Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümé
Szerkesztőség
Francia rezümé
Szerkesztőség
Német rezumé

2005. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Mihalovicsné Lengyel Alojzia: Magyar diákok az olasz egyetemi városokban 1220 és 1864 között

Írásomban a híres olaszországi egyetemek hagyományait és a magyar hallgatók egyetemlátogatásait mutatom be. Öt jeles egyetem (a bolognai, a paduai, a nápolyi, a római és a firenzei) sajátos arculatának és magyarországi vonatkozásai ismertetésére szorítkozom.

Elemzésünk elején érdemes áttekintenünk a legértékesebb forrásmunkákat és a téma történelmi hátterét. Az olasz egyetemeken tanult magyarországi diákokról szóló írások elsőként Kemény József tollából a Toldy Ferenc által szerkesztett Új magyar múzeum hasábjain jelentek meg 1859-ben. 1869-ben a Magyar Tudományos Akadémia jutalmat tűzött ki a hazai és külföldi iskoláztatás XVI. századi történetének megírására. Ezt a feladatot Fraknói Vilmos teljesítette: megírta a Hazai és külföldi iskoláztatás a XVI. században című művét. Említésre méltó továbbá a magyar humanisták méltatásáról szóló könyvek sora, így Békefi Remig és Ábel Jenő művei. (Lásd: Felhasznált irodalom.)

A témában a legrészletesebb művet Veres Endre írta. Terjedelmes kiadványának a címe: A Paduai Egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai (1264-1864). A szerző személyesen is bejárta Olaszország egyetemi városait, ahol mélyreható levéltári kutatásokat végzett. Kutatási eredményeit egy-egy város egyetemére vonatkozó összefoglalóban rendszerezte. Elsőnek a fentebb említett páduai gyűjtés készült el, amely báró Hornig Károly bíboros, veszprémi püspök révén nyomtatásban is megjelenhetett 1915-ben. Veres különös figyelmet szentelt a magyar származású szerzetesek olasz egyetemeken folytatott tanulmányainak. A domonkos barátok a XV. században már öt egyetem teológiai fakultásán tanultak. A piaristák tanító rendjének tagjait itthoni tanári működés után szokás volt „assistens generális”-oknak küldeni olasz egyetemekre. A Szent Ferenc–rendi barátok legkiválóbbja Temesvári Pelbárt volt. Az ágostonrendi, a karmelita és a pálos barátok többnyire Paduában és Velencében tanultak.

A külföldi egyetemeken – így az olasz egyetemeken is – a magyar diákok évszázadokig főképpen teológiai tanulmányokat folytattak. Az olasz egyetemeken végzett diákokat megillette az „ubique docendi” joga, melynek értelmében bármely egyetemen előadást lehetett tartani. Iskolakultúránk történetében fontos dátum az 1275. év, amikor Kun László adománylevelében tudtára adta a közvéleménynek, hogy Veszprémben megalapítja a törvénytudományi fakultást.

Mátyás korában különösen fellendült a humanista tudomány és a reneszánsz művészet megismerése iránti igény, így az olasz egyetemek látogatottsága is gyakoribbá vált a magyar diákok körében.

Az olasz egyetemek látogatottsága az idők során váltakozó volt. Így például 1526-ban, a mohácsi vész idején csupán a bolognai egyetemen volt magyar hallgató. A háború okozta szegénység mellett a reformáció terjedése is akadályozta a magyar diákok olaszországi tanulását.     

A XVII. századra a bécsi egyetemek is igyekeztek felvenni a versenyt az évszázadokon át vezető szerepet betöltő olasz egyetemekkel. A jómódú katolikus nemesifjak a bécsi egyetemet látogatják, a protestánsok pedig Németország és Hollandia egyetemeit. 1769-ben a nagyszombati egyetem orvosi fakultást is kapott (a fakultást 1777-ben Pestre helyezték át), emiatt fokozatosan megszűnt az olasz egyetemek látogatottsága.

A XVIII. században a paduai és paviai egyetemre elsősorban zsidó vallású és ágosti hitvallást követő protestáns felekezetű hallgatók érkeznek az osztrák császárságból és Magyarországról is, mivel az osztrák egyetemek elsősorban katolikus vallású diákokat vettek fel. Az olaszországi egyetemeken az oktatás nyelve a latin, majd az olasz volt. Az olasz nyelvet a diákok többsége az egyetemi évek alatt tanulta meg. A közvetítő nyelv legtöbbször a német volt. Az előadások között voltak német nyelven meghirdetett kurzusok, mivel a professzorok között sok volt a német származású.

