai. 1945. 195. sz.  (FML) 

[46] Fejér vármegye és Székesfehérvár szabad kir. város kir. tanfelügyelője. 585/1945. sz. levele. FML.

[47] Vitéz Szarka Géza – Vitéz Láng István (1938): Székesfehérvár ünnepi éve 1938. Szfv., 65. p.





Készítette