Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2005. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Lányi Katalin: Neveléstörténeti studium és "embernevelés"

A reformok - a változtatások, újítások, átalakítások és átszervezések - idejét éljük a társadalmi lét csaknem minden területén. A megváltozott társadalmi körülmények a törvényalkotások időszakát hozták. Így van a tanügyben is, annak szinte minden iskolafokozatában: az alapiskolázástól a felsőoktatásig. Törvények, rendeletek vannak előkészületben, miközben törvényi, tantervi, hatásköri viták folynak. Érdeklődéssel várjuk a törvénykezések és intézkedések kimenetelét. Talán nem túlzás az az állítás, hogy mindennél fontosabb a nevelés ügye, ezzel együtt a pedagógusok és képzésük helyzete. Szükséges ennek mielőbbi és megnyugtató rendezése. Jelentős ez, hiszen embernevelésről, illetve a jövő pedagógusainak képzéséről van szó, akik majd a jövő nemzedékét formálják. Nem mindegy, hogy hogyan, milyen szellemiséggel teszik. (Így van ez ma, így volt a múltban és így lesz a jövőben is.)

A pedagógiai tevékenység, valamint a pedagógusképzés folyamata is személyiségfüggő. Hatása, eredménye egyfelől függ a pedagógus és a tanítvány személyétől, egyéniségétől és a közöttük kialakuló személyi kapcsolattól. Továbbá meghatározó tényező a tananyag, a feldolgozott és elsajátított ismeretanyag.

A felsőoktatási intézmények immár deklarált autonómiája lehetővé (mi több, feladattá) teszi az intézménytípus képzési irányának megfelelő lehető legjobb, legcélravezetőbb, mind hatékonyabb feladatainak, és a megfelelő eljárások megválasztását. A pedagógusképzés korszerűsítéséhez kardinális a tananyagstruktúra ki- (ill. újjá-)alakítása, a nevelőképzés tartalmát és színvonalát meghatározó szakmai tárgyak oktatása. Ugyanakkor a tanügyi reformok kapcsán a felsőoktatást és a pedagógusképzést is megújító koncepció új jelensége, hogy megszűnőben a tárgyak kötelezősége. A jövőben több tárgy választását a „kínálati viszonyok” is befolyásolhatják. Ez szükségképpen felveti, hogy a kialakítandó tanrendben milyen szerepet töltenek majd be a pedagógiai tárgyak. A tanrendi „szabadság” kapcsán a neveléstörténészt az foglalkoztatja, hogy a kötelező, az alternatív (azaz a kötelezően választható) és a fakultatív (szabadon választható) tárgyak között vajon hol szerepel majd a neveléstörténet? Talán az is lehetségessé válik, hogy az elfogadott, megengedett tárgyak között a neveléstörténeti tanulmányok nem lesznek kötelezőek?

Jelen tanulmány írója most a tanügyi reformok idején, a felsőoktatásban várhatóan bekövetkező változások miatt különösen fontosnak tartja a neveléstörténetnek a pedagógusképzésben betöltött helyével, szerepével foglalkozni, már csak a neveléstörténeti stúdium presztízsének megőrzése és megóvása miatt is. Indokolja ezt az a tény is, hogy a pedagógusképzés számos különféle szakirányban (óvóképző, tanítóképző, tudományegyetem, műszaki és gazdasági pedagógusképzők) és képzési szinten (főiskola, egyetem) folyik. Intézményektől kapott tájékoztatás alapján megállapítható, hogy a neveléstörténet tanrendi helye, szerepe és elismerése esetenként változó képet mutat.

A szerző néhány évvel ezelőtt műszaki és gazdasági pedagógusképző intézményekben „felmérést” készített és áttekintette a neveléstörténet oktatásának helyzetét, feltételeit, körülményeit, melyeket kiegészített saját, műszaki felsőoktatási intézményben végzett oktatói munkájának tapasztalataival.

A jövő pedagógiai tantárgy- és tananyagstruktúrájának tervezéséhez szükséges kimondani, deklarálni: a neveléstörténet nem szorulhat ki a pedagógusképzés tárgyai közül. (Ezért már itt megjegyzendő, hogy a műszaki pedagógusképzés korszerűsítésével foglalkozó, az utóbbi időben megjelent tanulmányok többsége sajnálatosan nem tesz említést a tanári tevékenységre felkészítő tárgyak között a neveléstörténetről. Pedig, aki a pedagógusi pályát választja, annak legalábbis tájékozottnak kell lennie a nevelés történetében is.)