A bolognai egyetem első okleveles nyoma 1217-ből való. A koraközépkortól kezdve egyetlen külföldi egyetemnek sem volt olyan döntő és fejlesztő, Európára való kisugárzó hatása, mint a bolognainak. A tudományegyetem hallgatói három csoportra oszlottak:

- citramontánok egyeteme (a három olasz nemzet fiai),

- ultramontánok egyeteme (a 13 külföldi nemzet fiai),

- artisták egyeteme (az orvosok).

Az első magyar diák 1221-ben iratkozott be a bolognai egyetemre: Jeles Pál mesternek nevezték, aki mint „legum doctor” tért haza, később veszprémi prépost lett. Tudásvágyát és tudományszeretetét mutatja, hogy bolognai útjáról 15 jogi könyvet hozott magával, amelyeket a veszprémi könyvtár tulajdonába örökített át.

1463 és 1466 között nevezetes diákja volt az egyetemnek Vitéz János és a krakkói egyetemről Bolognába került Bakócz Tamás.

A XVI. században Czesi Donát bíboros kezdeményezésére építették az egyetem egyemeletes díszes reneszánsz palotáját. Addig a tanítás a város különböző részein, legtöbbször a lakásokból átalakított termekben, vagy a tanárok lakásán folyt. Az egyetem 1561-ben kiadott rendszabálya rögzítette a doktori cím elérésének feltételeit. Ez volt a legmagasabb kitüntetés, amelyet egy polgár a középkorban elérhetett. A doktori cím birtokában a végzett egyetemi polgár akár az egyházi, akár a világi társadalomban méltóságot és rangot is szerezhetett magának. A hallgatók rektorválasztó joga 1632-ben szűnt meg, helyette a Nemzetek Tanácsosai sorából sorshúzás útján havonta választott priorok vezették az egyetem ügyeit, míg a tanárokat az Egyetemi Tanács nevezte ki a legátus ellenőrzése mellett.

A XVII. században az oktatás színvonala csökkent. A tanárok közül többen hanyagul látták el a feladataikat, előadásaikat kivonatolva tartották, a módosabb diákokat pedig magánórákon készítették fel. Megkönnyítették a doktori avatásokat, utat adtak a középszerűségnek. Az egyetemi oktatás színvonalát tovább csökkentette az a tény, hogy tanárnőket is kezdtek foglalkoztatni az egyetemi oktatásban. (Ők csak a lakásukon oktathattak.)

1552-től kezdve működött a Collegium Hungaricum Illiricum, amelyet II. József idején szüntettek meg. Fennállása alatt számos államférfin és fővezéren kívül 16 püspököt nevelt hazánknak. Királyaink közül Zsigmond és Mátyás került hivatalos kapcsolatba a bolognai egyetemmel.

Kultúrtörténetünkben jelentős szerepet játszanak azok a tudósok, akik Bologna egyetemén tanultak. Ilyen volt Galvano Bettini, a Nagy Lajos király által 1367-ben alapított pécsi egyetem kánonjogi tanára. Ő volt az, aki elsőként tanított a pécsi egyetemen jegyzői tudományt (Ars Notarialis). Érdekes és értékes egyéniség volt Lodivico a Leone orvos Mátyás korában, aki felfedezte a pestis elleni gyógyszert.

A török elleni háború korában, 1684-86 között, Buda visszafoglalásában jelentős szerepet játszott Marsigli Alajos Ferdinánd gróf, hadmérnök, az ostrom egyik vezetője. Ő is a bolognai egyetem diákja volt.

A paduai egyetem a múzsák szállása, a nemzetek gyülekezőhelye, a tudományok fellegvára volt. Veres Endre művében (lásd: Felhasznált irodalom) számos értékes adalékot találunk. Az egyetem keletkezésének körülményeiről mindenképpen érdemes említést tennünk: 1222 nyarán elégedetlen tanulók néhány tanárukkal átjöttek Bolognából, s a várostól kapott kedvező kiváltságuk alapján itt folytatták tovább félbemaradt tanulmányaikat. Az egyetem híres tanítványa volt Janus Pannonius is, aki kánonjogot tanult. A paduai egyetem fénykora a XVI. század volt. Az egyetemen két fakultás volt: jogi és artista.

