Én azt hittem, hogy erről szólani nem kell, ezekbe a dolgokba szülőnek nincs beleszólása. Nemhogy beleszólása, de egyáltalán tudomása sem. Engem az én lányom - és ez így volt rendjén - nem látott soha enyelegni az apjával, nem látott meztelenül és nem nyaltuk-faltuk egymást a gyerekekkel sem. Szemérmesek voltunk. Uralkodtunk magunkon. Hát az érzéséről senki nem tehet, de uralkodhat magán, és ez az ami fáj nekem, hogy az én unokám nem tett meg ennyit se. Hanem az arcomba vágta, hogy ő szerelmes. Meg az ajtót. Amikor csak annyit mondtam, hogy nézd kislányom annak a nőnek a kapa kilóg a szájából, hát az úgy rádakaszkodik, hogy nem lesz mellette saját életed. Hát miért kell egy felnőtt nőt mindenhová elkísérni? Minden nap. Hát neki is van családja, férje van, idős édesanyja, barátai. Őneki az kéne hogy az első legyen. Így mondtam nyugodtan szépen, erreföl megkaptam, hogy de ő szerelmes.

Én akkor legszívesebben kinyitottam volna a gázt a konyhában, és bedugtam volna a fejemet a sütőbe, aztán ha megjöttek volna én már nem sokat törődtem volna vele, ha a levegőbe repül a fél ház. Kipakoltam a nagyszekrényt, kitéptem belőle az összehajtott tiszta ruhákat, ágyneműt, abroszt, vállfásat mindent, és elkezdtem mosni a kádban, szappannal kefével sikáltam és hordtam le a szárítóhoz lavórszám a mosott ruhát, amíg teljesen elfáradtam, és még akkor is remegett a gyomrom az idegtől. Az unokám délután ugyanúgy beállított azzal a ribanccal, mintha mi se történt volna, és én sem forszíroztam. Jól a szeme közé néztem a Robertának - még a neve is milyen hülye - aztán egy szó nélkül tettem a dolgomat a lakásban, azóta én erről beszélni hajlandó nem voltam se a lányommal se senkivel.

Éntőlem kérdezgethetik a rokonok vagy a szomszédok, hogy na és mi van Gabival, mikor megy férjhez, olyan kajánul, na szóval rosszindulatúan. - Na és minek menne férjhez? - mondtam a múltkor is annak a kövér nőnek a szomszéd házból aki a tacskójával leállt faggatózni. Nyuszika nagyon szereti Tacsit, vigyázva hancúrozik vele, mi meg a nővel egymástól kicsit távol figyeljük őket, udvariasan rá-rászólunk a sajátunkra ha durvább lenne, de szerencsére nemigen szoktunk beszélgetni. Azt azért megkérdeztem tőle, hogy miért hívják a tacskót Tacsinak, azt mondta hogy a fia falatozójáról nevezték el, hát ezen otthon Gabival röhögőgörcsöt kaptunk, hogy "Tacsi Falatozó". Azóta nem sokat beszéltünk a nővel. - Lehet, hogy pont nem úgy akar élni mint maga vagy én - ezt mondtam neki és persze rögtön tudott bólogatni, hogy mennyivel könnyebb a mai lányoknak, de én akkor már húztam hazafelé Nyuszikát, és megint új sétautat kerestem. Nem vagyok én köteles mindenkivel megtárgyalni a magánéletemet akinek kutyája van.

Keresztül mentem egy-két dolgon, és mondhatom hogy rettenetes ami Gabival történik. Az egy komédia, hogy milyenek a nők és nem a Roberta volt a legrosszabb, hiába is örültem amikor lassan elmaradozott Gabi mellől. Már kezdtem azt hinni, hogy lassan egy rendes kerékvágásba siklik az élete, főleg amikor a kórházban volt a veséjével. Az a hat hét volt a reménység amíg bejártam Gabihoz, és láttam hogy mindig van ott valaki a munkaközvetítőből is ahol dolgozott, a főnöke virágot küldött, és bejárt hozzá egy nagyon helyes férfi. Én csak kétszer láttam, de Gabi azt mondta hogy minden nap ott volt, egy olyan nők bálványa tipus, az a magas őszes nem kopasz, és persze öltönyben, kis szivarral vagy mivel, olyan barna cigarettával a szájában. Azt mondta Gabi, hogy az üzletkötőjük ez a Gábor, és udvarias a végtelenségig, lesegíti a kabátom, kiveszi a szatyrot a kezemből, nem úgy magáz mint a bunkók, hanem teccikel. - Magát elfogadnám vőmnek - megmondtam neki viccesen, de csak somolygott és nézte Gabit. Ezt meg nézheted, gondoltam és ettől fogott el a rosszullét, vagy olyan émely, mintha nem lett volna jó az a tejeskávé, amit a folyosói automatából hozott nekem ez a Gábor. Szinte megszédültem, rögtön fogtam is a táskámat, eltettem a Gabi szennyes hálóingét meg az üres kisdunsztost, és jöttem elfelé.

