Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2005. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Gróz Andrea: A dualizmus kora társadalmának olvasási szokásai

Az olvasóközönség a század nemzetiségi és osztályviszonyai között szükségképpen a népesség különböző osztályaiból és nemzetiségeiből tevődött össze. Az olvasótábor nagysága, összetétele és színvonala aszerint alakult, hogy az össznépességben mennyiben voltak meg az olvasási folyamat létrejöttéhez nélkülözhetetlen előfeltételek: az írás-olvasás bizonyos mérvű ismerete, a szükséges kiadványok az olvasók anyanyelvén vagy olyan más nyelven, amit az olvasók ismertek, a köz- és magánkönyvtárak, amelyekben az olvasó hozzájuthatott a kívánt olvasmányokhoz. Ezek mellett döntően befolyásolták az olvasóközönség nagyságát és összetételét az osztályhelyzet és a közönség művelődési szokásai, a foglalkozási és kereseti viszonyok, a munkaidő és a szabadidő aránya, települési és családi körülmények, illetve a kulturális helyzet, különösen az iskolázás színvonala.

A kiegyezéssel az Osztrák-Magyar Monarchia kettős hatalmi rendszerében Magyarország viszonylagos önállósághoz jutott. Az új államrendszer ingatagnak bizonyult, mert megalkotói múlthoz tapadó konzervatív szemléletűek voltak, s nem vetettek számot az egykorú alapvető társadalmi és nemzetiségi fejlődési tendenciákkal. A hatalmat birtokló és gyakorló társadalmi osztályok és rétegek szövetsége külföldi, főként osztrák tőke segítségével utat nyitott a hazai kapitalista fejlődés meggyorsulásának. Az ország gazdasági életének fejlődésével az ország társadalmi, politikai és kulturális élete is fellendült. Azonban az uralomra jutott osztályok és rétegek következetesen korlátozták, sőt, a monarchia államszervezetére és karhatalmi erejére támaszkodva elnyomták a fejlődés minden olyan irányát, amely a hatalmukat csorbította volna. Az 1848-49-es polgári forradalom bukása, illetve a kiegyezés hatalmi rendszere és a kapitalista fejlődés viszonyai az osztályellentéteket tovább mélyítették és azok jelentőségét megnövelték.

Ez volt az a társadalom, az a polgári és gazdasági helyzet, amelyben a dualizmus korának hazai magyar és más nemzetiségű olvasóközönsége, valamint könyv-, sajtó-, olvasási és könyvtári kultúrája kialakult. Az olvasóközönség a század nemzetiségi és osztályviszonyai között szükségképpen a népesség különböző osztályaiból és nemzetiségeiből tevődött össze. Az olvasótábor nagysága, összetétele és színvonala aszerint alakult, hogy az össznépességben mennyiben voltak meg az olvasási folyamat létrejöttéhez nélkülözhetetlen előfeltételek: az írás-olvasás bizonyos mérvű ismerete, a szükséges kiadványok az olvasók anyanyelvén vagy olyan más nyelven, amit az olvasók ismertek, a köz- és magánkönyvtárak, amelyekben az olvasó hozzájuthatott a kívánt olvasmányokhoz. Ezek mellett döntően befolyásolták az olvasóközönség nagyságát és összetételét az osztályhelyzet és a közönség művelődési szokásai, a foglalkozási és kereseti viszonyok, a munkaidő és a szabadidő aránya, települési és családi körülmények, illetve a kulturális helyzet, különösen az iskolázás színvonala. A dualizmus korának kezdetén az olvasóközönség viszonylagosan szűkkörű és kisigényű volt.1 A könyvvásárlók számát a XIX. század negyvenes éveiben hatvanezerre2 1870 körül 16 ezerre3 becsülték. Másfél évtized múlva, a könyvtárak 1884-1885-ös országos összeírásakor az összes közkönyvtárakban 176 ezer olvasót tartottak számon. Ugyanakkor 1001 magánkönyvtárat írtak össze.4 1875-ben a posta összesen 26 millió folyóirat- és hírlappéldányt kézbesített.5 Az ország iskolás korú népességéből 1870-ben 44,5 % tudott írni-olvasni. Az igényesebb könyvolvasók aránya csak kisebb mértékben, az újságolvasók száma jóval nagyobb arányban nőtt. Tanúsítja ezt, hogy a kiadott könyvek száma 1876-tól 1913-ig csak mintegy 100 %-kal emelkedett. A hírlapok és folyóiratok száma viszont 80-ról 1600-ra6, vagyis hússzorosára emelkedett.

