Ostobán hangozhat és különösen egy kívülállónak hogy én nem vettem észre semmit. Holott nem is olyan ostobaság mint amennyire hazugság. Én ugyanis ráadásul viszonylag gondos apa voltam volna. Mondjuk a szomszédomhoz képest aki folyton összekeverte a gyerekei nevét, két lánya volt, azt meg egyáltalán nem tudta a tizenéves lányokról hogy hol és mit is tanulnak, zavartan és valóban homlokráncolva gondolkodott egy percig amikor ez szóbakerült a rendszeres délutáni sakkpartin a kocsmában azután a játszmára koncentrált ismét.

Pedig a szomszéd is jó apa volt, ma ezt már biztosabban tudom mint akkoriban amikor még megzavart a feleségem dühödt fúriákus ellenszenve ha hivatkozni próbáltam a szomszédra, alattomosan és ravaszul, hogy szegény Béláné mondjuk, milyen strammul bírja hogy a Béla minden délutánját a "klubban" töltse. Béla mindennap ott van, magyaráztam szörnyülködve a feleségemnek, az is igaz, tettem hozzá, hogy a hat év alatt amióta én is lejárok hébe-hóba sakkozni a kocsmába talán ha kétszer láttam lerészegedni Bélát és a kislányai sem voltak örökké érteküldözgetve, hanem ha jött érte valamelyik akkor tényleg oka volt, a Béla elfelejtett valami családi programot ami meg volt beszélve, vagy ahogy egyszer is beállított a kocsmába a kisebbik lánya, olyan tíz év körüli nagyfogú sovány kislány de elég későn már tíz után lehetett. -Nem tudsz aludni csillagom? csodálkozott rá Béla, a gyerek meg nyafogott hogy ő nem Csilla hanem Tünde már megjegyezhetné az apja és különben is Csillával most ment be a kórházba a mamájuk mert Csillának nagyon fájt a hasa.

Erre közönséges apa kapkodva kezd készülődni hazafelé titkos lelkifurdalástól gyötörten, a gyerek meg az asszony miatt is más-más okból de aggódva ám Béla nem, a gyereknek hozatott egy kis bonbonmeggyet és nyugodtan befejezte a játszmáját mielőtt hazaindultak, hogy bölcsesség volt ez hit és szeretet vagy blazírt és felelőtlen érzéketlenség azon lehetne vitatkozni. Tény hogy nekem imponált és a kislány sem nehezményezte, a feleségemnek meg lehet hogy az övének is különvéleményük volt. A feleségem végül is nem igazán méltatott válaszra ha gyöngécske apai önbizalmamat a Béla rovására próbáltam erősíteni, amikor viszont arra hivatkoztam hogy a fizetésemet hazaadom, mindenesetre jut belőle a családnak is és nem üldözöm őket részegen a fizetésnapokon és a kölcsönkérő napokon mint a húgát a férje vagy mondjuk az anyámat az apám annak idején - hát erre a feleségem ölni tudott volna. Mintha gyufával nézném a benzint úgy éreztem magam hirtelen, pedig türtőztette magát, - akkor te nagyon jó apa vagy igaz faszikám? - kérdezte a feleségem és ezzel tényleg megsértett, vettem a kabátomat és indultam a klubba, egy mártír mellett mindenki önző spekuláns disznónak tűnik, hiába a pokoli jószándék.

Én sem tudtam követni a lányomat, főleg amíg végigszenvedtük vele meg az anyjával azokat a kamaszkori huzavonákat hogy hová mehet, meddig nem maradhat, a felháborító kis trükkjeit amivel kijátszott egymás ellen úgy hogy "anya, apa már elengedett csak azt mondta hogy szóljak" vagy fordítva és hasonlók, szóval túlestünk kis hazudozásain fiúzásain mehetnékjein és hanyagságain, hogy egy bolondokháza van otthon mert a gyerekünk pimasz undok kezelhetetlen alattomos és utál minket. Ez volt a lényeg, ez a mindennapos szenvedés amely közben nem láthattuk a lényeget mert az persze láthatatlan, a szívünkben pedig inkább harag és keserűség volt ahogy óvni próbáltuk a lányunkat a túl heves barátságoktól és "járástól", és elég kínos volt örökké az alanyi kis jogaiban korlátozni, az ízlésében a választásaiban a mozgásterében, túl azokon a korlátokon amelyeket egyébként figyelembe vett, hogy iskolába jár és általában nincs pénze mert mindent megkap amire szüksége van szerintünk. A legkevesebb hogy mi is rosszul éreztük magunkat az anyjával az egyezségünkben amely szerint nem egymással fogunk vitatkozni hanem a gyerekkel és ezt igyekeztünk betartani és nem értettük miért érzi úgy a lányunk hogy ellene vagyunk, mind a ketten, és kínos volt hogy az ismerősökkel rendszerint csak kiskurváztuk az olyan lányom-korú csitriket, ma már nem is igen tudom hogy miért, akik úgy néznek ki hajszálpontosan, úgy öltöznek úgy viselkednek mint a lányom.