Nem reménykedtem én ebben a partiban, túl szép is lett volna, de a lány nem hagyott békén, hogy a Gábor így, a Gábor úgy. Vártam, hogy mi fog kisülni az egészből, mert a Gábort meg többet nem láttam azután, hogy Gabi meggyógyult, csak örökké azt hallgattam, hogy nem jön haza, a Gábornál alszik, Gáborral ment Velencébe, Gáborral járt a telekre. Mondom - és Gábort nem hozod föl soha? Itt is nyugodtan lehetnétek néha. De nem jöttek, azt mondta Gabi, hogy Gábor nem akar, mert ő már elvált egyszer az anyósa miatt, ő inkább megelőzné mostmár, hogy az ő életébe ilyen befolyása legyen valakinek. Ilyen egy férfi, gondoltam hallva ezt a következetessége, de még nem is kapcsoltam egyáltalán, annyira akartam volna, hogy így és ne másképp. Pláne hogy Gabi meg már kezdett célozgatni, hogy a Gábor össze akar költözni vele, együtt akarna élni már addig is amíg nem veheti el a válás miatt. Itt kellett volna közbelépni és nem hagyni tovább fajulni ezt a komédiát. Volt is egy kimondott rossz érzésem, - Hogyhogy - mondom Gabinak, összeköltöznél a Gáborral úgy, hogy azt se tudom hová, meg se nézhetem, mert ugye a Gábor nem akar tudni se az élettársa nagyanyjáról. Se egy kis esküvő se egy közös vacsora, hogy tudjalak így biztonságban - mondtam a lánynak. Én ezt nem látom jóba, mondtam neki, és tényleg sírni tudtam volna, hogy így teljesedik be, amit az ember kíván, ilyen sehogyse, ilyen felemásul.

Menjél - mondtam Gabinak, nehogy az legyen, hogy miattam nem lehettél boldog, de ide bármikor visszajöhetsz amúgy se tudom egyedül fenntartani a lakást, mondtam. De akkor Gabi is, hogy persze hogy jön ő minden másnap, meg ugyanúgy ad haza pénzt is, hétvégén akkor jönnek egy kevéske holmiért. Csak a ruháját viszi, mert Gábornál mindene megvan, el se férne bútor se semmi. Úgyhogy végülis beleegyeztem, amilyen hülye voltam, és ezért utálom a lányt ezért a hazudozásért. A hajamat tudtam volna kitépni szombaton amikor beállítottak, és a meglepetéstől szó szerint elállt a szavam. Pedig elő voltam készítve szépen, hogy tíz óra körül jönnek, össze is volt már pakolva. Tényleg nem sokminden, két koffer meg öt-hat kis doboz, ruhák cipők ugye meg apróságok, a két kedvenc bögréje, a kütyüi. Meg azt mondta, hogy mégis kéne a mosógép meg a centri, mert Gábor patyolatba hordott eddig mindent, meg a vasaló. Hát erre is mondtam, hogy csak vigyed, én elvagyok a régi vasalóval, kimosni meg kimosok a kádban, jobban is szeretek. Szóval ezek össze voltak készítve, hogy amikor jönnek csak két-három fordulóval levisszük a Gábor Zsigulijába, és azzal kész is hurcolkodás.

Azért egy pogácsát csak sütöttem még reggel, és akkor tízkor valóban megjöttek. Gabinak olyan furcsa volt a hangja az előszobában, olyan komolyan szólt, hogy légyszíves cipőzködj le, én meg visszadugtam a tepsit még egy percre. Szaladtunk kifelé a konyhából Nyuszikával együtt, hogy dehogyis kell itt levenni a cipőt, nem is láttam hirtelen, kihez beszélt Gabi, de már tuszkolt maga elé egy idegen nőt, Nyuszika meg annyira elkezdett ugatni, hogy majdnem elájultam, és most se értem hogy bírtam talpon maradni. Az biztos, hogy nem is fogtam föl mit karattyol a nő, amúgy se hallottam volna Nyuszikától, az is rögtön utálta, ahogy meglátta, ilyen érzékenyek a boxerek.

Egy kis töltöttgalamb volt, de a Gabi lebernyeg kiskabátjában mégis kinézett valahogy, nem vetette le a cipőjét, és rögtön pattogni kezdett, hogy akkor hol a csomagok, legyünk csak túl a pakoláson, azután majd beszélgetünk. A rosseb akart beszélgetni, Gabi meg ordított Nyuszira, hogy hallgasson már el.

Úgy volt ahogy mondom, én még a konyharuhát se tettem le a kezemből, ezek már lehordtak mindent, a bögyös meg be cipőstül a konyhába, és már rángatta is ki a sütőből a pogácsát, egy kicsit odakapott, meg is feledkeztem róla, és be nem áll a szája.

Hogy én milyen kedves vagyok, hogy pogácsát sütöttem, ő meg a Gábor húga és ő nagyon örül, hogy megismert. És akkor most a Gábor nevében meg is kéri a Gabi kezét tőlem, ezek a böszme férfiak, mint a Gábor is, arra se veszik a fáradságot, hogy megadják a módját az ilyesminek.

És így vég nélkül, amíg csak kívül nem kerültek, hogy így ne haragudjak, meg úgy Emike néni, de amikor bezártam mögöttük az ajtót én leültem a hokedlire és sírtam dühömben. Szét tudtam volna tépni az unokámat, amiért sorozatosan hülyének nézi a saját nagyanyját, és idétlenül és vigyorogva még a kurvája is asszisztál hozzá, hogy pofátlanul aljas disznó módon a szemembe hazudjon.

Lehet hogy még ezt is bevettem volna, de csak rá kellett nézni Gabira, arra az agyalágyult fejére, ahogy esett ki a szemén úgy bámult arra a rafinált kis nőre. Mintha a nagyapját láttam volna, amikor nem bírt magával, csak nyösztetett noszogatott, hogy gyere csak dőljünk le Emikém, majd elmosogatsz holnap. Ez őrület. Így megalázni. És a saját unokám.