Az újság könnyebben és gyorsabban vált a széles tömegek tájékoztató és önképző eszközévé, mert kevesebb kulturális felkészültség is elegendő volt hozzá. E kis számú olvasók zöme is az uralkodó osztályokból került ki, akik leginkább rendelkeztek azokkal az előfeltételekkel és életkörülményekkel, amelyek lehetővé, sőt bizonyos mértékig szükségessé tették, hogy olvassanak. Általában iskolázottabbak voltak, mint a népesség más osztályai, többnyire a gazdasági és kulturális központban éltek. A rendszeresebb és igényesebb tájékozódást, s az önművelődés bizonyos fokát munkájuk, életvitelük és környezetük is megkívánta. Anyagi helyzetük és szabadidejük módot adott arra, hogy olvasási igényeiket részben egyéni könyvgyűjtéssel, hírlap-, illetve folyóirat-előfizetéssel, részben többé-kevésbé zártkörű kaszinói, egyleti, társulati könyvtárakkal elégítsék ki.7

A polgárság különböző rétegei különbözőképpen viszonyultak a művelődéshez, az olvasáshoz. A gazdasági életben egyre nagyobb szerephez jutó tőkés nagypolgárság eleinte vagyona és vállalkozása ügyeivel foglalkozott, s kevés figyelmet fordított a közélet kérdéseire, a politikai és kulturális tájékozódásra. Azonban a polgárság legműveltebb, értelmiségi foglalkozást folytató rétegei (például ügyvédek, bírák, orvosok, tanárok, mérnökök, újságírók, művészek stb.) vezető szerephez jutottak az irodalomban, a művészetekben, tudományban, újságírásban, a könyv- és lapszerkesztésben, -kiadásban, terjesztésben. Olvasási igényeik kielégítését a kávéházak,8 polgári kaszinók és klubok, illetve családi könyvgyűjtemények biztosították. A közép- és kispolgárság nagyobb része ekkor még megelégszik az újságok s a közepes vagy alacsony színvonalú kiadványok olvasásával. A munkásságnak és a szegényparasztságnak csak kisebb rétegei válhattak rendszeres olvasóvá (különösen a korszak elején, de még a végén is). Az egyik legnagyobb akadályt az iskolázottság alacsony színvonala képezte, illetve magának az iskolázottságnak a hiánya. E rétegből került ki az írástudatlanok legnagyobb része. Bár az Eötvös-féle oktatási reform egyik pillére, az 1868-as XXXVIII. törvénycikk a népiskolát kötelezővé tette, azonban ez teljes mértékben nem tudta orvosolni a problémát, hiszen eme iskolatípus a műveltségnek s az írás-olvasásnak csupán az elemeit nyújtotta. Tehetség és nagyfokú kitartás kellett e hiányok pótlására, azonban erre csak egy szűkebb rétegnek nyílt módja és lehetősége, illetve kevesen rendelkeztek az ehhez szükséges képességekkel.9

Az olvasóközönség összetétele nemcsak a társadalmi osztályok, hanem az állam keretében élő nemzetiségek és nyelvek szerint sem alakult arányosan. A magyarság az ország népességének mintegy felét tette ki, a kiadott műveknek pedig 80%-a, a hírlapoknak és folyóiratoknak pedig 85%-a jelent meg magyarul. A nemzetiségek: románok, szlovákok, rutének, szerbek, horvátok a lakosság mintegy 40%-át tették ki, de a könyveknek, hírlapoknak csak kis töredéke jelent meg a nyelvükön (együtt is csak mintegy 4-5%-nyi). Az ország magyar és német nemzetiségű, illetve magyarul és németül tudó népessége jóval kedvezőbb feltételek mellett műveltette magát, mint a más nemzetiségűek.10