Más szak- ill. tudományterületeken is fontos a történeti előzmények ismerete. Például a jogászképzésnél is fő (ill. alapozó) tárgy a jogtörténet. A nyelvtanárok is megismerkednek tanulmányaik során az etimológia keretében az adott nyelv kifejezéseinek eredetével. S elképzelhető lenne-e az építészmérnöki karon, hogy a leendő építészmérnököknek nem lenne fontos építészet-, illetve építőművészet-történetet tanulniuk?


A neveléstörténet szerepéről

A polgárosodás társadalmunktól európai minták szerinti szellemi és életmódbeli kultúra kialakítását, annak meggyökereztetését igényeli. Ennek az egyetemes és a magyar művelődés történetében, így a nevelés történetében is jelentős előzményei vannak.

A nevelés és a nevelőképzés feladata az értékek, elsősorban az emberközpontú kulturális értékek közvetítése. Ehhez kell megismerni a múltból származó hagyományokat, de az elavult, káros nézeteket is. Általa kialakítható a racionális gondolkodás, az egészséges, józan kritikai és életmódbeli szemlélet, az egyetemes emberi értékeket tiszteletben tartó életvitel. Vagyis, a pedagógiai gondolkodás jelentős és nem mellőzhető része a történeti és neveléstörténeti szemlélet. A pedagógiai műveltség szerves része, mely a pedagógiai gyakorlatban a hagyományőrzést, az emberi kultúra értékeinek megőrzését, és a folyamatos megújulást is segíti.

Néhány megválaszolandó kérdés a tárgy oktatásához

A neveléstörténet oktatásának kulcseleme a tárgy tartalmával közvetített ismeretanyag. Kérdés viszont, hogy a társadalom és a nevelés több mint kétezer éves múltjából mivel ismertessük meg a leendő pedagógusokat? Didaktikus megközelítéssel megválaszolandó: mit és hogyan oktassunk a nevelés történetéből? Mely anyagrészekkel segíthetjük elő szaktárgyi művelődési anyag feldolgozását, elsajátítását, vagyis a felkészülést, a követelményeknek való megfelelést? Egyáltalán miből és mennyit követeljünk? [Érdemes itt a tankönyv(ek)re ill. a szakirodalmi forrásanyag(ok)ra gondolni.] De eldöntendő az is, hogy a képzési folyamatban (a 3-4-5 év alatt) mikor célszerű oktatni a neveléstörténetet?

A pedagógusképzők hallgatóinak (a műszaki pedagógusképzésnél figyelembe véve az előképzettséget is), a történeti, neveléstörténeti kérdések iránti érdeklődése, még inkább az elmélyültebb tanulmányozás iránti belső késztetése eltérő. A megfelelő ösztönzés (motiváció) meghatározó a tárggyal való foglalkozásnál.

Gondolatok a tantárgyi programról

A tárgyhoz való viszonyulást pozitívan befolyásolhatja a tantárgyi program, mely fontossá, hasznossá, érdekessé, vonzóvá teszi a tárgy megismerését. Vajon mi teheti ilyenné a neveléstörténetet a műszaki pedagógusképző hallgatósága számára? Ugyanis ők már némi szakmai előképzettséggel rendelkeznek, azonban a szakképzésben eddig mint képesítés nélküli pedagógusok dolgoztak. Vagyis esetükben is kiemelkedő szerepet kell kapnia a szakképzés történetének, a műszaki felsőoktatás és a műszaki pedagógusképzés történetének, tehát a neveléstörténetnek. De kérdés, hogy a magyar és egyetemes pedagógiai gondolkodás és a tanügyi események történetéből mire irányítsuk figyelmüket? Vajon a pedagógiai elmélet és gyakorlat neves képviselői közül mely személyek munkásságával foglalkozzunk? A szakképzés történetére vonatkozó ismeretanyag hangsúlyozása mellett a magyar és egyetemes neveléstörténet kiemelkedő eseményeiről és személyeiről is szólni kellene. De gondoljunk arra is, hogy ma már nem lehet „csak életrajzot, csak intézménytörténetet” tanítani. A jelentősebb tanügyi történéseket a korszakok történetében a gazdasági, társadalmi és tudományos fejlődés adta igények megjelenésével a tanügyi törekvések tükrében ismertessük meg a folyamatot. Vagyis a klasszikus tanügyi munkásság, a pedagógiai gondolkodás legfőbb értékeit, valamint a megvalósulás lehetőségét és útját kell bemutatni számukra.

