Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezümé

2005. ÉVFOLYAM - 1-2. SZÁM

Trencsényi László: P. Miklós Tamás: Gyermek- és serdülőkori szervezetek. I. A magyar gyer¬mek- és ifjúsági szervezetek, mozgalmak történetének válogatott doku¬mentumai I. Gyermek- és Ifjúságtörténeti Múzeum. Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. Zánka, 2004. - 304 p.; Lami István: Olvasás holdfény¬nél. Falusi történetek. Felsőmagyarország Kiadó. Miskolc, 2003. - 285 p.; Dobronay Vilma-Pataki Gyula: A katedra két oldala (Pedagógiai történetek). Magyar Pedagógiai Társaság, Bp., 2005. - 114 p.



A gyerekkor és az ifjúság jóakarói Miklós Tamást, a fiatal kutatói kort ép¬pen elhagyó muzeológust régóta ismerik - nemcsak a dombos Dunántúlon. Pedig életműve ide kötődik. Révfülöp értő helytörténésze. De még fontosabb a pedagógiatörténet számára, hogy kevés e dm agával annak a nevelési szintér¬nek a kutatója, amit perifériaként tart számon több történeti diszciplína is, de jellegzetesen mindenki a periférián. Politikatörténet, gyerekkor történet, ifjúságtörténet, neveléstörténet. - Mi ez? A gyermek- és serdülőmozgalmak tör¬ténete. Miklós Tamás nevéhez gyakorlati tett is fűződik: „kegyeleti helyből", „protokollarchívumból" ő teremtett szakszerű gyűjteményt Zánkán, az egy¬kori Úttörő városban. Mára nélkülözhetetlen források és emlékezet őrzőhelye a Balaton-parti intézmény néhány terme.
Több folyóirattanulmány katalógus-előszó, nélkülözhetetlen bibliográfia¬kötet után most alapvető ísmeretpótló dokumentumgyűjteményt állított öszsze. A magyar gyermek- és ifjúsági szervezetek, -mozgalmak történetének vá¬logatott dokumentumait adta közre, a kötet tanúsága szerint az I. kötetben - vagyis reménykedhetünk (nyilván ő is jó mecénásokat remélve) a folytatás¬ban. Metodológiai erénye a szerkesztő-kutatónak, hogy következetesen, már-már makacsul ő alkalmazza a nem túl népes „mozgalomtörténész-szakmábán" a gyermek és serdülő kifejezést. Ebben óvatos elhatárolódás van az ÚIL ifjúsági szervezetektől, melyek politikai karaktere, kifejezetten politikai szfé¬rába sorolható szerepvállalásai politológiai elemzést, értékelést igényelnek, míg a két fiatalabb korosztály szervezeteinek történései otthonosan férnek el a neveléstörténeti diszciplínában.
Ez utóbbi megállapítás nem jelenti azt, hogy a gyerekek és a serdülők kö¬rében szervezkedő mozgalmaknak ne lett volna politikai aurája, vezetőik¬nek politikai szándékai, politikai környezete, politikai szerepe - hol ilyen, hol olyan politikai célok, törekvések mentén. De a közvetítés módja akkor is pe¬dagógiai volt, a főszereplők a gyerekek és serdülők voltak, olyan személyek, akik nem szuverén politikai ágensek, hanem a nevelésre kiszemelt egyének, csoportok, közösségek, hordák.
A politikai értékelést kikerülendő Miklós a dokumentumok feltárásának „igazságos" módját választotta: a szervezetek elnevezésének, meghatározó kulcsszavának kezdőbetűjét alfabetikus sorrendbe rendezte - vagyis enciklo¬pédiába rendezte az információkat. Ez a szerkesztés azt is lehetővé teszi, hogy felvillantsa az adott szervezet karakterét, további kutatásokra, forráselemzés¬re, forráskritikára bízva: mikor „találta el" az alapdokumentumot, a kulcsfon¬tosságú forrást, mikor csupán érdekes, izgalmas olvasmányt mutat be.