A robbanásszerű iparosodás eredményeként kialakuló új életforma gyökértelenné tette a nagyvárosi embert. Egyre jobban eltávolította a természettől, szétrombolta hagyományos kapcsolatait, kötődéseit. A technika fejlődése, a termelés növekedése, az életszínvonal állandó emelkedése sem tudta ellensúlyozni az atomizálódás, a lelki elszegényedés érzését. Az ipari munka differenciálódása, mechanikussá válása, a racionális értelem túlhangsúlyozása, az egyoldalúan célirányos gondolkodás és cselekvés komolyan veszélyeztették az egyén biológiai, lelki-szellemi létének egységét. Akadályozta individuális erőinek fejlődését, a személyes életforma megteremtésére irányuló törekvéseit.11

Dolinay Gyula Könyvet a népnek című munkájában12 a következőképpen fogalmazódik meg a könyv szerepe a kulturáltság, a műveltség kialakításának, megőrzésének forrásaként: „Ha megtanítottuk a népet az olvasás szeretésére, ha életszükségletévé tudtuk tenni a könyveket, és ha képesek vagyunk őt jó, alkalmas olvasnivalókkal mindenkor ellátni: ezen intézkedéseink által oly kincsnek juttattuk birtokába, mellyel az élet minden körülményei közt meg fogja szerezni boldogulhatásának alapföltételeit. Az olvasás semmi egyéb, mint mívelt, tanult emberekkel való társalgás. Ki tehát folytonosan olvas, azaz mívelt társaságban él, végre maga is míveltté, tanulttá lesz.
A könyvek a legjobb tanítómesterek, mivelhogy legfőbb bizalmunkat helyezzük beléjük, tudván, hogy változhatlanok, soha meg nem csalnak, igaz barátaink maradnak mindig. A könyvekben foglaltakat saját gondolaival veti egybe az olvasó, az olvasottak nyomán érleli, tisztázza a maga nézeteit, mintegy megemészti, önnön lényével azonosítja az olvasottakat. Így a könyvek tanácsai, oktatásai sokkal mélyebben hatolnak a lélekbe, mint a hallott beszédek vagy oktató tanítások.”

Sőt, a könyv „mindenhatósága” kapcsán a pedagógusi nevelői-oktatói tevékenységgel vont párhuzamot, mely során az olvasást mint a kulturálódás eszközét elébe helyezi a szakemberi/személyi ráhatásnak, ugyanis vélekedése szerint: „A könyv előtt nem pirulunk el tudatlanságunk vagy valamely dologban való hiányos ismereteink miatt…”

Dolinay Gyula maga pedagógusként is tevékenykedett, s e hivatásbeli szereppel szemben mégis az olvasás primátusát hangsúlyozza. Az előbbi idézet azonban nagymértékben alátámasztja a szerző valós tapasztalatszerzését is az iskola szövevényes világában. Nézetei szerint az olvasmányok azok, amelyek az oly fontos értékkategóriák, mint az erkölcs, a hit és a szeretet kialakításában, manifesztálódásában elsőbbséget élveznek a „tanítómesterek tanácsai” és „szónoklata”-ival szemben. Továbbá a nép szellemi-erkölcsi felemelkedésének zálogát is a könyvhöz fordulásban látja, melyet egy olyan eszköznek tekint Dolinay, ami a polgárok szellemiségére, ítélőképességére való ráhatás révén humánus emberi értékek, illetve a hazafias érzület integrálódását teszi lehetővé.

„ … Hogyha olvasni szerető, könyv iránt érdeklődő néppel van dolgunk, végtelenül meg van könnyítve a népnek anyagi és erkölcsi jólétben való gyarapítására közreműködhetni; … hozzuk olyan helyzetbe őt, hogy könyvek által taníthassuk, befolyást gyakorolhassunk szellemi életére, gondolkodására, érző-ítélő tehetségeinek fejlesztésére. De ha a rohamosan terjedő civilizáció, a percenként növekvő kenyérharc s a zabolátlanul dühöngő erkölcsi romlottság nem tenné is égetően szükségessé, hogy legyen egy út, melyen az emberszeretet, az ország jóllétéért buzgó hazafiság szólhasson a néphez, még több okok követelik az olvasás általánosítását, a nép szellemi szükségletének hasznos könyvek általi kielégítését.”

