Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2005. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Mészáros István: Serédi Jusztitián az esztergomi fiatalok megmentéséért

A második világháború tombolásának utolsó napjaiban, 1945. március 8-án esztergomi és Esztergom-környéki fiatalok szüleinek küldöttsége kereste fel az esztergomi prímási székházban Serédi Jusztinián bíboros-érseket. Ekkor Esztergom - és a Nyugat-Dunántúl jelentős része - még a nyilas-náci haderő birtokában volt. Ezt megelőzően, 1944. december 22-én ugyan a németek feladták a várost, de 1945. január 2-án visszafoglalták a szovjet csapatoktól. Ettől kezdve további két és fél hónapon át, 1945. március 21-ig még mindig a németek tartották a kezükben a hatalmat Esztergomban.

A Serédi bíboros segítségét kérő szülők írásban is összefoglalták mondanivalójukat. Részlete: „Folyó évi [=1945] január hónapban dobszó, február 18-án falragasz útján felhívás jelent meg az 1923-1930. évfolyamú leventeköteles ifjaknak bevonulásra; március 3-4-én ismét falragasz útján, a totális mozgósítása megbízott tárca nélküli miniszter rendeletére hivatkozva már harmadízben, de a felhívásnak eleget nem tevőket katonaszökevénynek minősítve, halálbüntetéssel fenyegetve.” „Az eddigi törvényes rendelkezéseknek meg nem felelő felhívásoknak igen vontatottan, nehéz lélekkel tettek eleget a szülők.” „A bevonulásra kötelezettek bevonuláskor meleg téli ruha, erős lábbeli és 2 napi hideg élelem hozatalára hívattak fel.” „Az esztergomi bevonuló ifjakat Dél-Komárom területén fekvő monostori várerőd kazamatáiban helyeztettek el.”

E bevonultatott fiúk tehát 14-21 éves korúak voltak, zömmel 14-18 évesek, azaz jogszabály szerint kiskorúak. A gyermekeiket Komáromban meglátogató néhány szülő helyszíni tapasztalatai alapján részletesen tájékoztatták a bíborost az ottani embertelen körülményekről, kérve, hogy „aggodalmukat, panaszukat meghallgatva, magas pártfogásba véve eljárni, közbenjárni kegyeskedjék az illetékes tényezők előtt”.

*   *   *

Serédi bíboros 1945. március 10-i dátummal, „Szálasi Ferenc úr nemzetvezető – Szombathely” címzéssel, „sajátkezű felbontásra” jelzéssel a következő levelet küldte az „illetékes tényező”-nek:

„Nemzetvezető Úr! Községeink és városaink a háború miatt való kiürítése ellen Nemzetvezető Úr és más hivatalos katonai és polgári tényezők előtt szóval és írásban ismételten szót emeltem, mert tudtam, hogy a kiürítés a menekültekre mérhetetlen szenvedéssekkel, ínséggel, ragályos betegségekkel, a lakossággal túlzsúfolt nyugati vármegyékben még nagyobb bombaveszéllyel, elhagyott házaiknak, ingó vagyonuknak (állatok, termények, bútorok, ruhaneműek stb.) pedig teljes pusztulásával jár, ami nemzeti szempontból is talán évszázadokra szóló kárt jelent; nem is szólva arról, hogy az elhagyott magyar községekbe vegyes nyelvű vidékeken a nemzetiségek költöznek be.

És, bár a katonaköteles ifjak behívása ellen még gondolatban sem tettem észrevételt, viszont illetékes katonai és polgári tényezők előtt a nemzet jövőjére nézve ismételten felette károsnak mondtam a serdülő, kiskorú gyermekeknek a szülői házból való erőszakos kiragadását és a hosszú háborúban megedzett sorkatonákkal folyó gyilkos harcba való bevetését.

Itt Esztergomban háromszor is felszólították a 14 és több éves gyermekeket a bevonulásra, de a szülők nem engedték kiskorú gyermekeiket, annál kevésbé, mert a bevonulási rendeletnek nem akadt gazdája. Most azonban március 3-4. napjain a totális mozgósítással megbízott tárca nélküli miniszternek előttünk ismeretlen rendeletére hivatkozva falragaszok és kidobolás útján felszólították az 1923-1930. évfolyamú leventeköteles ifjakat a bevonulásra és halálbüntetéssel fenyegették meg azokat, akik közülük nem tennének eleget a felhívásnak.

Akik a magyar jogból csak egy szikrányit is tanultak, vagy régebben legalábbis újságot olvastak, tudhatják, hogy fennálló törvényeink szerint kiskorúakat megtorolni, vagy éppen halálbüntetéssel sújtani nem lehet. […] A gyermekeiket fenyegető halálbüntetés veszedelme mégis annyira megijesztette az érdekelt esztergomi szülőket, hogy ebben a harmadik esetben már nem merték kiskorú gyermekeiket visszatartani, de legalább orvosi vizsgálatot követeltek. Ez meg is történt. Azonban rendszerint nem az orvos megállapítása döntötte el a kérdést. Így vonult ki Esztergomból körülbelül 600 magyar – legnagyobbrészt kiskorú – ifjú a bizonytalan, vagy talán nagyon is biztos jövőbe a szülők kimondhatatlan aggodalma között.