Nem úgy gondoltam a lányomra mint egy viszolyogtató némberre aki nehezen és átlátszóan palástolja természetellenes hajlamait, akiből minduntalan önkéntelenül kiütközik az utálatosság mint a fing vagy az első negédes mosolyig leplezett odvas fekete fogsor. Azzal a kolléganőmmel sem éreztem hasonlatosnak akiről pusmogták az intézetben hogy együtt szoktak hálni a barátnőjével, az orvosírnokkal aki mellesleg az egyik igazgatóhelyettes felesége volt és egy gyermek anyja. A kolléganőm mindenesetre egy nyársatnyelt kötekedő vénlány-féleség volt akit nem csak az igazgatóhelyettes feleségével nem tudtam elképzelni némi meghittségben noha tagadhatatlanul szinte csak egymás társaságában lehetett föllelni őket a munkahelyen és azon kívül is de senkivel sem hittem képesnek gyengéd érzések táplálására. A lányom inkább pont az ellenkezője volt ennek, gondoltam, azon túl hogy szégyellte és gyűlölte a szüleit amíg benőtt a feje lágya inkább túlságosan is érzelmes fajta, szinte hogy a szenvedélyességig hűséges és odaadó, ezért voltak annyira ijesztőek az első kapcsolatai amelyekben semmilyen határt nem tudott megvonni magának, akit szeretett annak minden percét minden más elfoglaltságát esetleg igenis fontos dolgát vagy kapcsolatát alárendelte, akkor senki más nem számított.

Ettől őrjöngtünk anyjával amikor észrevettük hogy csak a Szláva Bogica létezik például egy ideig, vagy csak Pokol Gabi és képtelenek vagyunk otthon tartani a lányunkat akár csak egyetlen délutánra vagy estére, addig könyörög veszekszik kiabál amíg el nem engedjük és ha nem akkor szökik annyira nem bír magával. Már szinte örültünk amikor Farkas Almával barátkozott mert bár egy hepciás és rosszul tanuló kislány volt de legalább minden nap haza kellett mennie a délutáni busszal, a lányom minden nap kikísérte és azután itthon volt nem csatangolt semerre.

Egyébként tökéletesen érthetetlen volt például ez a Farkas Alma féle barátság, ha gondolkodni bírtunk volna akkoriban esetleg elcsodálkozunk de nagyobb volt a megkönnyebbülésünk mint a rosszallásunk, pedig Farkas Almától semmit sem tanulhatott a lányunk, Alma állandóan bukdácsolt és azon kívül hogy szép gondos kézírása volt igaz kissé túl nagy lóbetűkkel semmi kedvező tulajdonságát nem említette az osztályfőnökük, azt viszont igen hogy tökéletesen ambíció nélküli, semmi törekvés igyekezet nincs benne, ha felelnie kell vagy bármilyen finoman is valami noszogatásnak van kitéve nyomban sírva fakad, egy tizenhét éves anyányi lány, mondta sajnálkozva az osztályfőnökük. Farkas Alma alighanem szellemileg tunya és ideggyenge lány azért olyan piros a szája örökké mintha rúzsos lenne, és tagadhatatlanul hamvas orcái belobbannak szinte egy óvatlan pillantástól is, húzott zöld rókaszemei pedig bármilyen csillogóak mégis valami bánat és lemondás van bennük, nem lehet nem látni elszánt megkövült kirobbanthatatlan félénkségét: és tessék, egy ideig ővele barátkozott a lányom olyan életre-halálra ahogy szokott, ami annál is furcsább volt mert Farkas Almának addig se barátai se barátnői nem voltak legföljebb is csak együtt buszozott más bejárókkal de nem volt az a rajongó és izgékony típus. Nem értettem a lányomat hogy miért barátkozik éppen Farkas Almával, azt pedig végképpen nem hogy mivel tudta így magához édesgetni őt.

Itt gyanút foghattunk volna ha eszünkbe jut a kamaszos szertelenségen kívül más lehetőség, mintha szertelenség lenne tiszta erőből szeretni valakit. Amikor még védekezni sem tudott efféle érzelmi viharok ellen a tapasztalatlansága miatt csak eltűrte hogy végigszáguld rajta egy ilyen erejű téboly mint ahogy a jeges téli szeleket eltűrte amikor nem hordhatott sapkát és nem gombolhatta össze a kabátját sem, előttünk már ismeretlen okból.