Tartalmi szempontból megválaszolandó az is, hogy a neveléstörténetben, mint a pedagógusképzésben elengedhetetlen tárgynál kell-e és milyen mértékben szelektálni és differenciálni a képzési irány s szintje alapján? Azaz, mit lehet és mit kell ún. törzsanyagnak tekinteni?

A pedagógusképzésről tovább gondolkodva felvetődik az is, hogy a műszaki pedagógusok képzésénél a neveléstörténet oktatása milyen végzettséghez, képesítéshez kötött? Műszaki-gazdasági felsőoktatási intézményben szerzett mérnöktanári diplomához, vagy netán tudományegyetemi pedagógia szakos diplomához? Érdekes lenne szembesülni ezzel is. Némiképp, persze csak némiképp, ebből következtetni lehetne a tanári-oktatói tevékenységre, a pedagógia iránti elkötelezettségre, elhivatottságra, illetve az oktató részéről az e szakterülethez való viszonyulásra, a pedagógiai tárgy el- illetve befogadására. Ez végső soron befolyásolhatja a tantárgyi program alakításának keretét, tartalmát is.

Didaktikai – módszertani kérdésekről

A műszaki pedagógusképzésben a neveléstörténet tantárgyi program megkívánja tehát mind az „általános” neveléstörténeti tartalmat, mind a képzési szakiránynak megfelelő történeti tartalmat. A művelődési anyag ilyen szempontú összeállítása, feldolgozása nem kevés feladatot jelent, és meg kell találni az anyagrészek helyes arányát is. Feltételezhető, hogy ily módon a hallgatók érdeklődése is jobban felkelthető.

Hasonlóképpen fontos a művelődési anyag közvetítésének módja (előadás, forrásfeldolgozás témaválasztással, bemutatás, elemzés, megbeszélés, megvitatás), melynél – gondolva a tevékenység és aktivizálás ösztönző hatására –, a hallgatócentrikus megoldásokat érdemes előnyben részesíteni.

A neveléstörténet oktatója azt gondolja a neveléstörténeti tájékozottság megszerzéséről, az elsajátított ismeretekről, hogy legyen a hallgatóknak valamilyen szintű beszámolási kötelezettsége (beszámoló, kollokvium, szigorlat – a szerző véleménye szerint a kollokvium a megfelelő). A követelmény – vizsgacentrikusan gondolkodva a vizsgakövetelmény – teljesítése azonban e tárgy esetében sem jelentheti a tárgy oktatója részéről az elnéző, valós követelmények nélküli, „jótékonykodó” oktatói-vizsgáztatói magatartást (csak azért, mert „műszakiakról” van szó). De természetesen nem jelenthet velük szemben maximalizmust sem. A vizsgakövetelmény nem magáért, és nemcsak a pedagógus részéről tartható fontosnak, hanem kölcsönös visszajelzés, további megerősítés, illetve a korrekció lehetőségét is megadja. Az oktató és hallgató közti „személyesebb szakmai beszélgetés” további alkalom a pedagógusi szemléletformáláshoz. A tárgyilagos számonkérés és értékelés tapasztalatot, példát adhat az alakuló tanári attitűdhöz is.


Szakirodalom és az érdeklődés felkeltése

Az országban 12 műszaki-gazdasági pedagógusképző intézmény pedagógiai tanszékétől érdeklődtem a neveléstörténet tanulmányozásához használatos szakirodalmi anyagok (tankönyv, jegyzet, szöveggyűjtemény, ajánlott irodalom) alkalmazásáról. A 12 intézmény közül 5+1 intézménytől kapott válasz alapján az alábbi szakirodalmi anyagot említették: Komlósi S.: Neveléstörténet; Jóború M.-Mészáros I.-Tóth G.-Vág O.: Neveléstörténet; A magyar nevelés története (Főszerkesztő: Horváth M.); Sipőcz L.: Neveléstörténet; Bernáth L.: Ipartörténet; Neveléstörténeti olvasókönyv (Összeállította: Orosz L.); Mészáros I.: Oskolák és iskolák; Mészáros I.: Mióta van iskola?