Az érdeklődők azt a kijelentést hallották, hogy a gyermekeket előbb a komáromi monostori várerődbe, majd a csehországi Égerbe viszik. A szülők egy megbízottja később megnézte a gyermekeket Komáromban, ahol a bevonulásra halálbüntetéssel fenyegetett kiskorúakkal is olyan nyilatkozatot íratnak alá, hogy önként jelentkeztek, pedig ilyen nyilatkozatot a kiskorúak szülői hozzájárulás nélkül nem is tehetnek.

Különben az erődben a gyermekek érkezéséről [előzőleg] semmit sem tudtak. Hozzácsapták tehát őket a már ott lévő közel 5000 hasonló bevonultatotthoz. Mikor az esztergomi szülők képviselője legalább azok részére, akiket Esztergomban is alkalmatlanoknak találtak, orvosi felülvizsgálatot kívánt, kérését csak nagy sokára teljesítették, mert a sok ezer gyermekhez orvos nem volt beosztva, pedig az erődben előzőleg elhelyezett letartóztatottak tömegei a förtelmes piszokban, a tisztálkodás lehetetlensége és a hygiénia teljes hiánya miatt megtetvesedtek és a helyiségeket kiütéses tífusszal is megfertőzték.

Az esztergomi szülők kiküldöttségének erélyes fellépésére megígérték, hogy utólag lesz fertőtlenítés. Ez azonban már késő, mert a gyermekek már biztosan megtetvesedtek. Azonkívül most sincsen se hygiénia, se tisztálkodási lehetőség, a gyermekek a fűtetlen kazamatákban vacognak. Sokan már szökni próbáltak. Ezeket kikötötték! Állítólag ki is végeztek egyet-kettőt, de ezt a förtelmet nem is merem elhinni.

Vallásukat nem gyakorolhatták. Sokan már hetek óta sz.misén nem voltak. Nevelésük abbamaradt. Egymástól tanulják a rosszat. Hogy külföldön [majd] mi történik velük, nem tudjuk. Ha pedig majd harcba vetik őket, az eredmény, melyet talán elérnek, nem lesz arányban az elesettek, a megsebesültek és az egész életükre koldussá tettek számával.

Nemzetvezető Úr! Az érdekelt és nálam járt esztergomi szülők és a magam nevében meg kell mondanom, hogy ezekért a kiskorú gyermekekért valakik felelősek Isten és a nemzet és a szóbanforgó gyermekek előtt! Azért sürgős intézkedést kérek, hogy a kiskorúak bevonultatása megszűnjék, a már bevonultakat pedig azonnal szülőikhez engedjék! 

A föntebb csupán nagyjából leírt tűrhetetlen állapotokról Nemzetvezető Úr maga is meggyőződhetik, ha minden előzetes bejelentés nélkül, meglepetésszerűen autón odamegy a hírhedt komáromi erődökhöz és megtekinti azokat. Ugyancsak meggyőződhetik a kiskorúak harcbavetésének céltalanságáról és reájuk nézve kimondhatatlanul káros voltáról, ha azoktól a tiszt uraktól, akik az ilyen bevetéseket felsőbb parancsra eszközölték, vagy azoknak szemtanúi voltak (pl. Ipolyságnál, Székesfehérvárnál és másutt) őszinte információkat kér.

Arra az ellenvetésre, hogy a gyermekeket az oroszok elől mentik, legyen szabad csupán annyit megjegyeznem, hogy ilyen mentés mellett nagy részük biztosan elpusztul, úgy, hogy körülöttük a nemzetiségek szaporodnak, mi már a jövő generációt is feláldozzuk.
Esztergomban és más szomszéd községekben egy orosz megszállást már átéltünk. Sokat szenvedtünk, de sem gyermekeinket, sem a felnőtteket nem hurcolták el, mert ha elhurcolták volna, kiverésük után a magyar hatóságoknak már lett volna módjukban őket bevonultatni. [Ezt a bekezdést Serédi utólag kihúzta.]

Az érdekelt 600 esztergomi szülő nevében előterjesztett kérésemet megújítva kérem Nemzetvezető Urat, fogadja tiszteletem kifejezését: Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás.”

*   *   *

Serédi e március 10-én Esztergomban írt levelét alighanem személyes megbízott útján igyekezett eljuttatni a címzetthez Szombathelyre: a hazai hadműveletek utolsó heteinek zűrzavarában a posta már nem működött.

Nem tudjuk, hogy a levél eljutott-e Szálasi kezébe. Ami tény: az esztergomi és a környékbeli fiúkat, illetve a komáromi monostori erődbe összegyűjtött többi fiatalt rövidesen kivitték az országból. Hadműveleti bevetésre nem kerültek, de csak 1945 őszén jutottak vissza családjukhoz.

Az esztergomi szülők Serédinek készített beszámolója, valamint a bíboros Szálasinak írt sajátkezű levélfogalmazványa az esztergomi Prímási Levéltár 2459/1945. sz. iratcsomójában található.





Készítette