Felhívja a figyelmet rohamosan terjedő ponyvairodalom veszélyére. A neves író, lapszerkesztő és pedagógus e problémát a neveléstudomány oldaláról megvizsgálva arra a következtetésre jut, hogy mindennemű erkölcstelenség, ateizmus, embertárs iránti közöny, illetve a különböző bűnök az irodalom eme megnyilvánulásának köszönhetőek. E történést a következő korrajzi példával – nagyon szemléletesen illusztrálja a kritikus szerző:

„Mindennapi példa nálunk, hogy 80-100 hold föld birtokosai irodalmi termékre egy fillért sem adnak, s hogy egy százezer forintos gazdag megelégszik egy német divatlap járatásával családja részére, a maga szellemi szükségletének fedezéséül pedig állítja a kaszinót, melynek tagja, de melynek lapjait nem olvassa.”

A dualizmus társadalmának művelődési viszonyait autentikusan bemutató mű befejező részében paradox módon a nevelőhatás prioritása jelenik meg, miszerint a magyar olvasóközönség nevelésére szólítja fel kora társadalmát, nevelésügyi szakembergárdáját. Egy nagyon fontos felismerésre jut Dolinay Gyula, amikor - a tulajdonképpeni, a mai értelmezési keretek közti - permanens nevelés, élethosszig tartó tanulás intencionalitására hívja fel a figyelmet:

„Egybevetve népoktatási viszonyainkat a világot uraló korkívánalmakkal, ki fog tűnni, hogy népünknek haladásra, felvilágosodásra, a szellemi és anyagi erők egyesítésére a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben van szüksége, mi végből múlhatatlanul szükséges az elemi népoktatást továbbképző s úgyszólván az egész életen át húzódó oktatással egybekapcsolni.”

Az adott körülmények között eme „továbbképzés egyetlen eszközének” az olvasást tekinti. Az adott oktatási rendszer lefontosabb feladataként az olvasás megszerettetését, illetve az ehhez szükséges lehetőségek megteremtését (könyvtárak létrehozását, ingyenes, illetve olcsó kölcsönzési díjakkal) jelöli meg, mely célt nagyon is reálisnak és megvalósíthatónak vél az akkori társadalmi és gazdasági viszonyok között 1879-ben a neves gondolkodó, Dolinay Gyula.

Napjaink, pedagógiánk időszerű kérdésének egyik gondolat-, illetve problémaköre az, ami - e 19. századi írásból is kirajzolódik, s irányt mutat értékes üzenetet hordozva kora, és a jövő társadalma szellemiségének, értékrendjének orientációjához.


