Tanulmányok

Közlemények

Megemlékezések

Események
Szerkesztőség
Események, tájékoztatók

Konferenciák

Könyvismertetések

Rezümék
Szerkesztőség
Angol rezümék
Szerkesztőség
Német rezümék
Szerkesztőség
Francia rezümék

2006. ÉVFOLYAM - 3-4. SZÁM

Kovács Zsófia: AZ ÖTVENES ÉVEK NEVELÉSÜGYE – ÚJ IRÁNYZATOK A KORSZAK NEVELÉSTÖRTÉNETÉNEK ÉRTELMEZÉSÉRE

Madártávlat békaperspektívából, „gyermekarcú szocializmus”. Ez nem csupán a 20. század második felét erősen meghatározó közoktatásügyi igazgatás újjászervezésében rejlő kettőséget fejezi ki, de felvillantja azokat a fő momentumokat is, melyek a Pécsett, 2006. december 8-9-én megrendezett neveléstörténeti konferencia irányvonalait adták.

A hagyományteremtés útjára lépve immáron második alkalommal fogott össze az MTA  Pedagógiai Bizottság Neveléstörténeti Albizottsága a Pécsi Tudományegyetem Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszékének munkatársaival és a PAB Pedagógiai Munkabizottságával, hogy az elmúlt időszak legfrissebb kutatási eredményeit megoszthassák egymással a szakma nagyjai és az „utánpótlás”. Az összejövetel központi gondolatának körvonalazása Szabolcs Éva ötletén alapul, hiszen a mintegy fél évszázada kibontakozó szocialista oktatási reformkísérletek, jogszabályok és az ezekből eredő problémák iránt az utóbbi években jelentősen megnőtt az érdeklődés.
A konferenciát a Neveléstörténeti Albizottság elnöke, Németh András nyitotta meg. Köszönetet mondott pécsi kollégáinak a helyszín (PAB, MTA-székház) biztosításáért, és tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a tervek szerint 2007 decemberében – Tölgyesi József felajánlásával – Veszprémben kerül majd sor a következő rendezvény megtartására. Míg a 2005. évi neveléstörténeti konferenciát egyfajta módszertani, inkább elméleti megközelítés jellemezte némi „nézőpont-frissítéssel” tarkítva, addig a 2006. évi bizottsági ülés történelemorientáltabb, forráscentrikusabb képet festett. Németh András szavaival élve: „Lassan túllépünk az adatok, a számok világán, és betekinthetünk az adott kor hétköznapjaiba is.”
Kelemen Elemér bevezető előadásában tisztázni kívánta a 20. század második felében hazánkban lezajlott oktatáspolitikai fordulatok jelentőségét és szakaszait. Kitért az 1945-öt követő oktatási reformok, illetve reformkísérletek hátterében meghúzódó problémák okaira, valamint az 1961., az 1972. és az 1985. évi (ál)reformok tényleges szerepére. Felvázolta, hogy a „szőnyeg alá söpört” nehézségek a század végére – az erősödő szakmai és társadalmi nyomás hatására – miként vezettek el a rendszerváltás oktatáspolitikai változásaihoz.  Donáth Péter a budai tanítóképző példáján keresztül demonstrálni kívánta a „kettős nevelés” tézisének használhatóságát az 1955/56. tanévben. Összefoglalta a tanítóképzők felé irányuló nagyhatalmi elvárásokat, kiemelve az ideológiai-politikai nevelés előtérbe kerülését. Három forrástípust villantott fel, melyek közül talán a tanítványok (Bábosik István és Kozma Tamás) visszaemlékezései a legértékesebbek. Pornói Imre az ötvenes évek művelődéspolitikai irányváltásairól, az 1945-ös év új fejlődési trendeket kijelölő hatásairól tartott érdekfeszítő előadást. 1946/47 paradigmaváltást eredményezett a magyar művelődéspolitika területén, s megkezdődött a múlt kultúrpolitikájának elemzése, illetve bírálata. 