20 szervezet 90 dokumentuma található a 300 oldalas kötetben. Felso¬rolásuk is érdemes, követve a szerkesztő-gyűjtő gyakorlatát, mellérendelve a működés évszámait: Eucharisztikus gyermekszövetség 1912-1945, Ifjúsági Véderő - ifjúsági zászlóaljak 1871-1872, IOSZ Úttörőcsapatok (1919), Iparos Ifjúsági Egyesületek - tanonciskolái otthonok 1907-1914, (Nép)iskolai zász¬lóaljak 1903-1906, Jézus Szíve Gárda (Szívgárda) 1920-1950, Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) Úttörőmozgalom 1930-as évek, Kismagyarok mozgal¬ma 1945, Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága 1917-1918, Magyar Cserkészszövetség 1918-1919, Magyar Cserkészszövetség kisfiúmozgalmai. kiscserkész, medvebocs és cserkészapród mozgalom 1920-1948, Magyar If¬júsági Vöröskereszt 1921-1948, Magyar Őrszem Szövetség 1913, Magyar Őrszemcsapatok Szövetsége 1956-1957 Nemzeti Falanx 1907 Országos Cserkészőrszem Szövetség 1913-1917 Országos Ifjúsági Madár(állat)védő Liga 1908-1944, Magyar Református Diákok Soli Deo Glória Szövetsége (SDG) Kiskollégiuma 1932-1949, Úttörőmozgalom, Magyar Úttörők Szövetsége 1946-1989- A szerkesztői szándék világos, derék pozitivistaként önálló fejezetként feltüntetni minden olyan jelenséget, mely jogi vagy szervezeti értelemben ön¬állóként jelent meg a gyerektársadalom világában. Ebben a kötetben Miklóst nem a folyamatok izgatják. Akár az is: miként kereste a boyscout kifejezés ma¬gyar megfelelőjét jóformán egyszerre több magyarországi értelmiségi cso¬port, s miképp maradt alul a versenyben az „őrszem", majd - legalább ennyire érdekes kérdés -, 1956 után miért kerestek a cserkészet újjáélesztésének, s az úttörők folytatásának is alternatívájaként az őrszemcsapatok megidézéséve új elnevezést a konszolidáció első időszakának gyerekmozgalmi vezetői, s nem mutat be folyamatot a cserkészet különböző változatai közt sem. (Vajon a zánkai archívumból hiányoznának a Karácsony Sándor, Jánosi Sándor vezet¬te Cserkészfiúk Szövetségének anyagai?) De ebben a mozaikos elrendezésben revelációként tárul fel az „úttörő" szervezetelnevezés kalandos útja. Teljesen jogos a szerkesztő szemlélete: ezeket, bizony még a furcsa életű 19-eseket sem lehet igazán a Magyar Úttörők Szövetségének igazi jogelődjének tekinteni. Más kérdés, hogy milyen ideológiai indokai lehettek a hatvanas években a 19-es hagyomány, a legendás „Marxok" hagyományai felidézésének, még regény is született belőle - íróilag nem is rossz, Joó Kataliné. (Egyébként egy szorgos bibliográfus ugyanebben a szerkezetben a gyerekszervezetekről született re¬gényeket is lajstromba szedhetné rövid annotációval. Nagyon tanulságos len¬ne!) Nincsenek adatok a két háború közt, tán 1933 körül legélénkebb magyar¬országi pionírokról, akik már szovjet mintára szerveződtek - jó lenne tudni, mennyien voltak valójában - az illegális kommunista párt körüli sejtjeikben.
Nyilván minden szervezet mai utódai, vagy „túlélő" emlékezői a saját kulcs¬dokumentumaikat keresik. A cserkészek a regösmozgalomról biztosan aján¬lottak volna fontos dolgokat - hatásuk máig érő. Én például hiányolom a még őrszem, de már úttörő tanácskozás dokumentumát 1957 február 18-ból. Legalább jegyzetszerűen jeleztem volna, ha az adott szervezetnek ma is van folytonos vagy újjászervezett jogutóda. (Vagy a rendszerváltás izgalmas esz¬tendeiről, a gyermekszervezeti pluralizmus újjászerveződésének történései¬ről új kötet készül? A cserkész szervezetek több változatban való megjelenése legalább olyan izgalmas történelmi kérdés, mint az úttörőmozgalom kontinui¬tása.) A maiak - a hirtelen nőtt, majd elsorvadt 4H-ról, a Zöld Szívről, a Fiatal Sólymokról, a Szent Lászlósokról, az Örökségről - vagy a milliós úttörő¬mozgalom eróziója idején több településen (Salgótarjánról, Pesterzsébetről, Berettyóújfaluról tudok) egy iskolában megalakult „egyszemélyes" gyerekszervezetek sorsáról de jó lenne a dokumentumokat összegyűjteni. (A Xénia Láz tündöklése és bukása is történelmi tollra váró téma.) S hová let¬tek a Gyermekbarátok? Akár a 45 előttiek, akár a 45-48 közöttiek - az úttö¬rők egyik szülői -, s az 1990 utániak? Róluk nem ír a kötet. Kár. Hiányolom a Vándormadarakat is, a századelő német eredetű diákmozgalmát. S vajon megvan-e lankán annak a kaposvári tanító úrnak a brossurája, aki szittyásdit játszott a gyerekekkel - így magyarította a cserkészet (s elődei, a pionírok, in¬diánok, a school city system amerikai tapasztalatait - vagy jött rá maga a do¬logra).