A továbbiakban pedig a szerző közli néhány megjegyzését és élményét a hallgatói megnyilvánulásokról a szakirodalommal kapcsolatosan. Érdemes erről részletesebben is szólni, mert a hallgatók tárgyhoz való pozitív hozzáállását, a tárgy iránti nyitottságát és érdeklődését jelzi.

A „kötelező” irodalmi anyagként szereplő Komlósi Sándor Neveléstörténet című könyvről a hallgatók úgy nyilatkoztak, hogy a könyvből – előzetes útmutatás és némi szelektálás után – szívesen tanultak. Mint leendő műszaki pedagógusok tán éppen ezért kevesellték a szakirány szerinti történeti részt. Azonban ez a könyv tanárképző főiskolai könyvnek készült. Ugyanakkor kiemelték a könyv érthetőségét, olvashatóságát, rendszerezettségét, olvasmányosságát.

A Komlósi-féle tankönyv beszerzési nehézségei miatt „találtak rá” a Jóború M.-Mészáros I.-Tóth G.-Vág O.: Neveléstörténet című ELTE-s jegyzetre ill. ajánlottam felkészüléshez. Azonban ezt a bölcsészkari jegyzetet a műszaki szakos hallgatók közül többen nehéznek tartották.

Az egyik órán csak megemlítettem a hallgatóknak, hogy megjelent (éppen akkoriban) Horváth Márton szerkesztésében A magyar nevelés története című könyv. Érdekes módon a következő alkalommal az egyik hallgató jelezte, hogy megtalálta az iskolai könyvtárban ezt a könyvet, beleolvasott és érdekesnek, a felkészülést is segítőnek tartja. Ezt követően többen is beszerezték a könyvet. Mi más lenne ez, ha nem a tárgy iránti érdeklődés jele? Magam akkoriban „tankönyvként” nem mertem a hallgatóknak ajánlani ezt a könyvet. Attól tartottam, vaskos terjedelme elriasztóan hathat, de a hallgatói önállóság rácáfolt erre.

Voltak beszerzési gondok az Orosz Lajos-féle Neveléstörténeti olvasókönyvvel is. Ez a szöveggyűjtemény mérnöktanár szakos hallgatók számára készült. Magam a műszaki oktató szakosok számára is jelentősnek, hasznosnak tartottam. Javasoltam, különösen a „Függelék” része miatt, amelyben a hallgatók olvashattak a magyarországi iparoktatás, a BME és a magyar műszaki felsőoktatás történetéről, továbbá az alap- és középfokú szakoktatás 1945 utáni történetéről és a magyarországi műszaki pedagógusképzés alakulásáról. De az olvasókönyv más részéből is tallózhattak. Érdeklődésük szerint olvashattak az ókor, az utópisták, a reformpedagógia képviselőitől, vagy Coménius, Apáczai, Lock, Rousseau, Tessedik, Pestalozzi, Széchenyi, Kossuth, Eötvös mesterségekkel és a munkára neveléséről, valamint az iparosképzéssel, a szakmai oktatással kapcsolatos írásokból. Ezeket alap-szakirodalmi anyagnak tekintettem.

Hallgatói kívánságra más, ún. kiegészítő irodalmat is ajánlottam olvasásra, vagy magam ismertettem belőlük részleteket. Ilyen volt például Mészáros István: Mióta van iskola? c. könyve, melynek címe is érdeklődést keltett, vagy Vág Ottó: Reformelméletek és reformmozgalmak a pedagógiában című könyve. Ez utóbbi az oktatónak is (siker)élményt jelentett, mert a reformelméleteket képviselő személyek – E. Key, J. Dewey, E. Claparede – körében szereplő A. Sz. Makarenkóról szóló fejezete nagyban segítette egy reálisabb makarenkói kép kialakítását. A „Ki tudja miért?” a kezdeti ellenérzésekkel szemben megalapozta és sikerült elfogadtatni Makarenko munkásságának tárgyilagos értékelését. Valószínűleg ehhez is hozzájárult a könyv főcíme.