1948 és 1958 között a Magyar Dolgozók Pártja művelődéspolitikája arra épült, hogy a munkásosztály a leghaladóbb osztály, és minden olyan elmélet, mely ezt alátámasztja, pozitív. Sáska Géza a szocialista pedagógia magyarországi kialakulásáról tartott izgalmas beszámolót. Felidézte az 1956. október 1-6. között lezajlott Balatonfüredi Pedagógus Konferencia tevékenységét, a résztvevők és távolmaradók érveit a szocialista eszméhez való viszonyulásukban. Előadásában bemutatta, hogyan épült fel a szocialista berendezkedés, és milyen hatással volt a neveléstudomány alakulására. Knausz Imre „Az ötvenes évek iskolája és a forradalom” címmel tartott fejtegetésében foglalta össze a gondolatait e témáról. Hangot adott véleményének, mely szerint az iskola előkészítette a forradalmat azáltal, hogy olyan struktúrákat tanított, melyek beépültek a fiatalok tudatába. Vizsgálódásának kiemelkedő részét képezték a különböző tankönyvek ’56 képének elemzései. Géczi János a szakmódszertani folyóiratok antropológiájának rejtelmeibe engedett betekintést. Előadásával színes képet festett a korszak folyóirat-állományának helyzetéről. Az ember sokoldalú fejlesztésével kapcsolatban kifejtette, hogy az ötvenes évek elejére kiépült Magyarországon a szovjet mintájú szocialista iskolarendszer. Ettől kezdve a tanulókat fejlesztő értelmi, politechnikai, erkölcsi, hazafias, testi és esztétikai nevelés együttesen képezte a kommunista nevelés főbb alapelveit.
A konferencia második napján a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetében folytatódott a központi téma alaposabb körüljárása. A szakma ismert és nagyra becsült reprezentánsai mellett az „új neveléstörténész-generáció” tagjai, a doktoranduszok is bontogathatták szárnyaikat. Pukánszky Béla az MTA Pedagógiai Bizottságának a magyar neveléstudomány irányításában 1950 és 1956 között betöltött szerepéről beszélt. Arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a tárgyalt időszakban a bizottság, mint a legnagyobb szakmai fórum, a politika oktatásügyi akaratát volt hivatott legitimálni. Az előadásból egyaránt világosan kirajzolódtak a Pedagógiai Bizottság politikai és tudományos aspektusai. Nóbik Attila Tettamanti Béla neveléstörténet-írói tevékenységébe engedett betekintést. Elsősorban azt vizsgálta, hogy a 20. századi magyar neveléstörténet egyik legellentmondásosabb alakjának történeti – dialektikus materialista (nevelés)történelem – szemlélete miként formálta neveléstörténeti munkásságát. Tettamanti Béla a második világháború után jelentős szerepet játszott a kommunista neveléstudomány kidolgozásában, és számos olyan témát vett górcső alá, mely korábban nem esett a neveléstörténeti kézikönyvek fő érdeklődési területeibe. Gombos Norbert az ötvenes évek tanítóképzésének helyzetét tárta fel az 1951-es tanterv tükrében. A tartalmi szabályozás alapját jelentő központi tanterv(ek) elemzésén keresztül bemutatta a korszak tanítóképzését, és felvázolta a szervezeti háttér változásait, valamint a tanító(nő)képző céljait és feladatait. Martinkó József a katonai középiskolákban folyó oktatás ügyes-bajos dolgaiba kalauzolta el a hallgatóságot. A kutatás, melyről beszámolt, hiánypótlónak számít, hiszen hazánkban nem igazán foglalkoznak ezzel a témával. Tigyi Zoltánné Pusztafalvi Henriette a pécsi kisdedóvónő-képzés elméleti és gyakorlati kereteit számba véve közelebbről is megvizsgálta a magyarországi óvónőképzés körülményeit. Szemléletes képet nyújtott az óvodákban zajló életről, a törvények, a rendeletek, a tantárgyak és a hangsúlyok változásairól.   
Az előadások sokszínűsége mellett e két napot vidám hangulat, jókedv, hosszas szakmai és személyes beszélgetések jellemezték. A kutatások prezentálásának fényében számos új kérdés merült fel az ötvenes évek pedagógiájával kapcsolatban, melynek megválaszolására még a rendezvényen és azt követően a közös vacsorán is lehetőségük nyílt a résztvevőknek. A 20. század második felében kibontakozó szocialista oktatásügy tartogat még feltárásra váró témákat az érdeklődők számára, így a kutatások előrehaladtával egyre alaposabban megismerjük történelmünk e néha mostohagyermekének tekintett időszakát.




Készítette