Mint ahogy feltárásra, elemzésre vár az a dokumentum, mely 1948-ban a Magyar Űttörők Szövetsége és a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége egyesülését mondja ki. Olyannyira vár, hogy például a cserkészszövetség csak akkor haj¬landó szóba elegyedni egyáltalán a mai úttörőkkel, ha ezen aktus történelmi igazsága feltárul! Szóval: kutató kerestetik!
Kutató kerestetik amúgy is: Miklós dokumentumokat tár fel. Vagy ő - meg¬kezdte már a munkát -, vagy mások fel kell hogy tárják e mozgalmak szo¬ciológiáját, eszmetörténetét. Igazi pedagógiatörténetét is. A „nagyokról" születtek szolid munkák. Gergely Ferenc cserkésztörténete és Gyermekbarát ¬története, Nádházi úttörőkronológiája és úttörőtörténete, újabban Tóth József Úttörővezetői lexikona fontos munkák. De Miklós könyve arra ösztö¬nöz, hogy összefüggéseiben az egészet kellene feldolgozni. Vagyis: neveléstör¬ténetet írni róluk!
Jól segítené e feladatot néhány fontos önéletírás is. A püspökhatvani pa¬rasztfiúból néptáncos, néptánckoreográfus, majd a magyarországi szlovákság kultúrájának lelkes (nép)művelőjévé vált Lami István közreadta élettörténe¬tét. Ebben a KALOT, a népfőiskola szerepe érzékletes, plasztikus bemutatást kapott. Az eszmélés történetei jó ízzel megírt, már-már szépirodalmi publi¬cisztikák, érzékletes adalékok. Közülük egyet emelek ki - kissé bővebben idéz¬ve a szerzőt, a pátyodi KALOT-csoport látogatását. „Ez a kisközség az ecsedi láp közepén, a vasútállomástól kb. 3 km-re esik. Az állomástól lovasszeké¬ren vittek a községbe. ...A község plébánosának voltam a vendége. Szegény eklézsiának olyan papja volt ez az ember, aki nem csak maga harango¬zott, de a község ügyes-bajos dolgait is ő intézte. A község ifjúságát kiváló érzékkel szervezte maga köré. A fiatalok lelkesen támogatták. Érkezésem estéjén találkoztam a fiatalokkal. Lemérhettem, hogy mestereim, Molnár István és Muharay Elemér szellemét miként sikerült átadnom tanfolyama¬inkon. Eleven falusi kultúrélettel találkoztam. Szépen énekeltek, táncol¬tak, és egyfelvonásos jeleneteket is jó érzékkel mutattak be,
Kérésemre az ismerőseim másnap énekes családhoz vittek. Elmondtam nekik, mi járatban vagyunk. Szívesen vennénk, ha olyan dalokat énekel¬nének, amelyeket a kultúrcsoportjuk is megtanulhatna. Középkorú há¬zaspár volt. Egymással tótul kezdtek beszélni: Keru im mám zaspievat? (Melyiket énekeljem nekik?) - kérdezte a férj a feleségétől. - Dobre, uzju mám! Jól van, már megvan!) - mondta, aztán énekelni kezdett: Nincs már csillag, mind lehullott a földre, Nincs szeretőm, mert elhagyott örökre. Esik eső, záporeső, hulla magas egekből, Boldogtalan csak én vagyok egyedül,
A dalt néhányszor elénekeltettem, kísérőimmel meg is tanultuk. Aztán kérdeztem, nem énekelnének-e valamit tótul.
- Maga beszél tótul? - kérdezte az asszony.
- Áno, hovorím (Igen, beszélek) - feleltem.
- Több tót nótát ismerek, mint magyart - mondta.
- Akkor énekeljen nekünk valamit - kértem ismét.
Rövid gondolkodás után elkezdte:
Ci je sa to kone na dvore…
Megdöbbenve hallgattam szlovák beszélgetésüket és éneküket. Csak jó¬val később tudtam meg, hogy Szatmár és Bihar megyékben tekintélyes számban éltek szlovákok. A fenti alkalmat ma nyugodtan nevezhetem első önálló népdalgyűjtésemnek.
A kultúrtitkár a Népfőiskolától fizetést nem kapott. A felmerült költségeit elszámolták, teljes ellátásban és csekély tiszteletdíjban részesült. Ez amolyan zsebpénznek számított. Anyám ennek ellenére megértette, hogy amit a fia csi¬nál, az valamiféle kitörési alkalmat jelenthet a megszokott életmódból."