Több szakképzéssel kapcsolatos részletet olvastam fel a Ravasz János szerkesztette Dokumentumok a magyar nevelés történetéből című könyvből – például Kossuth Lajos nevelésügyi cikkeiből a Műiparról címen írt gondolatait, az Ipariskolák címmel a Hetilapban megjelent cikkének részleteit, mely a munka általi nevelés kérdéseiről szól. De megismerhették a hallgatók például Vállas Antal: Egy felállítandó magyar központi műegyetemről című írását is.

Érdekességként mutattam fel Tóth Lajos Tessedik Sámuelről készített, meglehetősen terjedelmes könyvét. A könyv végén található „Életének és munkásságának fontosabb mozzanatai” című részből a sokirányú munkálkodás felvillantásaként néhány részletet emeltem ki: szikjavító kísérlet a parókiakertben, méhésziskola létesítése, sokféle növénytermesztési kísérlet stb. Eközben megemlítettem, hogy Tessedik Sámuel az országgyűlés kulturális bizottságának is tagja volt, de mint lelkész intézkedett temetkezésekről is. Indítványozta a cigányok polgárosítását. Továbbá olvasótábort alakított, megalapította a Kertésznők Társaságát és szorgalmazta például a Duna-Tisza-csatorna Szolnok és Pest közötti szakaszának építését stb. Mindezt a hallgatók látható érdeklődéssel és „rácsodálkozással” fogadták. Bizonyos, hogy a hallottak maradandóbbá tették számukra Tessedik munkásságát.

Ismét érdekességként mutattam fel az OPKM hasonmás kiadásában megjelent Bezerédy Amália: Flóri könyve című munkáját. A sárospataki székhelyű Comenius Társaság által hasonmás kiadásban megjelentetett Comenius: Orbis Pictus c. könyvből, annak mesterségekről szóló részéből idéztem, és rámutattam a „több nyelvű” feldolgozásra is. S mi sem bizonyítja jobban, hogy a szakmatörténethez is illeszkedő könyvek, könyvrészletek milyen érdeklődést keltőek, több hallgató érdeklődött, hol szerezhető meg ez a könyv. Szerencsére, érdeklődésemre Ködöböcz József és Földy Ferenc tanár urak készséggel, a technikai lebonyolításnál pedig bizalommal álltak a hallgatók és az én segítségemre.

Mindez azt mutatja, hogy a képzési profilhoz, ez esetben a szakképzéshez kapcsolódó történeti, művelődéstörténeti anyagrész kiválasztása milyen motiváló hatású lehet, emeli a hallgatók körében a tárgy iránti érdeklődést, és ezzel együtt a tárgy „el- ill. befogadását”.

Befejezésként – az írottak alátámasztására

Oktatási tapasztalatom szerint a műszaki pedagógusképzésben részt vevő hallgatók többsége a nevelés történetét, az iskolaügy és képviselőiről szóló ismereteket érdekesnek és tanulságosnak, máig hatónak tartották. A hallgatók részéről ennek felismerése és belátása a tárggyal való találkozásuk eredményének tekinthető. (Igazolásul a mellékletben néhány hallgatói vélemény olvasható a neveléstörténeti stúdiumról.)

Az előzőekben írottak – nagyrészt tapasztalati alapra is épülően – azt jelzik, arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben az intézményi autonómia minden bizonnyal nagyfokú szabadságot ad a tanulmányi irányok megválasztásához, de egy tantárgyban is lesz lehetőség a választásra mind a hallgatóknak, mind az oktatóknak. Ezzel élhetünk, élnünk is kellene, de nem szabad visszaélni a lehetőségekkel.

A neveléstörténet létjogosultsága a pedagógusképzésben nem kérdőjelezhető meg. A tárgynak meg kell kapnia méltó szerepét, helyét és elismerését a tantárgyi rendszerben, a műszaki-gazdasági szakirányú pedagógusképzés tantárgyi rendszerében is. A készülő tanügyi reformok idején hangsúlyozni kell az oktatók, az intézményvezetők felelősségét a pedagógusképzés és annak tárgyai, jelen adott esetben a neveléstörténet oktatása ügyéért, a neveléstörténet presztízsének tekintélyének megóvásáért. Így kaphatja meg a tárgy az őt megillető megbecsülést, értékét.