A paduai egyetem szabályzata szerint a tanév a rektorválasztással kezdődött. 1415-től kezdve minden fakultásnak külön rektora volt. Csak azt a diákot választhatták rektornak, aki nőtlen, s aki legalább 5 éve hallgatja a jogtudományokat, továbbá megfelelő vagyonnal rendelkezik. Egy ízben (1568-ban) választottak magyar származású rektort Berzeviczi Márton személyében.

A paduai tanuló ifjúság évszázados kiváltsága volt a tanárok megválasztása és az előadások szabad kiválasztása. A választható tanárok személye miatt gyakran pártokra szakadt az ifjúság, s tanáraik mellett vagy ellen utcai tüntetéseket is provokáltak. Fontos oktatási módszer volt a disputálás, a tanárokkal való beszélgetés lehetősége. A disputálást könyvkereskedésekben, patikákban stb. reklámozták. Időnként inkognitóban megjelentek a „riformatorok”, akik a tanárok módszereiről és szaktudásáról gyűjtöttek információkat, és ezeket különböző célokra használták fel.

Döntő volt a tanárok népszerűsége. Volt olyan tanár, akinek 3000 hallgatója is volt, jegyzeteit pedig drága pénzen vették, másolták a diákok. A doktori cím eléréséhez legalább négy éven át kellett tanulni. A doktori vizsgákat májusban tartották, és a doktoravatás – magas díj befizetése után – paduai Szent Antal napján volt. A paduai egyetem nyitottsága abban is megnyilvánult, hogy zsidók és protestánsok is szabadon látogathatták és szerezhettek ott doktorátust.

Nápoly egyetemét a tudománykedvelő II. Frigyes császár alapította 1124-ben. Nálunk az Anjouk, főként Nagy Lajos király idején vált kedvelt egyetemmé. Érdekes művelődéstörténeti adat, hogy a nápolyi Ronzano Péter püspök, egykori domonkos megírta Szent István, továbbá Boldog Margit életrajzát és az Epitome Rerum Hungaricarum című művét hazánk földrajzáról és történelméről.

Szomorú művelődéstörténeti adatok szólnak a magyar protestáns gályarabok nápolyi szenvedéseiről (közöttük volt Kocsi Csergő Bálint pápai református tanár).

Nápoly 1713-ban a Habsburg-ház uralma alá került. A Nápolyban tanuló nemesek között ott találjuk 1752-ben herceg Eszterházy Pált, 1792-ben gróf Széchenyi Ferencet.

Róma egyetemét 1303-ban alapították. A legtöbb magyar diák zarándokként látogatta Rómát. A római egyetem híres diákja, doktora volt Vetési Albert gyulafehérvári kanonok, majd veszprémi püspök.

A XVII. században különösen sok magyar diák látogatja a római egyetemet, például Celes Márton jezsuita, aki 1697-ben kezdte meg a vatikáni levéltár magyar vonatkozású adalékainak összeírását, továbbá Horányi Elek piarista szerzetes, aki a fizikatudomány területén tűnt fel a tudományos életben.

Firenzében, a kereskedelmi profilú városban az egyetemi oktatás nem játszott meghatározó szerepet, ugyanakkor a város műveltsége a gyakorlati írásbeliség tekintetében példaértékű. Európai vonatkozásban különösen jelentős a notariátusi ismeretek (jegyzőképző intézménye), és a könyvelés műveletének tanítása. Korabeli feljegyzés szerint itt a legtöbb az olvasni tudó és a számtant ismerő gyerekek száma a XIV. században.

A többi jeles olasz egyetem, Perugia, Pisa, Sienna, Ferrara, Parma egyetemeinek részletes bemutatását írásom keretei nem teszik lehetővé. Gondolataimat azonban egy Perugiához kapcsolódó művészettörténeti érdekességgel zárom: a perugiai egyetemre több szepességi magyar ifjú is eljutott. Bizonyára az ő közvetítő munkájuk által kerültek el az umbriai népművészet motívumai a Szepességbe, ahol néhány templom díszítőelemének mintája megegyezik az umbriaival.

 

Felhasznált irodalom
 

Ábel Jenő (1902): Magyarországi tanulók külföldön. Athénaeum. Budapest.

Fraknói Vilmos (1873): A hazai és külföldi iskoláztatás a XVI. században. Budapest.

Veress Endre (1915): A Paduai Egyetem magyarországi tanulóinak anyakönyve és iratai (1264-1864). Stephaneum. Budapest,





Készítette