Pataki Gyulának, az ebesi Fiúkfalva egyik alapítójának is elkészült pályá¬ja emlékezete. Pataki és felesége, pályatársa, Dobronay Vilma élettörténe¬te a gyermekvédelem történetével forrott össze iskolában, iskolán kívül. Nélkülözhetetlen információkhoz, élményekhez jutunk, ha Karácsony Sándor hűséges tanítványainak írását kezünkbe vesszük. Izgalmas, tanulságos a peda¬gógus-házaspár történetének megannyi 1945 utáni fordulata is, de mi most témánk szempontjából fontos elemként a korai ifjúság emlékeit emeljük ki. Újabb bizonysága annak, hogy a serdülőkorban megszerezhető civil tapaszta¬latok mily mértékben meghatározóak lehetnek az ember életében.
„Mikor KIE-tag lettem, először a serdülőmunkában vettem részt. Tevékenykedtem a cserkészcsapatban. Közben jelentkeztem segédtiszti tá¬borba, sorban leraktam a kötelező próbákat, majd elvégeztem a tábort. A tábor elvégzése után az a megtiszteltetés ért, hogy megbíztak a serdülő¬munka irányításával. Meghívtak a KIÉ elnökségi ülésére. Komoly beszél¬getést folytattak velem. Érdeklődtek, hogyan gondolom végezni, milyen el¬képzeléseim vannak az irányításra, mit szeretnék megvalósítani. Sorban elmondtam gondolataimat, terveimet. Elfogadták az általam vázolt tervet, elgondolást. Közölték velem, az elnökség jóváhagyta, és most már végleges a megbízásom (tizenhét éves lehettem).
Feladatom volt: a serdülő munka irányítása. Heti egy bibliaóra tartása, játékos foglalkozások vezetése, kirándulások szervezése, nyári tábor tar¬tása. Munkámról köteles vagyok az elnökségnek időnként beszámolni. Számomra ez már komoly megbízás volt. Címem serdülőtitkár volt. A KIE-ben különböző csoportfoglalkozások folytak, igyekeztem minél több cso¬port munkájába bekapcsolódni. Legjobban az irodalmi munka érdekelt. Az előadásokon részt vettem és igyekeztem tájékozódni az irodalomban.
A nagyteremben voltak az előadások, ilyenkor megtelt a terem. Kisebb csoportos beszélgetések pedig a könyvtárban folytak. Néhány előadó neve, akik többször megfordultak az egyesületben: Németh László, Gulyás Pál. Veres Péter, Szabó Pál, Sinka István, Gellért Sándor, Erdélyi József, Tamás: Áron, Nyír 6 József és még sokan mások. Igen nagy hatással volt a debre¬ceni fiatalokra Karácsony Sándor. Ő több alkalommal szállt meg a ven¬dégszobában. A vele való beszélgetések terelték gondolataimat a pedagó¬guspálya felé. Az egyesületet nagyon sok teológus, tanítóképzős növendék látogatta, a velük való barátkozás erősítette elgondolásom.
Debrecenben 1934-ben nyílt meg az első KEIE napközi otthon. Ebben az otthonban naponta azok a gyerekek gyűltek össze, akiknek családjuk igen rossz körülmények között élt. Kaptak ebédet, vacsorát. Biztosítva volt a ta¬nulási lehetőségük. Hétköznapokon két fizetett fiatal látta el a szolgálatot. Vasárnap ők szabadnaposak voltak, ilyenkor más fiatalok foglalkoztak a gyerekekkel. Ebben a munkában szívesen vettem részt. A munkát önkén¬tes vállalás alapján végeztük, egy-egy alkalommal 80-100 gyerek volt jelen. Vasárnap nem volt tanulás, így egész napra kellett foglalkozást szervezni. Ez volt az én világom. Járta a mese, játék, dalos körjáték. Hangulatos foglalkozások tették örömteli napokká ezeket a vasárnapokat.
Az egyesület tagjait re gén foglalkoztatta az utcán csellengő fiatalok hely¬zete. Járták a búvóhelyeket, ahol ezek a gyerekek, fiatalok éltek. Napközben koldulásból, lopásból éltek. Az volt a gondolatuk, hogy egy olyan nevelőott¬hont hozzon létre az egyesület, ahol ezek a fiatalok együtt élhetnek, tanul¬hatnak, és önmagukat látják el."
Tények tehát vannak. Hozzáférhetők. A történetírás felelőssége, hogy a fo¬lyamatok is feltáruljanak a maguk tanulságaival.




Készítette