MELLÉKLET
A neveléstörténet tárggyal kapcsolatos hallgatói véleményekből

A neveléstörténet oktatója évről-évre írásbeli „röpválaszt”, véleményt kért a hallgatóktól a neveléstörténet tárgyról, a tankönyvről, továbbá a konzultációkról és a vizsgáról. (Egyszer talán érdekes lesz ezeknek a válaszoknak, a mintegy húsz csoport tagjaitól kapott válaszoknak a szociológiai jellegű feldolgozása.) Annak idején a hallgatókra bíztam nevük feltüntetését. Megtiszteltek, mert szinte minden válaszon szerepelt a név. Olvassunk néhány választ.

1. „A konzultációkon leadott neveléstörténet anyaga nekem nagyon tetszett, csak az óraszámot keveselltem. Felkeltette az érdeklődésem néhány neveléstörténeti irodalomra … A neveléstörténet kapcsolódik a didaktikához, neveléselmélethez, valamint a politikatörténethez.”

2.  „A neveléstörténet mint tantárgy nekem tetszik. Eléggé olvasmányos, hasznos információkat adott. Mivel a történelmet amúgy is szeretem, ezért e tárgy jól kiegészíti ez irányú tudásomat. Különösen az egyes pedagógusok ill. neveléssel foglalkozó személyek életútjai, munkásságai érdekeltek …”

3. „A neveléstörténetet mint tantárgyat feltétlenül szükségesnek tartom. A Neveléstörténet c. tankönyv jó, érdekes, olvasmányos… Az előadásokat jónak tartom, mert bizonyos összefüggéseket megvilágít, de erősen érződik a konzultációs órák kis száma. A vizsgám közepesre sikerült, amit nem tartok katasztrofálisnak, mert a hallgatott előadások és a tankönyv olvasása azért ennél nagyobb értékű nyomot hagyott bennem.”

4. „A tantárgy nagyon tetszik, sokat lehet tanulni a régi „nagyoktól”, és az új ismereteket a munkámban fel tudom használni. Ismeretanyagunk bővült, így a nevelőtestületben a helyünk erősödött. … Sokat tanultam ezt a tantárgyat, ennél többet csak a pszichológiával, neveléselmélettel és a matematikával foglalkoztam.”

5. „A tantárgy véleményem szerint végtelenül érdekes, tanulságos tantárgy, kapcsolódik a többi pedagógiai tárgyhoz. … A tankönyv, a konzultációk, előadások jegyzetei képezték felkészülésem alapját. … Szerintem kevés az óraszám.”

6. „Érdeklődési körömnek megfelelő, „testhezálló” tárgy, ezért tudtam jól vizsgázni … Különben meglepetés számomra, hogy visszatért az elmúlt félévre, vizsgára, mivel ezt még sehol-soha-senkitől nem tapasztaltam.”

7.  „A neveléstörténet tárgy számomra nagyon érdekes, figyelmet felkeltő … Sok új ismeretet nyújtott az egyes történeti korok nevelési módszereinek, stílusainak bemutatása. Sokat tanultam a nevelés terén több neves nevelő munkájából. Ezeket a tapasztalatokat megpróbáltam munkámban felhasználni, úgy ítélem sikeres, lesz ez a törekvésem.”

8. „Véleményem szerint az elődök munkásságának, tapasztalatainak felhasználása a későbbi pedagógiai munkámat feltétlenül segíteni fogja.”

9.  „A tantárgyat nagy érdeklődéssel vártam. Szeretem a történelmet, s végül is a tantárgynak van köze hozzá. Nem is csalódtam, azt kaptam amit vártam.”

10. „A tantárgy érdekes, történelmi megvilágításban tárgyalja a nevelés fejlődését. Mellesleg a történelem mindig is érdekelt.”

11. „…tanulmányozását igen hasznosnak ítélem meg. Érdemes ismerni a neveléssel foglalkozó személyek életét és munkásságát, ill. a társadalmi viszonyokra való hatásukat és a társadalmi viszonyok hatását az ő munkájukra.”

A válaszok eredetiek. Kitetszik belőlük a  tárgyhoz való viszonyulás.





Készítette