Jegyzetek

1 A dualizmus fél évszázada (1867-1919). Válogatta, a bevezetést írta és összeállította: Kovács Máté = In: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-től 1945-ig. Gondolat, Bp. 1970. 74. p.
2 György Aladár (1875): Olvasóközönségünk = Figyelő, 505-507. p.
3 Keleti Károly (1871): Hazánk és népe. Pest. 57-76. p.
4 György Aladár (1886): Magyarország köz- és magánkönyvtárai. Bp. 602-603. p.
5 Fraknói Vilmos (1871): Vázlatok Magyarország műveltségi állapotáról. Bp. 44. p.
6 Keleti Károly: i.m. 365-366. p.
Alátámasztják ezt az iskolázás, továbbá a könyv- és lapkiadás, valamint a könyvtárak adatai egyaránt. Az ország iskolás korú népességéből 1870-ben 44,5 % tudott írni-olvasni.
7 Kereszty István (1911): A hazai időszaki sajtó 1910-ben = In: Magyar Könyvszemle, 1911. II. 9-91. p. Magyarország egyletei és társulásai 1878-ban. Szerkesztette: Vargha Gyula. Bp., 1880. 571. p.
8 Szabó Ervin: Kávéházak és könyvtárak = Világ., 1910. április 10. Szabó Ervin Könyvtártudományi cikkei és tanulmányai, Bp., 1959., 99-104. p.
Komolyan akadályozták az olvasóvá fejlődést a munkások és szegényparasztok kedvezőtlen élet- és munkakörülményei, mindenekelőtt a 12-14 órás napi munkaidő és a fárasztó fizikai munka, továbbá az alacsony kereset és életszínvonal, s nem utolsósorban a kedvezőtlen lakóhely és a többnyire zsúfolt lakás. A parasztság túlnyomó többsége kis falvakban, szétszórtan és elszigetelten, művelődési intézmények nélkül tengődött. A falusi lakosság feudális viszonyok között kialakult életformáinak, művelődési szokásainak felbomlása és korszerűsítése még akkor is lassan és sok erőfeszítés árán valósulhatott volna meg, ha ehhez erős ösztönzést adtak volna az új gazdasági viszonyok, az iskolázás magasabb színvonala és a korszerű, művelődési intézmények. A munkásság zöme a magas lakbérek a városok külső kerületeibe kényszerítették, s ugyancsak zsúfolt lakásokban, művelődési intézmények nélkül élt. A könyvek, újságok vásárlása vagy a városok belterületén lévő művelődési intézmények, így a közkönyvtárak és a kölcsönkönyvtárak is túlságosan költségesek voltak a keresetéhez képest.
9 A könyv és a könyvtár a magyar társadalom életében 1849-1945-ig. I.m. 79. p.
10 György Aladár (1886): Magyarország köz- és magánkönyvtárai. Bp., 602-603. p.
11 Mészáros I. - Németh A. – Pukánszky B. (1999): Bevezetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris, Bp., 193. p.
12 Dolinay Gyula (1879): Könyvet a népnek! In: Az iskolai és népkönyvtárak kérdése. Bp., 12-16. p.
Dolinay Gyula (1850-1918) újságíró, lapszerkesztő, ifjúsági író és pedagógus. 1878-79-ben az Iskolai és népkönyvtár című folyóirat szerkesztője. Korábban a Hasznos Mulattató és a Lányok Lapja szerkesztője.

*   *   *

Trefort Ágoston (1817-1888) Liberális politikus
Trefort Ágoston: A magyar irodalmi művekről Nyílt levél a szerkesztőhöz, Buda-Pest, 1887. március 31. In: Budapesti Szemle, 1887. 305-306. p.
„… Ha a tudásnak általában értéke van, úgy az iskolának is értékének kell lennie. Az iskola pedig a tanító és a tankönyv.
A rossz tankönyv igazi veszedelem; a bajt valami módon orvosolni kell. Épp ezért csak jóakaratból kifolyó tanács, hogy a kiadók a tankönyvek kiadásának óvatosak legyenek, vagy e spekulációval egy időre hagyjanak fel, míg a kérdés el nem döntetik. De a kiadók állítólag azt mondják, hogy csak a tankönyveken lehet nyerni, mert csak azokat veszik. A magyar könyvenk kevés a vevője.”
Miért kevés a magyar könyv vásárlója?
1. A magyar írók nem sajátították el a franciáktól a könyvkészítés mesterségét – „nyersanyag”- ot tárnak az olvasók elé.
„ Íly könyvek élvezhetetlenek, főleg azok előtt, kik jobb irodalmi étkezéshez vannak szokva.”
2. „A magyar könyvek nem hirdettetnek elégségesen, nem bíráltatnak, nem ismertetnek. Párt- és személyérdekek döntenek a magyar könyvek sorsa fölött.”
3. „Romlott fantázia, melynek a hazai készítmény nem tetszik. …. A hazai ipar és a hazai irodalom s művészet közt szoros benső összeköttetés létezik; kinek a magyarországi lámpa vagy edény, kalap nem tetszik, annak a magyar könyv sem fog tetszeni.”
4. Szegénység. Nem tud a magyar könyvet vásárolni, s ez minden kulturális előhaladásnak útját állja.
„… Nem tudunk erős, tekintélyes polgári osztályt teremteni, mert mindenki, ki vagyonra tett szert, professzióját elhagyja, polgári foglalatosságát szégyelli, nemességet keres, s birtokot szerez, hogy tekintélyes polgárról törpe nemeske legyen…”
„… nincs vevője a magyar könyvnek, mert általában nem szeretünk olvasni, jobban szeretünk kártyázni, s valóban szomorú látvány, hogy fiatal emberek már déli órákban kártyáznak. Javítsuk meg szokásainkat, s lesz vagyon, s lesz a magyar könyvnek is vevője.”





Készítette